Szükség van-e kulturális örökségvédelemre? (2. rész)

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal jogkörének szűkítése kapcsán néhány, a szakmai munkában a mindennapi gyakorlat szintjén résztvevő érintettet kérdeztünk meg arról: gyakran elhúzódnak-e az engedélyeztetések, az intézményben jellemző-e a korrupció és milyenek a kilátásaik.

Kapcsolódó: riportunk első része

 
Szükség van-e kulturális

örökségvédelemre?

(2. rész)

Mi a véleménye arról, hogy jelentősen csökken a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal jogköre?

Egy neve elhallgatását kérő, a kulturális örökségvédelem területén dolgozó jogász: Mindegy, hogy a KÖH jogkörei mely szervezetnél vannak, ha az örökségvédelem jogi szabályozása ad hoc jellegű, és nem örökség-központú. Álproblémákra hivatkozva nyirbálja a jogalkotó az örökségvédelmi szervezetrendszer hatásköreit, holott az igazi probléma a kulturális örökség felkutatásának és megőrzésének finanszírozhatatlansága, valamint az örökségvédelem és a gazdasági lobbi ellenérdekeltsége.

Egy neve elhallgatását kérő, a kulturális örökségvédelem területén dolgozó régész: Tartok a következményektől. Elképzelhetetlen egy jól, tegyük hozzá, rugalmasan és hatékonyan működő központi, hatósági jogkörökkel felruházott intézmény nélküli örökségvédelem. Nem is nagyon van erre példa fejlettebb országokban… Félő, hogy sok esetben megfelelő szakmai hozzáértéssel nem rendelkező ügyintézők, hivatalnokok kezébe kerül a döntés joga, ami nagyon komoly és helyrehozhatatlan károkat okozhat.

Hogyan hat mindez a régészeti feltárásokra és az örökségvédelem egyéb területeire?

Egy neve elhallgatását kérő, a kulturális örökségvédelem területén dolgozó jogász: Az örökségvédelmi törvény előírja, hogy a régészeti költségek egy beruházás esetében nem haladhatják meg a 200 millió forintot. Amennyiben magasabb összegre lenne szükség a feltárások elvégzéséhez, akkor azt a kormány egyedi döntéssel bírálja el. Ehhez a döntéshez a szakmai anyagot eddig a KÖH állította össze, és terjesztette fel, elsődlegesen az örökségvédelmi szempontokat figyelembe véve. Ez a láncszem most, úgy tűnik, kiesik. A Hivatalban felhalmozott tudás és szakértelem jelenleg nem pótolható. A másik, régészettel kapcsolatos probléma a KÖH tanácsadó testületének, az Ásatási Bizottságnak a sorsa. Szakvéleménye nagy súllyal bírt a régészeti feltárások engedélyezése során.

A műemlékekkel kapcsolatos építéshatósági jogköröket már egy 2012. júliusi törvénymódosítás elvette a KÖH-től és a regionálisan a kormányhivatalok szakigazgatási szerveként működő Kulturális Örökségvédelmi Irodáktól, ettől kezdve csak szakhatóságként működhettek közre. Szintén kérdéses a műemlékek kapcsán a KÖH egy másik szakmai tanácsadó szervének, a Műemléki Tanácsadó Testületnek a jövője is. Ugyanakkor nehéz védeni a KÖH jogköreit olyan gazdasági és jogi környezetben, mikor egy egyedi jogalkotói döntéssel egy-egy beruházást ki lehet vonni az örökségvédelmi törvény hatálya alól (lásd. Népstadion.)

Egyetért azzal, hogy a régészeti feltárások és a műemlékvédelem egy részével összefonódott a korrupció?

