Apokalipszis-költészet most

KRITIKA

Szilágyi Ákos Szokatlan ügy című verseskötetének címe a meghalásra utal. A gondolati líra a komor téma ellenére frivol humorral beszél létről, időről, nyelvről, genezisről és apokalipszisről.

Apokalipszis-költészet most

Groteszk verseket olvashatunk Szilágyi Ákos új kötetében, a halállal való szembenézés verseit. A Szokatlan ügy szinte a legkeserűbb kötete a szerzőnek, a „Nincsen remény” jegyében íródott szövegekben az emberiség végső témái fogalmazódnak meg, ezekhez kapcsolódva pedig a Genezis, az Apokalipszis, a Lét, a Dolog, az Idő és a Nyelv viszonya. Ennek egyik megjelenése a párbeszédes forma, amely egyként emlékeztethet filozófiai műre és a ráolvasós gyermeki játékra is.

Nemcsak az emberi lét fordul reménytelenül az abszurd semmibe, Szilágyi Ákos nem nagy jövőt jósol a mostanában sokat emlegetett „képi fordulatnak”, a spektákulum társadalmának sem.

Szilágyi Ákos

A versmondatok által megjelenített tér mindig allegorikusan elvont. A szövegek az olvasó intellektuális énjét szólítják meg, miközben a lírai én szellemszerű lényként jelenik meg, mintegy médiumszerűen szólaltatja meg az emberi beszédet. A magas fokú mentális regiszter viszont összeolvad a nyelv szinte ízletes, élvező anyagszerűségével. Hiszen a szerző akusztikus költészetében a nyelv hangzósságának még a jelentésképzés terén is fontos feladat jut. Gyakoriak az ütemhangsúlyos, páros rímű versek. Nagyon nagy szerepük van az alliterációknak, a sziporkázó rímtechnikának. A hangzásra utal a magyar nóta és operett kifigurázásakor az összetételek akusztikus vezérlése is.

A Genezis és az Apokalipszis a hagyományostól eltérően nem patetikusan jelenik meg Szilágyi Ákos költészetében. A világpusztulás fölött, a fenséges Vég frivolan, komoreszkekben szól. A komoreszk kifejezés (Szilágyi Ákosé) jól mutatja az ilyen típusú nevetésnek a mibenlétét: nem „jópofizásról” van szó, a létviccek a legmélyebb létkomorsággal határosak.

E szemlélet szerint a Vég megmagyarázhatatlan, akkora pánikot kelt, hogy a rettegéstől már csak nevetni lehet. Mindig az Egész, illetve annak abszurd volta (ezért tartható ez a költészet a modern és nem a posztmodern tradícióhoz közelinek) jelenik meg ebben az intellektuális komolyságában pazarul élvezetes lírában, egyszerre a legintenzívebb elvontságban és legintenzívebb érzékletességében. A reneszánsz és a barokk közötti manierizmusra emlékeztet ez a poétika. Ezt eleveníti fel Szilágyi Ákos, és mintegy beoltja az avantgárd „geometrikusan elvont” tradíciójába.

A vég nélküli kétkedés
nem vezet sehova!
érted? sehova!
de ha én éppen oda készülök?!

(sehova)

Filozófiai és teológiai fogalmak, szokatlan szóösszetételek, testrészek válnak allegóriává és sziporkázóan szellemes párbeszédbe elegyednek egymással. Manapság az irónia, a humor divatos, de valójában nagyon kevés embernek van hozzá igazán érzéke. Szilágyi Ákosnak viszont nagyon jó humora van, a szerző virtuóz módon szellemes. Iróniája mindig kedves, játékos. A zárlat is a gyengédséget emeli ki, mint az emberi kapcsolatok egyik legfőbb értékét.

A melankolikus nevetés előidézője a groteszk. Ezt a hatást többféle módon éri el a szerző, így klasszikus szószerkezetek kiforgatásával, vagy teljesen eltérő regiszterekhez tartozó szavak összeillesztésével. Például ómagyar (bibliai kontextusú) szót vegyít mai szlenggel: „isa mondom bocsika”. Hasonló hatást vált ki a gigantikus és a csekély egymás mellé helyezése: „ímhol kerekedik / egy fekete kocka / nézi Örök Harag / meg egy nyúllapocka” (apokalipszis). De a halál, a nemlét jelentéstelen lesz.

miért fontos ő nekünk?
miért is fontos? várj!
nyelvem hegyén van, öt betű.
értünk jön s örökéletű.
nem, nem „Isten! A Halál”!

(rejtvényfejtés)

Moholy-Nagy László A nagyváros dinamikája című forgatönyvének néhány megfilmesített részlete (Forrás: http://blog.hellodesign.hu)

A lét a nemléthez legfeljebb kommentárokat fűzhet. Erre utalhat, hogy a verscímek zárójelben szerepelnek, nincsenek ciklusok, nagyobbrészt az egész könyv egyetlen reflexió a meghalásról. A halál és Isten örökre távollevése összefügg. Az Előhang így beszél erről:

meghívsz. de nem vagy otthon.
elment – vonogatják vállukat a.
elment – tárják szét kezüket a rokonok.
nem mondott semmit?
semmit. fejüket rázzák. semmit.
örökre ment.

Szilágyi Ákos verseinek istenképzete leginkább deista jellegű. Az Úr megfáradt, feledékeny, a világot megteremtette, de a hibáit már nem javítja ki, nem törődik vele. A Sanctus című egyházi ének kifordítása a teremtő és teremtett közötti kapcsolat megszűnését, a közöttük való párbeszéd hiányát mutatja be ironikus-abszurdan. A himnikus magasztalás jelentését veszti, ezzel együtt pedig a teológiai vonatkozás társadalomkritikai színezetet kap. A kultusz kifigurázását is témává emeli a szerző, valamint a megfélemlített alárendeltek és zsarnoki elnyomójuk kritikus bemutatását:

de ki itt a modulfelelős? –
dörrent az angyalok karára Isten.
Sanctus Sanctus Sanctus
Dominus Deus Sabbaoth! –
rebbent meg egyemberként az angyalok kara

(felelősök keresése)

A Heidegger időfogalmára reflektáló vers (az idő) is mintha egy, a filozófus korai vallásfenomenológiai előadásaira válaszolna: a gondolkodó az intenzitásról beszél, a kereszténység lényegét az élet és halál legintenzívebb megértéseként tárgyalja. Heidegger állítása szerint az idő tulajdonképpen az ember maga, Szilágyi Ákosnál mindez mintegy geometriai jelentést kap, az idő pont lesz. Ez a fajta geometriai-matematikai elvonatkoztatás más versekben is felbukkan, miközben Szilágyi Ákos költészete az avantgárd groteszkfogalmat használja.

hát te vagy az a rézfánfütyülős
megfejthetetlenül többismeretlenes

egyenlet? –
ráncolta össze homlokát Isten
s egyetlen

nyisszantással megoldotta.
azangyalát.

(egyenlet)

A Szentíráson kívül Dante Isteni színjátéka és József Attila lírája is többször megidéződik. A megidézés módja itt is borzongatóan frivol.

Szilágyi Ákos Szokatlan ügy című remek kötete nagy hagyományú gondolati és vallásos költészetünket gazdagítja. 

Szilágyi Ákos: Szokatlan ügy. Palatinus, 2012.

Payer Imre