Megpróbálni élni... – KEMÉNY JUDIT ÖRÖKSÉGE – Bretus Imre monográfiájáról

Korszakos alkotó Kemény Judit? – tesszük fel magunkban a kérdést. Egyedülállóvá tudása, elszántsága, következetessége és a megformált művek teszik.

Deák Csillag – Kölüs Lajos

MEGPRÓBÁLNI ÉLNI…

KEMÉNY JUDIT (1918–2009)

Bretus Imre könyvét, monográfiáját olvassuk, ismét és újra, és szeretnénk a gondosan elhúzott függöny mögé látni, ahogy Kemény Judit. A könyv címe: Megpróbálni élni…, és Kemény Judit a tárgya és az alanya. A függöny mögött Kemény Judit állna? Ki ő és mit jelen számunkra ma, a kortársak számára?

Csáth Géza és Bulgakov juthat először az eszünkbe. A félresikerült élet az egyiknél, a hatalomhoz való viszony a másiknál. Kemény Juditnál mindkettő jelen van. Csáth életműve nem torzó, ahogy Bulgakové sem. A Kemény Judit-életmű nem teljes, nem lehetett az. A miértekre keressük a választ, Bretus könyve segítségével.

„És [Csáth] hitt Kosztolányiban, akinek pszichoanalitikus műveltségét nagyra becsülte. [...] Végakarata volt, hogy Kosztolányi foglalja regénybe, azaz fejtse meg félresikerült életének titkát. Az író-rokont közös szabadkai gyermekkoruk, egykori bensőséges barátságuk is predesztinálta erre a feladatra, Csáth pedig, munkáját megkönnyítendő, ráhagyta a naplóját, és élete végén külön utasításokat is fogalmazott számára.” ¹ Bretus rekonstruál, dokumentumokat, leveleket, személyes feljegyzéseket, korabeli katalógusokat, műtárgyjegyzékeket, fotódokumentációkat, közgyűjteményeket kutatva. Ezek ismeretében szakaszolja Kemény Judit életét és művészeti pályáját. Ha Kemény Judit nem is fogalmazott úgy, mint Csáth, az ő félresikerült életének titkát is meg kell fejteni. „Kemény Judit is azok közé a tehetséges, autonóm gondolkodású képzőművészek közé tartozott, akik életük legfontosabb korszakában kényszerültek majdnem teljes elszigeteltségben élni.” (7.o.) Tény, hogy az első önálló kiállítása 1966-ban, az első retrospektív kiállítása 1984-ben volt. Mintha Bergman Csend-je peregne előttünk. Egy tízéves fiú, Johan, édesanyja Anna, s Eszter némán utaznak a vonaton. Ki tudja merre és hová. Johan a párás ablakra betűket ír, édesanyja narancsot bontogat, míg Eszter szemét lehunyva pihen. Isten hallgatása kíséri őket.

Még mielőtt összegezné kutatása eredményét Bretus, megjegyzést tesz, melynek lényege: Kemény Judit érzékeny művész, egyben megalkudni nem tudó, hajlíthatatlan és elveihez konok hűséggel ragaszkodó ember. Ennek később jelentősége lesz, ha nem is hiányoznak azok a személyes konfliktusos helyzetek, amelyek nyomán érthetővé válhatna, miért maradt ki a fősodorból, az okokat illetően hiányérzetünk támadhat.

A Kemény család történetébe a sors, vagy a történelem vaskosan beletenyerelt, hol felemelte őket, hol a legmélyebb szakadékba taszította az apát, Gábort, és a két lányt: Katalint és Juditot. Tette ezt velük azért, mert a tehetségben, a minőségben, a morálban, a tisztességben, a felelősségben és a szabadságban hittek. Kemény Gábor akkor kényszerült elhagyni Erdélyt, amikor Kemény Judit megszületett, mint nem kívánatos gyermek. Kemény Judit ebben a kitoloncolásos, családelszakításban is apjától mesét akar, mesét a piros madárról, sőt apja a tüdőszanatóriumból is mindennap levélben küldte a kihagyhatatlan meséket az erdő fáin éneklő, hancúrozó madárcsaládról. A mesék realitása egyben a mindennapi események realitását is jelentette. Kemény Judit korai zsengéiben az álom és valóság élményei kapcsolódtak össze, és a gondolati víziókat a fantázia nyelvén képileg is meg tudta formálni. „A rajzfüzet további lapjain na’conxypanos, a fikció és a valóság határán lebegő figurák jelennek meg barokk kalapban, séta és tánc közben, valószínűtlen kertekben, kitalált helyzetekben.” (45. o.) Juhász Gyula írta Gulácsy Lajosról: „NAKONXIPÁN volt az ő hazája, ez a furcsa ország, amely szerinte Japán és a Hold között fekszik, és amelynek nyelvét ő tudta csak beszélni az összes földi emberek közül. Beszélt is, írt is sokat nakonxipánul, és képein is gyakorta szerepelnek ennek az álomtartománynak apró, mulatságos lakói.”

