„A versformák olyanok, mint a Rubik-kocka”

HELYSZÍNI

A költőként hosszú ideig hallgató Markó Béla új verseskönyvvel jelentkezett, melynek kapcsán Csordás Gábor beszélgetett vele a Nyitott Műhelyben.

„A versformák olyanok,

mint a Rubik-kocka”

Markó Béla jó tíz évre félbeszakította költői pályáját, szépirodalmi művet nem publikált ez idő alatt, mesélte Csordás Gábor, a Jelenkor Kiadó vezetője érdeklődésére. A Festékfoltok az éjszakán című kötet anyagát olvasva azonban úgy tűnik, költői hangjának nem ártott a hosszú kihagyás, sőt. A szépirodalmat pihentető időszakban Markó erdélyi politikusként, 2011-ig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökeként figyelemre méltó politikai pályát futott be, miközben tanárként, szerkesztőként is működött.

Az est első felében az író-költő főként közéleti, politikai szerepvállalásáról beszélt. Bevallotta, hogy amióta nem az RMDSZ elnöke, sokkal szabadabban nyilvánul meg a kultúrában. Csordás sikeres politikusnak nevezte Markót, mire ő azt mondta, ez csupán nézőpont kérdése, és megítélésére nincs egységes mérce. „Az én politikai credóm az, hogy a magyarok egységes politikai szervezetben működjenek Romániában.” Irányelve mellett azt sem hallgatta el, hogy egyre inkább aggállyal és szorongva figyeli, hogy mennyire lesz tartós ez az állapot. Sikerének titkát abban nevezte meg, hogy soha nem akart sikeres lenni, csak végezte az adott feladatát. Világos, tiszta, parlamenti köztársaság kialakítása volt a célja Romániában, ezen dolgozott eddig, s a továbbiakban is ezt fogja szolgálni – összegezte Markó politikai nézeteit. Véleménye szerint az erős magyarellenes retorika visszaszorult valamelyest 1996 után, amikor az RMDSZ is indított államelnök-jelöltet, bár a többség természetesen nem ugyanúgy tekint egy román és egy magyar politikusra.

A közéletről lassan az irodalom és a személyes szféra kérdései felé fordult a beszélgetés. Csordás Gábor felvetette, hogy nem lehet egyszerű együtt művelni az irodalmat és a politikát. Valóban nem nyolcórás munka sem a politizálás, sem az írás – vélte Markó. A költészet különösen nem egy szabad félórában „letudható” foglalatosság, az ember folyamatos, személyes odaadása szükséges hozzá. Markó nem lát éles ellentétet a két hivatás között, ahogy mondta, sok minden összeegyeztethető, ez a felállás sem nagyobb kuriózum, mintha valaki lelkiismeretes könyvelő és kiváló költő egyszerre. Saját műfajai főként a kötöttebb formák, például a haiku vagy a szonett. A „kályhától való elindulást” jelentik neki, mert stabil keretet adnak lírájának, ugyanakkor kihívásként éli meg e formákat.

Markó a Rubik-kockához hasonlította a versformákat: idő és gondolkodás kell hozzá, míg „kirakja” az ember. Külön érdekesség, hogy a kötetbe rendezett szonetteket naplószerűen írta. Ha nem is mindennap egyet, de mindig pontosan dátumozva, egymás után, így jött létre az a drámai feszültség a kötetben, amelyre Csordás Gábor is kitért. A szerkesztő-kiadó emellett a szecessziós hatást érezte jellemzőnek a versekben. Markó Béla ezt részben elfogadta, mint elmondta, Rilke például kifejezetten hatott rá, és a metafizikai valóságot, a transzcendenciát nem is tudná, nem is akarja kiiktatni műveiből.

A költő több referenciaverset is említett a Festékfoltok az éjszakán című kötetből, melyeket képzőművészeti alkotásokhoz, főként festményekhez rendelt hozzá, felidézve és áttranszformálva egy-egy mű témáját. Egyik ilyen szonettje Vermeer „Tejet öntő lány” című képe nyomán készült, ezt fel is olvasta az est végén, akárcsak Az oleander halála, az Ismét az oleander és a Vendégségben az Égei-tengeren című szonetteket.

Semmi különbség nincsen már a képen

a gyöngyház és a romló tej között,

s lehet, hogy volt egy tál, mely eltörött

azóta rég, de most hiába nézem,

nem látok változást, mert képzelem

csupán, hogy friss kenyér, és végre boldog

vagyok, hogy egy sötétkék festékfoltot

ilyen mohón tapinthat még szemem,

és érzem jól, hogy karja megfeszül

a sárgán izzó napfényben, miközben

attól félek már én is, hogy kifröccsen

a kancsóból a hófehér, s elül

a lassú csorgás, ha lehull a festék,

s nem képzelhetem el többé a testét.  

(Képzelem csupán)

Várhattunk volna még egy-két hetet, 

mert túl korán kitettük, s elfagyott 

az oleander, nyilván nem vagyok 

s nem vagy hibás, hiszen megérkezett 

naptár szerint és tényleg a tavasz, 

nem gondolhattuk, hogy még visszatér 

csupán egy éjszakára is a tél, 

s hogy visszafúj még és visszahavaz 

egy pillanatra, szóval baleset, 

hogy reggelre az oleandered 

szoborrá lett, és bekéredzkedett 

ismét közénk, s most más mennybolt alatt, 

más selymekből, de a sírós szavak 

mind rózsaszín virággá bomlanak. 

(Az oleander halála)

Csepcsányi Éva

Fotók: jokaiszinhaz.hu; erdon.ro