Ugrás a tartalomra

 

8 Égtáj – Nézőpontok – Gerle Kiss Éva: Lassú méreg

GERLE KISS ÉVA
LASSÚ MÉREG
ikernovellák 

I.

Almát evett minden nap. Kosárszám. Kenyér helyett, kolbász helyett. Mióta az orvos diétára fogta, csak zöldségeket ehetett, meg néha egy kis almát. Utóbbit igen szerette, és bizony gyakrabban ette, mint ahogyan az elő volt írva.  Felesége ezért minden nap kikészítette alma fejadagját, abban bízva, férje végre abbahagyja a gyümölcs mértéktelen fogyasztását. A termetes asszonyság a fehér porcelántányér mélyedésébe illesztette a jól megmosott, feszes héjú gyümölcsöt, a tálka peremére pedig a gyógyszereket rakta, nehogy elfelejtse az öreg bevenni. De ő csak az almára fente a fogát. A pirulákat óvatosan lepöccintette a tálkáról, kaján vigyorral leste röppályájukat, majd lopva, nehogy az asszony észrevegye, összeszedte, és egy szalvétába temette őket. Így ni. Azután egyenest a kukába. Nem veszem be, azért sem, gondolta dacosan. Önkényesen úgy döntött, napi kettő elég lesz. Ő nem lesz élő vegyi labor, nem lesz kísérleti nyúl. Őt ne mérgezze ez a sarlatán, és Kócián doktorra gondolt. Éljen az egészség, mondta, és rávetette magát a kifényesített mély bordó almára, fogai alatt harsant a gyümölcshús, fröcskölt az édes almanedv. Elég lesz már, szólt rá a felesége elég már az almából. Ennyit nem szabad, megmondta az orvos, apukám, légy eszednél! Hagyjál anyjuk, morogta az öreg, és kisomfordált a konyhából.  A vénasszony mindenbe beleüti az orrát, dohogta, miközben a nappaliba csoszogott, és belehuppant rozzant karosszékébe, majd lerúgta lábáról bumfordi papucsát. Az asztalról felvette a legfrissebb újságot, olvasni kezdte a híreket. Mindig a sportrovattal kezdte, hátulról lapozott visszafelé. Miután értesült hazai kiválóságaink újdonsült eredményeiről, a Tudomány rovatot vette górcső alá. Csupa érdekes dolgot talált: Naprendszerünkhöz közel, 36 fényév távolságra, új Föld méretű exobolygót találtak… valóban meglehetősen közel, dünnyögte értőn, mint aki rögtön felméri a harminchat fényév csekély voltát. Szeme a következő cikk címére siklott: Mesterséges megtermékenyítéssel mentik a kihalásra ítélt folyami delfin utolsó fogamzóképes példányát… megrendülten olvasta tovább: … A faj egyedeinek száma nem haladja meg a tízet, félő, hogy a folyami delfin eltűnik a Föld színéről…Pár percre elmerengett, majd újabb hír után nézett. A lap alján talált egy érdekes írást… az almáról. Nocsak, dünnyögte, szeme elé tolta orrnyergére csúszott olvasószemüvegét, és száját beharapva a cikk olvasásába fogott. Szemöldöke azonmód homlokára szökött, többször elismételte magában a leírtakat. A legfrissebb tudományos kutatások szerint a világ legkedveltebb gyümölcse, az alma, alamuszi gyilkos. Magas savtartalmának köszönhetően hamar megtámadja a fogzománcot, és rövid időn belül szétmarja azt.  Te jó ég, kapott a szájához, nyelvével pedig végigtapogatta még meglévő fogait. Mi van, ha ezt a pár, épségben megőrzött fogát elemészti az a gaz alma?

