Ugrás a tartalomra

 

Elment, és megérkezett

Nézem a bankszámlakivonatokat, hogy pozitív-e a mérleg, belefért volna-e még egy ötszázas a hajléktalannak, aki karácsony másnapján a Semmelweis utcai klinika előtt saját versét árulta fénymásolatban. Itt őrzöm a kabátom zsebében, egyike azon írásoknak, amelyet kétezertizenháromból nem felejtek el. Nemcsak szépségükért ragaszkodom hozzájuk, hanem az életben betöltött szerepük miatt is. Van még ezen kívül vagy tíz-tizenöt, amit fejben lehet tartani, elsősorban barátok versei meg saját novellák, amelyeknek az olvasóit is szinte kivétel nélkül ismerem. Kis ország, nagy irodalom, kevés olvasó. Valahogy így hangzik a mérleg, de nem bánkódom, mert közel egy évtizede egy kócos, már akkor is őszülő, igaz tekintetű és még igazabb szívű félzsidó, mégis egészen magyar és keresztény srác megmondta nekem, hogy mindig a barátainak ír az ember, rajtuk keresztül meg az egész világnak.

A barátságok száma ebben az életkorban, harminc körül már állandó. Ilyenkor csak azt számolgatom, kik kerültek távolabb tőlem, és megfogadom, ahogy jövőre a nadrágszíjat eggyel szorosabbra veszem, úgy őket is kicsit közelebb húzom magamhoz. Több üzenet, több találkozás, nagyobb tábortűz. A kevés szál egyre szorosabbra szövődik, legyen az egyik Zalaegerszegen, a másik Budapesten, a harmadik Londonban. Legyen akár a szomszédban is, de a kötődések erősödésével valamilyen megmagyarázhatatlan matematikai képletnek köszönhetően ritkulnak a szavak is. Innentől kezdve úgy teszek különbséget ismerős és barát között, hogy az előbbi nagyon sokat beszél, és mindig akar valamit tőlem, míg az utóbbi keveset szól, és érdek nélkül formálja a mondatokat. Több ismerős, ugyanannyi barát, ez a mérleg. Az ellenségeket nem érdemes számon tartani, mert a pusztulásban mindenki barát lesz. Az életben mindahányan csak vitapartnerek. Ellenség csak az, aki az életemre tör. Ilyen pedig komoly szándékú alig akadt.  

Kétezertizenháromban nem kellett éhezni, nem kellett hónap végén májkonzerven élve vizsgákra készülni, nem kellett rózsafüzérrel szeretetért imádkozni Dugonics téri kocsmák magányos asztalainál, nem kellett orvoshoz menni, hogy mentsen meg életeket. Az életek az orvosoktól függetlenül is jöttek és mentek, akár a kegyelem, amely néha egy taxi elől elrántó kutya képében, máskor egy időben jelző szénmonoxid-riasztó hangjában látogatott meg. Sok volt a segítség, kevés a hála.

Termett elég gyümölcs, belőle lekvár, pálinka, és ha a krumpli nem is adta olyan jól magát, ahogy az előző években, a kofa engedett a kilónkénti árából egy keveset, hogy a lángos ingyen legyen séta közben. A kutyának jutott védőoltás és vacsora, volt miért rászolgálnia, és érkezett az üzletekből sok furcsa eszköz, lapos, hangos és villódzó, amely elhitette, hogy mások történetei fontosabbak a sajátoknál. Bárhogy összegzem az év mérlegét, taszigálok számokat, írásokat, tárgyakat, eseményeket jobbra és balra, írok és áthúzok érzéseket, kétezertizenhárom leírható két egyszerű mondattal.

Elment Anna. Megérkezett Anna.

 

 

Sultanus Beatus

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.