Szellemtrónjából széttekint
A jog nagy Istene,
S megrendül a miriád világ
Sötét végetlene.

Versei ihletettek, merészek, saját korában nagyszerűek voltak, ma is lehet belőlük tanulni.

CSEPCSÁNYI ÉVA

Eger macskaköves, kacskaringós utcáit járva előbb-utóbb óhatatlanul szembetaláljuk magunkat a patinás érseki palotával és a tömör, magas falú Egri Papnevelő Intézettel. Míg a jól ismert, kopogó kőlépcsőket tapostam, arra gondoltam, vajon nyitva van-e a Főegyházmegyei Könyvtár, s ha igen, szívesen fogadnak-e egy hajdani hallgatót. Tárkányi Béláról szerettem volna régi könyvekből adatokat gyűjteni…

HONÁLDOZAT

TÁRKÁNYI BÉLA, A ROMANTIKA ÉS A REFORMKOR IHLETETT KÖLTŐJE

Pyrker tér, Szvorényi utca, Bartakovics Béla Művelődési Ház, Tárkányi Béla út: mind ismerős nevek az egriek számára a belvárosból. Hosszú évekig magam is végignyargaltam ezeken a helyeken vizsgára, kollokviumra sietve, s csak most gondolkodtam el azon, hogy e nevek hús-vér embereket takarnak, mégpedig olyan embereket, akik ismerték, tisztelték egymást, sőt, barátok voltak. A Papnevelő Intézet napsárga falán díszelgő emléktábla mellett is közömbösen sétáltam el hétről hétre: Mindenki tudja Egerben, hogy legismertebb költőnk emlékére és tiszteletére díszeleg ott, de hogy miként, milyen baráti kapcsolatok útján jutott be a liberális gondolkodású, forrongó, sokszor merészen antiklerikális költőnk az akkoriban még zártabb és szigorúbb Szemináriumba, nem foglalkoztatott. Ahogy a csendes, régi könyvektől sajátságos atmoszférájú könyvtárban ültem a Tárkányi Béláról szóló, tizenkilencedik századi írásokat lapozgatva, lassacskán úgy éreztem, mintha egy fekete-fehér filmbe csöppennék vissza. Lelki szemeim előtt látok egy tizennyolc éves-forma fiút, gyermekarcától túlságosan elütő fekete reverendában rohanni a Szeminárium festményekkel teli folyosóján.

Miskolcon született, Viperina József Béla névre keresztelték egyszerű, hithű szülei. „Anyám minden körülményben fényes példányként áll előttem. Ajkáról soha egy illetlen szót, káromlást, vagy átkot sohasem hallottam, sohasem láttam, hogy szűkölködőt alamizsna nélkül bocsájtott volna el ajtajából”. „ Apám a megtestesült jámbor együgyűség, a hon igaz, keresztény polgára, a szó legteljesebb értelmében” – olvashatjuk Huttkay Lipót és Benkóczy Emil 1900-as évek elején megjelent, Tárkányi Béla életéről szóló műveiben.

Hova siet annyira ez a kispap? – szeretném szétfeszíteni a fekete-fehér filmkockákat, és megkérdezni tőle, de nem lehet, 2012-t írunk. Tekintetemmel követem a koravén diákot. A könyvtárba megy. Életrajzírói, sőt, ő maga is feljegyezte, hogy 1838-tól, tizenhét éves korától írt verseket. Schiller és Goethe műveit olvasgatta, rajongott értük. Most viszont, ahogy a könyvtárba ér, komoly arccal más, német nyelvű könyvet vesz elő: Klopstock Messiás című művét ülteti át német nyelvből magyarra; ez alapozta meg igazán későbbi irodalmi pályáját. Ő maga így írt erről: „ A német nyelv tanulásánál, mire elöljáróim szorítottak, olvasási gyakorlatul a véletlen Kolpostock Messiását juttatta kezeimbe.”

Lelkesen elkezdte fordítani, s művét a Relígio és a Nevelés című folyóiratok szerkesztője, Szaniszló Ferenc, aki később nagyváradi püspök lett, kiválónak találta, s biztatta a fiút a továbbhaladásra. A Tárkányi nevet később vette fel a sokaknak idegen hangzású családi neve helyett, s e néven is publikált haláláig. Ezt követően Pyrker János – aki húsz évig volt az Egri Főegyházmegye érseke – legendáit fordította le magyar nyelvre. Többek között az Uram, hová mégy, A Boldogságos Szűz temetése, Szent János Evangelista és Szent Thekla című műveket. Pyrker és közte kölcsönös tisztelet és szimpátia volt, a tehetséges fiatal költőt, papot Pyrker maga mellé veszi, miután 1844-ben felszentelik.

