Új irodalmi étel született: a JAK-tokány

A JAK-tábor gasztro- és rövidpróza-szemináriumát Cserna-Szabó András vezeti, aki beavatott minket abba a titokba, milyen egy írótábor ideális étrendje, s hogyan tanítja a szépírást.

Konyhapróza Cserna-Szabó Andrással

Mit kell érteni a gasztro- és rövidpróza-szeminárium elnevezés alatt?

Ez alapvetően egy prózaszeminárium, de úgy terveztük, hogy ha lesz gasztronómiai esszé vagy novella, akkor azt kiemelten kezeljük. És van is „hasnovella” a beküldött művek között, nem is akármilyen, éppen dolgozunk rajta.

Főztök is?

Az első nap a szeminárium után főztünk. Két fiú segített a 8 és fél kiló hús felvágásában, és a technikájuk merőben különbözött. Az egyik keményebb, gyorsabb, kíméletlenebb, már-már naturalista módszerrel látott hozzá a húsaprításhoz, a másik aprólékosan, lassan kivágta a zsírcafatokat, és szinte költőien dolgozott.  Később, miután mindkét fiatal írónak olvastam az írásait, kiderült, hogy éppen ilyen az irodalmi stílusuk is: az egyik kőkemény realista, a másik cizellált, lírai prózában utazik.

Szerinted hogy néz ki egy írótábor ideális étrendje?

Egy írótáborban laktató, zsíros, alkoholfelszívó ételek ajánlottak. Tegnap például pincepörköltet főztünk sertéslapockából, amelyet el is neveztünk „JAK-tokánynak”. Azt hiszem, ide nem érdemes salátákkal érkezni.

Hogyan lehet tanítani a szépírást?

Nem hiszem, hogy ez tanítás. Önképzőköri „együttdolgozásnak” nevezném inkább. Nemcsak az én véleményem, ízlésem érvényesül, hanem az összes résztvevő elmondja minden műről a véleményét, kritikáját, ötletét, javítási javaslatait. Ezeket figyelembe véve javítja, fejleszti szövegét a szerző, s ha minden jól megy, közös munkával egyre jobb írások születnek. Ebből a munkából én is sokat tanulok.

Tudásra éhes szeminaristák

Milyen irányelvek alapján és mennyire irányított egy ilyen foglalkozás? Szövegelemzés, szövegértelmezés vagy szövegalkotás a cél?

Az írás egyszerre művészet és szakma. Vagyis tehetség is, de kellő tapasztalat, rutin, munka és mesterségbeli tudás is kell hozzá. Ezeken a szemináriumokon az utóbbiakhoz tudunk hozzátenni. A Werk Akadémián – ahol évek óta vezetek íráskurzusokat – egy ideig tartottam olyan órákat is, ahol szerkezeti, stilisztikai stb. szempontból elemeztünk klasszikus novellákat, nagyjából Mikszáthtól Hajnóczyig. Ezekből is lehet tanulni egy írónak, sőt kell is, de az igazi mélyvíz, az igazi iskola, ha egymás írásait vesézik ki kíméletlenül egy csoportban. Aprólékosan, lassan dolgozunk, és ehhez rövid szövegek kellenek. Mindenki – általában előre – elolvassa a többiek írását, azután közösen megbeszéljük a gyengébb pontokat és ötletelünk. Az a legfontosabb, hogy megkeressük és kiküszöböljük a típushibákat, amelyekbe mindenki beleesik. A szerző csak javaslatokat kap, nem kényszerítünk rá semmit, ő dönti el, hogy változtat-e az írásán, elfogadja-e a kritikákat, felhasználja a kapott ötleteket vagy sem. 

Amint említetted, korábban is vezettél ehhez hasonló szemináriumokat. Milyenek az eddigi tapasztalatok?

Változatosak, hiszen régóta, sokféle megnevezéssel tartok ilyen foglalkozásokat. Van, ahol vegyes a felhozatal, mindenféle korosztályból mindenféle előképzettséggel jelentkeznek érdeklődők. Számukra elsősorban hobbi az írás, így sokan eltántorodnak közülük, amikor látják, hogy mennyi időt és energiát igényel. De nem feltétlenül az a cél, hogy mindenkiből író legyen. Az is számít, ha valaki ennek hatására másképpen tekint az irodalomra, vagy értőbb olvasó lesz.

Olyan is volt, hogy csak gimnazistákkal foglalkoztam. Rájuk teljesen más érdeklődési kör, más olvasási szokások jellemzőek, máshogy is kell hozzájuk viszonyulni. Az egyik „tanítványom”, Kötter Tamás pedig azóta szépreményű első kötetes szerző, és hamarosan megjelenik a második könyve is.

2013-ban jelent meg a Szíved helyén épül már a Halálcsillag című regényed. Most min dolgozol?

Pár héten belül jelenik meg az elmúlt tíz évben írt novelláimat sűrítő novelláskönyvem Veszett paradicsom címmel a Magvető Kiadónál.

Tóth Tünde