Ugrás a tartalomra

 

8 Égtáj – Nézőpontok – Deák Csillag: Alma a fájától

DEÁK CSILLAG
ALMA A FÁJÁTÓL
ikernovellák
 
 
 
Húsvéti rozmaring 

Rakosgatta a ruháit, csomagolt, másik városban kapott állást. Rajzot fog tanítani és kollégiumi tanár is lesz, szakdiploma nélkül. Hetekig hezitált, elfogadja-e az ajánlatot. Senki se tanította rajzolni. Nagyanyja elfintorította az arcát, ha megmutatta neki, mit rajzolt. Inkább olvass, az hasznosabb, szólt rá. Ő meg csak rajzolt, éjjel és nappal. Fára, papírra, asztalterítőre, falra. Mindenféle élőlényt, figurát, többnyire halakat, oroszlánokat, és hatalmas koronájú fákat.

Nagyanyja nem marasztalta, de azt se mondta, menj, éld az életed, csak ült szótlanul. A masszív karosszékben szinte eltűnt az öregasszony sovány teste. Fogyott az utóbbi időben. Míg kijárt a piacra, körbejárta a standokat, beszélgetett a kofákkal, mustrálta az almákat, színük és méretük szerint, van-e rajtuk pötty vagy bármilyen elváltozás. Ez meg fog romlani, kislányom, oktatta, nézd, ebbe belevágta a csőrét a seregély, ez meg hulló alma, már rothadni kezd.

Már az óvodában is csúfolták, Csutka, Csuti. Az iskolában Évacsutka lett. Csak egyszer kérdezte meg nagyanyjától, miért lett Alma. Mert apád a körtét szerette, és nem mesélt tovább, mintha valami megakasztotta volna benne a szavakat. A festmény, amelyen az alma körte árnyékot vet, ott függött a nappaliban, apja jellegzetes szignójával: SJ. Selyem János. Valahol a városban lakik, sok éve nem látták egymást, véletlenül sem futottak össze. Az almás kép egy napon eltűnt a falról, piros fonallal hímzett falvédő került a helyére, de ő a régi képet látta ott továbbra is. Almát és körtét, egyszerre. A gyümölcsöstálban gyakran nézegette a fényesre dörzsölt almákat, a cirmos és sárga színeket, de soha nem rajzolta le őket. Nem csak a saját nevét utálta, hanem az almát is. Egyszer a szomszéd visszahozta az átdobott zöldes-piros almát. A fáról hullott át, hazudta szemrebbenés nélkül. Ez húsvéti rozmaring, kiáltott rá nagyanyja, mars a szobába, ott eszed meg. Forgatta a kezében a gyümölcsöt, de beleharapni nem volt képes. Belevájt a körmeivel, kis darabokat szakítva ki belőle, mintha más formát akarna adni neki, aztán a megcsonkított almát a komód alsó fiókjába rejtette. Alig bírta visszacsukni a nehéz, recsegő fiókot, mappákkal volt tele.

Nagyanyja este gyanakodva nézett körül a szobában. Megettem szárastól, magostól, hazudta. Az öregasszony nem kutatott tovább. Jövő héten eljön az apád, pont húsvétra, jön a körte, együtt lesz a család, szólt nevetve, kilátszottak foghíjai. Az ajtóból visszaszólt, jövő héten vegyél a piacon húsvéti rozmaringot, az apád csak azt szereti, sántikálva ment ki a szobából. Egy éve szélütés érte, a kórházból fél oldalára bénán került haza. Nézni is rossz, ahogy béna kezével matat, keres valamit. Semmit sem ér el, semmit sem tud megtartani. Alma ilyenkor elfordította fejét, képtelen volt elviselni nagyanyja savós tekintetet. Én is megöregszem, és ilyen leszek, szíve nyugtalanul vert, éjszakánként gyakran felébredt, és úgy érezte, neki a jobb oldala béna, nem tudja felemelni a karját és mintha a lába sem az övé lenne. Csak ült az ágy szélén, szeme száraz volt. Eszébe villant, mire gondolt tegnap délután. Hogy került ő a nagyanyjához? Egy kartondobozt talált, benne levelek és fényképek. Az egyik képen almafát látott, virágzott, a fekete-fehér szín ellenére is. Kisgyerekként gyakran felmászott az ágak közé, onnan a ház lapos tetejére. A másik kislánykori fényképén tenyerében csutkákat tartott, kint állt az udvaron. Körötte hó volt és hideg, alakja sovány, hiába volt rajta télikabát. Az ablak alatti almafa kiszáradt, kólikát kapott. Tűzelhalás, mondta a szomszéd kertész.