Ám mielőtt ez bekövetkezne, 1844 farsangján a már jó nevű Tárkányit egy érdekes, tüzes lelkű ifjú látogatja meg. Petőfi, aki gyalogszerrel érkezik Debrecenből „Pájer Antalt s Tárkányi Bélát óhajtotta látni, kiknek nevét a pesti lapokból jól ismerte. A városba érve egyenest a papnevelő intézetbe ment tudakozódni a költőpapok után. Pájer ekkor füzesabonyi káplán volt, csak Tárkányit találta meg másnap. Tárkányi örömmel fogadta a költőt s a szemináriumban szobát szerzett neki s a kispapok társaságában harmadfél napot töltött Petőfi a lehető legjobb hangulatban. Valósággal beczézgették a lelkes kispapok. Együtt ebédelt, vacsorázott velük s barátságot kötött valamennyivel. Elutazása előtt Tárkányi a kispapok körében gyűjtött pénzt útiköltségül nyújtotta át a költőnek, de, hogy önérzetét meg ne sértse, mintegy előfizetési díjul megjelenendő kötetére” – írja Torday Ányos a Magyarország vármegyéi és városai Heves megyeről szóló fejezetében. A költő olyan szíves vendéglátásban részesül Egerben Tárkányi révén, hogy e lelkes szavakkal ír neki levelet: „ Óh, Béla barátom! Be szép napok voltak, melyeket körötökben tölték; Istenemre sohasem feledem.” Ezt a neves látogatást őrzi az Egri hangok című Petőfi-vers (Itt benn ülök a melegben, / Környékez sok jó barát, / Töltögetve poharamba / Egri bérczek jó borát. Jó barátok, jó borocska - / Kell-e más? / Kebleinkben a kedv egy-egy / Óriás), valamint a már említett emléktábla a Papnevelde falán, hirdetve, hogy e falak között Petőfi Sándor kapott vendéglátást és baráti fogadtatást. 

Tárkányi Bélát a Magyar Tudományos Akadémia 1858. december 15-én levelező taggá választja (előadását A vallási költészetről tartja 1860. májusában),   huszonnégy esztendővel később, 1868 március 18-án pedig Klopstock Messiásáról írott beszédével bemutatkozik a Kisfaludy- Társaságban is. A „nagy romantikus triász” egyik tagja, Toldy Ferenc mesterként és barátként fogadja az akkor már érett férfi korú költőt, e szavakkal üdvözölvén: „ Akartad, hogy én vezesselek be a Társaságba, mely választása által az övéi közé sorozott s én annál készebben teljesítem baráti óhajtásodat, mert abban ama régi bizodalom folytatását üdvözlöm, mely pályád eleje óta hozzám fordulva, 25 éven át ifjúságod lelkesedett s férfikorod is kitűnő munkássága is közel tanújává avatott.” Bár neve korábban sem volt ismeretlen a Kisfaludy Társaságban, hiszen II. éves hallgatóként Honáldozat (1840) című balladájával, később pedig az Indítványok (1841) című szatírájával keltett feltűnést körükben, s mindkét alkalommal dicséretben részesítették.

Honáldozat
(részlet)

Szellemtrónjából széttekint
A jog nagy Istene,
S megrendül a miriád világ
Sötét végetlene.

Néz; s a teremtő pillanat
Határt s véget talált,
S nagy alkotmánya egy porán,
A földtekén, megállt.

Vétekben látta fürdeni
Az emberek honát,
Látá a kőszívek felett
Az önzés zord fagyát.

Látá, hogy az ember fölött
A szenvedély az úr,
Az ész dicső hatalma ing,
S lesűlyed álnokúl.

Versei ihletettek, merészek, saját korában nagyszerűek voltak, ma is lehet belőlük tanulni, viszont markánsabb, eleven színeket, kontúrokat hagytak maguk után kiváló műfordításai, s az a felbecsülhetetlen értékű gyűjtőmunka, melyet a falusi nép között tett, archaikus egyházi népénekek után kutatva. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a Hozsanna (katolikus énekeskönyv, 1907)  jóval vékonyabb lenne Tárkányi gyűjtőmunkája nélkül! Az egyházi költészet nagy reformátoraként írta be magát a magyar irodalom történetébe.

