Móricz Zsigmondról Kolozsváron

Kisdiákoknak való olvasmány-e a Légy jó mindhalálig,  konfliktusok a kortársakkal, a „Nyugat parasztja” – néhány kulcsszó Szilágyi Zsófia Artisjus-díjas irodalomtörténész Móricz Zsigmond című monográfiájának kolozsvári bemutatójáról.

Móricz Zsigmondról Kolozsváron

Mintegy tíz év kutatómunkájának eredményeként született meg Szilágyi Zsófia Móricz Zsigmond című monográfiája, amely a Kalligram Kiadó gondozásában jelent meg idén. Az alapos elemzés nemcsak a rendkívül gazdag életművet tekinti át, hanem új összefüggésekben láttatja az ismert irodalomtörténeti dokumentumokat, és átértékeli a nagy író műveit. A magyarországi irodalomtörténésszel Balázs Imre József költő, a Korunk főszerkesztő-helyettese beszélgetett a kolozsvári Minerva Ház Cs. Gyimesi Éva Termében, az estet a Korunk Akadémia szervezte.

Szilágyi Zsófia elmondta: amikor az ELTE diákja volt, egyetlen szó sem esett Móricz Zsigmondról, ő maga Kosztolányit választotta szakdolgozata témájául. Czine Mihály és Nagy Péter után senki nem foglalkozott érdemben az író munkásságával, aztán a kétezres évek elején könyvek jelentek meg a kortárs magyar irodalomban, amelyek Móriczhoz kapcsolódtak: Nádas Péter Párhuzamos történetek, Grecsó Krisztián Isten hozott című műve.

„Szeretek olyan munkákkal foglalkozni, amelyekről úgy érzem, hogy gazdátlanul maradtak,  nem túl divatosak” – mondta az irodalomtörténész. A monográfia megírásának másik oka: Szilágyi felmenői anyai ágon kisújszállásiak, ahol az író érettségizett és rövid ideig segédtanító volt. Dédnagymamájának udvarolt is az író.

Azzal, hogy az életmű egyenetlen, nem mond újat – jelentette ki az irodalomtörténész –, ugyanezt el lehet mondani például Krúdyról is. Móricz  saját bevallása szerint „megemésztett hulladékokból” is írt olykor újabb művet. Ezeket az alkotásokat csak a korszak irodalmi működésével szoros összefüggésben érdemes vizsgálni. Móricz minden évtizedben váltott, nemcsak témáit, hanem írásmódját is megújította. A kisregény nagyon jól ment neki, míg a nagyregényekbe, ahogy ő maga is vallja, gyakran beleunt a vége felé.  

Az esten fölmerült az is, mennyire volt Móricz Zsigmond központi figurája a Nyugatnak, miként tekintettek rá szerző- és szerkesztőtársai. Kosztolányiné – aki köztudottan rosszmájú volt – egyszer azt mondta az íróra, hogy ő a „Nyugat parasztja”. Móricz felvállalja, hangoztatja magáról e titulust. Ady Endrét tekinti a legjobb barátjának, de  jó viszony fűzi Karinthyhoz és Krúdyhoz is. Kosztolányival az Ady-revízió miatt ellentétes oldalon állnak. A költő a Barbárokról ír kritikát, épp amikor össze vannak veszve. Félreteszi a személyes sérelmeket, s remekműnek minősíti a könyv címadó írását. Móricz „szakszerű költőnek” nevezi Kosztolányit a halálakor mondott beszédében, prózaíróként viszont már nem számol vele.

Babitscsal ugyancsak konfliktusai vannak, ennek ellenére négy évig szerkesztik együtt a Nyugatot. Móricz Szilágyi szerint élete végéig nyugatos maradt, akkor is, amikor már a Kelet Népét szerkeszti. A folyóirat munkatársai, szerzői között voltak ugyan nézeteltérések, amikor azonban külső támadás érte a Nyugatot, félretették a személyes sérelmeket és összetartottak, megvédték egymást. Ez az, ami leginkább hiányzik a jelenkori magyar irodalmi életből – fűzte hozzá az irodalomtörténész.

A Légy jó mindhaláligot semmiképp sem ajánlaná kötelező iskolai olvasmányként Szilágyi, főként alsó tagozatban nem. Maga az író sem ifjúsági vagy gyerekkönyvnek szánta e regényét, saját lányainak például megtiltotta, hogy elolvassák – Virág mégis lopva megtette, amikor a szülők színházba mentek. Az Árvácska felsőbb tagozatban érdekes olvasmány lehet, de egy nyolcadikosnak (a szocializmus idején akkor tanították) inkább hátborzongató. A Rokonok  értékes alkotás, ám vannak benne üresjáratok.

Móricz grafomán volt, akkor is írt, amikor nem dolgozott. Ezért nagyon sok kézirat maradt fenn tőle. A feljegyzések részét képezik a Tükör-kötetek, amelyeket maga az író nevezett el így. Az első világháború idején eltökélte, hogy feljegyzéseket készít a nap huszonnégy órájáról: színházban, moziban, kávéházban, kávéház illemhelyén, koncerten, utcán, otthon, amint épp feleségével, Jankával veszekszik.  Ezeket összefűzte és beköttette. Egy részük magánszemélyekhez került, ezért a teljes anyag nem ismert.

A Móricz-naplókat is nehéz értelmezni magyarázatok nélkül, bár ezek megjelentek már ilyen formában. Érdekességük, hogy itt kísérletezik az író a nyelvvel – regényeiben például nem engedhette meg magának, hogy a testiségről írjon. Az író tudatosan írta írógéppel azokat a naplórészleteket, amelyekről úgy vélte, egyszer ki fogják adni, ugyanis azokat, amelyeket nem tartott fontosnak, kézírással vetette papírra. Az életmű izgalmas részei a félbemaradt kéziratok, amelyekből öt-nyolc oldal készült el. Nem tudni, hogy ezeket végül miért nem fejezte be az író.

Szilágyi elmondta: Erdélyben és a Vajdaságban sokkal izgalmasabb Móricz-kép rajzolódik ki, mint az anyaországban. Kántor Lajos könyve például az író személyiségfejlődésével kapcsolatban világít rá alapvető dolgokra, amelyekre a magyarországi irodalomtörténészek nem figyelnek föl. Hasonlóképp izgalmas kísérlet Bori Imre kutatása, aki a korábbi irodalomtörténeti munkákra nem hivatkozik, és ő az egyetlen, aki az Erdély-trilógia kapcsán összeveti Néró és Báthory Gábor alakját.

A trianoni döntés után Móricz hosszú ideig nem volt hajlandó átlépni az új határt, nagy trauma volt számára, hogy Rozsnyóban eltemetett kisfia sírjához nem tudott átmenni. Magatartása akkor változik meg, amikor egy ottani ismerőse azt mondja: nekünk meg ott kell élnünk. Az író ekkor indul fölolvasókörútra – vagy ahogy ő nevezi: „modern Julianus-barát túrára” – a Felvidékre feleségével, Simonyi Máriával .

Móricz úgy véli, túl kell lépni a siralmakon, és azzal az irodalommal kell foglalkozni, amelyet a fiatalok művelnek, közeledni kell a szlovák írók munkáihoz is. A jobboldali sajtó részéről rengeteg támadás éri, több vármegyéből kitiltják a határrevízió megtagadásáért. Móricz végül nyilvánosan bocsánatot kér a nemzettől, később naplójában így vall erről: „Bocsánatot kellett kérnem, nem próféta vagyok, hanem családapa, a lányokat el kell tartanom”.

Varga Melinda