A kettétört feszületet összetartó gondolatok

KritX

Miért írt Heller Ágnes a Vigiliába? A Nyugat szerzői a lap konkurensei is voltak egyben? Borbély Szilárd lírája az ellen-testkultusz megnyilvánulása? – Szénási Zoltán Párhuzamosok a végtelenben című tanulmánykötete irodalmi előítéleteket cáfol tényszerűen, sokoldalúan. 

A kettétört feszületet

összetartó gondolatok

2012-ben jelent meg az Új Forrás Könyvek sorozatban Szénási Zoltán Párhuzamosok a végtelenben című kötete, amely tanulmányokat, esszéket, kritikákat tartalmaz. Programját, attitűdjét az első tanulmány címéhez igazodva A Jó, a Szép és az Igaz vizsgálata határozza meg; tudományos igényű, értékközpontú, konzervatív irodalomszemlélete manapság ritkaságszámba megy. Bár az írásokban tisztán látható a szerző keresztény világnézete, a kötet objektivitásra törekszik, propaganda nélkül, tényszerű forrásokból, idézetekkel támasztja alá megállapításait.

Érdemes kicsit elidőzni a könyv borítójánál. A szürke háttérből egy lila-kék, törött feszület emelkedik ki. A kereszt két gerendája egymás mellett fekszik, párhuzamosan futnak a végtelenbe, egyedül Krisztus alakja köti össze őket, akár az eget és a földet, vagy a különböző véleményeket. Ha még elvontabban értelmezzük a borítót, akkor azt mondhatjuk, a test a kapocs, s a testté vált Ige, a Logosz, a Szó, mely kimondatott, teret és súlyt adhat minden kimondott (leírt) szónak.

A négy részből álló könyv kezdő, Egy ég alatt című fejezetének első tanulmánya,  A Jó, a Szép és az Igaz Gyulai Pál és Rákosi Jenő irodalmi esztétikájába vezeti be az olvasót. „Gyulai irodalomkritikai felfogásában lényegében mindvégig elsődleges szempont a mű esztétikai megalkotottsága” – írja Szénási. Rákosi Jenő viszont némi kritikával fordul a tudomány élettől elzárt, hermetikus világa felé: „Az emberek kíváncsiságát és szimpátiáját az élet evolúciói vonzzák, az akadémikus szeme a befejezett mintákon pihen nagyobb kedvteléssel. Ennélfogva élet és akadémia közt majd mindenütt a világon bizonyos szakadás következik be.”

Gyulai Pál

A tanulmány elemzi a 19. századi irodalomszemlélet sajátosságait, s rámutat a kibontakozó irodalmi modernség mellett az eddig túlzottan egységesnek láttatott konzervatív népnemzeti irodalom megosztottságára: „(…) a korabeli konzervatív irodalomkritikai megnyilvánulások, ha alapvető esztétikai normáikban azonosnak is mutatkoznak, hagyományértelmezésükben és a kortársi irodalom megítélésében nem voltak feltétlenül egységesek”. 

A fejezet következő tanulmányában már élesebb, életbevágóbb kérdések kerülnek előtérbe, Sík Sándor és Radnóti Miklós zsidó és katolikus identitásán, életútjuk és műveik vizsgálatán keresztül. Radnóti tudatosabban, családi vonalon is elevenebben megélte ezt az identitást, míg Sík Sándor már egy katolikus családba született bele, majd szerzetespap lett. Olyan történelmi időkben éltek, amikor húsbavágó kérdéssé vált a magyarságtudat és a zsidó származás közötti dilemma. Sík Sándortól egy 1938-as, megrázó naplórészletet közöl Szénási: „Életem legnagyobb fejbeütése: a javaslat szerint én zsidó vagyok. Néhány év múlva 50 éves leszek: eddig soha még álmomban se jutott soha eszembe, hogy még ilyen is lehet, hogy magyarságomat kétségbe lehessen vonni. 10 éves voltam, mikor megtudtam, hogy szüleim valamikor születésem előtt zsidók voltak; de azóta egy percig sem jutott eszembe, hogy ebből ilyen következtetést is lehet levonni. Az életem nyitott könyv, megmondtam, és benne tucatnál több valóságos könyv is: azokból mindenki napnál világosabban kiolvashatja magyarságomat.” Ezzel szemben Radnóti a következőképpen vall helyzetéről: „Zsidóságomat soha nem tagadtam meg, zsidó felekezetű vagyok ma is (…), de nem érzem zsidónak magam…”

Sík Sándor

A kötet egyik legérdekesebb írása A kritériumok burka alatt című tanulmány, mely a valóság és a művészet viszonyát vizsgálja Pilinszky életművében, aki esszéiben és költeményeiben is gyakran használ biblikus toposzokat és liturgikus nyelvet. Erről a következőket állapítja meg Szénási: „A katolikus szentségtan értelmében a szentségek mint a kegyelem jelei és potenciális kieszközlői a bűnös embert az evilági létből a transzcendens felé emelhetik. Annál is inkább érvényes párhuzam lehet ez, mivel a műalkotás jelenlétvesztésével szemben Pilinszky is a katolikus szentmise az egykori eseményt itt és most megjelenítő liturgiájára hivatkozik.”