Így vall ezen szenvedélyéről: „ A gyönyör, melyet már gyermekségemtől kezdve találtam a vallási népénekekben, mint amelyek jámbor szülőim házát templommá tették, ekkor azon kötelességérzetté fejlődött bennem, hogy a költészet ezen kincsei összegyűjtésével én is teljesítsem hazafiúi tartozásomat.” Munkássága annál inkább figyelemre méltó, hogy mindezt a Monarchia idején tette, azokban az időkben, mikor az Egyház a latin nyelvet preferálta. Nagyszabású kutatómunkái után rendezte a katolikus énekeskönyvek anyagát, s olyan népszerű imádságos könyveket adott ki ezen anyagok felhasználásával, mint például a Lelki manna, mely negyedmillió példányban forgott közkézen. Hol van még az 1962-en kezdődő II. Vatikáni Zsinat, mely eddig nem látott horderejű újításokat vezet be? Tárkányi jó száz évvel meghaladta tehát kora egyházi értelmiségének gondolkodását, és a romantika virágzása jó táptalajt nyújtott neki ehhez. Legnagyobb horderejű műve viszont kétségkívül Káldi György bibliafordításának átdolgozása és kiadása volt 1865-ben. („A legjelentősebb római katolikus bibliafordítás 1862–65 között készült Egerben, ez a Káldi-fordítás átdolgozása. Az átdolgozó Tárkányi Béla után Káldi-Tárkányi Bibliának nevezik” – olvasható a Bibliatörténeti kiállítás, Pápa, 2008 katalógusában).

Eddig egy tudós, lánglelkű pap képe rajzolódott ki elénk, aki ír, fáradhatatlanul kutat, utazik, épít, újít. Ám neki is meg kellett állnia időnként, s Egerben, a pihenés kellemesebbé tételéhez mi lenne kézenfekvőbb, mint a jó egri borok? Szüretkor című versében a régi egri szüretek hangulatát idézi fel, egyik legkedvesebb bordalai egyike ez. A zene, vigasság, jó társaság és a bor dicsérete ez:

Fel barátaim a kupához,
Itt a must, merítsetek,
Bárha nem hevít, azért ne
Lankadozzék kedvetek.
Aki inni nem akar,
Nem barátunk, nem magyar!

Isten áldja meg hegyünket,
A jó kedvek Istene.
Csengjen a pohár dalunkhoz
És a friss magyar zene!

Feljegyezték azt is, hogy 1844. augusztus 6-án Vörösmartynak egy hordó jó egri bort küldött A rossz bor című versére baráti válaszként.

Tárkányi Béla számára evidens, sőt, lelke mélyét érintő életfeladat volt a haza és a hit szolgálata, s mindezt haladó szellemben, megfontolt, széles látókörű értelmiségiként művelte.

Szemelvények Tárkányi Béla műveiből

DÁVID ELSŐ ZSOLTÁRA
 
Boldog ember, aki nem jár
A gonoszok útjain,
Nem hajol a rossz tanácsra,
S nem nyög a bűn láncain.
 
Aki éjjel és naponta
Istenében lel gyönyört;
Aki hűn figyel szavára
És minden törvényt betölt.
 
Mint a partra ültetett fa
Szép s hervadatlan ő,
Mert a partra ültetett fa
Gazdagon gyümölcsöző.
 
Ó, nem így, nem így a bűnös:
Lengő ő, miként a por,
Melyet a szelek hatalma
Felragadva szerteszór,
 
És azért nem állja majd ki
Az ítélet ércszavát;
Zárva fogja ő találni
Az igazak szent lakát.
 
Mert a jók erényes útján
Isten a biztos vezér;
Amit a gonosz cselekszik
Mind mulandó, s célt nem ér!

Ford.: Tárkányi Béla

A NÁDOR BOSSZÚJA

Budán dús fényözönben
Áll a királyi vár,
A vár alatt szerényen
A nádor lakja áll.

Fönt zsarnok büszkeséggel
Egy nő parancsa zúg.
Egy nemzet érzi súlyát
S titokban sír bosszút.

A nádor csarnokában
A bú viharja dúl.
Magyarhon legszebb hölgye
Lett martalékául.

Ártatlan, mint az angyal.
Szűz keble bűntelen.
Keserve mégis oly nagy,
S magában nincs jelen.

Szép homlokán a feldúlt
Boldogság romja áll,
Szemében elhaló láng.
Ajkán: halál, halál!

„Éljek így meggyalázva
Lángodtól, buja kény?
Bár tiszta lelkem – éltet
Nem, nem érdemlek én."

S míg fönt a bűn kacagva
Fényes győzelmet ül.
Alant az ingerültek
Csoportja egybegyűl.

Közöttek nagy hadúrként
A hon nádorja áll,
A nőrény s honja benne
Hős bosszulóra vár.

Fönséggel közre szól most
A lelkes férfiú.
Arcán vad lángra gyúlva
Ég a nemes bosszú.

„Hősök! Árpád honáért
Azért foly annyi vér.
Hogy rablánc s szolgajárom
Legyen a pályabér?

