Néhány szó Ajtmatovról

Gulszári bizony, hogy rövidre fogjam. A poroszka ló, a herélt, tehát munkára fogott, férfierejében lenullázott csődör, és szegény Tanaban, a hülye forradalmár, aki soha nem érti meg az idők szavát, akit a forradalom hivatásosai szívatnak, aki – hittől vakon, forradalmi lelkesedéstől bódultan – alig jön rá, hogy eszköz, csak eszköz, sokszor még az sem, áldozat.

Állatorvos, ezt add össze. 1946-tól, a sztálinizmus sűrejében, 1953-ig egyetemista. Első alkalommal 1952-ben támadta meg kirgiz színekben a világirodalmat.   

Gulszári bizony, hogy rövidre fogjam. A poroszka ló, a herélt, tehát munkára fogott, férfierejében lenullázott csődör, és szegény Tanaban, a hülye forradalmár, aki soha nem érti meg az idők szavát, akit a forradalom hivatásosai szívatnak, aki – hittől vakon, forradalmi lelkesedéstől bódultan – alig jön rá, hogy eszköz, csak eszköz, sokszor még az sem, áldozat. Éppen, mint a csődör, aki előbb felhorgadó farokkal parádézik ménese körül, aztán nyereg alá kerül a versenyló, heréi tökfőzelékbe, végül – ezt el se mondom. A fényes és fénytelen jövő kommunista felismerői, mint tudjuk, többnyire latrinában végezték, kivéve Magyarországot, mert mi magyarok olyan hihetetlenül különlegesek vagyunk, hogy mindent jobban tudunk a világ ostobább felénél, nekünk KISZ-titkárként szocializálódott vezér kell, de ha nem a KISZ-KB szómágusa, akkor a párttitkárfiú.

A két alternatíva közül választhat az ország kevésbé különleges része. Mintha nem tudnánk, hogy a nevelés körülményei meghatározzák a felnőtt létet, mintha nem tudnánk, hogy a hentes fia soha nem látja az "állat lelkét", a sírásó gyerekét nem hatja meg temetés, a rendőr fiának nem okoz gondot, ha az apja agyonver, agyonrugdos néhány gyengeelméjű járókelőt, aki éppen arra jár, amikor nem kellene.

De nem a felismerés fontos A versenyló halála című Ajtmatov regényben. Ez nyögvenyelős aktuálpolitika, elkeserítő helyzetjelentés a tárcámról, tárcám nyomorúságos lehetőségeiről. Még a "fontos" is téves kifejezés egy ilyen bukszára.

Az se fontos ez esetben, hogy legalább tízszer, ha nem többször elolvastam. A kihagyásos, villanófényes regényszerkezetet tanultam belőle, később a lírahasználat szövegbeni elhelyezkedésének rejtelmeit, bizony nem Mészölytől, nem mástól. Ajtmatovtól. És azt, ha nem eredetiben olvasol, az író neve után a fordító nevét nézd meg. Az Ajtmatovokat Láng Anikó fordította.

Nem mellékesen olvasandó még a Dzsamila szerelme.

Nem mellékesen Ajtmatovból 90 millió példányt adtak el világszerte a Kirgiz Legfelső Tanács tagja, ott parádézott az SZKP utolsó négy Kongresszusán kirgiz kommunistaként. A Lenin-rend, az Állami-díj és a Szocialista Munka Hőse kitüntetések büszke tulajdonosa.

Nyolcvankilencben a „Mozgalom a Demokráciáért” nevű szervezet élére áll. Ilyen bonyolult dolog volt élni a kommunizmusban. Aki nem tudja, ne tudja meg.

Haláláig a Kirgiz Köztársaság brüsszeli nagykövete, ő képviseli Kirgizisztánt az Európai Unióban, a NATOban, az UNESCOban, valamint Hollandiában és Luxemburgban is.

Csingiz Torekulovics Ajtmatov (Seker, Szovjetunió,ma Kirgizisztán, 1928. december 12. – Nürnberg, 2008. június 10.) kirgiz és orosz nyelven egyaránt alkotó kirgiz író. Magyarul megjelent művei:

• Dzsamila szerelme, 1958
• Az Első tanító, 1962
• A versenyló halála, 1966
• A Fehér Hajó, 1970
• Tengerparton futó tarka kutya, 1978
• Évszázadnál hosszabb ez a nap, 1980
• Vesztőhely, 1988
• Dzsingisz kán fehér fellege, 2007
• Amikor leomlanak a hegyek (Örök menyasszony), 2008