De Sade: A perverzió és a hétköznapi ember
(1740. június 2.–1814. december 2.)
Az alant következő négyezer karakter jelentése csak hétköznapi vonatkozásokban érvényes. A hétköznapi ember perverziója köznapi perverzió, teoretikus hátszél nélkül, összevethetetlen a dokumentált, történelmi viszonyok közt értelmezett de Sade-életművel. A köznapi ember rendben elvan saját apró, különbejáratú perverzióival, nem óhajtja szaporítani csak külön parancsra.
Arról nem szólva, hogy huszonhét év börtönben a tizennyolcadik század francia börtöneiben, túl nagy ár. Mert közben pontosan emlékszünk egy Rákosi nevű internacionalistára, aki csak tizenhetet töltött Vácott, mégis úgy hatott rá, hogy egy egész országot miskárolt ki olthatatlan szenvedéllyel. Szóval nem. Egy kis Sade, aztán hosszú pauza. Ha valami előrángatja, újra kis Sade-adag. A kötelezőket, persze, kötelező. Mert szóba kerül, s olyankor ne üljünk, mint kecske a nyárson. Ha már vallomás, akkor hozzátenném, a nyolcvanas évek legelején csattantam bele teljes arccal az Ács János-féle Peter Weiss darabba (Kaposvár, Marat üldöztetése és meggyilkolása – Sade úr betanításában), félreérthetetlenül ötvenhatra hegyezve, ezt követően Sade nálam hosszabb pauzát szenved.
Nem csak életműve, de a márki (1740–1814) élete se alanyi líra. Fél évvel házasságkötése után már ül, mert szex közben korbácsol egy kurvát (zárójelben megjegyzem, hogy szinte minden mára elfogadottnak tűnő szexuális játék – mottó: a szerelemben semmi nem tilos, amit a partner is óhajt – fővesztéssel járó aberráció a hivatal szerint. Az analitikusokat + megfőzik olajban). Később már nem aprózza. Ül a vincennes-i erődben, a miolans-i kastélyban, különféle adósok börtönében, egyszer – szökése után – szimbolikusan nyaktilóval kivégzik Aix főterén, De Sade-ot bábu jelképezi, fejvesztés után felnégyelik, hamvait szétszórják a szélrózsa minden irányába – az ítéletnek megfelelően. Később ül a Bastille luxuscellájában, de nem hagyja ki a jakobinus siralomházat (tetszenek emlékezni, a Forradalom ideje) vérpadra nyíló ablakkal, végül a híres charentoni elmegyógyintézetet.
Több ezer oldalra rúgó életművét a börtönévek alatt hozza össze, kivétel az Új Justine. Működése fénykora a Bastille-ban töltött nyolc esztendő, meghatározó regényeit negyvenkettő és ötvenedik éve között (Szodoma 120 napja, Egyszerű Örömök 150 fajtája), 1782 és 1790 között írja. A hírhedett párizsi – később lerombolt – börtönerődben készül a szakemberek szerint a francia felvilágosodás egyik legkiválóbb utópisztikus regénye, az Aline és Valcour. 60 évesen nullára redukált egészséggel kerül elmegyógyintézetbe. A 156 centijéhez, ötven kilójához újabb ötven hájat szed magára, cserében haja nincs, fogai kihullottak. Kedve az íráshoz szűnőben, pamfleteket és egyfelvonásosokat írogat. Az időt utolsó nője, Madame Quesnet, később egy 15 éves szűzlány kóstolgatásával tölti. Felesége 1790-ben elhagyja, látogató nincs, kivéve az utolsó évet, mikorra a szabadság és a társadalmon kívüliség hirdetője visszabújik a katolikus egyházhoz, a nyájhoz. Halála előtt gyón az őt felkereső párizsi püspöknek.
Első feltámadása Baudelaire-rel, Apollinaire-rel kezdődik, Camus-vel (Az Irodalmár) folytatódik, Beauvoir Meg kell-e égetnünk Sade-ot? című tanulmányával felmenti.
Sade rátalál korára. Sikerrel vesz részt a szexuális forradalom ideológiai megalapozásában. Sorra jelennek meg a Sade-regények magyarul, az ezredvégre pedig lehámlik róla a „libertinus” jelző, marad az irodalom, a Vulgo (’99) különszámot szerkeszt belőle-róla, és megjelenik Jovica Aćin könyve „az isteni márkiról”.
De Sade A szerelem stratégiája című kötete kevésbé vad, mint a felsoroltak. A szex-kretén és a társadalombírálat egyszerre jelenik meg a Boccaccio-szerű édes-bús történetvezetéssel. Egy kisregény arról, hogy az ezerhétszázas évek hatalmi apparátusa ostoba, öntelt, gátlástalan és pedofil (gondoljunk Berijára, Sztálin Hruscsov által kivégeztetett vérengző KGB-főnökére), és hogy tizenháromszor fizeti vissza (Fazekas: Ludas Matyi) a megalázott polgár. És négy novella a bónusz. Szolidak. A szexről, a vágyról, illetőleg arról, mi történik a férfi agyával, amikor az levándorol hasa alá. Zsongító, mégis feszes kistörténetek, amelyek bizonyítékul szolgálnak, a világ változik, az ember maradt, ami a fáról lemászva volt: az állat- és az ösztönvilág rabja.
Donatien Alphonse François de Sade márki (Párizs, 1740. június 2. – Charenton-Saint-Maurice, 1814. december 2.) francia író, filozófus.
