Irodalmi Jelen

Irodalom Oslóból – nem csak gyerekeknek

2013. április. 19. - 11:30

HELYSZÍNI

Míg a Millenárison a XX. Nemzetközi Könyvfesztivál ünnepélyes megnyitóját követően átadták a Budapest-díjakat, az Országos Idegennyelvű Könyvtárban két norvég szerzőt, Linn T. Sunnét és Arne Svingent üdvözölhettük, valamint Kovács Katáng Ferencet Oslóból és Pávai Tamara illusztrátor-festőművészt.

Irodalom Oslóból

– nem csak gyerekeknek

Bár a rendezvényt nem a Könyvfesztivál központi helyszínén tartották, Kovács Katáng Ferenc budapesti látogatása, valamint a vele együtt érkezett Linn T. Sunne és Arne Svingen maguk is a fesztivál fényét emelték. Akárcsak a magyar kiadások illusztrátora, Pávai Tamara kiállítása, melyet az Idegennyelvű Könyvtár Átriumában nyitottak meg a beszélgetést követően. Mender Ibolya főigazgató „belső munkatársként” üdvözölte Kovács Katáng Ferencet, aki fordítóként és íróként rengeteg könyvhöz segítette már hozzá a könyvtárat. Immár a friss kötetekkel is gyarapodhat az állomány: Linn T. Sunne Tolvaj a hegyen című ifjúsági regényét a Napkút Kiadó, Arne Svingen Hubert kalandjai című, kisiskolás korosztálynak készült könyvét a Pont Kiadó jelenttette meg. A bemutatón a kiadóvezetők, Szávai Ilona és Szondi György is jelen voltak.

Mender Ibolya üdvözölte a Könyvfesztivál alkalmából Budapestre érkezett írókat és Kovács Katáng Ferencet

Antall István, a Magyar Rádió irodalmi szerkesztője köszöntőjében visszaemlékezett első skandináv élményére, amikor 1987-ben az ELTE szervezésének köszönhetően egy küldöttséggel eljutott Norvégiába. „A norvégok Skandinávia mediterránjai” – állapította meg Antall, akit már akkor lenyűgözött az északi nép erős kötődése a közösségi alkalmakhoz, a kultúrához és a hagyományokhoz. Ekkor hozta össze a sors a „Nyíregyházáról elszakadt fiatalemberrel” – nézett Antall István Kovács Katáng Ferencre. Műszaki érdeklődésű lévén „azon ritka állatfajhoz tartozott, aki már akkor értett a számítógépekhez, sőt informatikusként programokat írt, amelyekkel darukat lehetett kezelni” – idézte fel a szerkesztő író-műfordító barátja ifjúkorát. Emellett szívesen merült el a humán tudományokban, és amint megtanult norvégul, hozzálátott a műfordításhoz.

Magukról a bemutatott művekről szólva Antall kiemelte a skandináv népek példaértékű viszonyát a gyerekekhez. Talán a merőben eltérő társadalmi fejlődés eredménye, ahogyan ők a kicsik felé fordulnak: felnőtt társként kezelve őket, nem életprogramot adva számukra, hanem önálló kérdésfeltevésre és válaszokra buzdítva a legkisebbeket is. A gyerekirodalom és az ismeretterjesztés nem hagy nyomasztó titkokat a legifjabb olvasók előtt, hanem kinyitja a szemüket a világra – mondta Antall István, aki esténként maga is olvas északi szerzők mesekönyveiből ötéves lányának. „Úgy közelednek a gyerekhez, hogy az közben hőssé válik” – fogalmazott a szerkesztő, és nem feledkezett meg a magyar mintáról, Molnár Ferenc Pál utcai fiúkjáról sem.

Antall István szereti a hölgytársaságot: balra tőle Pávai Tamara, jobbra Linn T. Sunne

Hogy ez miképpen valósul meg, arról maguk a szerzők is szóltak néhány szót, Kovács Dávid tolmácsolásával. Linn T. Sunne Osló közelében él, és tizenöt kötete jelent meg eddig – mutatkozott be az írónő. Tanárként dolgozott, közben kezdett írni, de csak a harmadik-negyedik kötete után merte magát írónak nevezni. Antall István érdeklődésére elmesélte: Norvégiában nem folyóirat-publikációkon keresztül vezet az út az íróvá váláshoz; ő például egyszerűen átadta kéziratát egy kiadónak. Egyébként országukban több íróiskola is működik állami támogatással, köztük van speciálisan gyerekirodalom oktatására szakosodott is – tudtuk meg a szerzőtől.

