Magában a gyermeket

KritX

Kollázs című kötetében Lennert (Móger) Tímea csigabigát feszít keresztre, vérrel rajzol virágot, a bálna konzervhalat hány és a tündér varázspálca nélkül csak szárnyas malac. A groteszk világ mondókákkal, felnőtteknek szóló gyerekversekkel épül, miközben a vajdasági táj is megjelenik bennük.

Magában a gyermeket

Az első kötetes szerző tíz év verseit válogatta be a Kollázsba; mint mondta, azok a költemények kaptak itt helyet, melyek „már megmérettek valahol”, azaz publikálta őket. A legfontosabb szervezőelv a kronológia és a kötetcímben sugallt technika, mely előrevetíti eltérő kifejezési formák (szöveg és kép) összhangját – vagy legalábbis együtt működését. Így kerülhetnek a hosszabb szabadversek mellé négysoros mondókák, manók és tündérek a füstkarikákban, falusi képek és groteszk emlékek.  

Lennert Móger Tímea (Forrás: http://www.szegedilap.hu)

Lennert (Móger) Tímea a vajdasági Zomborban született, jelenleg Doroszlón él. Ezek a közösségek formálták költészetét, melyben fontos szerepe van a néphagyománynak és az őt körülvevő tájnak. Falusi hétköznapokat jelenít meg, melyekben az ebédfőzés vagy a kocsmák látogatása ugyanolyan rítus, mint a templomba járás. Tájleírásai nem szimplán a láthatót jelenítik meg, hanem az abból fakadó érzéseket, saját értelmet adva így környezetének. 

„Elárvult ceruza
Papírmoha a házon
Keresztfára mászom
A félhold gondolája
Világító fáklya
Az éjszaka sötét vizén”

(Kilátó)

Lennert verseiben állandó ellentét feszül, döntéshelyzetbe kényszeríti magát és az olvasót is. Magány vagy együttlét? Írás vagy hallgatás? Mese vagy realitás? Ezek a kérdések szövik át a költemények nagy részét, amelyek a nyelvi megoldásokkal is játékra invitálják az olvasót. Homonimákkal (ég-vágy, vágy ég), paranomáziákkal (mintaló, hintaló), szóösszetételekkel (aszkézis-végtelen) és a tagok felcserélésével (végtelen aszkézis), különálló szavak összeolvasásával (pár harc, párharc), soráthajlásokkal (remény – telen) teremti meg a szerző a többértelműséget. A központozás, a gondolat- és zárójelek gyakori használata szintén ugyanezt a választhatóságot tükrözi, az olvasó dönti el például, hogy használja-e saját értelmezéséhez a zárójelezett részt vagy sem, tulajdonképpen így maga is a versek szerzőjévé válik.

„Tündérek helyett. (Köz)helyes.
Igaz, ami (i)gaz. Magamban
(így) hívlak. Tegnap
gondoltam, rágyújtok
(szivarka). Aztán mégse, gyújt
a fene, gondoltam vissza. Füst
lesz, ha rá(d)gyújtok füst lesz ”

(Illanat)

A fenti megoldásoknak köszönhetően nyitva marad az értelmezés, és hiába van funkciója a befejezetlenségnek, mégis hiányérzetet kelt, olykor kifejezetten zavaró. A költemények gyakran záródnak három ponttal, ez azonban sokszor funkciótlan, az adott vershelyzet továbbgondolása felesleges, néha szinte ironikusan lehetetlen.

„a bringa árnyéka,
hosszú béka
nap vizén –
csak ugratsz…”

(Flört)

Az egyszavas tőmondatok gyakran bizonyulnak zsákutcának, amelyek mindenféle rejtett jelentésuniverzum nélkül árválkodnak önmagukban. Máskor viszont asszociációs láncok segítségével Lennert emlékeket, hangulatokat, érzéseket fest, nagyon is plasztikus, megragadható módon. Szinte látható, ahogy képek, ízek, illatok, textúrák villannak fel az agyban, felidézve egy-egy életszituációt.

„tej a zabpehelybe,
zabpehely a tejbe jut:
az otthon íze,
gyermekágy,
anyaöl,
vasököl,
pléhzene,
eső és csatorna erezete”

(Kollázs)

Az egymásra halmozott kifejezések, kimerevített pillanatok gyorsan pergő diavetítésben kerülnek elénk. A költeményekre így inkább az egymásra halmozódó mozdulatlanság jellemző, a legtöbb „absztrakt és magányos, szabad és tétlen kép”. Azonban míg egy filmet órákon át tudunk nézni, a diavetítés hamar fárasztóvá válik, kapcsolódást keresünk a villanások között, az állóból mozgót kreálva. A Kollázsban ritkán pihenhetünk, nem sodor magával a „képsorozat”, hisz előtte nekünk kell fejben „leforgatnunk” azt. Kár érte, mert a folytonosság dinamikussá, könnyen befogadhatóvá tehetné az egész művet. 

