Az olvasó meghurcolása?

A legnépszerűbb közösségi oldalon heves vita bontakozott ki frusztrált fiatal költők között néhány olvasói véleményről. Az össztűz középpontjába végül a Moly.hu Flóri nevű felhasználója került, akinek igen markáns értékelései több szerzőnél kiverték a biztosítékot.

Flóri például Simon Márton Polaroidok című kötetéről a következőket írta: „Simon Márton ebben a kötetében Kemény István epigonjából Fodor Ákos epigonjává lészen. Az önálló hangja egyelőre ismeretlen előttünk.” Korábban a Dalok a magasföldszintről költői teljesítményét így értékelte: „Egy tehetséges Kemény István-epigon versei.” Mindkettő egy csillagot érdemelt tőle az ötös skálán.

De Flóritól Parti Nagy Lajos is megkapja a magáét: „Helyenként bravúros, de nagyon mesterkélt. Néha már élvezhetetlenül.” Ő viszont legalább két csillagot tudhat magáénak, míg Krusovszky Dénes A felesleges part című verseskötetét mindössze fél csillagra taksálta  a molyos olvasó. Ez a sors várt Falusi Márton Albérleti fordulónapjára is, amelyről Flóri a következőket írta: „Lehet, hogy hiteles, de száraz és unalmas.” Bajtai András sokak szemében kultműnek számító Betűemberének is őszintén odamondott a véleményező: „Ez a kötet úgy viszonyul a költészethez, ahogy az almaízű rágógumi a frissen érett almához: almás akar lenni, de nem sok közé van hozzá.”

Markáns, rövid értékelések, amelyekre nagyon is szükség van manapság egy olyan olvasói mamutközösségben, mint a molyosok. Az instant vélemények frappánsak, és bár hiányoznak az érvek, Flóri igen szerteágazó olvasmánylistája önmagában is bírhat bizonyos meggyőző erővel. Legalábbis a Moly.hu felhasználói körében, ahol talán a legnagyobb számban fordul elő a sokak (kritikusok, szerzők, magyartanárok) által hiányolt olvasó. Az a kihalóban lévő, szórakozni vágyó fogyasztó, aki pénzt és időt áldoz a kultúrára. A mi vásárlónk tehát, aki tudatosságát írott formában is kifejezésre juttatja.

Mielőtt azt hinnék, hogy Flóri csak kritizálni tud, mert savanyú neki a szőlő, érdemes áttekintenünk pozitívan értékelt kortárs olvasmánylistáját. Tóth Krisztina Magas labdája öt csillaggal a következő mondatot érdemelte ki: „Költészet a javából.” Kiss Tibor Ventilátor bluesát így kommentálta a Moly-tag: „Verseskötetként is kiemelkedik a mezőnyből. Nagyon tetszett.” Hasonló elismerésben részesült Csoóri Sándor A pokol könyöklőjén című válogatáskötete vagy Juhász Ferenc A tékozló ország című műve, amelyről ezt olvashatjuk: „Gigászi méretű és mértékű költemény. Zrínyi mellett a helye.”

Flóri tehát a tövisek mellett virágokat is osztogat szép számmal. A fiatal költő azonban nehezen viseli el a negatív kritikát, melyet a „rossz” olvasó fogalmaz meg. Akinek annyi hibája mindenképpen van, hogy bár sok könyvet olvas, mégsem szereti az adott költőnek, valamint a Telep Csoport egy részének és az Előszezon egykori szerzőjének egy-egy kötetét. A kortárs trubadúr pedig – tudván, hogy erősebb az olvasónál – nem rest meghurcolni őt a közösségi oldal felületén mély elfogadásról és liberalizmusról tanúskodó soraival: „hát, szerzőként azt tudom mondani, h ez is egy vélemény... magánemberként meg h megcsókolhatják a seggem, ha majd egyszer megengedem nekik”. Az adott helyen aztán valódi költői dühöngő nyílt, ahol kiderült, hogy az olvasó egy „frusztrált pszichopata”.

Fransisco de Goya: Párbaj furkósbottal

Majd a költő billentyűzetet ragadt, mert úgyis ott van előtte, az a munkaeszköze, és levelet írt legnagyobb ellenségének (olvasójának), amelyet természetesen közzétett a közösségi oldalon, hogy a tetemre hívás és a meghurcolás, a véleményért történő felelősségre vonás látványos, kollektív és megalázó legyen:

szia Flóri,

mi nem ismerjük egymást - legalábbis nem tudom, ki vagy - bár láttam, olvasni azért olvastál nem csak engem, a baráti köröm nagy részét is. sőt, az van, h ma valahogy felmerültél egy beszélgetésben a Fb-on, és többen elég tanácstalanok voltak a visszajelzéseid sértő/sértett/felpaprikázott jellege miatt (amit talán kár lenne részedről tagadni). bevallom, engem egyáltalán nem sértett amit írtál rólam, ráadásul végigolvasva ezeket az egysoros "kritikákat" igaziból elég jól szórakoztam (mi tagadás, 1-2-szer még egyet is értettem veled).
azt nem értem csak, és ezt tényleg muszáj megkérdezzem, amit a többiek sem: te miért utálsz minket? mármint ezt a fiatal költőtársaságot - Kemény Istvánnal karöltve. úgy értem: ezek nem rossz kritikák, ezek konkrét ledorongoló szemétkedések (amiket nyilván azoknak is szánsz, máskülönben nem lennél teljesen anonim). és ez persze szíved joga – meg mondom, én elég jól elszórakoztam rajtuk tényleg –, csak a kiindulási pont nincs meg. miért gyűlölsz te minket ennyire?”

Válaszlevelében Flóri, az olvasó – higgadtabb és okosabb lévén nála – felvilágosítja a szerzőt, hogy nem gyűlölheti, mert nincs köztük személyes kapcsolat. Ő egy szöveget olvas, ennek alapján beszél a könyvről és alkotójáról.

„Kedves […]!

Én nem emberekről, hanem szerzőkről és művekről írok. Nem gyűlöllek sem téged, sem mást, akit személyesen nem ismerek. Sértett sem vagyok, mert nem sértettél meg sem te, sem Fenyvesi Orsolya, sem Döbrentei Kornél.

Minden jót neked is!”

Irodalomtörténeti pillanatok, hiszen a magyar literatúra egyáltalán nem sekélyes múltjában igencsak ritka, hogy a szerző felelősségre vonta volna „rossz” olvasóját annak kedvezőtlen véleménye miatt. A történet azért is furcsa, mert Flóri időt, figyelmet áldozott a költő munkájára. Neki azonban csak a jó, az őt dicsérő vélemény kell. Ez pedig luxus egy olyan korban, amikor a rossz, azaz kritikus olvasóra is nagy szüksége van szerzőnek és kiadónak egyaránt. Például éppen azért, hogy az egymást recenzióikkal körbedicsérő költők művei megjelenhessenek. Vagy akár azért is, hogy a Coelhoért rajongók és az adófizetők pénzéből kiadják egy fiatal szerző újabb kötetét néhány meg nem értett és előre meghurcolt olvasó közreműködésével.

A címlapot Munkácsy Mihály Pillanatnyi fölhevülés című festményének részletével illusztráltuk.

Klebelsberg Karina