Ugrás a tartalomra

 

A pannonhalmi műhely költői

Különleges miliőben oktatnak 996 óta „Pannónia Szent Hegyén”. Magyarország első tanulmányi műhelye egyidős az apátsággal, de a Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Kollégium építése 1939-ben kezdődött. Az intézményben csak fiúk tanulhatnak, akik szinte kivétel nélkül a diákotthon lakói. Az iskola egyik varázsa, hogy az évezredes bölcsességet őrző falak között az osztályok életre szóló közösséggé kovácsolódnak. A fiatalok nemcsak a régióból, hanem az egész ország területéről, illetve a határon túlról is érkeznek Pannonhalmára, hogy 4 vagy 6 évre otthonukká váljon „az ország legősibb háza”.

Kovács Marci, Dobszay Balázs és Hyross Ferenc a legifjabb nemzedéket képviselték az esten

Villányi László 1989-től szerkeszti a Műhely folyóiratot, az azóta eltelt negyed évszázadban rengeteg szállal fűződik össze a két szellemi tér: a lap és a monostor. Az egyházi iskola tanárai és tanítványai egyaránt számos írást közöltek a folyóirat hasábjain.

A közös estét Villányi László Nagy Gáspár és Söveges Dávid emlékének ajánlotta, akiknek döntő szerepük volt a Műhely alakításában. „1973-ban találkoztam először a kötet előtt álló ifjú költővel, Nagy Gáspárral, és jó néhány ajánlást kaptam tőle, kiket érdemes olvasni, illetve meghívni Győrbe, a Kassák Kollégiumba. Megismerhettem például Kormos Istvánt, Ágh Istvánt és még sorolhatnám a kiváló költőket” – idézte fel a főszerkesztő, aki Söveges Dávid bencés szerzetessel is intenzív baráti kapcsolatban állt. „Mikor rám bízták a Műhelyt, rengeteget beszélgettünk, mitől lesz egy folyóirat igazán izgalmas. Ő is fordított, írt nekünk.”

 

Villányi László a mikrofonnál, az asztalnál Méhes Károly, Takács Nándor, Borián Elréd, Tóta Péter Benedek, Komálovics Zoltán

Az est házigazdája mellett Komálovics Zoltán, a gimnázium tanára irányította a beszélgetéseket, aki szintén szerzője a Műhelynek. Az irodalomtanár először Borián Elréd atyát kérdezte arról, hogy mennyire inspirálják költészetét, tanári munkáját pannonhalmi évei. A Műhely visszatérő szerzője felidézte, hogy 1956-ban került a bencésekhez, akik kiegyensúlyozott világot próbáltak teremteni a diákok számára, ami persze nem volt könnyű akkoriban. „Éreztük a külső szorítást, és azt is tudtuk, hogy az bizonyosan erősebb, mint ahogy mi átéljük. A tanárok október 23-a körül nagyon idegesek voltak, de próbáltak távol tartani bennünket a politikától, s egyéb szélsőségektől. Megtartottak minden kötelező ünnepséget, de éreztük, hogy a külső probléma mellett van egy belső szabadság is. Megtanították, hogyan kell ezt áthidalni. Arra pedig, hogy én is megpróbálkozzam az irodalommal, főként Benei Zsuzsa inspirált” – fejtette ki az atya, aki Komálovics Zoltán szerint a szűkszavú költők közé tartozik.

A szalon vendége volt Méhes Károly is, a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed munkatársa. Az írónak a közelmúltban jelent meg a Hegymenet című kötete, önéletrajzi regénye, a Túl élő folytatásaként. „Érdekes dolog az emlékezés kérdése, és tudjuk, hogy az irodalom igazsága egészen más – vélekedett Méhes Károly. – Nehéz, mert évtizedek múltán úgy tekint vissza a gimnáziumi évekre az ember, mintha tegnap lett volna, máskor pedig érthetetlen távolságokat fedez fel. Vannak bejáratott történeteink, amik velünk együtt változnak, ez lenyomata annak a kornak, amikor 14–18 éves voltam, és annak, amikor ezt megírtam 46 évesen” – fogalmazott az író, majd felolvasta legújabb kötetéből a Stúdiumidő Pannonhalmán című versét. Majd egy emlékező szöveget: „Az ablakba állva figyelem, amint egy távol-keleti turistacsoport lelkesen videózza a főépületet. Amikor Koreában vagy Japánban nézik ezt a felvételt, ott leszek az ablakban, mint aki teljesen ide tartozik.”

 

Költők és közönség

Méhes Károly után Tóta Péter Benedek, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója vette át a szót. Ő főként modern angol irodalommal foglalkozik: már a gimnáziumban felismerte, hogy az angol alkalmas munkanyelv az utazáshoz, pannonhalmi tanárai pedig fogékonnyá tették az irodalom iránt. „Bognár Lambert atyával is angoloztunk, ő ébresztett rá, a nyelvvel nem érdemes foglalkozni, inkább azzal, amire való: az irodalommal. Kaptam tőle egy T. S. Eliot kötetet, akkor dőlt el, hogy a modern angol literatúrához lesz főként közöm”. Az irodalomtudós arról is beszélt, hogy a 20. századi angol költészet folyamatosan hatással van a magyar irodalomra. Korai példaként említette Babits Mihályt, aki Vas Istvánt „uszította rá Eliot szövegeire. A Nobel-díjas költő, drámaíró munkássága Weöres Sándorra is hatott, ő is fordította a szövegeit, de nagyobb szellemi óriás volt, semmint hogy ilyen eseti kalandoknál leragadt volna.”