A piacon a húsvét előtti forgatagban hiába kereste a megadott almafajtát. A korai felmelegedés miatt tönkrement a termés, hallotta sopánkodni a kofákat. Nagyanyja, látva az üres kosarat, dohogva ment ki a konyhába, járása még nehezebbé vált. Alma arra gondolt, nem hiába rejtette el az utolsó darabot, lesz meglepetés, amikor előhozza apjának, még ha kissé viharvert is az az alma.

 Húsvét másodnapján este nagyanyja némán ült az asztal mellett. A gyümölcsöstálban, nem tudni, honnan kerültek oda, érintetlenül álltak az almák. Húsvéti rozmaring. Ki fogja megenni, kérdezte az öregasszony és nem nézett a lányra. Másnap már a gyümölcsöskosár sem volt az asztalon.

Kezében az utazótáskával Alma hosszan álldogál a küszöbön. Alig visz valamit. Nagyanyja nem ellenőrzi, mit csomagol be. Leteszi az utazótáskát és odamegy a komódhoz. Az alsó fiók most is nehezen nyílik. Megcsapja az orrát a rothadó alma szaga. A mappa ott hever, legfelül az egybemosódott alma és körte figurákkal a pecsétes pasztellkép. Kiemeli, hóna alá veszi a súlyos mappát és kilép az ajtón.

 

Alma a fájától

Halogatta a döntést, nem szívesen hagyná egyedül öreganyját. Mikor bejelentette, rajztanári állásajánlatot kapott a másik városból, nagyanyja nem szólt egy szót sem. Mindig akad valaki, aki segít rajtam, ha bajba kerülök. Savós szemével Alma felé nézett, de nem a lány szemébe, hanem a feje fölé, mintha egy szentképet nézne.

Húsz évig élt együtt nagyanyjával. Diplomás varrónő volt, szabott, varrt, szegett. Almának egyik nap kezébe akadt a helyi Hírmondó: Eladó a képen látható sorszámozott Singer varrógép (Skóciában készült 1906-ban). Gyönyörű szfinx van ráfestve. Összecsukható, 5 fiókos modell. Működik, csak új szíj szükséges hozzá. Felismerte nagyanyja Singerét. Miért akarja eladni? Egyedi darab, sok pénzt megér. Mindig csak a pénzre gondolsz, torkolta le nagyanyja, akárcsak, amikor Alma szóvá tette, olcsóbban is vásárolhatna a piacon, körbejárja a standokat, végül mégis a legdrágábbnál köt ki. Hallja nagyanyja hangját, aki kezében forgatja az almát, és közben hajtogatja, ezt szereti a fiam, hamarosan itthon lesz a fiam. Most sem kérdez rá, eddig hol maradt az apja. Hogy miért kapta az Alma nevet, azt is csak egyszer kérdezte meg. Mert apád a körtét szerette, és nem mesélt tovább. Hozzál egy pohár vizet a nagyinak, kérte a kislányt. Alma sokáig csorgatta a csapvizet, legyen hideg.

