Vonzódom a peremműfajokhoz

Székely Csaba, a Korunk Akadémia legutóbbi vendége elengedhetetlennek tartja drámáiban a humor jelenlétét, szerinte ugyanis ezzel lehet a mai nézőt, olvasót megfogni. Bányavidék című trilógiájáról, az erdélyi színházi világról, zenészmúltjáról, az ír mítoszok és saját írásainak kapcsolatáról Balázs Imre József, a Korunk szerkesztője kérdezte.

A kolozsvári Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva Terme zsúfolásig telt diákokkal, irodalom és színház iránt érdeklődő szakmabeliekkel a Korunk Akadémia-szervezte Székely Csaba-esten. A másfél órás rendezvényt vezető Balázs Imre József rögtön az est elején megjegyezte: nehéz a meghívottnak olyan kérdést föltenni, amelyet eddig különböző interjúkban „el ne kérdeztek” volna tőle. Ennek ellenére a moderátornak sikerült több újdonságértékkel bíró információt megtudni a közismert masorsávásrhelyi drámaírótól.

Az Írók a keretecben című, 2004-ben a Fiatal Írók Szövetségének gondozásában megjelent paródiakötetét többen ismerik, azt azonban kevesen tudják, hogy Székely Csabának ezzel egyidőben könnyűzenei CD-je is megjelent. Kolozsvári egyetemi évei alatt sokat foglalkozott az ír mítoszvilággal és zenével, államvizsga dolgozatát is ebből írta, aztán egyik tanárjának köszönhetően elkezdett maga is zenélni, furulyázott és dobolt egy ír zenét játszó nagyváradi együttesben, amellyel körbeturnézták az országot.

Mint mondta, szerette volna a zenélést elkülöníteni az első kötetétől, hiszen ez a két műfaj nem kapcsolódik egymáshoz. Érdekes módon a Bányavidék-trilógiában mégis szerepet kapott az ír kultúra, ugyanis a szerző a kötet végén Martin McDonagh ír alkotónak mond köszönetet – Csehov és az erdélyi valóság mellett – a mű létrejöttéért.

Mielőtt még áttért volna a beszélgetés a drámákra, Balázs Imre József megjegyezte: a meghívott szeret állandóan pályát kezdeni, több műfajban kipróbálta már magát a paródia, a novella- és drámaírás, az újságírás, a rádiózás, na meg a zenélés is erre utal.

„Olyan jó pályakezdőnek lenni, mert mindig foglalkoznak az emberrel” – reagált erre viccesen Székely, majd hozzáfűzte: mindig is kedvelte a peremműfajokat, így próbálta ki a drámaírást is, első ízben ráadásul angol nyelven. Egyik kollégájának bíztatására a BBC pályázatára megírta Szeretik a banánt, elvtársak? című drámáját. Nem is álmodta volna, de a mű végül is elnyerte a BBC Legjobb Európai Drámáért járó díját. A mű a rendszerváltás előtti világot eleveníti meg, a szerző próbált valamiféle emléket készíteni arról az időszakról, amit ő gyerekként élt meg. Bár a darab szereplői nem önlétrajzi ihletésű figurák, Székely a témáját a romániai valóságból merítette.

Balázs Imre József arra is kíváncsi volt, hogyan zajlik egy ilyen díjátadó ünnepség Angliában, mennyiben másabb, mint nálunk. „Mindenki sokkal lazább, fura humora van a britteknek, ami keveredik az eleganciával, hasonló, mint amit a filmekben látunk” – mesélte a meghívott. Csodabogárként néztek rá, hiszen a britteknek még az európai kontinens széle is messze van, nem hogy Románia, a dráma témája viszont nem volt idegen számukra.

A beszélgetés további része a Bányavidék-trilógiának születésére, a színházi előadások és az írott dráma kapcsolatára tért ki. A kolozsvári színművészeti egyetem elsőéves, illetve mesterképzős hallgatói ízelítőképp részletet adtak elő a műből.

A meghívott elmondta: csekély változtatásokat igényelt az eredeti mű színpadra vitt változata, néhány jelenetnél egy-egy mondat, szókapcsolat nem illett annyira a színészhez, ilyenkor kellett picit csíszolni rajta. Az író a próbafolyamatokon is részt vett – csodálta Bányai Kelemen Barna tehetségét, aki Florint, a román rendőrt alakítja. Székely szerint elképesztően hitelesen adja vissza a rendőrökre jellemző karaktert, testtartást, mimikát.

A Bányavidéket gyakran elmlegetik tabudöntőgető témájú darabnak, egyebek mellett a Székelyföldre valóban jellemző túlzott alkholfogyasztás színpadi megjelenítése miatt.

Az alkotóban azonban nem volt semmigféle tabudöntögető szándék. A való életből próbált kiemelni olyan elemeket, amelyek művét hitelessé teszik. A drámához feszültség, jó téma szükséges. A színpad eleve a valóságtól elemelt világ, csak akkor tűnhet valami hitelesnek, ha kissé fel van nagyítva – indolkolta a meghívott.

Székely a Bányavidék után új munkájába, a Vitéz Mihály című drámájába is beavatta a jelenlővőket. A darab egy humors történelemi dráma, tragikomédia, amely a székelyek és magyarok, illetve románok különböző törtélemi kordokumentumok szerint is ellentmondásos kapcsolatát bontja ki. A szerző számára a humor stilisztikai eszköz. Nagyon fontosnak tartja, főként egy történelmi témára építkező mű esetében, hiszen a néző nem biztos, hogy beülne péntek este történelmi drámát nézni a színházba, ám, ha az egy humoros előadás, már könnyebben kapható rá. Ebben a darabban a szereplők „énekelnek és zsonglőrködnek”, egy uralkodó emelkedése és bukása jelenítődik meg, a mű felépítése kissé emlékeztet Shakespeare Macbethjére.

Végezetül a meghívott a közönség kérdéseire is válaszolt. Egyebek mellett szó esett a Székely Csaba-drámák magyarországi olvasatáról is, hiszen a Bányavidék román nyelvű kifejezéseit, a tájnyelvi jellegzetességeket, a kevert nyelv adta humort az anyaországi nincs honnan ismerje. Az író szerint valóban egy Erdély-specifikus darabról van szó, ami Magyarországon picit másképp működik, de az a lényeg, hogy ott is befogadókra talál.

Egy másik kérdés már kényesebb témát érintett: mi az, ami a fiatal drámaírónak nem szimpatikus, taszító a színházi világban. Székely a színészek áldatlan helyzetét emelte ki, hiszen sokszor vért izzadva dolgoznak egy-egy kiváló produkción minimálbérért. Ezek mellett a szakmai irigység, a mindennapos áskálódások nagyon zavaróak, művészet alatti szintet ütnek meg. A meghívott mindezek ellenére szereti ezt a közeget, hiszen sokat köszönhet neki.

Az esttel egy időben zajlott egyébként a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Alkésztisz című előadása, amelynek október 7-én volt a premierje Sorin Militaru rendezésében. Euripidész drámáját a meghívott dolgozta át mai nyelvű előadássá. Fura érzés volt számára nem saját drámát, hanem előadásszöveget írni. Az előadás nem szövegközpontú, fontos szerepet kap a mozgás, a díszlet, a fények. A látszólagos szeretetről, a nagybetűs önzésről szeretne újat mondani a görög klasszikus a ma nézőjének – mesélte a darabbal kapcsolatban a meghívott.

Varga Melinda