Vámpír, vadászat, világháború

KritX

Benedek Szabolcs regénytrilógiájának második része, A Vérgrófnő az első világháborús Erdélybe kalauzolja el az olvasót, aki ezúttal vérbő vámpírregényt foghat a kezébe.

Kapcsolódó anyag: írásunk az első részről.

Vámpír, vadászat, világháború

Benedek Szabolcs József Attila-díjas író regénytrilógiájának második részében ismét hullani kezdenek a sorozatgyilkosok és a vámpírok első számú áldozatai: a kéjnők. Az első két rész műfaji besorolásának és elkülönítésének alapja az, hogy ha a tettes sorozatgyilkos, akkor krimivel vagy thrillerrel van dolgunk; ha viszont vámpír, akkor természetfeletti horrorral.

A Vérgróf című első kötetben a szerző ügyesen játszott el az olvasó elbizonytalanításával, hogy műve pontosan melyik zsánerbe is tartozik. Sokáig nem lehettünk biztosak abban, hogy egy nagy csalás részesei-e a szereplők – és velük együtt az olvasó –, azaz semmi természetfölötti nem áll a gyilkosságok mögött, vagy valóban egy vérre szomjazó, démoni lény garázdálkodik a századfordulós Budapesten. Aki olvasta a kötetet, tudhatja, hogy a megoldás nem volt sematikusan kétosztatú: a gyilkosságokban valóban nem játszott szerepet a természetfeletti, ám egy vámpír kétségtelenül megszállt Budapesten.

A Vérgrófnő olvasása során már kétségünk sem lehet afelől, hogy egy ízig-vérig vámpírtörténetet kapunk. Olyannyira igaz ez, hogy az előző kötet jelentős vámpíralakja, Saint-Germain grófja után a második regény magát a hírhedt Drakulát is a szereplői között tudhatja. Ám nem csak a szereplőgárdában, hanem a regénystruktúra, a tempó és az eszköztár tekintetében is történtek változások A Vérgrófhoz képest.

A történet hat évvel az előző kötet eseményei után, 1916-ban veszi kezdetét, amikor a román csapatok betörnek Erdélybe. Az első regényből megismert újságírónak – Szállási Titusznak – természetesen ott a helye az események sűrűjében, hogy budapesti lapját, Az Estet naprakészen tájékoztassa a háború történéseiről.

Magyar katonák az első világháborúban

Ebben a kötetben már csak az emlékét őrzik a békebeli, pezsgő kulturális és társadalmi élettel büszkélkedő magyar fővárosnak. Ezzel egyidejűleg a regény atmoszférája is megváltozik. A Vérgrófot, a történet középpontjában álló gyilkosságok ellenére, áthatotta valami derűs nosztalgia – a kötet előnyére. A Vérgrófnőben ennek már a nyomát sem találni, itt minden kilátástalannak tűnik, az emberek nem bizakodnak a háború gyors befejezésében, az olvasó történelmi ismeretei pedig csak erősítik ezt a (há)borús légkört. A sötét, elkeseredett hangulat és a háború tépázta Erdély hideg, ködös tájaival, régi kastélyaival és kevert nációival ideális háttere egy vámpírtörténetnek.

A két kötet közötti hat év történéseibe Szállási Titusz visszaemlékezései engednek bepillantást. A regény első felének visszatekintő szerkesztési módja egyszerre teszi lehetővé az emlékek közötti ugrálást, illetve a múltban történt eseményekre való reflektálást.

Az előzőhöz képest jóval kevesebb karaktert mozgat a regény. Fokozottan igaz ez a regény első harmadára, ahol Szállási Titusz az egyetlen szereplő, akinek a szempontjából megismerhetjük az eseményeket. A kevesebb nézőpont nagyobb teret enged az alakok pontosabb kidolgozásának.

Szállási Titusz mellett egy új szereplő, Ágnes is fontos szerepet kap A Vérgrófnőben. Újságírónk Erdélyben ismerkedik meg a hölggyel, akinek a családja generációk óta próbálja felkutatni és megölni Drakulát, végezve eközben a gróf összes lehetséges fajtársával. Egy híres vámpírvadász, például Abraham Van Helsing helyett egy belevaló, erdélyi lányt ismerünk meg az említett szerepben, aki gyakorlatiasságával kiválóan ellensúlyozza Titusz merengésre hajlamos természetét.

Ágnes nem akarja megérteni a történéseket, elfogadja a természetfelettit, ezért a Gábor Áron öntödéjében készült „karó” (sic!) nélkül ritkán jelenik meg az utcán. Titusz viszont a racionalitást képviseli. Ez a feszültség egyébként a hasonló regények alapvető receptje.

Az előző rész visszatérő alakja Tarnóczay Etelka. A kéjnővé lett hölgy realitásérzéke már az első regényben is meglepően alacsony volt, a második kötetben azonban a bomlott elmével határos. Szerencséjére ismét akad egy erős segítője, méghozzá a kissé hideg, de egyébként úriember Vlad képében.

Egy másik híres magyar vámpír: Lugosi Béla

Az előző kötetben a korabeli Budapest hírességeinek kavalkádjával találkoztunk, és ez nem mindig tett jót a történetvezetésnek, hiszen a sok történelmi személy megidézése megszakította és ezzel szétforgácsolta a szüzsét. Ebben a kötetben sem marad az olvasó karizmatikus történelmi figurák nélkül, de A Vérgrófhoz képest sokkal visszafogottabb a jelenlétük. A szinte állandó szereplőnek számító Molnár Ferenc mellett Ady jelenik meg egy epizód erejéig, illetve az ambiciózus fiatal katonával, Gömbös Gyulával is találkozhatunk.
A történetvezetés is jóval feszesebb, mint az első regényben. Mivel zsánerében, hatásmechanizmusában is különbözik a két rész, szükség is van az élénkebb ritmusra a vámpírvadász-regényben.

Bram Stoker klasszikus regényére is gyakran utal Benedek Szabolcs, mind a történet helyszíneire, mind a benne szereplő személyekre. Egy tájleírás erejéig még vendégszövegként is megjelenik a Drakula. A szereplők által is ismert regény írója vitatott személy, hiszen nem tudják eldönteni, hogy egy élénk fantáziájú szerzőről van-e szó, vagy valódi tapasztalatok szolgálnak a történetek alapjául.

A krimik és a rémtörténetek kedvelői mellett azoknak is érdemes elolvasniuk a kötetet, akik nem idegenkednek a saját műfaji határaira is rákérdező irodalmi játékosságtól. Ráadásul most már nem szükséges idegen nyelvű szövegek vagy fordítások között keresgélnie annak, aki igényes, nyelvileg, történetileg és a leírások terén is kidolgozott vámpírregényt szeretne olvasni.

A trilógia befejező része 2013 tavaszán érkezik.

Benedek Szabolcs: A Vérgrófnő. Libri, 2012.

Legjobb internetes ár: 2897 forint

Szabó István Zoltán