Kemény Judit hétévesen került Hollandiába, egy jól működő, szolidáris, modern közösségi életbe. Az iskolában szabad szellem uralkodott. 1935-ben Grazba utazott, és két hónapig ott tanult, cseh, francia, olasz és jugoszláv kortársaival együtt. Ennek ellenére Kemény Judit úgy élte meg iskolaéveit, hogy az élete sötét korszakát jelentette. Ellentmondások? Igen, azok. Mások másként látták, Kemény Judit másként emlékszik. Karaktereket kezd el rajzolni, és portrékat, az arcok apró részleteivel. Ekkor alakul ki benne a divat iránti affinitása, korhűen öltözteti figuráit. „Szecesszió és az art deco könnyed eleganciája beépült a társadalom polgári rétegeibe, a közízlésbe és a gondolkodásba.” (51. o.) 1937-ben megismerkedik Lossonczy Ibolyával, Modok Máriával és Vajda Júliával. Az ő hatásukra iratkozik be Aba-Novák Vilmos festőiskolájába. Jaschik Álmos művészeti rajziskolájába jár, és Iványi-Grünwald Bélánál is tanul. Kortársai is hatnak rá, Somogyi József, Rozsda Endre, Rozs János. 1936-ban felvételizett a Képzőművészeti Főiskolára, sikertelenül, csak 1945-ben vették fel oda.  Borbereki Kovács Zoltán elemi erővel hatott rá. Divatterveket készít, és publicisztikát ír, tárcarovatot vezet (Pesti Napló, Új Idők, Otthonunk és Színházi Magazin). 1943-ban szerepel először nyilvános kiállításon.

„Az anyagi és a szellemi síkot akarja egységbe hozni. A teljességre törekszik, a lélek legmélyebb jelenségeiből alkotja meg a valóságot” (82. o.). Rajzain és szobrain a konkrét és elvont világ összefüggései hasonló fokozatokban alkotnak sorozatot, mint Martyn Ferenc műveiben. A kozmikus távlatú témák foglalkoztatják, mint Losonczy Tamást. A mozgás ábrázolása műveinek a fő motívuma (drót, acéllemez, műanyag). Spirál formák, függőleges vonalak, ferde szögben emelkedő egyenes. A rendszer nyitott, egyensúlya bizonytalan, létrejön és meg is szűnik, de nem tudni, hogy mikor van megszűnőben és mikor épül újjá a megszakított tér, vonal, kapcsolat.

Kemény Judit nem tudott belesimulni a politikai irányelvek szerinti közbeszédbe, 1946-ban nem engedélyezték, hogy folytathassa tanulmányait a Főiskolán, keserűen jegyzi meg: „A felvételi vizsgákon azokat vették fel, akiknek én javítottam ki a rajzait, de nekem már nem jutott hely.” (79. o.) Viselnie kellett radikális baloldali nézeteit, és édesapja árnyékát, a szabadgondolkodóval szembeni ellenállást. Polgári beállítottságúnak minősítették. Nem kapott kiállítási, publikálási lehetőséget. Kívül rekedt a rendszeren, nem maradt más, csupán az őt körülvevő, egyre mélyülő csend, jobb esetben a szintén rendszeridegen, perifériára szorult barátok segítő szándéka. Az 1948-as fordulattal Kemény Judit helyzete még lehetetlenebbé vált. Hiába volt ott az 1957-es Tavaszi Tárlaton, áttörés nem következett be. „Zárkózottsága és magánya Emily Dickinsonéval vetekszik, tömören fogalmazott kompozíciói az amerikai társnőjéhez hasonlóan tágas szellemi horizonttal, és végtelen perspektívával rendelkeznek.”²