Egy neve elhallgatását kérő, a kulturális örökségvédelem területén dolgozó jogász: Az örökségvédelem szervezetrendszere, a KÖH, annak tanácsadó testületei, és a kormányhivatalok örökségvédelmi irodái a hatósági és szakhatósági feladatokat látták/látják el a régészeti örökség tekintetében, szakmai alapú döntéseket hoznak. Pénzügyi kérdésekkel foglalkozni nem feladatuk, hatáskört ebben a tekintetben a jogalkotó sem állapított meg számukra. Magát a régészeti tevékenységet a régészeti feltárás végzésére jogosult intézmények szervezik és bonyolítják le. A beruházóval való szerződéskötés, a gépi- és kézi földmunka megszervezése stb. az ő feladatuk, így pénzügyi, gazdasági kérdésekben is ők az illetékesek. Azért kárhoztatni tehát az örökségvédelmet, mert egyes feltáró intézmények valamelyik fél számára előnytelen szerződést kötnek, esetleg korrupciógyanús ügyletekbe bonyolódnak, legalábbis nem szerencsés. Leginkább azonban csak átlátszó és álszent indok a cél eléréséhez.

Egy neve elhallgatását kérő, a kulturális örökségvédelem területén dolgozó régész: Természetesen nem lehet kizárni ennek lehetőségét, mivel az ember minden ügyet nem ismer. Magam ilyennel nem találkoztam, ami persze nem jelenti azt, hogy a jelenség esetleg nem létezik. Ebben a konkrét ügyben számomra mégis inkább boszorkányüldözés jellegűnek tűnik a felvetés. A hivatkozott weboldalon egyébként nem a régészeti munkáról van szó a korrupciós ügyek kapcsán, hanem kimondottan a KÖH-ről. Az intézmény egészére ez bizonyosan nem volt jellemző. Nyilván indokolni kell valamivel a döntést. Sajnos kísértetiesen emlékeztet az eljárás és az azt körülvevő hisztéria a KÖSZ 2010-es megszüntetésére (pénzszivattyú, nem megfelelő minőségű munkavégzés stb.). Ez nem jelenti azt, hogy a KÖH működése hibátlan lett volna. Sok megalapozott kritika érte a rugalmatlansága, adott esetben a bürokratikussága miatt. Csak egy kérdés: a járási, megyei hivatalokhoz átkerülő döntési jogkör vajon garancia az esetleges korrupció megszűnésére?

Jókedvű régészek egy ásatáson (A kép illusztráció, a rajta látható személyek nem azonosak a megszólalókkal)

Hogyan érinti az átszervezés a régészeti szakmát?

Egy neve elhallgatását kérő, a kulturális örökségvédelem területén dolgozó jogász: Az örökségvédelmi szervezetrendszer bomlasztása, hatásköreinek szétszórása, a múzeumi rendszer bizonytalan sorsa és a régészeti feltárásokhoz kapcsolódó előnytelen jogszabály-módosítások igen nehéz helyzetbe hozhatják a régész szakmát. Úgy érezhetik, hogy sem a hatalom, sem a gazdasági szereplők, de igazából a társadalom nagy része sem áll ki mellettük, s lássuk be, jól érzik. A régész eddig sem volt egy megbecsült szakma, de a hatályos szabályozás által biztosított környezet ennél is rosszabb helyzetet teremtett.

Egy neve elhallgatását kérő, a kulturális örökségvédelem területén dolgozó régész: Erre szerintem nehéz válaszolni, mivel nem látni pontosan, mi lesz az átszervezés vége. Felelősen nyilatkozni ez ügyben szerintem még nem lehet. Ami a legelkeserítőbb, hogy a szakma véleményének meghallgatása, kikérése nélkül döntöttek ebben is, mint az elmúlt időszakban már többször. Nyilvánvaló, hogy vannak „magasabb szempontok”, amik a szakmai érdekeket felülírják. A legfélőbb szerintem, hogy a régészeti lelőhelyek védelme szenved csorbát, ami jóvátehetetlen károkat okozna. A régészeti munka érdekeinek védelmét a beruházói oldallal szemben most még kevésbé lehet majd megvalósítani

Milyen megoldás jöhetett volna szóba, hogy a régészeti feltárásoknál főként szakmai szempontok érvényesüljenek, de az elhúzódó engedélyeztetés az egyes beruházásokat ne akadályozza?