Szalad ki a konyhába, kezében lobognak az újság lapjai, nézd, anyjuk, mit olvastam, nézd, s mutatóujjával a cikkre bök. Olvasd. Mi van már, inti le az asszony, hát nem látod, hogy nem érek rá, megyek, viszem ki a szemetet. Tele van dobálva szalvétával. Nem értem, miért dobod ki, ha nem törlöd bele a szád, Józsi. Ez aztán a pazarlás, te vénember, te. Igen, Irmácska, igen, motyogja hajszoltan az öreg, figyeld, csak, mit írnak. Az asszony egy pillanatra megáll, kelletlen odanéz. Tévhit, hogy az alma egészséges, olvassa hangosan. Na látod, nem megmondtam, Józsi, mondtam, hogy ne egyél annyit, és azzal elindult, hogy kiüríti a szemetes kosarat. Jaj, ez az öregember, morogja, mindent elhisz. Még hogy az alma káros az egészségre! Azután eszébe jut, mit hallott nemrég Kócián doktor rendelőjében. Egy fiatalember mesélte síró hangon a mellette ülőnek, hogy a rengeteg almától pár hónap alatt úgy elvásott a foga, hogy kihullott mind, egy sem maradt.  Akkor legyintett, hát persze, az almától… Te úristen! A Józsi megint pacalt fog kérni ebédre, hagymás tojást reggelire. Már nem hisz az alma erejében. Mi van, ha tényleg igaz? Ha az alma lassú méregként szétmarja a Józsi maradék fogát, protézist kell majd csináltatni és az nem olcsó mulatság! Hisz ez az ember tonnaszám eszi. Tenni kell valamit, forognak gondolatai, akár töltények a tárban. Holnap megyünk Kócián doktorhoz.

Apjuk a tükör előtt áll. Vicsorog, akár a hamis kutya, tátja a száját, vizsgálgatja barnába hajló fogait. Már elindult, motyogja kétségbeesetten, istenemre, látom! Az erózió elindult. Te meg mit csinálsz? Nézi elhűlve az asszony, ne bomolj már! Az alma, motyogja az öreg, az alma. Odarohan a kamrához, és sorba dobálja kifelé a fonott kosarakban tárolt gyümölcsöt. Kifelé, kiabálja, kifelé. A szép piros almák sorban hullanak a földre, nagyot koppannak a konyha kőlapján. Az öreg, mint egy őrült, dobálja őket kifelé. Az asszony felkiált, bolond vagy te, Józsi! Ha nem eszed, majd megeszi más! Mert én sem eszem, annyi szent. Hagyd már abba, nem hallod? Erővel lefogta az öreg karját, hasztalan, a férfi úgy hadakozott, mint aki az életéért küzd.

 

II.

 A házaspár közelharcát végül csengetés szakította félbe. Most mi legyen, nézett kétségbeesetten az asszony a vöröslő almatengerre. Gyorsan, kiáltotta az öreg felé, gyerünk, vissza a kosarakba! És elkezdte visszadobálni a fonott tartókba az almákat. Mindjárt, kiáltott kifelé, azonnal, sikított az ajtó kémlelőlyukába. A csengetés megismétlődött. Az almák a helyükön, az öreg ziláltan állt a kamraajtó előtt. Felesége ideges mozdulattal lesimította megtépázott haját, és kinyitotta az ajtót. A szomszédasszony állt vele szemben, kezében egy hatalmas fedeles kosárral. Irmám, édes, a telekről hoztam. Egy kis alma, néz rókaszemmel szomszédasszonyára. Gondoltuk Ödönnel, hozunk nektek egy pár kilót, tudom, Józsikám nagyon szereti, mondja behízelgő tónussal a hangjában. Szereti, üvölt a férj, majd halkra fogja, úgy sziszegi: Szerette. De már nem. Ma pacalt fogok enni vacsorára. Reggelre meg hagymás tojást, ugye asszony? Néz a megütődött feleségre. Az habogni kezd, hát szerette a Józsi, tudod Rózsám, szerette ő, de hát… A férjére néz tanácstalanul. Már nem szereti - bökte ki végül. Tudod, Rózsám, sokat evett. Megelégelte a lelkem. Nem fogadhatjuk el, mondja, és csukná az ajtót, de a szomszédasszony beljebb nyomakodik, az ajtófélfába támasztja a lábát. Az öreg tépelődik, azután a konyhába megy az újságért. Rózsa, olvassa, bök a cikkre. Rózsa úgy tesz, mint aki olvassa, de szeme nem követi a sorokat. Fejtartásából kitűnik, valamin erősen gondolkodik. Nahát, hogy miket írnak, néz meglepetéssel a házaspárra. Azután hátat fordít, és a lépcső felé sunnyog. Felemeli a kosár fedelét, és lezúdítja tartalmát a hideg kőlépcsőkön.

