FIÚSZÍV-KORBÁCS – Nagy Zopán írásai
Foltozott szirmaim alám fordultak
(hátamon vittem kutyámat az ágyba);
forró-viasz lepedő, nyűg - s barázda
ragadt szőrbe, bordába – és meggyulladt
FIÚSZÍV-KORBÁCS
NAGY ZOPÁN ÍRÁSAI
ELMÉBE, ÖLBE
Fiúszív-korbács,
Éj-mélyből villámló szem:
Közös csodálat
*
Smaragd kavicsok
(„szentjánosi” őr-szemek):
éj-erdő testén
*
Hasa(d) rámtekint…
(K)öldökbe kövült bogár:
serceg – és pislog
*
Elmébe, ölbe:
Csillag-szikra kivonat,
Lánykő-robbanás
*
Rá(nk)-vésett ránc-maszk
(évezredes büntetés):
napi látomás
LÁTENS
(részlet)
A Fiú emlékezett arra is, amikor állandóan a bal kezére ütöttek (mogyorófa-vessző, majdnem-mostoha nagymamák, később parókás-pityókás napközis tanító néni, aki még-később hatalmas bross-gyűrűjével a Fiú koponyáját is bezúzta, mert az – menzára menet - lemaradt a sorból… ó, ó: véres kenyérrel és dühkitörés-elfojtással mártogatott tükörtojásos-spenót…), rossz kéz, csúnya kéz! – sipítozták… - ám azt nem tudjuk, hogy egy bizonyos fiútól becsapódó lakótelepi vasajtó által leszakadt jobb kéz nagyujja következtében használta-e a Fiú a balját, esetleg már eme hajlammal született…(?)…
(Az amputáláshoz felkészülő orvos legalább 4-5 órát várakoztatta a folyosón anyát és fiát, és miután a Fiú néhány szőlőszemet is gyomrába vett közben, bejelentették, hogy altatni sem lehet… - A (különben illuminált) váltó-orvos, aki véletlenül hamarabb érkezett: észrevette, hogy van ott még egy hitvány kis erecske, fityeg még ott valami remény…
A „nagy-ujj” (egy „véletlenből”, vagy egy illumináció jóvoltából: a „dolgokat” bárhogyan nevezhetjük) végül is vissza-varrattatott. Mégha az utókezelés fél évig is eltartott, mégha az kissé deformáltabb is maradt: a „lényeg”, hogy volt miért (át)nevelni a duzzadt-uborka méretűre kötözött ujjú Fiút, aki azon túl, hogy képzelgéseiből fakadó értelmetlen szavakat kreál, ráadásul „suta kezével” (rajzolva) ír, és még rondán is teszi azt…
Fordított Lótusz voltam este* - folytatja a férfi, mintegy vers-roncs szerkezetbe hajigált emlékezést imitálva – ironizálva, vagy parodizálva: „yay hogh faradék bor yhtlan”… = Gábriel Asztrik Pozsonyi-kódexéből - valamiféle interpoláció klasszikus mint(h)áit is emlegetve, azon kávéja fölött elmerengve (ami majd csak egy kicsit későbbi részben fő le)… - És önnön magával így ölelkezik:
*Foltozott szirmaim alám fordultak
(hátamon vittem kutyámat az ágyba);
forró-viasz lepedő, nyűg - s barázda
ragadt szőrbe, bordába – és meggyulladt
a horgoktól tépázott éj-keserű! –
De mindezt megelőzte a rombolás,
a kedélybeteg, elmés ámokfutás,
mely vihar-fogú – és kéjfűrész-kezű…
A férfi eközben, akár meditációkhoz hasonló állapotban (a Fiú helyett is): az akasztottakra gondolt (a leíró pedig a férfi helyett ugyanezt tette): pontosan négy (4) évenként kerültek közeli élet-terébe igencsak meghatározó akasztottak – lengett át rajta e könnyed meglátás, miközben ő mindig más- és más halálnemeken törte a fejét (és ezek folyamatosan életben is tartották)…
Az akasztott apát: a garázsban, az IZ-62-20 rendszámú bordó Zsiguli motorháztetején „érték tetten”, ott feküdt részegen. Nyakában összevissza-görcsölt kötél, inkább madzag, kóc és már (vagy még) zöldellő akácfaág-töredék… (Az) anya ráncigálta be a lakásba… A Fiú 8 év körüli volt (nemrég került le rossz ujjáról a kötés, de körme helyén a nyershús-réteg még égetve lüktetett… - húgával, pizsamában kiszökve, a lépcsőház biciklitárolójának rácsai mögé bújva lesték meg a tántorgó-szidalmazó, a feleséget közben ütlegelő, egymást pocskondiázó „bevonulást”)…
Az akasztott mostohát: egy fáskamrában (sufniban?) találták meg. A Fiú kicsit hamarabb,(az) anya kicsit később. És e kamasz, mint aki egyféle elégtételt vesz, vagy meg-könnyebbülten summázza, hogy a világ rezgése-ingadozása időnként egyensúlyba kerül: úgy nézte óráknak tűnő másodpercekig az alig láthatóan lengő, lilás-kékesre torzult nyak-fonatú, csont-fehér golyó-szerűen kidülledő-szemű, undorító, kreol óriást… 12 éves volt akkor a Fiú (és miután a lator elitta, elkártyázta (az) apától – annak idején – „megmentett” bordó Zsigulit is, az egyetlen „értéket”, és miután egy hátsóépület egyetlen kis szobájában élve, ahol a testvérek a másfél méterre lévő ágyon szorongva, hónapról-hónapra hallgatták-nézték a hajnalokig tartó üzekedéseket, veréseket [miközben visszafojtott zokogással egymás nemi szervét fogták, dörzsölgették, szorongatták], miután ott, a lator (az) anya arcát felismerhetetlenné zúzta, majd a padlón vonagló, kést szorongató Fiút egy állólámpával próbálta agyoncsapni…: nagy-sokára bevégeztetett)…
