„Szakértői” vélemény az „akadémikus költőkhöz” (Mit kezdjünk a slammel? 3.)

Tonte Renáta, aki 2010-ben a slam poetryről és a spoken wordről írta a szakdolgozatát, szintén hozzászólt a slamvitához.

Kapcsolódó anyag: a slamvita előzményei és további részei

„Szakértői” vélemény

az „akadémikus költőkhöz”

 „Az előadás adta öröm az, mely a gyermekeket először a költészethez vonzza, és a versmondás és vershallgatás okozta érzéki izgalom.”
(Dana Gioia)

Tisztelt „Akadémikus Költők”!

Levelemnek célja csupán annyi, hogy az Önök figyelmébe ajánljam azt a poétikai diskurzust, amely az amerikai szubkultúrában született marginalizált, de nem kirekesztő magatartású, élő költészeti formák megjelenése után érte el forráspontját. Itt Magyarországon ez a párbeszéd most kezdődött el, és talán az amerikai „pioneer” munkából tanulhatunk.

Az Egyesült Államokban az 1980-as évek végétől sorra jelentek meg cikkek a „költészet haláláról”, mely a költészet kulturális pozíciójának hanyatlását és az olvasóközönség eltűnését jelentette. Pl. 1988-ban Joseph Epstein: „Who killed poetry?” című kritikája, 1991-ben Dana Gioia: „Can Poetry Matter?”, és 2003-ban a Newsweek magazinban megjelent „Poetry is Dead. Does Anybody Really Care” című írás.

Ezeknek a cikkeknek azonban nem az volt a célja, hogy gyászhírt közöljenek, hanem hangsúlyozták a költészet fontosságát, és megoldásokat kerestek a költészet oly módon történő újjáélesztésére, hogy az eljusson a hétköznapi emberekhez.

Szóval miért is fontos a költészet? Dana Gioia cikkében olvasható Wallace Stevens megállapítása: „The purpose of poetry is to contribute to man's happiness.” („A költészet célja, hogy hozzájáruljon az ember boldogságához.”)

Dana Gioia

Gioia így érvel tovább, hogy: „Children know this essential truth when they ask to hear their favorite nursery rhymes again and again. Aesthetic pleasure needs no justification, because a life without such pleasure is one not worth living.”(„A gyerekek tudatában vannak ennek a lényeges igazságnak mikor egy mondókát újra és újra hallani akarnak. Az esztétikai élvezet nem kíván indoklást, mert ilyen fajta élvezet nélkül nem érdemes élni”).

Természetesen a költészet fontossága nem kíván további fejtegetést. A kérdés viszont felmerül, hogy mégis milyen formában lehetne közelebb vinni a költészetet az emberekhez? Ismét szakértői véleményre támaszkodom, és idézem az amerikai költő, William Carlos Williams szavait:

„My heart rouses
thinking to bring you news
of something
that concerns you
and concerns many men. Look at
what passes for the new.
You will not find it there but in
despised poems.
It is difficult
to get the news from poems
yet men die miserably every day
for lack
of what is found there.”

Ebből Dana Gioia azt a következtetést vonja le esszéjében, hogy „To regain poetry's readership one must begin by meeting Williams's challenge to find what »concerns many men«, not simply what concerns poets.” („Az olvasóközönség megnyerése ott kezdődik, hogy meg kell találni, hogy »mi foglalkoztatja az embereket«, és nem pedig a költőket.”)

Gioia az esszét azzal zárja, hogy 6 pontban megfogalmazza, hogy milyen intézkedésekre lenne szükség ahhoz, hogy minden ember életében újra jelen legyen a költészet.

A „per” szempontjából releváns pontokat szeretném idézni:

„5. Poetry teachers especially at the high school and undergraduate levels, should spend less time on analysis and more on performance. Poetry needs to be liberated from literary criticism. Poems should be memorized, recited, and performed. The sheer joy of the art must be emphasized. The pleasure of performance is what first attracts children to poetry, the sensual excitement of speaking and hearing the words of the poem.” („A középiskolai és egyetemi tanároknak kevesebb időt kellene foglalkozniuk vers elemzésével, és több időt szánni az előadásra. A költészetet fel kell szabadítani az irodalomkritika nyomása alól. A verseket memorizálni, elmondani és előadni kellene. A művészet puszta élvezetét kellene hangsúlyozni. Az előadás adta öröm, mely a gyermekeket először a költészethez vonzza, a versmondás és vershallgatás okozta érzéki izgalom.”)

6. Finally poets and arts administrators should use radio to expand the art's audience. Poetry is an aural medium, and thus ideally suited to radio. …Educational institutions have codified them into a stifling bureaucratic etiquette that enervates the art. These conventions may once have made sense, but today they imprison poetry in an intellectual ghetto.” 

A költészet egy olyan folyó, mely, ha kell, kilép a medréből, hogy eljusson a reá szomjazókhoz! Ne szabjunk neki gátakat, hanem kövessük őt, ha igazán a költészet érdekel minket!

Tisztelettel:

Tonte Renáta

A szerző 2010-ben angol nyelven írt szakdolgozatának témája: New Emerging Forms on the Contemporary U.S. Poetic Scene: Rap, Spoken Word and Slam Poetry