Ismerte az Európai Iskolát és tagjait, de álruhát látott az Iskola megítélésében, más volt a valóság és más a recepció. Az Iskola nem karolta fel, tagjai számára Kemény Judit nem volt nélkülözhetetlen személy, miközben újszerűségben, innovációban egyenértékű volt a később felkapott, elismert nevekkel. Az Európai Iskolához csatlakozott művészek Anna Margit, Barcsay Jenő, Bálint Endre, Bán Béla, Barta Lajos, Bokros Birman Dezső, Egry József, Forgács-Hann Erzsébet, Gadányi Jenő, Korniss Dezső, Lossonczy Tamás, Martyn Ferenc, Márffy Ödön, Schubert Ernő, Szántó Piroska, Vajda Júlia, Vilt Tibor.

„Korniss nyughatatlanul keresi-kutatja az élmény megmutatásának, a tradicionális jelek jelentéskörének, egyben magának a vizuális nyelvnek a határait. Bálint Endre ... magánmitológiájának sokértelmű, torzó szereplői fájdalommal és szorongással teli álmokat és nosztalgikus emlékeket beszélnek el. Szántó Piroska pán-antropomorf univerzumában minden képi motívum emberi állapotok, szenvedélyek, karakterek hordozója lesz. Anna Margit torzonborz babáinak, expresszíven ábrázolt bábjainak egyszerű, áttekinthető világába transzponálja és így kimondhatóvá teszi a kimondhatatlan traumákat. Konstruktív képalkotás, szürrealisztikus látomások és expresszív formák elütő világai körül kering szabálytalan ritmusban művészetük.” ³

Bár 1962-ben felvették a Képzőművészeti Alapba, de nem állíthatott ki és nem kapott hivatalos munkát. 1965-ben írják róla, a kaposvári kiállítása kapcsán: „Megfigyeli az élet apró jelenségeit, papírlapra rögzíti a múló hangulatot, vizuális élménnyé, mások számára is örömöt adó színekké formálja gazdagon feltörő gondolatait, elképzeléseit. Szerény visszavonultságban alkot, nem vesz részt a főváros zajos művészeti forgatagában (…) (95. o.).

1966-ban a szobrok állnak művészi érdeklődése középpontjában, de a kiállításon nem szobrok láthatóak, hanem kizárólag rajzok és fotók. Affinitása van az ironikus humorhoz. Kemény Judit szobrászati megrendeléshez nem jutott, jövedelme nem volt, így monumentális alkotásra nem is gondolhatott. Számára a rajz és a festészet maradt. Kísérletként meg a televízió, a film. 1984-ben Győrben, hatvanhat évesen kerül sor életében a legteljesebb szobrászati és grafikai-festészeti kiállításra.

Bulgakov levelet ír Sztálinnak: „Valamennyi művem betiltása után néhány polgártárs - akik ismerik írói munkásságomat - a következőket tanácsolta: Írnom kellene egy "kommunista darabot" (így mondták), továbbá egy bűnbánó levelet a Szovjetunió kormányához, amelyben megtagadom az írásaimban kifejtett korábbi nézeteimet, és megígérem, hogy ezentúl "útitárs" íróként fogok dolgozni, hűen a kommunizmus eszméjéhez. Ez lenne az egyedüli módja, hogy megszabaduljak az üldöztetéstől, a nyomortól, az elkerülhetetlen végkifejlettől. Nem követtem ezt a tanácsot.”⁴ Kemény Judit sem.