„összeszorított fogakkal
tűröm a nappalt,
reggel, este rá kell érni egy
menetre,
dugni”

(Kollázs)

Állandó dilemma a leírhatatlan, kifejezhetetlen megfogalmazására való törekvés, összefüggésben az írás vagy elhallgatás kérdésével. A rendelkezésre álló nyelv kevés, hiszen „ha rólad beszélek nem lesznek szavaim”. A verseket Lennert a legszükségesebbig tömöríti, a nyelv ilyen mértékű felszámolása Weöres Egysorosait és Tandori egyszavas képverseit idézi (KatapuLT).

Lennert Tímea saját megfogalmazása szerint „tollhegyet mászik, gondolatokat ültet, beporoz, mint a méhecske” és végül „átadja magát az újjászületésnek”, azonban a konkretizált ars poetica ellenére folyamatosan végigkövethető a köteten a bizonytalanság. Nemcsak konkrét kérdésfeltevésekben, hanem a nyelvi megformáltságban is. Bevonja olvasóját a játékba, de olykor úgy tűnik, hogy nem tudatos választás ez, hanem a nyelv feletti uralom észrevétlen átruházása.

„Írjak?
Hallgatag színvak…
Nincsen közönségem”

(Írjak?)

A tükör, tükröződés visszatérő motívum a Kollázsban. Az írás tükör, ahogy Kukorelly mondja, aki Lennert költeményeire is nagy hatást gyakorolt, derül ki egy interjúból. A felület átjáró egy „csodavilágba”, ahol „tündérek, szárnyas malacok, manók és sárkányok” élnek. A mese és realitás összeütközése teremti meg a gyermekversek felnőtt szféráját, visszanyúlva ezzel a műfaj eredeti funkciójához. A csodás elemek hétköznapi problémáknak feleltethetők meg, megértésük, feldolgozásuk sokkal könnyebb ebben a megközelítésben. A mesealakokról alkotott idealizált kép így megbomlik, valóságelemek tolakodnak a fikcióba. A sárkány a „magány tornácán pöffeszkedik”, a tündéreket manók váltják fel, a „tulipán önmaga foglya”.

„Repülnék –
ellepnek a lepkék:
közelség –
csalás:
pillangó-marás”

(Csalás)

Az ellentétek harmadik rétegét a magány vagy együttlét kérdésével foglalkozó darabok alkotják. A kötet legszemélyesebb versei ezek. Az „Üzenő társ öntestét öleli”, az „üzenő költő” pedig „absztrakt és magányos”. Kidomborodnak a hiányzóban rejlő lehetőségek, összemosódik a van, nincs és lehetne közötti határ.

„Egymás számára
nincs más
Ez sincs”

(Háló)

Lennert Tímea a briliáns nyelvi megoldások, újszerű összetételek és a banális közhelyek, a gyermekvershez is gyenge sorok között lavírozik. „Jobbra dől, balra dől, billen” a mérleg „az agyonhallgatott szív, herélt fény és a csapdában élő egér, folyam, mely az élet vize” között. A legjobban sikerült alkotások egyértelműen a hosszabb versek (Groteszk, Kollázs), itt mutatkozik meg igazán, hogy a nyelvjátéknak nem szükségszerű alárendeltje a tartalom, a kettő összhangban tud működni egymással. Az Aránypár, Egérút vagy a Csapda című négysorosok azonban, az ironikus színezetet is figyelembe véve, egyszerűen kilógnak a többi közül. Mintha előzményét adnák a kötet más verseinek, inkább tűnnek szárnypróbálgatásnak, töredéknek, mint kész alkotásnak. A Kollázs pedig ezzel egy olyan válogatáskötetté válik, amely hiába tárja elénk tíz év többarcú szerzőjét, mégiscsak játékos zsengéket tartalmaz.

Lennert Tímea: Kollázs. Areión Egyesület, 2012.

Legkedvezőbb internetes ár: 700 forint

Gulyás Ágnes

Kapcsolódó anyag:

Lennert Tímea felolvassa verseit

Interjú a szerzővel