Már az óvodában is csúfolták, Csutka, Csuti. Csutkababa, hívta magához az óvónéni, ő ilyenkor leszegett fejjel ment oda. Az iskolában Évacsutka lett. Csukott szemmel feküdt az ágyában, nem tudott elaludni, neveket sorolgatott. Zsuzsi, Mari, Kati, Ági, egyik név sem tetszett. Nem akart se Cilike, sem Alexandra, sem Viktória lenni. A saját nevét akarta. De úgy, hogy ne jelentsen semmit. Néha eljátszott a gondolattal, ha meglátná az apját, felismerné-e. Biztos, hogy nem halt meg, mint ahogy a szomszéd gyerekek állították. Csutkababa árva, félreáll a szája, hallotta gyakran, amikor tejért ment a csarnokba. Igenis van apám, kiáltotta, lábával dobbantva, kiállítása is lesz, ti birkák.

Egy kép maradt az apjától, sokáig ott függött a nappaliban, hatalmas alma, körte árnyékot vet, rajta apja szignója SJ, Selyem János.  Aztán eltűnt a kép is.

Nem csak a nevét utálta, megenni se szerette az almát, de nagyanyja erőltette. Ilyenkor becsempészte a kukába, vagy kisétált az udvarra, és áthajította a kerítésen. Egyszer a szomszéd visszahozta a zöldes-piros almát, ő tagadta, hogy oda dobta volna, biztos a fáról hullott át, hazudta szemrebbenés nélkül. Reggel vettük a piacon, húsvéti rozmaring, csak az áll el ilyen sokáig, mars a szobába, ott eszed meg, kiáltott rá nagyanyja. Ült a szobában, forgatta a kezében, blúza ujjával fényesítette a gyümölcsöt, de beleharapni nem volt képes. Piszkálgatta, hámozgatta körmével az alma héját, aztán a megcsonkított almát és a levájt darabjait a nagy komód alsó fiókjába rejtette. Alig bírta visszacsukni a nehéz, recsegő fiókot, mappákkal volt tele. Nagyanyja este gyanakodva nézett körül a szobában, alma sehol. Megettem szárastól, magostól, hazudta. Elküldelek hét elején a piacra, vegyél két kiló húsvéti rozmaringot, apád más almát nem eszik, ezt is csak húsvétkor, remélem, nem változott meg a szokása, hadarta az öregasszony. Aztán mesélni kezdett. Te is húsvéti rozmaring vagy, apád adta a neved. Húsvét hétfőn születtél, két napig vajúdott veled az anyád, mire világra jöttél. Legyen Körte a neve, mondta az apád. Mindig is egy őrült volt. Miért körte, kérdeztük? Mert a melled árnyéka is az, súgta oda anyádnak a kórházban, de azt úgy, hogy mindenki hallja. Nagyanyja sántikálva ment ki a szobából, egy éve szélütés érte.

A kutya nem jelzett, amikor a férfi bejött az udvarra. Nem így képzelte el az apját, mégis azonnal tudta, hogy ő az. Selyem János világos len öltönyben, fehér kalappal a fején lépett be a szobába. Köszönés nélkül állt meg a szoba közepén, kalapját hátra tolta a fején, nem sok haj látszott ki alóla, így Alma azt sem látta, barna, vagy szőke hajú, esetleg őszülő. Nem nézett a lányra, anyjára se, csak a falakat vizslatta, majd lerángatta a falról a hímzett falvédőt és fojtott hangon kérdezte, hol van a képem. Nagymama sem nézett a szemébe, csak intett fejével a belső szoba felé.

A férfi berohant a szobába, letérdelt a komód elé és nagy robajjal kihúzta a fiókot. Ujjaihoz rothadó almadarabok ragadtak, megpróbálta lerázni, utálattal nézett a kezére, majd óvatosan kivette nadrágjából a zsebkendőjét és megtörölte az ujjait. A mappát kiemelve elkáromkodta magát. A legfelső képen ragacsos barna folt fedte el a figurákat, nem lehetett kivenni, hogy alma, vagy körte. Amikor felemelte a tekintetét, az a lányáéval találkozott. Alma vagyok, szólalt meg a lány.

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.