Majorana rianó sorai – Böszörményi Zoltán versei
MAJORANA RIANÓ SORAI
BÖSZÖRMÉNYI ZOLTÁN VERSEI
MAJORANA LÁTOMÁSA
Fonnyadó élmények sírja.
Letarolt mezők csergéje.
Ő szemem tükrére írja,
mit nem írhat fel az éj se.
MAJORANA ESTÉJE
Távoli sátrak fénye lobog,
Hallani vélem a hangos dobozt.
A fülembe súgott élet bog-
ra köti lelkem. Igazat oszt.
MAJORANA ŐSZUTÓJA
Tágas őszutó, hiú láz,
igába fogva mondatom,
vérembe bújva mélyre ás,
virágok közt hallgat a gyom.
Szelíd harangok zárszava,
épül bennem a hangzavar,
elhagyott sarkon várlak ma,
körbeül, hallgat az avar.
Hangtalan a búvár remény
kergeti a falevelet,
kabátot ölt a karcsú fény
remeg, fagyot lát, szik telet.
A béke ma sem látogat,
rám ül a gond, szaggat a baj,
az ágak között válogat
álmot, látványt. Omlik a zaj.
MAJORANA FODROS DALA
Hallom, még ég a fodros dal,
csend szunnyad a dunna alatt,
láng martaléka, véres had,
száz darabra hullt akarat.
Viszlek magammal, szilárd ég,
jajfoltosan ég a zsombék,
szereld szememre, hogy látsszék,
amit látni nem szeretnék.
MAJORANA RIANÓ SORAI
Rianó sorokban,
sorsokat hegesztek,
mégsem lesz a sáros
hatalom ketrecben.
Henyélek,
elfogyott
napfényes reményem.
MAJORANA KEDVE
Ma is elmentem
melletted,
néma mélységek
tüntettek.
Hálóban a malaszt,
kedvem,
mégsem marasztallak
kedves.
Nem viszem most magammal
emléked, sem derekad,
nem költök újabb dalt.
Fölperzsel lelked hiánya.
MAJORANA STONEHENGE ELŐTT
Mi szól itt ily kényeztetve,
Ível át koron, márványillaton?
Tépett lélek zilált terve,
vágyam bokrain azúr tilalom.
Holt kövek halmaza ringat.
Múltba, mába újra felcsigázva,
vérzem a dallamot. Ingat
a fáradt remény, hallgatom fázva.
MAJORANA MOSOLYA
Végül rögeszmére száradt szó leszel,
idealista mániák virágja,
nem félsz a téltől, és nem védekezel,
ha rád támad a szeretet, s bőröd rágja.
A félhomály vak tükrébe tekintesz,
ajtózárakkal vacakolsz, s felnézel
az égre, onnan vársz jelt, de legyintesz,
befested a jelent barnuló mézzel.
Látomás sarkába hímzett szélkakas
zörög, a szél gondolataid cibálja.
