Hudy Árpád: Beszélgetés az éjszakában

Szép jó éjszakát! Lopni jöttek? De miért nem gyújtanak villanyt? Ne zavartassák magukat, csak felkeltem kicsit, tudják, rosszul alszom, prosztata meg minden, hiába szedem azt az agyonreklámozott gyógyszert. Érezzék magukat otthon! Megkínálhatom magukat valamivel? Igaz, nincs mivel, tegnap a sógorral megittuk azt a maradék kis bort, azért is kell megint állandóan felkelnem… Tegye már le azt a csúnya, nehéz vasat, még meg találja ütni magát vele. Oda a sarokba, nem, kicsit arrébb, vigyázzon a vázára, antik, még a dédnagymamától van. Hát, nem irigylem magukat, nem könnyű szakma, én is éjszakáztam sokat, gép mellett, ragadt le a szemem, nappal meg le sem bírtam hunyni, csak forgolódtam az ágyban. Meglátszik magukon is, már meg ne haragudjanak, elég rossz bőrben vannak, mondhatnám, ijesztően néznek ki, de tudom, hogy ez csak a látszat, nem rossz emberek maguk, ugye, csak hát a szegénység fárasztó, pláne, ha mély, meg aztán biztos nehéz gyerekkoruk volt, a felnőttkoruk meg még nehezebb, a halmozottan hátrányos helyzetről nem is beszélve. Én csak tudom, kisnyugdíjas vagyok, és gyerek is voltam. Régen, az igaz, de emlékszem jól mindenre, akkor még minden más volt, éjszaka is csak a bombázáskor kellett felkelni, többször is, féltem az óvóhelyen, meg később, amikor egyszer hozzánk is becsengettek a sötétben, valakik kiabáltak, anyám reszketett, és apámnak hirtelen el kellett utaznia külföldre pár évre. Itt a képe, ni, ez meg én vagyok mellette. Istenem, milyen szép világ volt, azokat a régi, gyönyörű bronzszobrokat még nappal vitték el, teherautón, egészben, nem úgy, mint a Nepomuki fejét meg a keresztjét a múlt héten. Meg egy forint volt egy kiló krumpli, vagy kettő, vagy a kenyér volt annyi, már nem emlékszem, és azt se tudtuk, mi fán terem az áfa… Elnézést, én csak itt locsogok, mint egy öregasszony, és feltartom magukat, de olyan jól esik végre elbeszélgetni valakivel, az ember örül, ha rányitják az ajtót, pedig bezártam, emlékszem, én mindenre emlékszem, milyen ügyesen kinyitották, nem is sérült meg, maguk aztán vigyáznak a máséra, nem úgy, mint a sógorom, az a múltkor is behozta a fát, és leverte a fél falat. De azért jó ember, csak iszik, és olyankor az élőfába is beleköt, szerencséjük, hogy most nincs itt, igaz, mit is keresne itt éjnek idején. Maguk nem félnek éjszaka az utcán, amikor egy lélek sem jár, meg sötétben mászkálni mindenféle idegen lakásokban? Manapság nem lehet eléggé vigyázni, annyi mindent hall az ember, igaz, én kicsit nagyothallok, de mindenre emlékszem. Mit is mondtam az elébb? Ja igen, az unokaöcsémről beszéltem, nagy hóhányó, csak a pénzért jár ide, ha nincs, felém se néz, de a házra fáj a foga, ő akarja örökölni, csak a tetőt meg kell csinálni, beázik mindenhol, az a lavór is azért áll ott a kredencen, meg abban mosdok is, van fürdőszoba, de a gáz drága, meg a csap is elromlott, a jövő héten hoz újat az unokaöcsém, már el is vette rá a pénzt. Vagy az a kályhára volt? Mindegy, úgyse csinál meg semmit, amit mond, de micsináljak, család az család, csak más, mint az ezeridegen. Erről jut eszembe, ölni is szoktak? Az nagyon stresszes lehet, nem irigylem magukat, én még nézni se bírnám, nemhogy csinálni. Nagyapám mesélte, hogy a csatában mindig az ellenség feje fölé célzott, hát mit mondjak, el is vesztettük a háborút, ő meg tíz évig volt Szibériában, mint fasiszta. Hová sietnek, maradjanak még egy kicsit, fiatal még az idő. Hogy hol a pénzem? Hát én is ezt kérdem mindig!