Az elágazó szócikkek kertje

KritX

Rejtő lexikon. Rejtő Jenő 27 nagyregényének világa 2500 szócikkben – egy önmagában is hajmeresztő vállalkozás, amely egy új szöveguniverzumot próbál létrehozni, miközben átláthatóbbá teszi az életművet, és talán maga is egy újabb Rejtő-művé válik. Dreff János gondolatfutamát olvashatják.

Az elágazó szócikkek kertje

Amikor az olvasó a Rejtő lexikon hátoldalára veti csodálkozó tekintetét, mert a nagy kaland előtt még jól jön egy külső fogódzó, akkor máris az irodalmi útikalauzok konvencionális, visszafogott, meglepően szemérmes hangvételű invitálása fogadja. Mint kiderül, a lexikon „segítséget nyújthat abban, hogy Rejtő Jenő színes, szerteágazó világában könnyebben” eligazodhasson, illetve „arra a megdöbbentő felismerésre serkenti olvasóit, hogy mennyire gazdag, színes és szerteágazó Rejtő Jenő humorral teli világa”. A két pongyolábbnál is pongyolább jelző (színes, szerteágazó – na ja, döbbenet) ráadásul kétszeri, elherdált megismétléséből az olvasó vagy arra következtethet, hogy az alkotóknak bizony eszük ágában sincs támpontokkal felvértezni őt e vállalkozás valódi nagyságrendjét és szellemi tétjét illetően, helyette a közhelyek biztonságos fedezéke mögé vonultak, vagy arra, hogy legalábbis nem akarják megbolygatni azt, ami éppenhogy véget ért. De az is lehet, hogy a meghívás csak látszat, a lexikonírók nagyon is a vállalkozás elevenére tapintanak, trükkösen, Rejtőhöz méltón: az elágazó szócikkek kertje egy még járatlan, felfedezésre váró, fakó fantáziabirodalomba vezeti be a kalandor olvasót, akinek éppen az lesz a feladata, hogy részvételével, kíváncsi jóindulatával újrafesse a halott színeket, feltámassza őket a betűk fekete-fehér sterilitásából.

A könyv mézesmustár-sárga címoldalán Rejtő markáns arca a név célkeresztbe rovátkolt ő betűjének közepén kétséget sem hagy afelől, hogy a lexikon minden betűje az ő szellemiségével lesz átitatva. Az Előszó első mondata szintén árulkodó: „Legalább egy Rejtő-regényt szinte mindenki olvasott.” Nem az a lényeges, hogy igaz-e a feltevés, hanem az, hogy ezt egyáltalán meg merik kockáztatni. Az olvasás maga is kockázatvállaló tett, aktív részvétel, nem pedig passzív ingerfelvétel, a Rejtő-regényekből szőtt lexikon puszta léte máris e kockázatvállalás nagyságrendjéről mond valami újat, amit eddig nem tudtunk, de aminek fontosságát éppen a lexikon léte hirdeti: létezik az olvasásnak egy olyan minősége, egy olyan foka, amely a világirodalom egyik legnagyobb zsenijével való párbeszéd során kell elnyerje méltó formáját. Fordítva: kell léteznie egy olyan formának, amely speciálisan a Rejtő-olvasásból következik, amellyel ott lehet folytatni az olvasás őrületét, ahol egy Rejtő-regény véget ér: az éppen hogy csak happy enddé szelídült káosznál. A lexikon kereken 2500 szócikké kerekített fináléja bármennyire is bámulatos, valójában szerencsére nem jelent semmit, ha ez is a boldog vég, az egyelőre csak az alkotóké. Úgysem fog utánaszámolni senki. Nem a számokon van a hangsúly, hanem azon, hogy egyáltalán beszélhetünk számokról, hogy feldolgozhatóvá, mérhetővé és számszerűsíthetővé vált egy világ, amely még egyetlen Rejtő-regény esetében is elismerésre méltó megvalósulás, és amely még mindig csak statisztika, száraz tény, a kezdet kezdete.  

