Hogyan legyünk halhatatlanok?

KRITIKA

Weiner Sennyey Tibor Gül Baba című kötete egy évszázadokon átívelő misztikus utazás történetét mutatja be, amelynek során olvasó, szerző, főszereplő együtt keresik a rejtélyes harmadik illatot.

Hogyan legyünk halhatatlanok?

Weiner Sennyey Tibor költő, író és utazó is egyben. Több műfajban otthonosan mozog: verset, prózát és esszét is ír, s ezek a műfaji-poétikai keretek mindig cseppfolyósak, átjárhatóak nála. Ezt bizonyítja például A vándorló királyság című kötete, amely egyaránt tartalmaz Jáváról és Baliról szóló útirajzokat, esszéket, valamint verseket, műfordításokat. A nagy eretnek című prózakötete is erősen lirizált nyelvvel dolgozik, amelyben számos versbetét található a megidézett történeti figurák életének merész írói fantáziára támaszkodó újraírása mellett. Műveinek egyik biztos pontja a Kelethez való vonzalom, ami többek között abból az élményből is fakadhat nála, hogy egy rövidebb időszakot tölthetett el Indonéziában, Jáván és Bali szigetén. 2012-ben új kötettel jelentkezett, a Gül Baba című elbeszélő költeménnyel, amelyet akár kisregénynek is tekinthetünk – attól függően, hogy a prózai vagy a lírai részeket tartjuk mérvadónak a meghatározásnál.

Gül Baba története a 16. század Magyarországáról ered. A történelmi alak élete körüli bizonytalanság és az ezzel összefonódó miszticizmus arra késztetheti mind az írót, mind az érdeklődőt, hogy megalkossa saját Gül Baba-verzióját, kitöltve életrajzában a kisebb-nagyobb hézagokat. Weiner Sennyey Tibor így vall utószavában történetiség és képzelet viszonyáról: „[U]gyan ki tudja ebben az összekavarodott világban, hogy az igazsághoz, ami épp olyan illanó, mint a harmadik illat, nem éppen a mese van-e legközelebb? Mert nekem néha úgy tűnik, hogy az igazság leginkább a kereső képzeletben lakozik.”

A történet azt próbálja bemutatni, hogyan került Gül Baba egy sivatagi kertből egy perzsiai kocsmába, innen a bagdadi szentekhez, a bagdadi szentektől a sztambuli bazárba, onnan a bolgár kertekbe, aztán Budára, Budáról pedig a dunai szigetre, Ada-Kaléra, miközben a súlytalanul elillanó évszázadok alatt Gül Baba örökösen visszatért és visszatér, s egyre csak a harmadik illatot keresi. Eközben szépen kirajzolódik a filozófiai háttér és a játszin örvénylő stiláris alaphang, amely magával ragadja az elbeszélés olvasóját.

Gül Baba életének egyik kitüntetett helyszíne Weiner Sennyey Tibor művében Ada-Kalé, amely törökök lakta sziget volt a Dunán egészen a Vaskapu vízi erőmű megépítéséig, amikor a folyó vízszintje alá került. 1913-tól 1918-ig tartozott Magyarországhoz, Újorsova néven. Vélhetően Ada-Kalé volt a minta Jókai Mór Az arany ember című regényében a „Senki” szigetéhez. Mindenesetre az író említi a regény hatodik fejezetében: „Az új-orsovai sziget erőssége még a töröké.”

Gül Baba 1972-ben itt adja át titkait egy tanítványnak, az elbeszélő mesterének, s a 33. rózsamag szerint innentől már ő lett Gül Baba. Ezért tulajdonképpen az sem kizárt, hogy az elbeszélőt is annak a Gül Babának kell gondolnunk, akinek hitvallását a 27. rózsamag tartalmazza (vö. Szabó Lőrinc: Dzsuang Dszi álma): „Abban hittem, hogy ami itt van, csupa látszat. Ő álmodja önmagát, ahogy mi benne, Ő mibennünk saját magát látja.”

A szereplők viszonyrendszerét az egymásba fonódás határozza meg. Amint már említettük, az is elképzelhető, hogy az elbeszélő és mestere (az Ada-Kalé-i kisfiú, aki szemünk láttára változik Gül Babává), aztán ennek a kisfiúnak a mestere, és annak a mesternek a mestere egy és ugyanaz a személy, aki nem más, mint Gül Baba. Maga a szerző is azt meséli az Utószóban – amely egyáltalán nem választható el az elbeszéléstől –, hogy nemcsak hallotta és látta Gül Babát, de egyenesen ő lett a Rózsák Atyja, az ő szemszögéből látott mindent. Azt sem szabad feledni, hogy az elbeszélés 33 rózsamagból áll, és talán épp abból a 33 rózsamagból, amelyet az elbeszélő költeményben szereplő Gül Baba Bulgária rózsakertjéből szerzett. Azokat a magokat egy gyöngyökből szőtt imafüzér rejtette, hogy ki tudja csempészni őket az erősen őrzött kertből. Ez a füzér az elbeszélés mintájául szolgáló körnek is tekinthető, amelyen az olvasók évszázadokat átívelve, a történetmondás ideje alatt folyton olyan helyre jutnak, ahol már voltak. Így maga az elbeszélés szerkezete is az örök körforgásra és visszatérésre, vagyis magára a halhatatlanságra épül.