 

Diákok Pannonhalmáról

„Ha módom lenne évente két verseskötetet szerkeszteni, mint annak idején ezt Kormos István tette, akkor bizonyosan Takács Nándoré lenne az egyik” – vezette fel az est házigazdája a következő beszélgetést. E költőnél a kezdetektől érzi, hogy a saját útját járja, és ebből izgalmas költészet kerekedik szép lassan. Villányi László arról kérdezte a biológiatanárként dolgozó fiatalembert, hogyan hat verseire a Pannonhalmán eltöltött idő, illetve miért jöhetett létre a „pannonhalmi nimbusz, miért néznek az ott végzettekre máshogy az egyetemeken”?

 

Takács Nándor

„A nimbuszt még nem sikerült megfejtenem, én is tapogatózni tudok, illetve támpontjaim vannak, mi különbözteti meg a pannonhalmi bencés diákot a többiektől.  Nem terveztem, hogy oda felvételizek, de egyszer édesanyámtól hallottam, hogy ott van mozi és heti két vetítés. Addig nem jártam még soha moziban, azonnal tudtam, ott a helyem. A legutolsó állásinterjúmon is nekem szegezték a kérdést, hogy mitől vagyok más volt bencés diákként. Csak azt tudtam mondani, hogy ott minket megtanítottak iparkodni” – osztotta meg az est résztvevőivel Takács Nándor. Arról is beszélt, hogy a Pannonhalmán eltöltött 6 esztendő elsősorban nem irodalmi ihletforrásként van jelen életében, hanem mély lelki kapcsolatok, barátságok formájában él tovább.

Három ifjú költőtanonc ült a közönség soraiban, kettőjüknek már jelentek meg versei a Műhelyben, a harmadik, Kovács Marci alkotásai pedig a jövő évi első számban kapnak helyet, hármat fel is olvasott. Dobszay Balázs versei elmondása előtt megköszönte tanárának, Komálovics Zoltánnak, hogy „ilyen gazdaggá tette irodalmi szempontból az ifjabb generáció életét”. A következő diák, Hyross Ferenc hozzáfűzte költeményeihez, hogy azok már több mint három éve születtek.

 

Kovács Marci

Csertán Károly igazgatóhelyettes az este zárásaként hangsúlyozta: diákjaiknak szellemi táplálékot jelent a Műhely, egy szűkebb csoportjuknak pedig, mint leendő alkotóknak perspektívát nyújt, és megfelelő szigorúságú mércét ad. „Mindig boldogok vagyunk, ha az iskolánk, ez a biológusok, orvosok és mérnökök képzésére szakosodott intézmény költőket és írókat is enged ki a falai közül” – emelte ki Csertán Károly. Végül Villányi László felidézte a ’90-es években megfogalmazott iránymutatást, miszerint a Műhely azok folyóirata, akik építik és őrzik belső szabadságukat. „Ha pannonhalmi diákkal, tanárral találkozom, ezt mindig érzem. Bízom benne, hogy ez a termékeny kapcsolat a jövőben is megmarad a monostor és a folyóirat között.”

 

Szöveg és fotók: Zoljánszky Alexandra

 

 

Dobszay Balázs

hazaút

dobszay julcsinak

 

túl késő volt

meg túl korán

mikor száraz szemmel

átkeltünk az éjszakán

mert csak a vágyak várnak örökké ébren

de akkor sikerült oly pontján megállnunk

az éjnek

mikor a tócsában összenéznek a csillagok

az ereszre szállnak az angyalok

azon a ponton

abban az éjben:

felmerült

hova is megyünk?

aztán W. S.-sel azt mondtam

magamban

magamnak

az út örök és tétlen

és tényleg

mindent szertevisz

aztán összehúz

észrevétlen

 

Hyross Ferenc

Kő-konfesszió Pannonhalmán

 

(A bérmálás előtti este

a bazilika sötétjében

a gyóntatók nevén apró kövek jelezték,

hogy kinél üres a fülke)

 

 

Lehajolsz egy kőért és

(még csak magad előtt)

felveszed, nedves tenyérrel,

mintha csak nem lennél biztos

a helyes szavakban.

Aztán körülírod magadat,

mint kezed melege a követ,

aminek csonthűs tapintásától

egy pillanatra nem kapsz levegőt,

pedig a te markod fojtogatja.

Lesz egy tettestársad,

a „bűnben” mögötted az „egyház”.

(valaki legalább pozitívan áll hozzád)

A kövek hullámzanak,

ahogy elfolyik köztük a gyertyafény.

Soruk, mint az orgona billentyűinek

ár-apály összhangzata,

nem csak vasárnap.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.