 

III.

Nem értem, miért nem kell nekik az alma. Engem még így nem sértett meg senki. Az ember jót akar, és tessék. Ez lesz a vége. Kidobják, egy agyafúrt kifogással. Nem értem én ezt a világot. Jót tett helyébe jót ne várj! Pedig milyen gonddal szedegettem az almákat. Kiválogattam, fényesre dörzsöltem mind. Ödön nem is tud róla. Úgy loptam őket ide. Mert megint nincs otthon az a szemét. Pecázni ment. Csak ül naphosszat, aztán este téved haza. Szájából meg dől a pia. Bezzeg a Józsi, jó ember. Az mindig otthon ül. Nem csinál az egyebet, csak olvas. Most már csak olvas. De húsz éve más volt, jaj, emlékszem én, még a legyet is röptében, ha lett volna rá módja. Emlékszem, a római parton sütkéreztünk Ödönnel. A nap csak úgy tűzött, dél felé járt. Az uram az árnyékba húzta fürdőlepedőjét, úgy olvasott, én meg szalmakalapom alól néztem bágyadtan a fürdőzőket. Csak ücsörögtem abban a gyönyörű piros úszódresszben, felhúzott térdekkel. Nézelődtem, egyedül, elveszetten. Már épp visszahanyatlottam volna a homokra, amikor pár száz méterre megláttam… Őt. A Józsit. Oldalán az Irma, de mit érdekelt ez akkor? Vadul integetni kezdtem felé, és láttam, amit láttam. Hogy a Józsi szemében apró csillagok gyúlnak, és nekem világít mind. Fekete fecskében volt, izmos vállán fehér frottírtörölköző. Mosolya akár egy fogkrém reklám, csodálatos fogai épek, mint egy protézis. Ma meg már alig van neki, oldalt csak az ínyét látni. Hogy mit is mondott? Elvásik az almától a foga? Lófaszt, már bocsásson meg az ég. Az Irmától fél. Hisz egész életében tűrt. Hagyta, hogy az a lotyó sakkban tartsa. Nem csinálhatott semmit. Még pecázni sem mehetett az Ödönnel. Inkább otthon ült. Csak hogy megfeleljen. Naphosszat olvasott szegény, művelte magát. Nem tehetett mást. Hallgatott és szenvedett. A meccset is csak a tévéből élvezhette, még sört sem ihatott, aszongya az a vén kurva, büdös lesz tőle a ház. Pedig hát mit ártott neki az a jámbor? Nem a stadionba ment, a huligánok közé. Csak leste otthonról az eseményeket. A foci volt az egyedüli gyengéje. Az Irma mégsem hagyta őt békén. Piszkálta folyton.  Józsi csináld ezt, csináld azt. Ment reggel a piacra, megvette a legszebb karajt ebédre. Irma meg csak vágta a pofákat, sok rajta a zsír. A kenyér, amit hozott, szikkadt volt és csapott. Rád nem lehet bízni semmit, korholta azt a jámbort. Az meg csak hümmögött, csak nyelt. A hentes már nevetett, amikor meglátta. Melyik legyen komám, kérdezte, és felmutatott vagy öt szebbnél szebb hatalmas húsdarabot. Már nem tudom, motyogta lehajtott fejjel Józsi. Az asszonynak egy sem tetszik. Pedig hát, gyönyörű mind. Ezeket mesélte nekem egyszer az a szerencsétlen áldozat. Csak úgy kiszaladt a száján, amikor a piacon összefutottunk. Mert a Józsi henteséhez járok én