„Ez a pedagógus-életpályamodell nem jó”

Az Irodalmi Jelen ritkán foglalkozik közéleti kérdésekkel. Leginkább akkor járunk utána egy-egy, a kultúra területét látszólag csak felületesen érintő problémának, ha annak hatása lehet az egyre kevésbé megbecsült humán értelmiségi életére, gondolkodására, az irodalom jelenére és jövőjére. Legutóbb akkor tettünk így, amikor értékeltük a pedagógusok életpályamodelljének minősítési rendszerét. Ennek legfőbb gyengéje, hogy semmibe veszi az eddigi pedagógiai tapasztalatokat, és hátrányos megkülönböztetésen alapuló bizonyítási eljárás elé állítja a tanárokat. Cikkünket több mint harmincezren olvasták, ami azt mutatja, hogy a magyar sajtó nem járt utána kellő alapossággal az ügynek.

Miután bemutattuk a pedagógusminősítési rendszer visszásságait, megkerestük a két érdekképviseletet, a Pedagógusok Szakszervezetét és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét. A tanároknak ugyanis kevés eszközük van ellenvéleményük és elégedetlenségük kifejezésére a néhány elmaradt órában kimerülő sztrájk mellett.

Az úgynevezett új munkaszervezési forma – burkolt óraszámemelés –, az igazságtalan béremelés végrehajtásakor mindaz beigazolódott, amit kritikaként megfogalmaztunk. Az életpálya-modell harmadik eleméről – a pedagógusok minősítési rendszeréről – a gyakorlatban most fog kiderülni, hogy nem működik.

Először a minősítés technikai részéről. Ma a köznevelés rendszerében közel 160 000 pedagógus dolgozik. 2013. szeptember 1-jétől minden kollégát az úgynevezett Tanár I. kategóriába soroltak be. A besoroláskor csak a munkában eltöltött éveket vették figyelembe, de figyelmen kívül hagyták a több diplomával, további szakképesítéssel rendelkező kollégákat, illetve ez a rendszer nem honorálta a minőségi munkát sem. Ahhoz, hogy a pedagógus magasabb fizetési fokozatba kerüljön, minősítési eljáráson kell keresztülesnie (Tanár II.). Ez az eljárás évekig elhúzódhat, mert egy évben 20-30 000 pedagógusnál több kolléga minősítésére nincs kapacitás, és nincs (nem lesz) költségvetési forrás sem a magasabb fizetés finanszírozására. Nem tudjuk, hogy a miniszter milyen szempontok szerint fogja kiválasztani azokat a pedagógusokat, akik olyan szerencsések lesznek, hogy az idei évben bekerülnek abba a csoportba, akik részt vehetnek ebben az eljárásban. A Tanár II-be kerülés továbbra sem fogja kezelni, feloldani azt a feszültséget, ami ma a tantestületekben van. Nevezetesen, hogy a többet, jobban dolgozó pedagógus keresetében ez a különbség megjelenjen. Igazságtalan a rendszer azért is, mert sok tízezer pedagógus, bár a Tanár II-be kerülés feltételeinek már most is megfelel, mégis akár évekig várakozni kényszerül az eljárásban való részvételre.

A másik probléma a minősítési rendszer »tartalmára« vonatkozik. Az Oktatási Hivatal egy 160 oldalas segédanyagot tett közzé kollégáink számára, hogy hogyan készítsék el az úgynevezett portfóliójukat, hogyan védjék meg azt. Aki ennek tanulmányozásában elmélyed, és ennek alapján elkészíti ezt a dokumentumot, még akkor sem lehet biztos abban, hogy az idei évben bekerül a szerencsés kiválasztottak közé. A százas skálán a portfólió elkészítését 50, annak megvédését 30 ponttal jutalmazhatja az értékelő bizottság. A tanítási óráért maximum 20 pontot lehet majd szerezni. A pedagógus munkája, annak minősége valójában egyrészt a megtartott tanórákon látható, ugyanakkor munkájának másik része, amely legalább annyira fontos (a tanulókkal, a szülőkkel való kapcsolata) egy-két óralátogatásból nem fog kiderülni. A nevelési tevékenységről, annak folyamatáról, hatékonyságáról, eredményéről, minőségéről az úgynevezett portfólió, és annak megvédése nem fog teljes képet adni. Ezeknek a dokumentumoknak az elkészítésén ma több tízezer pedagógus dolgozik (beadási határidő március 31.), s közülük a többség hiába.

