Ugrás a tartalomra

Diurnus naplójegyzete: Interjú a frankfurti bordélyházban

Az utca elején a sztriptíz-bároknak nevezett kedvcsináló pornóbárok óriási kirakat-fotóin fonott kalácsként ábrázolt aktív szex-tömegjelenetek (nők, férfiak, sárgák, feketék, fehérek, a Káma-szútra összkapcsolat-módjára is rálicitálva, többszörözve) kezdetben, mi tagadás, lekötötte figyelmünket, de a harmadik kirakatnál már legyintettünk, tovább ballagtunk. A hetvenes évek derekán.

A csinos bordély civilizált belsőudvarának falán cigaretta-, ital- és kávéautomaták kínáltak, ott kóláztak, eddegéltek a profi lányok közül is jó néhányan. Bevallom, a kolozsvári Forduló utcai, primitív (patriarchális?!) egyik kupi kivételével, ahová legjobb barátomat, kollégámat, M. Z.-ét kísértem el, (megesküdött, hogy erős szerelem fűzi a meglátogatott lányhoz), és ahol  professzorommal találkoztam (másnap vizsgáztam nála) – tőle nem lehetett zokon venni, hogy idejár: az Ős-Párizs kontúrjainak megalkotására kiírt jó pénzű történelmi pályázatot igenis kupi-tudományával nyerte meg: a kora-középkorban is csak a várfalakon kívül működhettek a bordélyházak, tehát személyes, levéltári és egyéb kutatásai alapján berajzolta a térképbe a legrégebbieket, ez 1929 és 1931 között történhetett. Az egyébként birkózóbajnok profról ott és akkor készült, tudtán kívül, a hírhedt film egy kastély jégpályás halljában, hol az előkelő, gyönyörű, magas társaságban megismert hölgy, akibe halálosan beleesett bajnokunk, sport-próbatételhez kötötte a viszonzást. Kastélyának hallja jégpálya volt, ott kellett a leendő egyetemi tanárnak korcsolyázva utolérnie a csak pici uszályt viselő, korcsolyás dámát, az uszályába harapva – harminc évvel később a prof maga is láthatta a pazar spektákulumot méregdrága lokálban, s akkor vette észre, minő felgerjedt állapotban száguldott meztelenül a gyönyör után.

Nos, csak Everac viselkedett otthonosan, fölszabadultan. Az egyik igen csinos (osztrák) lány szívesen beszélgetett is. „Á, maguk románok? Majd’ minden nyáron Mamaián nyaralunk, úszunk, barnulunk! Elegánsan, sok pénzzel utazunk, ötcsillagos szállóban lakunk, este a Kaszinóban vagy másutt mi vagyunk a legcsinosabb, divatosabb és rezerváltabb hölgyek, bolondulnak értünk a pasik, mi meg távolságot tartunk, nem állunk kötélnek, maximum egy-egy táncra… Napokig kell udvarolnia, nagyvonalúan költekeznie egy-egy jóképű, fiatal pasinak, hogy valamicske sikere legyen…” – mesélte  nagyon halkan és sóvárgó-boldogan.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.