Az akasztott barátot: saját szobájában édesanyja találta meg. Szinte a plafonhoz szögezve, kissé lecsüngve lógott, magát derékszíjával a gázvezeték csövére felkötve. Nagyon szép, hamvas-bőrű, lányos vonásokkal megáldott, túl hamar elvadult, 17 éves csodabogár volt. (A kishúga is látta őt felakasztva – és e leány jó-néhány év múlva a férfi szenvedélyes-szerelmetes – kiskorú - szeretője lett úgy, hogy a múlt összefüggései csak jóval később tárultak fel előttük)… A Fiú akkoriban lett 16 éves…
Az akasztott keresztapát: (az) apának öccsét felesége és leánya találták meg a garázsban ülve! Oly anyaggal köthette föl magát, amely megereszkedett a súly alatt – ezért szemből belépve úgy tűnt, mintha kedvenc sámliján, bóbiskolva ülne (a) keresztapa, holott az ülepe hozzá sem ért ahhoz, sőt: néhány centiméterrel fölötte lebegett - - - lábai előtt pedig 3-4 darab csonkig szívott cigaretta-csikk hevert… A Fiú 20 éves lehetett…
A leíró visszaadja a tollat (miután kiszippantotta a beszáradó tintát) – és a férfi, pihenésképpen, alvás helyetti, hajnal-utáni, délelőtt-előtti improvizációs leírást folytat. Ez a típusú „lazítás” (is) szokásává vált (a háttérből, a monitor gyomrának speciális járataiból eközben a következő Bartók Béla művek szólalnak meg: „3rd piano concerto 3rd movement – Angela Tosheva plays with the Sofia Philharmonic Orchestra”; majd [majdnem] ugyanaz, a Taipei Philharmonic előadásában; aztán: „Yiren Lu’s Piano Bartok, Six Romanian Folk Dances”; kicsit később pedig: „The 3rd movement from Bartok’s Solo Violin Sonata. Played by Ivry Gitlis.” – mindez, összesen 24 perc 20 másodperc alatt zajlik):
A(na)lfabétagammadzag-hurokgyűrűátfonat
= mint(a) karmok rá-bénulva a (kereszt)fára =
Boros-tyánvágyegzaktkékmeghatározat
= mint(a) kvantum-sziluett lágy glóriája =
Csak a kere(sz)t fázna a fény(kép) körül
= mint félvállakról (le)vett rokon-párolgás =
De sosem lehet(sz) praktikus – ki ürül
= mint sorsfordulat (ön)kivületi csontváz =
Ezért is véres vegyület a valamire-való
= mint vallás (szabadság helyetti) Vénuszai =
Félre(ér)tett lírai hangulatfanyar-riadó
= mint (hák) a lényeg (rák) bomló-nő bónuszai =
Gigantikus „nóniuszai” – onthatnánk izzadva
= mint vallomás-különcség-bestiál-vágta-szuszt =
Hintáz(tat)va-mimikált aránytan-löket-vájatba
= mint feketelyuk algebrai-absztrakt a mínuszt =
Ilyen koordinátha-palánta a lappangó kór is
= mint a többség-jelenség gondjai benne(m) - maradva =
(…megújuló krízis – magújuló krízis – megújuló krízis…)
Zajtalanítva játszva-halán: gnózis nélküli dózis…
(Utórezgésként még egy, és egy fél mű: csengő-csilingelő hangzatai is felbukkannak, majd mélyebb akkordok, futamok a múltból: „Liszt Concerto, No. 1. 4/4 = Annie Fischer zongorázik…” – ez 4 perc 48 másodperc, viszont – szintén e művésznőtől – a „Beethoven, Piano Sonata, No. 32 in C minor, Op. 111. I. Maestoso, allegro con brio ad appassionato”: áramszünet miatt megszakad…)
AZ ÜNNEPEKRE
(Anyának is)
Mikulás főzött, Jézuska mosogat…
Alapjában véve sós-szájú vagyok. A nedvesben száraz-kóstolású
(a szárazban folyékony-áradatú) – és (mondhatni): keserű-ivású alkat… Mégis: sok-sok édes-mázos kínálkozás kerít csám-csacsogású csapdájába – s a vegyített íz-kavalkád (lassú kínvallatással) a ragacsos émelygés mocsarába csalogat
(vagy taszít)…
[A moszatok/maszatok rák-ollózó köd-mocsár-gyomrában (t)evékenykedik a vér-szilánk-rája indukátor-áram…]
Koptatott sántításom kortalan csoszogás vetületének tűnhet, miközben a latyakos botladozásból – a láthatatlan levitálás révületébe ringatom (asztalnál-üléses) utazásaimat…
Epe- és májbolt, szervátvilágító-üzlet, ki- és berakatok…
Szék, vagy létra? Felhő, vagy pince? Kódex, vagy kavics? -
Mérgezett ordas, fekete pipacs, kecske a hídon – és ásító szakadék.
Megkövült, mohás maszkok… lépésre lépés ragad…
Ó (alszik): az Új év!
Az oldalt a szerző saját fotóinak részleteivel illusztráltuk.
