Gordiuszi csomó és erdélyi mentalitás

Az augusztus 19–25. között megrendezett 4. Kolozsvári Magyar Napok irodalmi programjainak zöme a Bulgakov teraszán zajlott, részben az irodalmi kávézó, részben pedig az Erdélyi Magyar Írók Ligájának szervezésében.

Gordiuszi csomó és erdélyi mentalitás

Kedden, a FISZ debüt-díjas szerzőinek bemutatkozásán Izsó Zita Tengerlakó, Korpa Tamás Egy híd térfogata és Molnár Illés Hüllők és izzók című kötete került terítékre, Serestély Zalán prózaíró közreműködésével.

Az alaposan felkészült moderátor olyan dolgokról is kérdezte a meghívottakat, amelyekre nem tudtak érdemben válaszolni, például a köteteikről írt kritikák néhány szösszenetére. Persze egy pályája elején lévő alkotót nem azért kell szeretni, mert jól tud reagálni a bírálatokra, hanem inkább a művekért, amelyeket letesz az asztalra. Ezekből kaptunk is ízelítőt, az est elején felolvastak a szerzők. Különösen Korpa Tamás versei ragadták magával a hallgatóságot.

Ezt követően a meghívottak elmondták, mit jelent számukra első kötetesnek lenni, illetve a FISZ tehetséggondozó szerepére is kitértek. A kötetek egyik szerkesztőjétől, Szőllőssy Balázstól megtudtuk: az írószervezet tudatosan keresi az ifjú tehetségeket, tehát egy-egy első kötet publikálása nemcsak személyes ismeretségen múlik, hanem irodalmi pályázat, kiemelkedő folyóiratközlés is felhívhatja a szerkesztők figyelmét a legfiatalabbak műveire.

Mindhárom alkotó fontosnak tartja a FISZ-nél való megjelenését. Izsó Zita azért, mert így több fórumon is foglalkoztak a Tengerlakó című kötetével, a JAK nemrég rendezett kritikai beszélgetést a verseskönyvről. Mint mondta: az indulás nála kevésbé volt tudatos, kezdetben nem is volt „kötetkényszere”. „A gordiuszi csomót nem átvágni, hanem csodálni kell, mert ha átvágja az ember, akkor már nem lesz annyira izgalmas” – fogalmazott sejtelmesen a debütálás kapcsán Korpa Tamás. Molnár Illésnek volt egy első kötete, amelyet gyorsan megírt, és aztán el is felejtett, így ezzel a könyvvel arra törekedett, hogy ne tipikusan első kötetet publikáljon, vagyis ne tizenéves kora óta született összes versét, hanem komplex verseskönyvet adjon az olvasó kezébe. A Hüllők és izzók egy év lírai termését tartalmazza. Mindhárom alkotó műveiben fontos szerepet játszik a város, a kisvárosból nagyvárosba költözés, az utóbbi miliője.

Serestély kíváncsi volt arra, miként viszonyulnak a magyarországi irodalmi szekértáborokhoz a fiatalok, és a meghívottak megnyugtató választ adtak: szerintük ez inkább az idősebb generációt érinti. A moderátor ettől láthatóan megkönnyebbült, s úgy belemelegedett a beszélgetésbe, hogy elfeledkezett a következő könyvbemutatóról, amelynek szintén időt és teret kellett adni. Miután e szervezési kérdés megoldódott, elkezdődhetett Böszörményi Zoltán Katedrális az örök télnek című, legújabb verseskötetének bemutatója Bréda Ferenc közreműködésével – erről szóló részletes beszámolónkat nemrég olvashatták. (http://www.irodalmijelen.hu/2013-aug-23-1524/egyedi-hianypotlo-kortars-lira).

Szerda délután a Bulgakov teraszán Zsidó Ferenc Laska Lajos és Balázs K. Attila A zöld fotel lakója című prózakötetével ismerkedhettek meg az érdeklődők,  de izgalmas volt Benkő Levente író, publicista és Krajnik Nagy Károly beszélgetése is utóbbi 33 magyar író Brassóról című könyvéről, a Reményik Sándor Galériában.

Ezzel egy időben  a Minerva-ház zsúfolásig megtelt Cs. Gyimesi Éva Termében került sor Balla Zsófia szerzői estjére. A kolozsvári születésű, Budapesten élő költővel, íróval, újságíróval Demény Péter beszélgetett. A moderátor kérdéseire az alkotó őszinte, érdekes válaszokat adott, és a témához kapcsolódó verseivel színesítette őket. Balla elmondta: minden költőnek van néhány vesszőparipája, ideája, amely egész életét végigkíséri. Ilyen motívumok az ő verseiben a tenger, a fű, a családja története, a láger, a rózsa – illusztrációként  felolvasta legutóbbi kötetéből a Próféciák, A rózsa és az Anyám angyal című költeményeket.