Az örök visszatérésen túl (amit a szövegvilághoz autentikusan ragaszkodva lélekvándorlásnak tekinthetünk) kimutatható az elbeszélésből egyfajta dualista felfogás, a Jó és a Gonosz, a Teremtő és a Pusztító állandó küzdelme, amelynek híján egyikük sem létezhetne. Weiner Sennyey Tibor azt is hozzáteszi az Utószóban, hogy Gül Baba (Rózsák Atyja) és Kel Baba (Kopasz Atya) valószínűleg történetileg is azonosak. A mese szintjén azonban egymás ellen vagy egy lelken belül küzdve keresik a harmadik illatot.

De mi is az a harmadik illat? Sztambulban, a híres Egyiptomi Bazárban egymás mellett állt a boltja Gül Babának és Kel Babának, s olyan csöppnyi szelencéik voltak, melyek csak egy-egy illatot őriztek. Maga Nagy Szulejmán is őrzött ezekből kettőt-kettőt. Kel Baba két tégelye közül az egyik a csatatér illatát, a másik a behódolás szagát őrizte, de hogy mi lehetett Gül Babáéban, azt senkinek nem árulta el. Mígnem egy szép délután a Fekete Fatime elérte az ő Szultánjánál, hogy válaszoljon. A válasz azonban végzetes változást indított el. A folyamatot csak a harmadik illat fordíthatta meg, a fekete rózsáé, amelyet Gül Baba mindig is keresett. De csak egy domb volt, egyetlenegy hely, ahol Bulgárián kívül kinyíltak ezeknek a rózsáknak a magjai, a Kizil Elma, Magyarisztánban. Ez a hely pedig nem más, mint Buda.

A kötet egyik illusztrációja (Szarka Fedor Guido munkája)

Egyáltalán nem arról van szó, hogy a szerző új színben tüntesse fel a magyar történelmet, tudniillik, hogy egy nő miatt vették be Budát 1541-ben, mint annak idején Iliont (Tróját). Sokkal inkább arról, hogy megfogalmazzon egy ennél egyetemesebb kérdést: mi az élet értelme? Válasza legalább annyira ironikus, amennyire egzakt kíván lenni: keresni a harmadik illatot. Ez pedig mindennél gyorsabban illan el, s így nem is az illat megtalálása, hanem csupán a keresése az, amely méltóságot adhat az ember életének. Másképp fogalmazva: a megvalósult álomban már nincsenek lehetőségek, az már nem több hiábavalóságnál. Gül Baba ezt azzal nyilvánítja ki a legerőteljesebben, hogy bár bizonyos nőkön érezte ezt az illatot, maga mögött hagyta őket: „Nem menthetem a hervadást, csak menthetem a jövőt. Nem menthetem a múlandót, csak menthetem, ami örök.” És a nők helyett a rózsamagokat vitte magával.

Az elbeszélés megkapó stílusban adja elő mindezt, az olykor gyengéden rímelő prózában a bektasi dervisek költészete, az Ezeregyéjszaka történetei, a hindu mesék és a jávai kawi költemények, a török népdalok és népköltés elemei köszönnek vissza. Így egyáltalán nem véletlen, hogy a kötet gondozását egy olyan kiadó – a Kelet Kiadó – vállalta magára, amely programszerűen bemutatja a keleti értékrendet. A Szarka Fedor Guido által gazdagon és színvonalasan illusztrált könyvecske egy farzsebben elfér, részletek pedig a YouTube-on is meghallgathatók belőle.

Aki szeretné megtalálni a talán örök életet jelentő harmadik illatot, emellett egy izgalmas történetet olvasni Gül Babáról és egy rendhagyó teóriát Buda 1541-es elfoglalásáról, azoknak bátran ajánlható a rendkívüli fantáziával megírt történet. Weiner Sennyey bravúrosan képes tévedésekből kozmológiát „csinálni”, mélyen, szórakoztatóan, mégis tömören. Ültessük csak el magunkban azt a 33 rózsamagot! Hátha mi leszünk a következő Gül Babák.

Weiner Sennyey Tibor: Gül Baba. Kelet Kiadó, 2012.

Molnár Dávid