Hungarikum-e az írótábor?

Amikor az újságíró ellátogat egy irodalmi táborba, akarva akaratlanul a revizor szerepét is betölti. Tudniillik azért, mert fel kell tennie a kérdést, hogy az állami pénzen mért olcsó és minőségi sörből hatékonyan rúgnak-e a be a táborlakók. S ha igen, mitől hatékony mindez annak az adófizető állampolgárnak, aki legutóbb talán akkor találkozott kortárs irodalommal, amikor a Barátok közt legújabb epizódját nézte? Ugyanis, ha még eddig nem tudták volna, a sorozat forgatókönyvét írók és költők készítik. Tehát nézőszám tekintetében is hasznosak a magyar társadalomnak.

A Fiatal Írók Szövetsége az államtól minden bizonnyal egy keretösszeget kapott  a 2013-as írótábor megrendezésére (az NKA-döntések között nem találtuk, holott korábban elérhető volt az NKA honlapján). Ebből összesen kb. nyolcvan jelentkező vehetett részt az öt szemináriumon (két líra, két próza, egy kritika) és a nyolc előadáson, ahol olyan írók mutatkoztak be, akik a közelmúltban ritkán vagy egyáltalán nem szerepeltek közönség előtt. Ilyen volt Kovács András Ferenc és Oravecz Imre. De a Barnás Ferenccel, Bartis Attilával és Térey Jánossal folytatott beszélgetésnek is – merész megfogalmazással – voltak irodalomtörténeti mozzanatai.

A videótudósítás műfaja azért hálás egy revizori szerepben is működő újságírónak, mert a vágás szerkesztői munkáján túl közvetlenül tudja bemutatni a táborban zajló események egyes mozzanatait. Az adófizető, vagyis a szintén revizori szerepben működő néző ellenőrizheti, hogyan folyt a tehetséggondozás.

A hangjukat próbálgató fiatalok Visegrádon

A diákoknak, egyetemistáknak meghirdetett táborok pótolják a magyar közoktatásból hiányzó és a felsőoktatásban is egyre nehezebben kivitelezhető tehetséggondozást. Ráadásul a középiskolásokat a szeminárium-előadás-sörözés megbonthatatlan hármasságával beavatják az egyetemi lét egy-egy pillanatába. Az egyetemisták pedig tovább fejleszthetik a szövegelemzésben és –alkotásban, a művészi szintre emelt sörivásban való jártasságukat. A mostani visegrádi FISZ-tábor sok más hasonló rendezvénnyel együtt egy olyan rést foldoz be a magyar oktatás szinte ellopott, de mégis valahogy az ország elhanyagolt sufnijába száműzött lyukas köpönyegén, amelyre impotens oktatási tárcák sora képtelen volt eleddig. Megtanítja a táborozókat hatékony, a jelen újságíróénál átgondoltabb és elmélyültebb szóképeket, képzavarokat alkotni.

Szorgalmas naplóírók a különböző online lapoknál részletesen és érzékletesen taglalták, milyen szép sorok álltak a reggeli kávénál, milyen volt a szobabeosztás, de valójában a tábornak ez az intim része minden érdekesség ellenére nem fedheti el annak a fontosságát, hogy az olvasás és írás jövője az ilyen táborokban dőlhet el. Nem egészében, hanem azzal az egy-egy tehetséges emberrel és azzal a sok-sok olvasóval, akik később is hinni fognak az írott szó erejében, a mesében és a költészetben, a szép szavakban, ahogy reggeli beszélgetők arról értekeznek, mennyire férfias étek a kakaós csiga és mit lehet kezdeni az irodalommal biztonságpolitikai szakértőként. Arról tehát, hogy az irodalom tulajdonképpen élet, attól függetlenül, hogy nincs minden szava leírva és kimondva. Mert lehet úgy élni, megszólítani a másikat, viccelni vagy éppen káromkodni, sört és fröccsöt inni, hogy az szépirodalom.

Néhány éve kezdődött el az a folyamat, hogy talán a legendás sárvári táborok sikerén felbuzdulva a legkülönbözőbb írószervezetek és egyéb csoportosulások minden évben próbálnak tábort szervezni. A teljesség igénye nélkül álljon itt néhány: Ir(T)áS, Hajdúböszörményi Írótábor, a Szépírók Társaságának visegrádi tábora, a Fiatal Írók Szövetségének visegrádi tábora stb. Írótáborcunami van, mondhatnánk kissé cinikusan, de valójában ezek a kezdeményezések éppen azokat a fiatalokat nyerhetik meg, akik otthon ülve eddig főként vincseszterük szabad tárhelyének írtak.

Oravecz Imre és Hansági Ágnes

Ezekhez a kezdeményezésekhez csatlakozva az Irodalmi Jelen is elhatározta, hogy szeptember közepétől egy Debüt rovatot indít középiskolásoknak. A beküldött írásokat a lap szerkesztői elolvassák, és véleményezés után a beérkezett szövegek legjobbjait közlik. Mi ilyen módon próbáljuk az írótáborok fiatal alkotóit motiválni, megbecsülni.

Arra a kérdésre, hogy mi történt a táborban, milyen hatékony volt, nem egyszerű válaszolni. Egyfajta feleletként álljanak itt a Visegrádon készített videók. A lényeg: a táborban munka folyt, napi 6-8 órában, így a fiatalok megtanulhatták, hogy az írás nem kizárólag úri passzió vagy lopott félórák néha hasznosítható gyümölcse, hanem kemény munka eredménye. Még akkor is, ha gazdasági szakemberek olykor elhitetik velünk és velük, hogy nem termelünk hasznot. Még akkor is, ha gazdasági miniszterek végül kitüntetik azt a filozófia szakos ByeAlexet, aki kevésbé filozófiai, de annál népszerűbb dalával elég jelentős hasznot termelt az országnak.

A revizorként működő újságíró így bajban van, mert a számszerűsíthető adatok helyett csak egy csapongó jegyzetet tud írni a táborról és arról, hogy az irodalom – gazdasági fogalmakat használva – hosszú távú befektetés mind az államnak, mind a résztvevőknek. Néhány kiválasztottnak talán életbiztosítás. A Fiatal Írók Szövetsége pedig egy olyan pénzintézet, amely a hozzá juttatott állami pénzt okosan invesztálta  a jövőbe. A táborban bemutatkozó kiadók és folyóiratok megpróbálták a legjobb arcukat mutatni, és rangos szerzői névsorukkal elkápráztatni a táborozókat, ezzel együtt beárazva saját részvényeiket. De minden nagyképű és őszinte próbálkozásuk ellenére megmutatták, az irodalomnak értéke van.

A FISZ-tábor szervezői továbbpasszolják a labdát

A slam poetry és az irodalmi pályázatok mellett talán a mostanihoz hasonló táborok segíthetnek leginkább abban, hogy elvezessék a fiatalokat az irodalomhoz. Ezért lenne érdemes átgondolni, hogy a halmokban álló nyomtatott folyóiratok helyett az élő és közvetlen hatással bíró irodalmi rendezvényekre áldozzon-e nagyobb költségvetést az állam, mert akkor könnyen lehet, hogy nemcsak az irodalmi lapok és a költők kiemelkedően magas száma válik hungarikummá, hanem az élő és saját utánpótlását biztosító magyar irodalom is.

Boldog Zoltán