Demény Péter a kétlakiságról is kérdezte a szerzőt, aki sokáig egyaránt időzött Kolozsvárott és Budapesten.  1993-ban még úgy érzete, hogy felváltva él itt és ott is, sűrűn utazott a két város között, eredetileg nem volt letelepedési szándéka. „Nagyon nehéz elmondani, hogy az ember miért megy el. Nyilván, hogy azért is, ami vonzza, és azért is, ami taszítja, amit megtagad, ami véget ér, ami folytathatatlan, sok oka volt ennek. Budapesten úgy éreztem, hogy az a távolság, meghittség és az a bizonyos fajta függetlenség, amellyel rendelkezem, hiszen pontosan fogalmazva jövevény vagyok, módot ad arra, hogy mindent leírjak, ami nekem itt fontos. Valahogy kísértetiesen fontossá válik a múlt, az életünk, mindaz, ami megtörtént velünk. Picit messzibbről és kritikusabban látunk, talán pontosabb megközelítéssel is.” A költő úgy érezte akkor, hogy mindenről, amit Kolozsvár adott neki – a szüleiről, a tanárairól, a barátairól, az élményeiről – pontosabban tud beszélni Budapesten. 

Arra is kitért a beszélgetés, hogy Erdély és Magyarország között nagyon sok a különbség, annak ellenére, hogy ugyanazt a nyelvet beszéljük. Más a mentalitás. Az erdélyi, kolozsvári közeg nyitottabb, itthon például sosem kellett magyarázkodnia vallási, felekezeti hovatartozása miatt. Magyarországon ma furcsa szemmel néznek az emberre, szinte blaszfémia, ha azt mondja, hogy zsidó, egy nehéz sorsú család tagja, viszont protestáns kultúrában nőtt fel, és ez áll hozzá közelebb – magyarázta Balla. Véleménye szerint az erdélyiek sokkal befogadóbbak, jobban vigyáznak a kulturális értékeikre, és ezt annak ellenére mondja, hogy Magyarországon tárt karokkal fogadták. Budapesten derült ki számára az is, hogy mennyi archaikus fordulata, íze van a magyar nyelvnek. Például sok olyan kifejezést használunk, amely román eredetű és nem is tudunk róla, de ez csak egyik ilyen érdekesség. Költőként szerkesztőkkel való vitát is eredményezhet az erdélyi kifejezések, szókapcsolatok használata, például a ’málnavész’, amelyet Magyarországon egyáltalán nem ismernek, legalábbis nem az erdei málnás jelentéssel.

Ha az ember 44 éves korában hagyja el a szülőföldjét, nyitott kérdés marad, hogy össze tudja-e illeszteni az életét, el tudja-e hozni magával, amit ott kapott. Mindez költészeti motívummá is válhat. Vannak dolgok, amelyek bizonyos értelemben megoldhatatlanok, és ebben a megoldhatatlanságban nagyon fontos hajtóerő lehet, hogy valamit el akarunk mondani, meg akarunk mutatni életünk másik felének.

„Több bennük a tudásvágy, a kultúra. Minden kötetem honoráriumát utazásra és könyvre költöttem. Szellemileg gazdagabbá válni, ez nekem az egyik legfontosabb kötelességem” – állapította meg az erdélyiség kapcsán a költő, aki felolvasta néhány ide kapcsolható versét. Majd megjegyezte: egy szerzői estnek tulajdonképpen egy egész életpályát fel kell vázolnia, de erre ő most nem lenne képes. Mégis azzal az érzéssel távoztunk, mintha az alkotói életút rövid bemutatásán vettünk volna részt.

Balla Zsófia estje után visszatértünk a Bulgakov Kávéházba, ahol barátai, pályatársai és olvasói rendhagyó születésnapi rendezvénnyel köszöntötték a hatvanéves Szőcs Gézát. (Erről részletes beszámolót olvashatnak itt: http://www.irodalmijelen.hu/2013-aug-27-0723/carbonaro-tarsai-bulgakovban.) Ugyanitt párhuzamosan zajlott az E-MIL szervezésében Szántai János és Jancsó Miklós beszélgetése a hetvenes évek irodalmi életéről.

Varga Melinda