Ugrás a tartalomra

 

Ballada a bolognai spagettiről – Rónai-Balázs Zoltán novellája

Rónai-Balázs Zoltán
 
Orosháza, 1970
költő, szerkesztő
a Hochroth Budapest kiadóvezetője
Kötetei:
A Dezorient expressz, versek, Orpheusz Kiadó, 2007
Tücsöksirató – Cricket lament, versek, Orpheusz Kiadó, 2009
Das Licht hinter deiner Stirn, versképregények, hochroth, Berlin, 2012
 
 
Gazdik Péter: Dörp (részlet)
 
 
BALLADA A BOLOGNAI SPAGETTIRŐL
 
A bolognai spagetti finom. Aromás, jellegzetes paradicsomszószának illata a napfényben fürdő mediterrán tájakat idézi és az ember szinte hallja a gesztikuláló, hangos, dallamos beszédű gondolásokat. A gondolák ugyan Velencében vannak, de az mindegy. Ezt a remek tésztafélét úgy is el lehet készíteni, hogy előtte megiszol három liter tablettás bort.
 
Dincsi, az ötvenes rocker tűnődve nézegette M. János Szellemtanuló Szerelmest, ragadványnevén Szakadtat, amint az gusztustalan mohósággal nyeldekelt. Fél liter műtrágya, húzásra. Kicsit megrázkódott.
‒ Mikor csináltál be utoljára, Szakika?
Az említett arca modoros fintorba torzult, kezével affektált mozdulatot tett.
‒ Mmáár nnnagyonrégennemfordultelő… Néha kaki van, de csak nagyon részegen… Anyám kimossa… Nem örül…, deee kimossa… Nnehézsorsomvolt… Küzdök a homoszexualitással…
Szemközt vele Orosházi Nagy Gyakó kurtán felröhögött, amitől a kopott, seszínű konyhaasztalra prüszkölte a Kanna Kincsét.
‒ Hülye fasz ‒ mondta Dincsi higgadtan. Nem Gyakóra értette.
A lakás, amit a sezlonon heverésző Gempa bérelt és ami a keresetlen „a kecó” névre hallgatott, abba a fajtába tartozott, ahová annyira süt be a nap, amennyire éppen muszáj neki. Néhány kopott, öreg bútora, stílusos díszletként ehhez, kevéske holmit rejtett. Gempa mondhatni őrizte a mobilitását. Nem sok holmit pikk-pakk be lehet batyuzni. Mostanában alkalmi munkákat végzett, feketén, és megengedhette magának ezt a harminc négyzetméter linóleumpadlós, kinti budis luxust. Régebben a Mikolai kert névre keresztelt arborétumban is lakott, sőt, egyszer, még az átkosban, a városközpontban, a katolikus templom előtt is felverte a sátrát, a sakkasztalok mellett és kiírta rá, hogy „Sakkpark 1.”. Aztán a rendőrök erről lebeszélték. Rendszerfordultával huzamosabb időt töltött Orosháza egyetlen hajléktalanszállóján, meg pecózott haveroknál. Mert valahogy mindig kirúgták a nők. Valahogy mindig nulla frorinttal. Az évek alatt ennek rendes menete alakult ki: összebútoroztak, Gempa meg nekiállt, kijavította a tetőt, megcsinálta a fürdőszobát, kifestette a házat, rendbe rakta a kertet. Mert szorgalmasnak született és mert minden egyes alkalommal képes volt elhinni, hogy most megállapodott. Tulajdonképp nem is nagyon akart mást. Közben ivott. Mire minden munka elkészült, kiderült, hogy tűrhetetlenül sokat. Ilyenkor került képbe az utca. Gempa árvagyerekként nevelkedett és az maradt negyvenes éveire is.
Nem úgy M. János, aki a Nagy Bevonulás idején felvizesedett, tésztaképű disznóemberként egzisztált, és jóval szerencsésebben a szülei udvarán álló egykori darálósban húzhatta meg magát, miután ‒ becsavarodásának egy ámokfutásosabb időszakában ‒ elherdálta az ajándékba kapott kis parasztházának az árát. Nem mellesleg ekkoriban változott Szellemtanuló Szerelmessé, amiből azon kívül, hogy ez az ember valószínűleg elmebeteg, nemigen értett senki semmit. De ez nem fontos. Mára ezeket a görcseit is kezdte szépen gömbölyűre koptatni az alkohol. Ami nem jelentette azt, hogy gyengültek volna, inkább csak a karakterük kezdett elveszni. Ez egy folyamat. Ezt is úgy hívják, hogy Lejtő. Lejtőből több is van, de erről még máshol lesz szó. Lényegesebb az arca, amiből a mániás szemei vizslattak valami potya után, és ami kényszeres vidámkodásai felhőjátékának volt a színpada, de egyúttal mintegy kijelzőként is működött, mert minden indulata azonnal és totálplánban kiült rá azonnal. Szám szerint négy: a mohóság, az acsargás, a már említett túljátszott, erőltetett vidámság és az irigység. Mindezek árnyalatlanul és fokozottan. Életemben nem láttam még embert rajta kívül, aki apróságok miatt annyira tudott volna irigykedni, mint ez a szerencsétlen. Nem hittem el, mikor először láttam, de nem vicc, szó szerint elsárgult. Mint egy félérett, hideg, összefogdosott citrom. Elképesztő. Zöldre sárgult, ha van ilyen, zöldre. M. János, disznó, az irigy porszem.
‒ Jupííííííí! ‒ erőlködött az irigy porszem, elragadta az asztal alól a műanyag kannát és újratöltött. Gyakorlatilag „kész” volt, amin csak az segíthetett, ha az illumináltság magasabb fokozatainak éterlétráján feljebb jut. Ivott. Szája sarkán a hánytatós lecsorgott „Puli” feliratú pólójára, amin, hogy tuti biztos legyen, ennek a kutyafajtának egy egyede látszott, sziluettként. Elhízásból képzett csöcsei a kutyus feje és farka felé tendáltak. Később, mikor a létrán már több fokot is sikeresen teljesített, megpróbálja elmesélni rendszeres légből kapásainak idevágó opuszát, hogy a „Puma” beperelte a „Pulit”, de Gempa megpofozza. Ez még odébb van. Jelenleg Gempa Dincsivel karöltve csak az asztalhoz ült és kortyolgatott. Régi nők kerültek szóba. Mindig a régi nők. Most is. Kimeríthetetlen szarbánya.
Dincsi a szerencsések szerencséseként, két élő szülővel, saját szobával és hosszas, munkahelyeken töltött idővel viszonylag nyugodtan maradhatott kamasz. Arca kortalan, ahogy az ilyet mondják. Komoly ráncok, nem, mimikai lövészárkok karakterizálták. Slayer-pólóban máshogy hat az ilyen. Bukéja van. Romantikája. Bőrdzseki-veszkócsizma. Bazmegkomám.
