Étterem helyett menza – Mit veszíthetünk az irodalomtankönyvekkel?
Ha túl nagy a választék, zavart okozhat. A célszerűség és a fegyelem miatt érdemes tehát a választás lehetőségét minimálisra csökkenteni. De mi történik egy étteremmel, ahol csak két menü van? A vendégek átmennek egy olyan helyre, ahol több a választási lehetőség, és még étlapot is lehet kérni. Az emberek ugyanis a célszerűség mellett az egyéni ízlést fontosabbnak tartják az élet minden területén. Így van ez az irodalomtankönyveknél is. Pontosabban: így volt ez az irodalomtankönyveknél is, hiszen 2013 végén döntés született arról, hogy a most piacon lévő tankönyvcsaládok helyett tantervenként mindössze két állami tankönyv lesz a jövőben. Ennek apropóján érdemes áttekintenünk, mit veszíthetünk eddigi irodalomtankönyveinkkel. Vajon melyik nem kerülhet többé forgalomba annak ellenére, hogy megfelel az új Nemzeti alaptantervnek?
A hagyományokra építő, kipróbált tankönyvet használó irodalomtanárok a biztonságot találhatták meg dr. Mohácsy Károly immár színessé tett tankönyvsorozatában. Bő életrajz, határozott kronológia, lényegre törő elemzések segítik, hogy a közös tudás továbböröklődjön. „Anyám is ebből tanult” – mondhatja a diák. „A tanárom is ebből tanított” – felelhet neki a pedagógus. Összekacsintanak, mert a könyv immár gazdagon illusztrált, és modern feladatok is kerültek a sűrű leckék mögé. A „Mohácsy” a tankönyvek megbecsült matuzsáleme, holott csak a 9. osztályosoknak szóló része felel meg a NAT-nak.
Pethőné Nagy Csillának a 2012-es NAT szerint átdolgozott, szemelvényekben bővelkedő, kétrészes tankönyve és szöveggyűjteménye 2013-ban került a boltokba a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó jóvoltából. A tanulnivalókat kísérő, hatásos illusztrációk mellett a merész, mindennapi problémákra építő kérdések jelentik az A/4-es formátumú kiadvány erősségét. Az ágrajzok sokat segítenek annak, aki vizuálisan könnyebben átlát egy-egy problémát. Pethőné könyvében egymás mellé kerülhet egy barlangrajz és egy falfirka, vagy Vergiliusnál helyet kaphat a következő feladat: „Ötletbörzével gyűjtsétek össze, hogyan viselkedhet az ember a hatalommal, az erősebbel szemben!” Vajon ez belefér-e az új koncepcióba?
Fűzfa Balázs tankönyvsorozata szembemegy minden eddigi trenddel. Magazinosítja az irodalomtanítást, ahogy ezt egyik jóhiszemű kritikusa is megállapította. Kevés a tanulnivaló, sok az élmény, és az ember itt érzi igazán, hogy a 21. században van, ahol a kultúra mellett a tankönyv papírja is újrahasznosítható (ezt egy címke is hangsúlyozza). Az sms-hez és az internetes műfajokhoz kötődő feladványok, a látvány és az azért járó „Szép magyar könyv” díj is azt mutatja, hogy irodalom_09_10_11_12 sorozat bárkivel képes megszerettetni a literatúrát. Úgy tanít, mint a Bravo, csak nem Justin Bieberről beszél, hanem Pilinszkyről. Olyan hatást kelt, mintha egy blogon szörfölnénk.
2012-ben került a piacra a Sokszínű irodalom című, 9. osztályosoknak készült irodalomkönyv a Mozaik Kiadónál, amelyet szegedi szakvezető pedagógusok jegyeznek (Hornok András, Laklia Márta és Sisák Gábor). A kétkötetes kiadvány összegyúrta a tankönyvet és a szöveggyűjteményt, és folytatta az általános iskolában népszerű, ugyanilyen címen futó sorozatot. A kiadvány szövege könnyen követhető és áttekinthető, tanulnivalói, érdekességei, illusztrációi megtalálják a lehető legtöbb kapcsolódást a képzőművészethez, a filmekhez, a zenékhez és a kortárs irodalomhoz is. Lesz-e lehetőségük folytatni a munkát?
Az Apáczai Kiadó 9. évfolyamosoknak szóló tankönyve főként a modern drámapedagógiára, a kooperatív tanulásra és a legfrissebb szakirodalomra épít. Kiss Zsuzsanna könyvének borítóján is az áll: „… benned a létra…”. A diákokban rejlő kreativitás mozgósítását beárnyékolja, hogy a könyv a boltokban szinte elérhetetlen. A 10.-es részt, amelyet Gera Csilla készített, tankönyvvé nyilvánították, de forgalomba kerülése kérdésessé vált.
A fenti irodalomtankönyvek néhány éve jelentek meg, vagy éppen készülőben vannak, de a bennük rejlő szakmai sokszínűség, a beléjük fektetett, olykor évtizedes szerzői, kiadói energia talán veszendőbe megy. Itt pedig gonosz vadkapitalistaként nem az eddigi tankönyvkiadók hasznát félthetjük, hanem a nemzeti tudást jelentő módszertani sokszínűséget és a szakmailag is elismert eredményeket.
A törvény szerint tantárgyanként és tantervenként végül csak két tankönyv maradhat, amelyeket az állam „fejleszt”, majd ő lesz a kiadójuk is. (Mivel magyar irodalomból két tanterv létezik, ezért összesen négy tankönyv pályázhatna eséllyel a fennmaradásra, de a B tantervnek csak egyetlen tankönyv felel meg.) Ez a gyakorlatban csakis úgy valósítható meg, ha a háttérben már egy kész tankönyvsorozat várakozik a mihamarabbi megjelenésre. Erről jelenleg senki sem hallott. Ellenkező esetben csak a jelenleg is piacon lévő kiadványok, illetve azok szerzői jogának megvásárlása jelenthet biztosítékot az állami tankönyv megjelentetésére. Kérdés, hogy az adott helyzetben mely szerzőket választja, és kiket tud meggyőzni a kormányzat szellemi tulajdonuk átmentésére.
Az iskolákban máris csúszik a januárban és februárban esedékes tankönyvrendelés. Az is kérdéses, hogy a Könyvtárellátó honlapjára mikor kerül fel az igényelhető kiadványok listája. Az viszont biztosnak látszik, hogy az irodalomtankönyvek számának csökkentésével nem csak a magyartanárok szabadsága sérül. A szabad piac mellett korlátozzák a pedagógusnak azt a döntési jogát, hogy a képzési formának megfelelő, a diákok igényét legjobban kielégítő tankönyvet válasszák. Az irodalomtankönyvekkel tehát elveszítjük az egyéni ízlés kielégítésének és formálásának egy fontos lehetőségét. Marad az A és a B menü, ahogy a menzákon. Az étlap megszűnik, és nagy valószínűsséggel az étterem is bezár. De ez már szinte allegória.