Egy neve elhallgatását kérő, a kulturális örökségvédelem területén dolgozó jogász: Elhúzódó engedélyeztetés??? A régészeti feltárások engedélyezésének szabályait az örökségvédelmi törvényen kívül az 5/2010. (VIII. 18.) NEFMI-rendelet tartalmazza. Ez pontosan meghatározza, hogy a feltárási engedély-kérelemhez a feltáró intézménynek milyen mellékleteket kell csatolnia. Ha ezek megvannak, az engedélykérelem beérkezését követő 30 napon belül – az örökségvédelem és a gazdasági szféra közötti elmérgesedett viszonyt kiváltó nagyberuházások esetében 15 napon belül – a hatóságnak el kell azt bírálnia. Nem valószínű, hogy ezzel a 15 nappal van a baj. Mármint azzal, hogy ez sok lenne. Az építési engedélyezés, a kisajátítások, a feltáró intézmény és a beruházó közötti szerződéskötés elhúzódása stb. és legfőképpen a pénztelenség az igazi oka annak, ha egy beruházás nem az elvárt ütemben folyik. Ha pedig a beruházás/kivitelezés elhúzódik, s ennek indokaként mindig a régészeket, valamint az örökségvédelmet citálják, a szakmai szempontok nem érvényesülhetnek.

Egy neve elhallgatását kérő, a kulturális örökségvédelem területén dolgozó régész: A 2001-es örökségvédelmi törvény és kiegészítő rendelkezései viszonylag megfelelő jogszabályi feltételeket teremtettek a régészeti munka végzéséhez a nagyberuházásokhoz kapcsolódó feltárások esetében is. A szakmai eredmények az utóbbi 10-15 évben itt születtek, hiszen tervásatások pénz híján jó ideje nem nagyon folynak. Az utóbbi években azonban egyre kevésbé érvényesültek a szakmai szempontok, a régészetről, mint a beruházásokat jelentősen drágító és akadályozó „szükséges rossz”-ról lehetett csak hallani. A beruházásokon előforduló csúszásokat gyakran a régészet nyakába varrták, sokszor még olyan esetekben is, amikor a feltáró intézmény a szerződésbe foglalt határidőt egyébként nem lépte át. Gyakori hivatkozási alap az elhúzódó és bonyolult engedélyeztetési eljárások rendszere is, ami azonban szerintem csak féligazság. Többször voltam tanúja, hogy indokolt esetben a területi KÖH-irodák meggyorsították az eljárást, hogy a beruházó érdekei ne sérüljenek. A KÖH-re úgy tekinteni, mint egy korrupt és végletekig bürokratikus intézményre, szerintem egyoldalú és hamis álláspont. Még egyszer: ez nem jelenti azt természetesen, hogy mint hatóság és szakhatóság hiba nélkül működött volna.

Ma tehát a szakmai szempontok helyett egészen másféle szempontok érvényesülnek, jelenleg úgy néz ki, hogy az örökségvédelem az építési lobbival szemben csatát vesztett. Az örökségvédelem munkatársainak és intézményeinek az önérdek érvényesítő képessége a nullához konvergál, a szakma társadalmi támogatottsága évről-évre apad. Erről jelentős részben persze mi magunk is tehetünk. A rendszerváltás utáni időszakot a szakmai intézményekben nem az előre gondolkodás és az új stratégiák kidolgozása jellemezte, sokkal inkább a meglévő helyzet bebetonozására való törekvés. A jelenlegi állapot sajnos mindennek egyenes vonalú következménye.

Boldog Zoltán

(A szerző nem azonos a Boldog Zoltán néven publikáló régésszel)