Linn T. Sunne tanárból lett író

Arne Svingen, aki kolléganőjénél is szűkszavúbban, bár annál szívélyesebben nyilatkozott a magyar közönségnek, 1997 óta főállású író, és Norvégia legmagasabb szerzője – tette hozzá nevetve a csakugyan szálfatermetű alkotó. Nem tudja összeszámolni, hány könyve jelent meg – sok és sokféle zsánerű, gyerekeknek, felnőtteknek szóló egyaránt. Mivel külön megemlítette a „félelmetes” és „nem félelmetes” kategóriákat, Antall István rákérdezett: vajon tudatos alkotói módszer-e, hogy kísértetmeséik sem keltenek félelmet a gyerekekben. Arne Svingen ezt azzal a tréfával ütötte el: őt az sem zavarja, ha egyszer-egyszer rémálmai lesznek egy ifjú olvasónak, mert az azt jelenti, hogy mélyen hatottak rá az olvasottak. Ám ha rendszeresen rémálmok gyötrik a gyereket, gyorsan át kell váltani más olvasmányra.

Arne Svingen (jobbra), és az est tolmácsa, Kovács Dávid

Hogy az írók szerény nyilatkozatain túl azért többet is megtudjunk róluk, Kovács Katáng Ferenc elárult még néhány érdekességet. Például, hogy Arne Svingen nem csak a „legmagasabb” író, de a legtöbbet is utazik az országban, rengeteg helyre hívják. Linn pedig buszkönyvtárosként járja az országot, egy színész kollégával harmincöt iskolát látogatnak, és nem csak kölcsönzési lehetőséget biztosítanak a gyerekeknek, de műsorokat szerveznek, könyvekből készült adaptációkat adnak elő. Ilyen könyvtárbuszokból egyébként öt az ország északi részében, öt a déliben látogatja az iskolákat. A két író idehaza is „turnézott” egy kicsit az elmúlt két napban: fordítójukkal együtt több iskolában is jártak rendhagyó irodalomórát tartani.

Norvégul is elhangzott részlet a művekből

A közönségtől is érkezett néhány kérdés, így például, hogy az elektronika nem vonja-e el a norvégiai gyerekek figyelmét a könyvektől, illetve hogy a bevándorló gyerekek vajon átveszik-e a helybéliek lelkes olvasási szokásait. Arne Svingen úgy válaszolt: az a döntő, hogy egészen fiatal korban szerez-e az ember mélyen meghatározó olvasmányélményt. Ha igen, jó eséllyel marad olvasó felnőttkorára is, bár tapasztalatuk szerint a fiúk közül sokkal kevesebben. A bevándorló gyerekek nagyon odaadóan sajátítják el a kultúrát a mesekönyveken keresztül. Ez olyannyira hatékony módja a tanulásnak – egészítette ki Kovács Katáng Ferenc –, hogy amikor ők felnőtt bevándorlóként igyekeztek megtanulni a nyelvet, mindenki a mesekönyveket javasolta mint könnyű és hatékony nyelvi-tartalmi „tananyagot”. Ezzel Mender Ibolya is egyetértett, ezért vezették be a szabadpolcos gyermekkönyveket a könyvtárban, még ha annak speciálisan felnőtt közönsége is van; a nyelvtanulás miatt ugyanis nagyon sokan keresték a meséket.

Norvégia legmagasabb írója

Norvégul is meghallgathattunk egy-egy részletet az írók műveiből, Arne Svingen előadása termetéhez méltó orgánumát hallgatva különösen szórakoztató volt. Pávai Tamara ezután magyarul olvasta fel a részleteket – amíg bírta nevetés nélkül, mert a Hubert kalandjait tényleg nehéz volna faarccal hallgatni és olvasni. A műsor végén nagyot változott a hangulat: a kivetítőn megnézhettük Pávai Tamara hang- és videoinstallációját, mely kiállítása képeihez kapcsolódott. Az egymással háborút vívó gyerekek játékát megdöbbentő hang- és képkavalkád segítségével keltette életre a készítő.

Pávai Tamara alkalmi előadóként is debütált

A könyvtár Átriumába levonulva a Gyermekjátékok című kiállítást Antall István nyitotta meg. Pávai Tamara tavaly végzett a Szegedi Egyetem festő szakán, s mint a tárlat tájékoztatójában olvashattuk, kilencéves öccse játékai ihlették a képek megalkotására. A lélek és lélektelenség, az emberi magatartás szélsőségei foglalkoztatják elsősorban; a kiállított műveken az ébredező férfiasság megélését igyekezett megragadni. Matériái, a vászon helyett használt régi újságok és csomagolópapírok a múltat kapcsolják össze a jelennel. Nem volt még olyan rég, hogy a Délvidéken háború dúlt – emlékezett Antall István, és Szegeden igen sok menekülttel lehetett találkozni az utcákon. Pávai Tamara könyvillusztrációiban sem követi az édelgő Disney-világot – emelte ki Antall, és az újonnan megjelent könyvek érzékletes illusztrációit látva erről meg is győződhettünk.

A szerzőkkel természetesen dedikáltatni is lehetett a műveket, a könyvtár pedig egy kis koccintanivalóval tette még kellemesebbé az estét.

Szöveg és fotók: Laik Eszter

További képek a helyszínről: