Az esszé intellektuális költészet
Lászlóffy Csaba Az út, akár egy hosszú mondat című esszékötetének bemutatójára nagyszámú érdeklődő gyűlt össze a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávézó emeleti termében. A József Attila-díjas író, költő lenyűgözte közönségét, az est után dedikációra várók sora kígyózott asztalánál.
Az esszé intellektuális költészet
Az időjárás mindent megtett, hogy otthon marasztalja azokat, akik el akartak menni Lászlóffy Csaba Az út, akár egy hosszú mondat (Irodalmi Jelen Könyvek, 2014) címűesszékötetének bemutatójára. Ennek ellenére szépszámú közönség gyűlt össze a Bulgakov Irodalmi Kávéház emeletén, fiatal egyetemistáktól a szerzővel egykorú érdeklődőkig minden generáció képviselői jelen voltak.
A szerző felolvasással kezdte az estet. Az elkallódott memoárok című, személyes hangvételű szövegben gyerekkori emlékeket, családi képeket idézett meg. Nyelvezetének természetessége és jó előadókészsége olyanná tették a felolvasást, mintha mesélne. A másodikként elhangzott, Az ember és szerepek című esszé a boldogságkeresés lehetőségeiről, a világ és az egyén szembenállásáról, az öregség és a magány problémáiról szólt.
Szilágyi Júlia irodalomkritikus, esszéíró méltatásában azt mondta, hogy ő csupán vendége ennek a rendezvénynek, ahogy a tisztelt publikum minden tagja szintén vendég ezen az ünnepen. Ünnep az irodalom, az olvasás, és ünnep a könyv, mert az olvasás lassan háttérbe szorul. Mégis sokan eljöttünk vendégségbe a szerző estjére, melynek hangulata akár egy baráti, sőt, családias találkozás.
Szilágyi Júlia mesélt arról, hogy Lászlóffy Csaba évfolyamtársa volt az egyetemen, amelyet jelessel végzett, s azóta is jó barátja. Méltatásában külön kiemelte a kötet nyelvezetét, a nagyon tudatos szóhasználatot és a hanghatást, ami lendületessé, izgalmassá, dallamossá teszi a szövegeket. Véleménye szerint a cím – Az út, akár egy hoszzú mondat – az időről szól, az élet kettős metaforája. Az idő különböző válfajai szerepelnek a kötetben, a szerző saját ideje, a megszólítottak ideje, a megemésztett idő. Szilágyi Júlia felhívta a figyelmet, hogy a szerző nem csupán a hosszú mondatnak mestere, hanem annak is, hogy az olvasójával partnerként bánik, így az olvasás az együttgondolkodás élményét nyújtja. És bár a szöveg szépen sodor magával, a megértést nem kínálja tálcán, az olvasónak dolgoznia, gondolkodnia kell. Az esszék lebegésében próza, líra és bölcselet talál egymásra, ugyanakkor egy kozmikus kétely is ott dolgozik bennük.
A méltatást követően Varga Melinda költő, az Irodalmi Jelen munkatársa kérdezte a szerzőt. A számos szépirodalmi, filozófiai utalás kapcsán arra volt kíváncsi, hogy Lászlóffy Csaba az általa parafrazált szerzők közül kinek dedikálná a könyvét. A szerző személyes kitérőkkel mondta el, hogy nem tudna kiemelni egyetlen alkotót. Felsorolt számára fontos elődöket, többnyire franciákat, Baudelaire-tól és Rimbaud-tól Camus-ig, de nagy hatással voltak rá Brodsky esszéi is. Előszeretettel mesélt fordításairól, azok szépségeiről és nehézségeiről, a nyelv erejéről, valamint az esszé definiálhatatlanságáról. Szerteágazó, részletes beszédében minduntalan felcsillant rendkívüli műveltsége.
Ezután a kötetet próbálták besorolni, hogy vajon az intellektuális lírához, netán a szellemi, magasabb szintű szótárhoz áll-e közelebb. Lászlóffy Csaba szerint leginkább a ‚kaland’ szó talál a szövegekre, nem a ‚szótár’. Azonban az esszé és a költészet építőanyaga közös, Schlegel meghatározásában az esszé tulajdonképpen intellektuális költészet. Számos kritikus a költészetet kamaszműfajnak tartja, számára azonban ott válik el a kettő, hogy a versben több a metafora, a sejtetés, míg az esszéi inkább asszociációs villanások a logika vonalai mentén.
Varga Melinda ezután a lírai betétek fontosságáról érdeklődött. A szerző úgy nyilatkozott, hogy sokat változott az elmúlt években, már kevésbé derűsen látja a világot, „reinkarnációs lénynek érzem magam” – mondta. Ezek a költőibb képek megpróbálják lebontani a műfajok közti merev határokat, amire egész életében törekedett, hiszen az olvasó sohasem műfajt olvas, hanem inkább gondolatokra kíváncsi. Majd azt is megtudtuk, hogy Lászlóffy Csabának jelenleg két bejezett drámája van, amelyekből az egyik korábban elveszett, de emlékezetből újraírta. A versekről pedig mosolyogva csak annyit közölt, hogy vagy lesznek, vagy nem.
Hangulatos zenei átvezető következett, Dávid - Kacsó Soma csellista és László Györgyi zongorista előadásában David Popper Magyar rapszódiák című darabját hallhattuk, majd a szerző felolvasott még két esszét. A végére maradt a dedikálás, ahol kiderült, hogy Lászlóffy Csaba a legfiatalabb költők publikációit is ismeri, például név szerint emlékezett Sárkány Tímeára és Kiss Júliára, akiknek versei az Irodalmi Jelen Debüt rovatában jelentek meg.
André Ferenc
Fotók: Kiss Júlia