Azért oly gazdag e hon.
Hogy benne a magyar
Kalmárkezekre jusson
Éhezve rongyosan?

A trón felett, mely István
S Kálmánnak trónja volt.
Egy nőben tűrje a hon
A büszke zsarnokot?

S a nádor... benne tűrje
Neje gyalázatát,
Kinél hűbb s kedvesebbet
Nem adhat a világ?"

„Bosszú!" dörög, s körülnéz,
Ajkán a szó remeg
Még szólna, de igéit
Tettel előzte meg.

Miként az ég haragja,
A hosszú förgeteg,
Kiment, kitört, kirontott
Nyomában a sereg.

A nádor hős kezében
Véres tőr tévedez.
Megölve a királyné –
„Bánk bán bosszúja ez!"

Kiáltott és szavára
A sértett nőkebel,
Az árva hon s utókor
Méltó igent felel.

CORIOLÁN

„Átok reád, viszály hona!
Már nem vagyok fiad;
Átok reád igaztalan
ítéleted miatt.

E sebhelyek, az ég s a föld
Tanúk, hogy hű valék;
Most számkivetsz... de él bosszúm,
S te lész a martalék!"

Még dörg az átok mennyköve
A hon határinál.
Megy, fut, rohan a száműzött.
Majd visszanéz, s megáll.

Halálos bosszúvágy tanyáz
Szétdúlt vonásain.
Szemében káröröm ragyog.
Szitok kel ajkain.

Nézzétek a hiénafajt;
Az átkozott kajánt,
Mint szór honára átkokat.
Halljátok Coriolánt.

Még egyszer bosszút esküszik,
Még egyszer visszanéz,
S miként a dúló förgeteg,
A messzeségbe vész.

Dühös haraggal ront elő
Egy bérlett hadsereg.
Bosszút s halált visz fegyverén.
Nyomán a föld remeg.

Elül egy óriás ragyog,
A termetes vezér.
Honára villog fegyvere.
Hév szomja honfivér.

Táborba szálla már Tibér
Partján, s ostromra int;
S a lázadó csoportokon
Őrszemmel áttekint.

Már megriadt, már zúg a kürt,
A zaj magasbra nőtt...
De ím, egy gyászos ősz anya
Áll a vezér előtt.

Körötte nők és gyermekek,
A zaj lecsendesült,
A hölgyek bátor arcain
Magas önérzet ült.

Ing, sápad a kemény vezér,
S leejti fegyverét:
„Anyám!" kiált, s az agg felé
Terjeszti vaskezét.

A tisztes asszony visszalép,
A hős eltántorul.
Keblében a fölzaklatott
Érzelmek harca dúl.

„Megállj, vezér! még nem tudom.
Fiamhoz jöttem-e?
Fiam vagy-e – így szól az agg –,
Vagy Róma ellene ?

Hagyd tudnom rabnő vagy szülőd.
Ki most előtted áll?
Reá öröm, vagy a bilincs
Halálos átka vár? –

Azért őszült meg agg fejem
Oly számos év alatt,
Hogy téged majd száműzve, most
Mint ellent lássalak?

S te dúlhatál e szent hazán,
Mely téged szült s nevelt?
Vagy a megsértett büszkeség
Hazát s mindent felejt?

S midőn Róma szemedbe tűnt,
S te mégis bősz valál,
Feledheted, hogy szent ölén
Oltárod s házad áll?

Feledheted hogy nőd, anyád,
Anyád s szülötteid
E szent falak közt élvezik
A béke éveit?

Ha nem szülök, ha nincs fiam,
Most Róma nem remeg;
Szabad hazában mint szabad
Nő haltam volna meg.

De én tovább nem tűrhetek.
Te többet nem tehetsz.
Leroskad annyi kín alatt
A bánat-dúlta test.

Menj, lépj, ha tudsz, e testen át.
Anyádnak teste az.
Ölj meg, s úgy rontsd le honodat,
A híres Róma az!"

Így szólt a lelkesült anya.
Az ősz Veturia;
Könnyűt takar a hadvezér.
Könnyárt hullat fia.

„Győztél anyám! honom szabad!
Fiad bár elveszett!" -
Felelt a hős; - s anyát ölel.
Szelíd nőt s gyermeket.

S kit honja, s békeszónokok
Hiába vítanak.
Engedve hódolt mint fiú
A könny hatalminak.

Szabad lőn Róma, s a sereg
Morogva visszatér,
S dühének áldozatja lett
A meglágyult vezér.

Tárkányi Béla

• szócikk Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái című lexikonjának XIII. kötetéből
• szócikk a Magyar Katolikus Lexikonból