Lehet korszakolni életművét, melyben ott vannak az expresszíven elrajzolt groteszk formák, félig látott, félig tudott fantasztikus karakterek, titokzatos, totemszerű, archaikus szoborportrék, plasztikák és kültéri szobortervek. Portréin a maszkszerű arc időtlen, nem köthető sem térhez, sem korhoz, elemelkedik az európai polgári ízléstől, és egy olyan kulturális többletet hordoz, amely független nemtől, kulturális közegtől. Integrálta az ősi jelképrendszert a természeti népek szellemiségével. A mértani elemek, a konstruktív és absztrakt megoldások jelölték ki szobrászatának későbbi útját. A térben kiteljesedő mozgás, a repülés, a lebegés, a művészet és az egyéni sors egy más dimenzióba helyezése, a szabadságvágy, a kötődéstől mentes létezés megjelenítése foglalkoztatták. Állásfoglalás a szabadság mellett, absztrakt eszközökkel. A sík, a tér, az idő és a mozgás monumentalitása. Grandiózusan, intimitásmentesen szólal meg. Egy jobb kor művészetét keresi, benne az építészetet, életminőséget. Kopernikuszi fordulat: a kő, a repülő formák, a testek tömege nem lent, hanem fent, a szobor magasabb régióiban jelenik meg. Ettől függünk, és ha igazi stabilitást akarunk, nem alapozni kell, hanem kapaszkodni, repülni, térben, időben és szellemileg. Feszültségben áll a téma és a matéria. Folyamatos kísérletezés. Köztéri alkotása nem készült el. Ketten gyűjtöttek tőle: Tompa Kálmán és Dévényi Iván. Nem került a gyűjtők látókörébe. Szobrai, szobortervei, grafikái, festményei a magyar absztrakt művészet integráns részei. Életműve nem periférikus. Művészi hitvallása: a hatalom ellensúlyaként élni.

Kemény Judit viszonya a kortársakhoz még feltáratlan, sok homály fedi ezeket a kapcsolatokat. Első sikeres kiállításaira 1943 és 1945 között került sor. Igaz, ezek nem önálló kiállítások voltak, de óriási jelentőséggel bírtak a meg- és elismerés szempontjából. A Nemzeti Szalon kiállításán külön kiemeli a korabeli kritika a tehetségét, majd 1945-ben együtt állít ki az Európai Iskola női művészeivel. Kemény részt vett, vitatkozott és alkotott az Európai Iskolának a rendezvényein, eseményein. 1943-tól aktív szellemi kapcsolatot tart fent az Európai Iskola művészeivel és teoretikusaival. Valóban nem szerepel az 1948-as dokumentált kiállítási jegyzékben, de véleményünk szerint az Európai Iskola tevékenysége nem korlátozható kizárólag a kiállítási sorozatra. Kemény igazi karaktere 1943–48 között áll össze: Szabó Júliától Dévényi Ivánon, Tompa Kálmánon és Martyn Ferencen át minden kortárs az Európai Iskola szellemi holdudvarába sorolja. Ezt a mai kánon még nem ismeri el, a Commerzbank Galéria-kiállítás az ott bemutatott művekkel és dokumentumokkal, miként Bretus monográfiája is viszont az ellenkezőjét bizonyítják.

Ezek után magától adódik a kérdés: „Miért csak a férfi festők festhetik a feleségüket, a szerelmüket, a Fornarinát, a festőnők nem? Miért nem nevetséges cím az, hogy a „művész felesége”, az meg miért komikus, hogy a „művésznő férje?” ⁵ Kafka Margit kérdése Kemény Judit esetében is aktuális: „Az egyetlen elfogadott nőíró, Kaffka Margit emblematikus mondata: „Bandika, mennyiért lennél helyettem asszony?” – Adyhoz intézett, provokáló kérdése többször felhangzik, jelképes.”⁶ Kemény Judit független és szabad magatartása, invenciózus művészete és gondolatgazdagsága is ezt a bonyolult viszonyt idézi és erősíti meg.

