Wodehouse, a zsebkönyvíró
(1881. október 15.–1975. február 14.)
A Rakéta Regényújságban fedeztem fel a nyolcvanas évek elején, mint annyi más addig ismeretlen írót. Különös, hogy rajtam kívül senki nem hiányolja a hajdan keddenként megjelenő, friss bestsellereket, novellagyöngyszemeket közlő irodalmi hetilapot. Ha megerőltetném magam, rákeresnék a régi antikvár listát tartalmazó kockás spirálfüzetre, kiderülne, több száz név szerepel rajta, akiktől egy-egy kóbor novella, netán regényrészlet került be a lapba, és akikkel soha nem találkozom, ha nincs a Rakéta.
Hogy pontosan mi minden jelent meg tőle magyarul, nemigen tudhatni, ebben a pillanatban az Online Könyváruház huszonkét frissen kiadott kötetet ajánl. Talán a Széchenyi könyvtár adatbázisában megnézhető, de kihagyom. Talán tizenkét-tizenöt regénye alszik, az újabban megjelenőket már nem veszem, a tavaly megjelent A kék ruhás lány 2900 forint. Annyira nem jók, hogy más könyv kárára Wodehouse-t vásároljak az egyre szűkebb keretből.
Wodehouse hihetetlen tempóban ír. Hatvan-hetven kötet, musicalek, forgatókönyvek, halála előtt a kórházban lenyom háromnegyed regényt (talán azt ígéri neki valaki, hogy amíg ír, életben marad, az élet vége felé egyre fontosabb életben maradni, a napokban hallottam a halál megkerülésének leghatékonyabb módját: „halaszd el”). A Jeeves-es és Blandings Kastély-os regényekről és rövid történetekről marad emlékezetes. Persze Wodehouse mindent írt, drámát, dalszöveget, tizenöt darab társszerzője, 250 dalszöveget kent le kb. harminc zenés vígjátékhoz. A múlt század derekán, párban Molnár Ferenccel, átdolgozták ugyanis Molnár Játék a kastélyban című darabját.
Nem nagy durranás, viszont rá lehet szokni. Ugyanúgy, mint Rejtőre, Göre Gáborra. Olyan, mint a hecsedlilekvár, kicsit fanyar, humora Rejtőt (Göre-Gárdonyi Gábort) meg se közelíti, bár igazságosabb azt mondani, más. Angol humor. Hogy a gátat áttörje az angol humor, számomra kötelező eszköz Galla Miklós anglomániája (szöveg és vizualitás egy fronton), nélküle a kapuk előtt marad. De olvastam. Rászoktam. Amikor beleun az olvasó, félretolja, keres mást.
Néhány száraz tény rövidkommenttel: bentlakásos iskolába rakják gyerekként, hat-hét havonta találkozik szüleivel, megviseli.
Dulwich College-ban tanul, az egyetemet megakadályozza a család anyagi helyzete, bankalkalmazottként dolgozik Londonban két évig, utána újságíró The Globe-nál, aztán áttelepül Hollywoodba dollárt keresni. Népszerűbb írásaiból sorozatot kreáltak és magazinok közölték.
Első átütő könyvsikere: Psmith a pénzvilágban (1910).
A negyvenes évek közepén elfogadja a náci propagandaminisztérium ajánlatát, vállalja, hogy öt politikamentes rádióműsort készít, s azokat felolvassa a berlini rádió USA felé sugárzott adásában. Ezt elszúrta. "Ostoba seggfej voltam" – mondja később. George Orwell különös hangnemben védi meg Wodehouse-t: „… fontos tisztán látnunk, az 1941-es események semmi rosszabbat nem bizonyítanak rá Wodehouse-ra, mint balgaságot."
Az angolok később megbocsátanak az írónak (ahogy Ezra Poundnak nem, az amerikaiak, nem csak mi magyarok nem bocsátunk meg soha senkinek, és ez így rendben is volna), nem az ellenséget, hanem a művészt látják bennük. Wodehouse viszont soha nem települ vissza Nagy-Britanniába. Marad az USA-ban. Halála előtt néhány héttel lovaggá ütik. Sir P. G. Wodehouse élete kilencvennegyedik évében hal meg egy Long Island-i kórházban.
Sir Pelham Grenville Wodehouse (1881. október 15.–1975. február 14.) brit író.