A Párbeszéd egy párbeszédről fejezet értelmiségtörténeti szempontból is érdekes írása A Nyugat első periódusa című tanulmány, mely egy fiatal történésznek a nyugatosokról szóló tanulmányával folytat párbeszédet,  kiemelve a megcsontosodott előítéletek felszámolását célzó részeit: „A szerző ugyanis pontosan látja, hogy nem tartható fenn problémátlanul az a kategorizálás, mely – főként politikai szemszögből közelítve a témához – progresszív-konzervatív ellentétpárokban gondolkodik, utóbbi alatt egyszerűen maradit értve. Ez részben azért nem lehetséges, mert a vizsgált korszak több írója egyaránt munkatársa volt a Nyugatnak s valamelyik ellen-Nyugatnak egyszerre.”

Hasonló módon jár el a Vigilia75 című tanulmányfüzérében, mely a jeles irodalmi-teológiai folyóirat történetét, szerzőit, szerkesztőit mutatja be megalapításától, 1935-től egészen napjainkig. Részletes „seregszemlét” tart a lap szerzőiről és bemutatja a kommunizmus évtizedei alatt betöltött szerepüket. Itt sem egyoldalúan vizsgálja a tényeket: „1970-ben, a Párbeszéd rovatban Lukács György nézeteit ismertetik, s interjút olvashatunk a nemzetközi hírű marxista filozófussal. Helyet kapnak a lapban a Lukács-tanítványok is, Heller Ágnes rendszeres válaszadója a Vigilia ekkoriban induló decemberi körkérdéseinek.” Heller Ágnes egyébként így emlékszik vissza a lapban való megjelenésére: „A Vigiliából írtak vagy üzentek, ha senki más nem közöl, ők szívesen kinyomtatják az írásomat. (…) A Vigilia még a hatvanas években is ellenzéki megnyilvánulást jelentett. Furcsa volt nekem, mint zsidónak azt mondani, csak a katolikusok közölnek.”

Pilinszky János

A négy, terjedelmes tanulmány főként a Vigilia irodalmi anyagát vizsgálja, de nagy vonalakban tájékoztatást nyújt a lap teológiai, filozófiai, történeti rétegeiről is. Szénási megjegyzi az utolsó írás összefoglalásában, hogy a legpontosabb leírásra és értékelésre törekedett, de a hatalmas mennyiségű, hetvenöt évnyi anyag miatt a források, munkák kiválogatása némiképp esetleges volt. A Vigilia legfontosabb értékeit ezek alapján így foglalja össze: „A legfontosabb a korszerű keresztény gondolkodásmód, a saját korával párbeszédképes katolikus keresztény szellemiség megteremtése volt. A Vigilia fő profilját azonban az irodalom adta, s adja ma is.”

Az összes tanulmányt nincs mód ismertetni, de mindenképpen kiemelendő A megértés előestéjén című fejezet, melyben már kizárólag kortárs költőkkel, írókkal foglalkozik a szerző: Vasadi Péterrel, Borbély Szilárddal, Vörös Istvánnal és Varga Mátyással. Költészetük, életművük kapcsán igyekszik lehántani a felszínes értékítéleteket, s a legmélyebb rétegeit vizsgálni alkotásaiknak. Borbély Szilárd A testhez című könyvéről a következőket jegyzi meg: „Borbély Szilárd költészete, véleményem szerint, verseinek poétikai tapasztalatán túlmutató értékkel bír. Annyiban mindenképpen, amennyiben a másik ember szenvedésére érzéketlen testkultusz ellendiskurzusaként képes működni.”

Sok fontos idézetet emelhetnénk ki a kötetből, de ehelyett érdemesebb kézbe venni magát a könyvet, ugyanis minden irodalombarát és történelembúvár számára tartogat meglepetéseket, kevésbé ismert vagy forgatott forrásanyagokat, a megrögzött sémákat lebontó értelmezéseket és előítéleteket felszámoló eszmecseréket. Olyan sokoldalú megközelítéseket tartalmaz tehát a Párhuzamosok a végtelenben, amelyek sokszor elvesznek a propagandák, a zászlók, a pártok és ideológiák színes forgatagában.

Szénási Zoltán: Párhuzamosok a végtelenben. Tanulmányok, esszék, kritikák. Új Forrás Könyvek, 2012.

Legkedvezőbb internetes ár: 1620 forint

Csepcsányi Éva