Korszakos alkotó Kemény Judit? – tesszük fel magunkban a kérdést. Egyedülállóvá tudása, elszántsága, következetessége és a megformált művek teszik. Törekvéseit látjuk, amelyekről nem mondott le, de nem rögeszmésen ragaszkodik hozzájuk, képes megalkotni azokat a torzókat, félműveket, mesterdarabokat, amelyek elárulják, hogy az alkotójuk miben és miről gondolkozott, kortársait megelőzve, tőlük függetlenül. Úgy volt klasszikus, hogy senkit nem követett, nem vált és nem is válhatott epigonná. Henry Moore világára elmondható, hogy megtalálta az anyag és annak hiánya közötti egyensúlyt, a hullámos vonalak és a tiszta formák ritmusos harmóniáját.⁷ Ha Kemény Judit szobrait nézzük, felötlik, hogy milyen nehezen fogadták el ezeket az alkotásokat. Henry Moore „Kiállításai egyszerre váltottak ki lelkesedést, de szörnyülködést is: a londoni Morning Post egyenesen a „csúfság kultuszával" vádolta meg a művészt.”⁸ Kemény a csúfság groteszk kultuszát teremti meg, a szétfolyó testet és időt, mert itt a kövérség, elfolyó zsír egyben az idő is, a kikezdhetetlen és megváltoztathatatlan idő. Kelethez fordul, néhány festményén is a kelet emberének arca bukkan fel, jellegzetesen és felismerhetően. Az ottani világ alig moccan, mozdulatlan, az ülő helyzet ezt szimbolizálja, nem Buddhát, a felvilágosodott embert ábrázolja, hanem a tespedést, az önmagában maradottságot, a kifejlődött test tohonyaságát, a lélek eltűnését.

„Lesz egyszer egy olyan lehetőség, hogy a szobrok fönt lebegnek majd a föld felett, mint ahogy a bolygók is a Naprendszerben; ezek a szobrok egy újfajta természetszemléletnek, és egy újfajta embertípusnak lesznek már az emlékművei."⁹ Világos okfejtés és gondolat. Az anyagtalanságot és az alkotás, valamint a létrehozott mű szabadságát ragadja meg. Az alkotás szabadsága szűnt meg Kemény Judit számára élete során. Ezért a sok torzó, a meg nem valósult kompozíció, tanulmány. Mintha a pannófestőt állandóan bizánci miniatűrök festésére kényszerítenék. Reigl Judit (1923) egyszerre szürrealista és egyszerre lírai absztraktjai mutatják azt a lehetőséget, ami Kemény számára nem adatott meg. Reigl nyolc alkalommal próbált megszökni Magyarországról, nyolcadszorra sikerült, a festészet szabad művelése okán. „A megélt testi és lelki szabadság közvetlenül jut kifejezésre az ötvenes évek második felében készült Robbanás képeken. Minden egyes, keret nélküli kép egy-egy univerzum, melynek terében összecsapnak a különböző irányokból érkező erők.”¹⁰

Kemény is számos művet hoz létre a kozmosszal kapcsolatosan. Nála belső lefojtottság nyer teret, nincs kitörés, nincs felszabadulás. Reiglnél a nyers erő jut a Robbanásban érvényre, Keménynél az erő megszelídül, mondhatnánk, hogy csapdába esik, elhal. Lebeg, de már nem a földön, hanem a kozmoszban. Nem a világra nyit, egy közösségre, hanem a természet felé. „Az 1940-es évek közepétől datált, felfelé törekvő formák és gondolati tartalmak a modern művészet fősodrába illesztik Kemény Juditot. Ennek a szobrászati gondolkodásnak a képviselője az Egyesült Államokban élt George Rickey, illetve az olasz avantgárd szobrászai.”¹¹ Ez is jelzi, hogy Kemény lépést tudott tartani kora áramlataival, nem vált megkésett művésszé, de nem is rohant előre, amely megint a meg nem értést jelentette volna.

Bretus Imre így fogalmaz: „Kemény Judit több szempontból is előbb élt itt, mint kellett volna. Gondolati, szellemi és művészi autonómiája, nyitott érdeklődő személyisége és rokonsága Hamvas Bélával (a ma is nehezen értett, a posztmodern civilizáció felfogásától távol álló íróval, filozófussal) nem könnyítette meg művészi kiteljesedésének folyamatát.”¹² Kemény Judit Aba-Novákot vallotta mesterének. Egy egészen más művészeti törekvéssel volt kapcsolata, mint amit ő később képviselt. Művészeti szempontból önállósága, sajátos tér- és időszemlélete tette lehetővé, hogy elszakadjon elődeitől, és mások által nem járt útra, ösvényre lépjen. Kemény magába szippantja Aba-Novák színvilágát, kompozíciós elveit, fényközpontúságát, de nem ragad meg az átvétel gesztusánál és eszközénél, hanem átformálja azokat, teremtő feszültséggel nyúl a képén ábrázolt világhoz, alakokhoz, térhez és időhöz. Aba-Novák a pannó felé fordul, Kemény a kozmoszhoz, egy olyan világhoz, amely messze van, elérhetetlennek látszik, és ezt az elérhetetlenséget ki tudja fejezni azáltal, hogy a világ megismerésének emberi vágyát szobraiba sűríti, és a megismerhetetlenség józan érzését sem tagadja le. A végtelen látványa, szemlélése arra ösztönzi, hogy más felismerésre jusson, mint a szocialista realizmus képviselői. Az égbe tör, az égbe hatol, ott akar lebegni. Bernar Venet a szálkás alakzatok mesterévé válik, Kemény a gömböt, a kerek formák részesíti előnyben képein és rajzain, amelyek ironikusak, gúnyosak, tagadhatatlanul groteszkek.1958-tól datálódó a szabadság eszméjéből épülő szobrászata unikális és egyedi nyelv, a modern 20. századi szobrászat fontos része. Ezt hangsúlyozza a Dél-Afrikába emigrált szobrász, Borbereki Kovács Zoltán is, Kemény kortársa.