Ahol a kulturális és szociális emissziók túl szorosan zárnak össze időről időre huzamosabban összeverődő haveri társaságokat, előbb-utóbb mindenki megdugja mindenki nőjét. Aki nem hiszi, háljon utána. Ez később, akár évek múltán is, komoly konfliktusok okozója. Ezekhez a konfliktusokhoz alkoholt kell fogyasztani. A harag öt perctől ölelkezésig, vagy évekig tart. Az alkoholfogyasztás nagymértékben növeli ezeket az emissziókat, pedig közben úgy tűnik, mintha csökkentené hatásuk a lélekre. Természetesen más hasonlókkal is így van. Csak elegendőt kell inni, tehát nem keveset, de ez a feltétel gyakorlatilag magától teljesül.
Most nem lett semmi. M. János békésen hazudozott, pontosabban olvasmányélményeit keverte valósággal és elképzelésekkel. Ez egy darabig szórakoztató. Közben a réginők. Nosztalgia édeskés felhője, cigarettafüsttel. Meg azzal, amit Gyakó tekert.
Gyakó (aki még a fényes múltban önmagának adományozta úgy az „Orosházi Nagy”, mint a „Gyakó” titulust) megvetette a magántulajdont, nem keresett semmit, nem lakott sehol, és nem volt igaza. De mindig volt valamije, sikeresen talált másoknál pénzt, valahogy nem lett hajléktalan, és akadt, aki elhitte, amit mond. Gyakó kereste ezeket az illetőket, és nem igaz dolgokat mondott nekik, hogy ennek hatására találhasson náluk valamit, és így legyen valamije. Ha korrekt akarok lenni és pontos, leginkább a mások magántulajdonát vetette meg. De azt annyira, hogy letolta az illetőt, aki a holmiját számon kérte rajta, kinevette és kicsúfolta, szétvitte a hírt, mekkora balek, hatalmas, törvénytelen röhögéseket ajándékozott neki és nem kért érte semmit, mert már megkapta. Persze csak akkor, ha ez a fizikai épségét nem kérdőjelezte meg. Leginkább pénzre volt szüksége, hogy megvethesse, mert abból vehetett szeszt és cigarettát, amiket nem vetett meg. Régebben a nőket is szerette, de azok mostanra réginők lettek, kiváló meséi ellenére, pedig e téren kedvelte a megújulást. Ám telnek az évek. A toportyán farkasok tüdeje szétmegy a dohányzástól, a drogok, meg a cefre szétszedik a többit, a street-vándorlás odatesz a lábnak, hejhó, sekéllyé válik a tekintet és széthullanak a jól kidolgozott vetíteni valók. A mozigépész mehetne nyugdíjba, csak szomjas. Ügyesnek kell lenni. Elszántnak nem: már rég el vagy szánva mások által. Erre az állapotra ez a város kiváló. Kiváló hely, remek opciókkal.
Például, ha a Világegyetemet Tótkomlós felől próbálod megközelíteni, az utad Orosházán keresztül vezet. Persze mehetsz ellenkező irányba, arra is a Világegyetem van, csak az mégsem úgy van ám. Ki tudja miért? Nem hiszem, hogy könnyebb. Vagy rövidebb. Mehetsz Békéscsabán át Pestnek például. Ott már vannak nemzetközi légijáratok. Egyes országokban űrhajókat lövöldöznek fel. Na, ott már van esély. A szökési sebességet elérni viszont minden állomás közül Orosházán a legnehezebb. Bajkonurban? Bajkonurban már lófütty. De innen! Innen nem lépsz meg egykönnyen, vazzeg.
És aki itt van, éhes lesz, aki itt van, éhes, aki éhes, ittas… hoppá!
Az asztal fölött az elmékben megjelent a bolognai spagetti képe. Íze is volt. Szaga is. Gyönyörű volt. És megvalósítható. Dincsinél, Gempánál akadt még pénz, M. János helyeselt. Gyakó azt mondta, közmegegyezés. A közmegegyezés azt mondta, el kell menni a Könd utcai ABC-be. De azt is mondta, hogy van még vagy két liter a kannában. Majd hozzátette, hogy még nem is vannak annyira berúgva. Megállapította, hogy ez tűrhetetlen. Majd a közmegegyezés kitöltötte a bort és eltűnődött. Ki menjen vásárolni?
Aki elindul, annak rossz, mert neki kell mennie. De jó is neki, mert megteheti, hogy a kaja árán töményet vesz, megissza és nem tér vissza. Ami gonosz, aljas és közösségellenes, a közmegegyezés ezt leszögezte. Rövid sértődés és becsületsértések után a közmegegyezés, ami közben elholt, újraszületett és a közösség erejére hivatkozott, mint az egyetlen, igazi erkölcsmegtartó szerre. Ha majd elfogy a bor. Legtisztább. Ha mindenki megy, mindenki ott lesz. Ha mindenki ott lesz, mindenki visszajön. Vagy nem. De az mindenki lesz. Elfogyott.
Támolyogva, énekelve. Hőbörögve, hangoskodva. Délután 2-kor. A csendes, patinás Könd utcán végig. Egykori gazdag parasztok, kisvárosi polgárok eklektikus homlokzatú, árnyas fák alatt megmaradt, szép, tiszta, földszintes házai közt! Minden odaillő! Minden beleillik. Úgyse jön szembe senki! Mért nem jön szembe senki?! Micsoda szar város ez?! Mért üres ez délután? Mért vagyunk mi itt?
Azért barátaim, mert minden állomások közül Orosházán a legnehezebb elérni a szökési sebességet. Csirió! Az űrhajó segge egyre nehezebb. Nem, nem gyorsul jobban se etilekkel, se ződdel, se amfetaminnal. Nem használ a Rivotril, se a Kataflán. Mindhiába a Pipolphen.
És baszki, Pesten se könnyebb, hiába itt a legnehezebb, Moszkvában is hányan totyognak, Londonban is tekerni kell, forognak körbe-körbe, mint a ringlispíl! Szutymorog a hajtómű, nem emelkedsz, merülsz, mint egy bágyadt tengeralattjáró, lószar a reaktor, a rakétákra, amit kilőhetsz, az van írva: „Apátok faszát!”, de az se segít! Csönd van az utcán? Ezért van csönd. De ha jobban figyelsz, kiderül, hogy nincs is, mert ott ordítozol te.
Mindenesetre legjobb, ha már úgyis az ABC-be mentek, egyúttal piát is venni. A közmegegyezés mondta ezt, mert előrelátó és megfontolt aggodalom dolgozott benne. Nem jó azt látni, hogy mesze az ég. Nincs is most messze. Ha felnyúlsz, megfogod. Ha lenyúlsz, megbánod.
Ez utóbbi már Dincsi hangján szólt, mert Gyakó felajánlotta a segítségét. Majd ő fizet, nyugodtan rábízhatják a pénzt. Nem tették. Gempa rövid időre négykézlábra ereszkedett.
 
