Irodalmi Jelen

LÉTMINIMUM UTCA – Hegedűs János fotóregénye – (1) Legalább valami van

2013. január. 28. - 22:25

SZÓKÉP

Teszek egy nagy sétát, géppel a kezemben a Létminimum utcában, ahol a rongyok mögött, tönkrement emberi életek mellett megtalálható mindaz a pici, mindennapi öröm, ami miatt emberek még embernek érezhetik magukat.

LÉTMINIMUM UTCA

HEGEDŰS JÁNOS FOTÓREGÉNYE

első rész

Legalább valami van

Évek óta készülök egy olyan fotósorozatra, amelynek témája a perifériára szorult emberek élete, de mindig találtam valami jelentéktelen, művészkedő magyarázatot, amellyel megindokolhattam magamnak, miért hátrálok ki a feladat alól. Az elmúlt 34 év, az egész életem úgy zajlott le, hogy egyik lehetetlen helyzetből a másikba kerültem - de nem panaszkodom, mert olyankor álmodtam a legszebbeket. Mások megírják versben, kiírják magukból a naplójukban, kibeszélik vagy megfestik mindazt, ami velük történt. Nem hozhatom vissza a gyermekkori durva fuvaros-ábrázatokat, a Béla bácsikat, trógereket, napszámosokat, akiknek arcai meghatározták korai éveimet, mert már régen meghaltak. De újra végigmehetek egy képzeletbeli utcán, amely nagyon is valóságos, és meglátogathatom lakóit. Beülhetek velük egy fröccsre a kocsmába, sorba állhatunk az ingyenkonyhán, vagy elkísérhetem őket guberálni. Teszek egy nagy sétát, géppel a kezemben a Létminimum utcában, ahol a rongyok mögött, tönkrement emberi életek mellett megtalálható mindaz a pici, mindennapi öröm, ami miatt emberek még embernek érezhetik magukat. De mire elsátálok az utca végére, mindebből már semmi sem marad.