Keményből nem lett követendő példakép, nem lett a kánon tagja, nincs a fősodorban, mellékvizeken hajózik. Női mivolta is akadályozta abban, hogy elismert szobrász legyen, mert egy maszkulin világban nevelkedett, ahol a nő szerepe világos, előre megírt rend szerint tölthető be, még akkor is, ha művészi munkáról, feladatról van szó. Ezt a hátrányt, diszkriminációt nem tudta leküzdeni, és az az érzésünk, hogy talán nem is nagyon akarta. Kaffka Margit sem ülhetett bármikor a kávéházban Ady és a többiek közé, csak elvétve és időnként. A művészvilág nyitottsága bizonyos értelemben egy nagyobb világtól függ, és ennek a nagyobb világnak a rendjétől, törvényeitől. „(…) én most egész természetesnek látom, hogy a nők éppen úgy tudjanak írni, mint a férfiak. A múltban nyilván azok a nők az igazi írónők, akiknek a nevét nem ismerjük, s akik nem írtak.”¹³

„Egy női Herkules nem lehetne borzalmasabb szörny, mint egy női művész, aki a leghatalmasabb férfiú kvalitásoktól duzzad.”¹⁴ Vissza kell tehát lépnünk egy pár évtizedet, hogy kellő távból láthassuk, a szabadság és önállóság kettőse nemhez kötötten jelenik meg. És innen már érthetőbb lesz, miért nyernek teret ma azok az írói törekvések, amelyek senkit sem akarnak, vagy tudnak kizárni a kortárs irodalomból, azon az alapon végképpen nem, hogy a szöveg létrehozója nő. Egy szobor megalkotója nő. Muszáj-Herkules. Elég megemlíteni Camille Claudel nevét, hogy még egy szabadabb világban sem volt egyszerűbb a női szobrász sorsa és érvényesülése. „Amikor első szobrait 19 évesen kiállította, a kritikusok csak fanyalogtak: jó szobrász, mondták, csak túl erősen érződik rajta tanára, Auguste Rodin hatása. Pedig Camille Claudel ekkor még nem is látta a híres mester munkáit. Éppen ez a kijelentés tette kíváncsivá, ki lehet az, akivel ennyire egyformán látják a világot.”¹⁵

Kemény Juditot faggatta egy újságíró 1948-ban: „Miért nem ismer a képzőművészet nagy szobrászművésznőket?
– Mert a művészet általában egész embert kíván és a nő eddig rabja volt a családnak és a főzőkanálnak.
– Mit akart kifejezni műveivel?
– Az anyagi és szellemi síkot akartam egységbe hozni. Az élet külső látszólagos és lelkünk kevésbé mély és legmélyebb látszólagos jelenségei alkotják számunkra a valóságot. Ezt a valóságot szeretném kifejezni. Igazi, valóságos művészetnek magába kell foglalnia a részleteket a végtelenben és a végtelent a részletekben. A teljességre kell törekedni és a lélek legmélyebb jelenségeiből kell megalkotni a valóságot.”¹⁶

Külön sajátosság, hogy mind Kemény és mind Reigl a saját tudatalattiját igyekezett formába önteni, absztrakt módon, lévén mindketten absztrakt irányzatot követtek és valósítottak meg. Keménynek nem adatott meg, hogy hidat verjen művészet és közönsége közé, mivel nem kapott rendszeresen lehetőséget műveinek kiállítására. Reigl nem magyar területen vált világhírűvé, élt a lehetőséggel, ami elébe tárult.