is. Gyönyörű húsok azok, én mondom. Nem úgy ennek a cafkának. Ennek semmi sem tetszik. Pedig ez a Józsi aranyat ér. Mégsem becsüli az a ribanc. Kapná meg egy hétre az én Ödönömet. Vele nem lehet kekeckedni, és a piacra sem megy. Nem hoz kenyeret. Se szikkadtat, se semmilyet. Csak elmegy, mert dolga van. Kérdem, merre mész? Amerre a szem ellát, mondja. Csak nem a tiéd, röhög hozzá. Hát így kérdezzem őt. Megy, amikor megy. Jön, amikor jön. Na de én már megszoktam. Legalább nem les rám. Én is megyek. Szomszédolok. Almát szedek. Szednék én, neki mindig, ha az a dög nem lenne. Hogy pusztuljon… Azt mondatja vele, hogy elvásik tőle a foga. Az én fröcsögős levű almámtól. A kötényem csücskével fényesítettem neki. Hiába minden.  Már nem gondol velem a Józsi. A Rómait is már csak fotóról ismeri. Amikor a telekre lejöttek az Irmával, megnéztük a családi fotóalbumot. Irma csodálkozott, hát ez meg hogy kerül ide?- kihúzta az album közepébe rejtett képet. Négyen voltunk rajta. Az én kezemben felfújható strandlabda, fejem kicsit a Józsi felé biccentem. A hátam mögött Ödön. Szamárfület mutat nekem. Józsi keze a vállamon, félszegen fogott, egészen nem merte. Puha tenyere csak úgy égette a bőröm. Irma meg pöffeszkedik, akár egy hollywoodi filmcsillag. Mint a Marilyn Monroe úgy pózolt. Alakja kicsit püffedt, de arcra kiköpött Monroe. Akkor még kinézett valahogy. Ma meg már egy tehén. Na. És ezt imádja a Józsi. Mert látom én. Nem múlik neki. Pedig én is szemrevaló voltam ám. Hosszú zerge lábaim csak úgy bámulták a férfiak. Az Ödön abba szeretett bele. De a Józsinak is tetszett. A fél szeme mindig rajta. Láttam én. Ahogyan rám vetette azt az éjfekete szemét, istenem. Mint a fekete lyuk, vagy mi, szinte elnyelt engem. Lehetett volna köztünk akármi. Minden. Csak hát az Irma. Most meg ez a rohadt alma-ügy. Velem ilyet, még senki…Hogy az ég szakadna le rája. Na, még jó, hogy lezúdítottam a lépcsőn. Hát csak nem vihetem vissza? Az Ödön talán már haza is ért. Pucolja a halait. Én meg beállítok egy kosár saját almával. Hát mit mondanék? Csak elvittem egy csöppet levegőzni őket? Na, tessék. Pedig még az Irma is ehetett volna belőle. Nem mérgeztem én meg egyet sem. Józsikám, drága istenem. Megöregedtél. A fogad félted. Vagy csak az Irmától félsz? Ezt mondja meg nekem valaki.

Hideg ez a kurva lépcső, inkább megyek. Gyönyörű almáim szanaszét hevernek. Megsérült mind, oldaluk a sok ütődéstől behorpadt. Hát, hiába, semmi sem kerek. Igaz Józsikám? Az ajtód csukva előttem. A kosárral meg mit csináljak? Üresen csak nem vihetem? Majd a hátam mögé dugom, hogy az Ödön ne lássa. Bár tőle aztán cigánygyerekek is potyoghatnak az égből. Vagy kötény csücsökkel fényesített almák. Neki aztán édesmindegy.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.