A bolognai soha nem készült el. Az ütésváltás (réginők!), Gempa és Dincsi közt elcsitult. Elestek a harcban, ott szuszogtak a hálósra kopott gépi perzsán. Gyakó, arccal a bortócsában, az asztalon. Csak M. János maradt ébren, a földön ülve, évekkel ezelőtti élettársára tekeredve, mert még mindig nem hagyta pihenni a levél hangulatjavító, amit reggel sikerült megennie. Ölében a feltépett spagettis zacskó, marokkal tömte a szájába a száraz tésztaszálakat, közben motyogott. Az arcán folytak a könnyek. A spagettik széttöredeztek ropogva, a foga között is ropogtak, a nyitott szájú csámcsogással keverve, szétszóródtak a padlóra. Le a tészta, fel a mantra: „Atyám, küldd vissza hozzám Macikát!” Üveges szemmel, hátha úgy jobban hallja.
És ez a vége. Ez a zsánerkép.
Illetve egy valami. Azt hiszem, ezt még fontos elmondanom.
Errefelé, mikor leszáll az éj, és a loncok illata a legerősebb, a csatornákból előmászik a szutykos, kisvárosi Batman. Testhezálló dresszében kihívóan domborodik a töke, nem csinál semmit, aztán visszamászik.
 
 
Az oldalt Gazdik Péter festményeinek részleteivel illusztráltuk.
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.