Kemény Judit esetében nem az idő számít, utóélete nem az időhöz kötött, hanem művei bátorságához és egyediségéhez, mert ezek teremtették meg azt a légkört, kívánságot, hogy valaki áttekintse az életmű darabjait, és megismerje a művész életét, felismerje korszakosságát, felmutathassa az eredetiség varázsát.

Kemény élete zárványokkal teli, elzárkózó világa az önmagára hagyatottságot sugallja, érezteti velünk. A művekben szabadul ki fogságából, lesz önállóságát megélő nő, aki nem élheti át mások pillantását, kritikáját, dicséretét. Ha mégis, kevés esetben. Margóra szorul, döntően a környezete miatt, és nem kis mértékben önmaga természetének köszönheti, hogy nem talál olyan művésztársakra, akik ki tudják ragadni környezetéből. „Lacan és Freud elméletei hatására kifejlődött egy feminista ideológia, ami által tudatosultak a nők azokkal az okokkal, ami miatt nem tudtak érvényesülni.”¹⁷ A szkopofília (a nézés öröme) nem adatott meg Kemény Juditnak, csak most, halála után.

Kemény Judit sokoldalú művész, mind tárgyválasztásában, mind azok megformálásában. Hogy mit tartunk művészetében fő műnek vagy műveknek, az lehet vita tárgya. Egyet nem lehet vitatni, külföldön értették, itthon nem fogadták el. Még ma sem. Bretus Imre monográfiája segít megérteni Kemény Judit művészetét, de háttérbe szorulásának árnyalt megrajzolása (mennyiben tehet róla Kemény Judit habitusa és mennyiben közvetlen környezete, művésztársai és a hatalom) még további kutatást igényel.

¹Szajbély Mihály: A naplóíró Csáth Géza. In: Csáth Géza: Fej a pohárban. Napló és levelek 1914–1916. Bp., 1997. 308–319. S. a. r.: Dér Zoltán és Szajbély Mihály.
²Uo.
³Mazányi Judit: Az Európai Iskola szentendrei mesterei (http://pmmi.hu/muzeumok/vajda/index.htm)
⁴Bulgakov: Sárba taposva. Naplók, levelek 1917–1940, Magvető Kiadó, 2004.
⁵Szabó Ildikó: Szántó Piroska szürrealizmusa (http://holdnover.uw.hu/szantopszurrealizmusa.htm)
⁶Csanda Mária: Szerelmes Karinthy, Kosztolányi, Móricz a nő Nyugat előadásában (http://www.librarius.hu/kritika/460-szerkeszt/2574-szerelmes-karinthy-k…)
⁷Henry Moore (http://www.verslista.hu/muveszetek/4muveszek/m_menu/moore.htm)
⁸Henry Moore (http://fidelio.hu/fidipedia/kiallitas/kepzomuvesz/henry_moore)
⁹Kemény Judit
¹⁰Szikra Ágnes: Határtalanul - Az élet ritmusa, Reigl Judit kiállítása , Balkon, 2010. 09. szám
  (http://balkon.c3.hu/pdf/2010/balkon_2010_09.pdf)
¹¹Magyar Építészeti Kamara  
  (http://www.mek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=3874&Itemid…)
¹²Bretus Imre: Kemény Judit (1918–2009) képzőművész hagyatéki anyaga  
   (http://www.tatartgallery.com/p/archiv-art.html)
¹³Móricz Zsigmond: Kaffka Margit, Nyugat , 1912. 3. szám
¹⁴Uo.
¹⁵Fodor Marcsi: Nők és művészet (http://nok-es-muveszet.blogspot.hu/2011/04/szerelem-aldozata-camille-cl…)
¹⁶Bretus Imre: Dinamika – A gondosan elhúzott függönyök mögött, Új Művészet, 2010. június
¹⁷Nemi identitás kérdése a modern magyar nőművészetben (Mgr. Czafrangó Sylvia festőművész doktori értekezése, 2008)