Rejtő-montázs

A könyv csábítóan csodaszép. A lapok hófehérek, a tipográfia szemet gyönyörködtető, hiszen bár a szedés sűrű, a betűméret olvasóbarát, a tildéktől, nyilaktól, záró- és idézőjelektől, címszavaktól, kiskapitálissal szedett nevektől és külön kiemelt szállóigéktől nyüzsgő Rejtő-világ lexikális látványa igazán magával ragadó. Minden stimmel, talán túlságosan is, az egész könyv éppen azt a varázst és gazdagságot ontja magából, amit egy jó Rejtő-regény. Ám ahogy Rejtő is sokszor a legképtelenebb fordulattal indítja útjára a történetet, ebben a lexikonban is akad egy meglepő mozzanat, amely fogást enged a szövegtesten. Ez pedig egy szövetdarab. A Rejtő lexikon gondos filológiai és interpretációs teljesítményét megillető figyelem előbb vagy utóbb a könyvbe ragasztott könyvjelző talányos jelenlétére somfordál tova. Lexikonba ugyanis nem illik, nem szokás könyvjelzőt ragasztani. Mert minek. Felütöm, megnézem, becsukom, a viszontlátásra. A főszerkesztő Farkas András és csapata talán csak érezte, hogy kell ide még egy csattanó, talán csak egy véletlen ötletből kifolyólag került bele. A csattanó mindenesetre túl jól sikerült. A könyv, mely a lexikonok kissé steril, ám jól kiszámítható kényelmes útját járja be, s legfeljebb az a veszély fenyegeti, hogy a Rejtő-fanatikusoknak nem lesz túl aprólékos, a laikusokat pedig éppen a részletgazdagságával taszítja majd el magától, ezzel az utolsó, szinte már rejtői csavarral mintegy megvadítja, megrészegíti az amúgy is sokkoló élményt. Mert ha ez a könyvjelző végül mégis felébreszti bennünk a gyanút, hogy ez a kötet esetleg több egyszerű lexikonnál, mely az álcázás, a megtévesztés, az átejtés, a fricska, a furfang, a bajkeverés nagymesterének, Rejtő Jenőnek állít emléket, akkor már csak azt az egyszerű kérdést kell megnyugtatóan tisztázni, hogy mi is ez a könyv valójában, mert hogy nem lexikon, az hétszentség.

Éppen a könyvjelző leplezi le ennek a hajmeresztő megvalósulásnak a titkát. Vagy inkább fokozza a végletekig a rejtélyt, esetleg teszi egyszerre mindkettőt. Ez a könyv olyan nagyszabású, hogy mindent kérdésessé tesz – még önnön létjogosultságát is. Mert a regényekről lecsupaszított, humorától, a történetszövés sajátos rejtői trükkjeitől és a péhowardi atmoszférától megfosztott szócikkek néhány oldal után kifulladnak, ha lexikonként olvasom, ha nem. És ez tűnik még a kisebbik bajnak. Ami még ennél is nagyobb, hogy ez a mű éppoly nagyszabásúan fölösleges, amilyen fölöslegesnek bizonyul a nagyvonalúan belé helyezett könyvjelző. Semmi szükség nincs rá. Már az is kész csoda, hogy egyáltalán elkészült, megjelent, kapható ez a könyv. Apropó: mű. Egyáltalán: mű-e a Rejtő lexikon? Minek olvassuk? És ha nem mű, akkor meg minek olvassuk egyáltalán?

Elvégre Rejtő fantáziájának szüleményeit elolvashatja bárki, de egyetlen könyvbe sűríteni, átlényegíteni úgy, hogy ne elvegyen belőle, ne mozaikokra tördelje szét, hanem csakis hozzáadjon ehhez a fantasztikumhoz, az maga a fantasztikum. És a Rejtő lexikon éppen ezt a fordulatot hajtja végre, hibátlanul, elegánsan, precízen, irigylésre méltó hidegvérrel. Egyetlen mozdulattal eltépi ugyanis a még meglevő szálakat, melyek Rejtő műveit a világhoz kötik, és szuverén, sajátos sűrítettségű univerzummá szervezi, illetve kopírozza át, lexikonná. Sőt, még az életműre túlságosan is rávetülő szerző személyétől is elvágja, a róla és részben általa is szövődött mítosz megannyi jól ismert, igaz vagy hamis közhelyétől, e tragikus véget ért élet megannyi hozzáférhető és kevesek által ismert tényétől, mindentől. A Rejtő lexikon semmit nem akar mondani Rejtő Jenőről, nincs állítása róla, nincsenek érvei, a zsenijéről a legkevésbé – az, hogy Rejtő regényeit immár nemcsak nagyregényeknek kell tartanunk, de annak is kell neveznünk, legyen e munka máris legfontosabb érdeme. Továbbá arról sem kíván meggyőzni, hogy a kánon besült, és ideje lenne már gajra vágni, semmi nagyzás tehát, még nyomokban sem, és provokációból is csak arra futja mindössze, hogy beláthassuk: a Rejtő lexikonba nem szorult semmi provokatív kapacitás. Nincs más, csak Rejtő mondatai, történetei, figurái, csak e zseniális, világraszóló fantázia birodalma van, slussz. És a könyvnek ez a slussz a kulcsa. De ezzel a slusszkulccsal itt nem egy autót indítunk be, hanem egy labirintus bejáratát nyithatjuk ki.