A pedagógusok ellenőrzési rendszere sem kristályosodott még ki teljesen. A visszaállított szakfelügyeleti rendszer nem sok jóval kecsegtet. Arról semmit sem tudunk, hogy a pedagógusok minősítési rendszere, a szakfelügyeleti rendszer működtetése mennyibe fog kerülni. Erről semmi információnk nincs.

A Pedagógusok Szakszervezete soha nem mondta, hogy nincs szükség egy külső, objektív, a szakmához értő, a pedagógus szakmai munkáját segítő rendszerre. Ez régen a szaktanácsadói hálózat volt, amely addig jól működött, amíg teremtettek rá forrást. A korszerű és hatékony, de filozófiájában elsősorban segítő »ellenőrzéshez« erre lenne szükség.

És még valamit végezetül, amiről az elmúlt három évben soha nem esett szó. A pedagógusok ellenőrzése során nemcsak a munkájukat kellene górcső alá venni, hanem szükséges lenne vizsgálni azt is, hogy milyen munkakörülmények, munkafeltételek mellett dolgoznak.

A pedagógusok szigorú ellenőrzésétől várják az oktatás színvonalának javulását, ugyanakkor arról egy szót sem ejtenek, hogy ehhez a személyi, tárgyi feltételek javítására is szükség lenne. A tanításhoz szükséges tárgyi eszközök pótlása, fejlesztése pénzhiány miatt évek óta elmarad. A pedagógus munkáját segítő munkakörök létrehozása segítené igazán az oktató-nevelő munka minőségének javulását (pedagógiai asszisztens, fejlesztő pedagógus, pszichológus, szociális munkás).

A Pedagógusok Szakszervezete fent leírt véleményét folyamatosan eljuttatta a Köznevelési Államtitkárságnak, de hiába.

A minősítési rendszer beindításakor a gyakorlat fogja megint csak igazolni, hogy kifogásaink helytállóak voltak. A rendszer nem fog jól működni, és ezt előbb-utóbb be kell ismernie azoknak is, akik még mindig ennek tökéletességét kommunikálják.”

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetétől pénteki lapzártánkig nem kaptunk választ. Galló Istvánné állásfoglalásából jól látszik, hogy a minősítési eljáráson kívül számos sebből vérzik a pedagógusok jövőjét meghatározó modell. A korábbi cikkünkre érkezett egyik komment írója azonban másként látja, hiszen Bardócz-Tódor Tibor –  aki hozzászólása alapján részt vett a minősítési rendszer kidolgozásában – ellenvéleménye ismertetése mellett a következőket közölte: „A többgyerekes anyukákra vonatkozó aggodalmát osztom, ezt meg kell oldanunk. (Amennyire tudom, történtek is már ebben az irányban lépések.) Itt az jelenti a problémát, hogy egy gyakorlathoz kötött előmenetelről van szó. Pl. ha egy szívsebésznő 12 évig otthon neveli a gyerekeit, és visszatérve ugyanazt a pozíciót szeretné betölteni, mint aki végig a praxisban volt, az azért mégsem lehet egy automatizmus. A tárca írója felszínes tájékozódása alapján nyilván tudása legjavát adva igyekezett ecsetelni az általa vizionált helyzet ugyancsak általa vizionált iszonyú következményeit. A tájékozatlanokban azt az érzést keltheti, (amit nyilván maga is érez) hogy szörnyű dolgok történnek ma Magyarországon.”

Cikkünk azonban nem a magyar közéletet és közérzetet próbálta minősíteni, csupán egyetlen problémára koncentrált, amelyre továbbra is várja a reakciókat. Akár ahhoz hasonlót is, amelyben a közelmúltban médiaszemélyiségek vallottak egykori tanáraikról.

Leadkép forrása: pedellus.blog.hu