A Rejtő-regény hőse a lexikonnal

Ahogy Rejtő a ponyvaregények, azon belül is elsősorban a légiós regények kliséit kiforgatva teremt sajátos magánmitológiát, a lexikonírók a tudományos apparátus felhasználásával keltik életre saját víziójukat Rejtő művészetéről, illetve e művészettel való párbeszéd méltó és nagyszabású megvalósulásáról. Valóban lexikonná, szócikkekké sűrítik Rejtő világát, ekként pedig a legvaskosabb, legtöményebb, legagyafúrtabb, egyszóval legrejtőibb világot hozva létre, hogy aztán ez az egyetlen kötetbe aszalt Rejtő-univerzum egy sajátos labirintussá változzék át a szemünk láttára. Labirintussá, amely hermetikusan elzárul attól a világtól, melyben nincs helye a fantáziának, ahol Rejtő egykori hihetetlen olvasottsága ellenére is csak mozgalmas évtizedek alatt tudott elcsoszogni a kánon küszöbéig, ahol aztán az okosok máig elnéznek a feje fölött, ha egyáltalán tudomást vesznek róla. Hatalmas labirintus lett ebből a lexikonból, mert egyetlen hatalmas labirintus lett a világból is, amelyben Minótauroszok leselkednek ránk mindenhonnan, a józan eszünkre, az érzelmi életünkre, a fantáziánkra, az idegrendszerünkre, egyáltalán: az életünkre törve, és ahonnan nincs más kiút, mint az olvasás, nincs más kiút, mint az írás. A lexikonírók, miközben olvasás közben lexikonná írták, és írás közben önálló művé olvasták ezt a könyvet, olyan elképzelhetetlen interpretációs energiákat mozgósítottak a létrehozásához, amelyről még csak fogalmunk sincs, bár teljesítményük a saját interpretációnk ez irányú mozgósítására is buzdít. Akinek fanyalogni támad kedve, csinálja utánuk, egyetlen szócikk erejéig akár!

Ha már horror lett a világ, nagy Auschwitz, mitugrász kis Minótauroszocskák lelakott tanyája, ahonnan menekülni vágyik az ember egy arra méltó helyre, mely nemcsak őrzi az emberi sors méltóságának és fenségének emlékét, de a fantázia révén folyamatosan újra is álmodja azt, akkor a Rejtő lexikon labirintusa menedék, óvóhely, masszív kis spéci magánbunker, annyi oxigénnel, amennyit olvasása közben csak venni szándékozunk. Ha viszont nem dezertálni akarunk, hanem harcolni, a mű a harcos élet kézikönyvévé válik, melyet bárhol és bármikor kinyithatunk, hogy tippet, emléket, erőt és lelkesültséget merítsünk életismeretből, humorból, tágasságból, intenzitásból, a sors virgonc dramaturgiájából, kiismerhetetlen szigorából.

Az ősi mítosz szerint Ariadné a gombolyag mellé egy kardot is adott Thészeusznak, hogy legyen fegyvere a Minótaurosszal való küzdelemben, egy nehéz feladat megoldásához ugyanis nem elegendő a szellemi vezérfonal, megfelelő eszközre is szükség van hozzá. Ha a Rejtő lexikon könyvjelzőjét Ariadné kései, de nem megkésett ajándékaként fogjuk fel, akkor Ariadné második ajándéka maga a Rejtő lexikon, a kard, mellyel legyőzhetjük a szörnyet. Ekkor viszont a kör menthetetlenül bezárul, a labirintus világa megelevenedik, az olvasó pedig életre kelti majd benne szép sorjában az összes szereplőt, eszközt, tárgyat, állatot, járművet, fogalmat és helyszínt, hogy ez a nagy mű végleg levethesse magáról egy könyv maradék jelmezét is. Hogy az legyen, amit megígért, és amit beváltani az olvasó feladata lesz amúgy is: a pezsgő, kalandos, élni érdemes, újjászületett nagyvilág maga.

Rejtő lexikon. Rejtő Jenő 27 nagyregényének világa 2500 szócikkben. Quattrocento Kiadó, Budapest, 2012., 456 oldal

Legkedvezőbb internetes ár: 4216 forint

Dreff János