„Sokszor a csend és a szelídség a válasz”
A Nádor Kávéház szűköcske, ám annál barátságosabb, tenyérnyi kis kávézójában családias közelségben hallgathatja az ember az írókat-költőket a Novák Valentin szervezte esteken. Most Csepcsányi Évához kerülhettünk közelebb – nemcsak térben, de a megismerés szempontjából is. Évát sokan az Irodalmi Jelen recenzenseként, tudósítójaként ismerik, de gyarapodó szépirodalmi munkáira az IJ mellett már több folyóirat is felfigyelt.
A Nádor aprócska terében még madártávlatra is adódik mód, ha a galéria lépcsőjére állunk
Novák Valentin a beszélgetés indításaképp az „istenes” irodalom legjelentősebb klasszikusai közül Szent Ágostont, Diderot-t, Balassit, Kafka Margitot és Adyt említette, akik sokszor a vívódás, a kétségek felől közelítettek a szentséghez, az egyházat pedig olykor kemény fricskákkal illették – mint Diderot Az apácában. A filmművészettel, Bergmannal és Almodóvarral aztán kiteljesedett a modern meghasonlottság. Hogy Csepcsányi Éva mennyire tudatosan fordult a hit felé írásaiban, arra így válaszolt: ő is épp olyan „gyarló és botladozó emberként” éli meg a hitét, mint mások, számára viszont ez a beállítódás egyfajta békés szigetet hoz létre irodalomban, kuriózum a mai liberális (és libertinus) értékrend túltengése közepette.
Novák Valentin kitért azoknak a művészeti alkotásoknak a kérdésére, amelyek a krisztusi korpusz „meggyalázására”, profanizálására építik üzenetüket. Megvetendők-e ezek, vagy tiszta művészetnek tekinthetők? Csepcsányi a véleménye megfogalmazásához messzebbre nyúlt vissza, szerinte hajlamosak vagyunk sémákban gondolkodni – milyennek kell lennie egy papnak, egy nővérnek, egy írónak, egy családanyának, és még folytathatnák. Ezek a keretek azonban mindig fikciók, a valóság egyedi, nem mintákat ismétel. Csak úgy lehet elkerülni, hogy bárkit is merev keretek közé szuszakoljunk, ha vesszük a fáradságot a megismeréséhez. Sok jelentése lehet annak, hogy valaki vallásos motívumokat használ művészeti alkotáshoz, de ez szintén mindig egyedi, a kontextustól függ. Csepcsányi úgy fogalmazott: amitől egyértelműen idegenkedik, az a vallások, a tradíciók szándékos lejáratása, különösen, ha azt egy másik vallás nevében teszik. „A keresztények se pellengérezzenek ki más vallásokat” – fogalmazott a fiatal alkotó.
A kávéházban rendszeresen tartanak kiállításmegnyitókat is
A beszélgetésben előkerült Éva készülő regénye, melynek főhőse egy hívő szobrásznő, aki egy vidéki plébániára kerül. Az ideológiai vitákat kifejezetten kerüli, s mint Novák Valentin felidézte a regény egy jelenetét, a főhősnő azon izgul, nehogy vallási kérdésekre terelődjön a szó, mert nincs kedve „téríteni”. De hogy áll vajon a „hitvitákkal” Csepcsányi Éva? – tette fel a kérdést a moderátor. „Sokszor a csend és a szelídség a válasz” – mondta Éva, aki pár éve, egri éveiben még a „harcra volt kihegyezve” – fogalmazott mosolyogva –, ma már azonban belátja (s ebben sokat segített egy nevelőotthonban eltöltött munkás időszak), hogy egy szegény sorsú cigánylánytól nem várhatjuk ugyanazt, mint egy katolikus egri polgárcsalád gyermekétől.
Eger újra és újra visszatért a beszélgetésben, nem véletlenül: Éva ott nőtt fel, és élete legmeghatározóbb éveit köszönheti „a papok városának”. Heves községből került tizennégy évesen a Dobó Gimnáziumba és a minorita rend Szent Hedvig kollégiumába. Itt fordult a hit felé, a kollégium templomának plébánosa lett a bérmaapja. „Itt megtaláltam, amit kerestem” – fogalmazott, ám az igazán meghatározó élményeket már az egri főiskola magyar–hittanár szaka és a Don Bosco Leánykollégium hozták meg számára. Ez a helyszín ihlette első regénye, a Mistica Profana témáját, mely a debütáció mellett meghozta szerzőjének a Prima Primissima Junior-díjat is. „Váratlan meglepetés volt, hogy az Irodalmi Jelen kiadja a regényt” – idézte fel az időszakot Csepcsányi, ám a megjelentetés jó döntésnek bizonyult, mert néhány hónapra rá odaítélték neki az elismerést, s ebben minden bizonnyal közrejátszott a regénye.
A közönségben többek közöttt Filip Tamást és Szappanos Gábort is láttuk
A regényben fikcióként megörökített egri évek szellemi menedéket is jelentettek, 2008-ban ugyanis nagy trauma volt a Pestre költözés – mesélte a szerző. Egy csendes kisváros után a pesti nyüzsgés, a „bolond művészek”, ahogy Novák Valentin fogalmazott, nagy változást hoztak. A fővárosi életet egyébként nem tervezte Éva – a Sapientia Egyetem rektora beszélte rá a sikeres felvételi után, hogy ne a levelező, hanem a nappali tagozatot válassza. S bár nehéz volt megszokni a változást, azért gyorsan kialakult a pesti baráti kör – de valójában ennek is Egerbe nyúlnak vissza a gyökerei. Még ott beszélték rá ugyanis a főiskolán Évát, aki írogatott, csatlakozzon a miskolci Spanyolnátha folyóirat egri tehetséggondozó műhelyéhez. Berka Attiláék, Vass Tiborék rendszeresen átjártak Egerbe, s ez a társaság volt Csepcsányinak a tűzhely, ahonnan elindulhatott a pályán. Ezek a barátságok és kötődések a mai napig megvannak, és számos más irodalmi csoporttal, folyóirattal bővültek – többek közt a Tisztájjal, a Bárkával, az Új Emberrel, az Új Forrással. Az Irodalmi Jelennel 2009-ben, Weiner Sennyey Tibornak köszönhetően került kapcsolatba Éva, s mint mesélte, a regénye megjelentetésén túl is sokat köszönhet a lapnak és Böszörményi Zoltán főszerkesztőnek. Rendszeresen publikál itt tudósításokat, kritikákat, recenziókat, illetve versei és novellái is megjelennek a folyóiratban.
Éva mostanában prózával foglalkozik többet
Hogy a szépirodalmi termést közelebbről is megismerjük, Novák Valentin felolvasott néhány, közelmúltban született Csepcsányi-verset, például a Lélekmasinát. A gyakran visszatérő motívumok eredete közül Valentin a gépekét firtatta, mely ebben a versben is központi szerepet kap. A gép-metafora épp egy tudósítói munkája közben ragadta meg Éva figyelmét: Vörös István beszélt egy estjén a Vörös István-gép című kötetéről. De a vörösi allúzió mellett az elgépiesedéssel szembenálló (és végsős soron azt újra és újra legyőző) emberséget verseli meg ezekben a költeményekben Csepcsányi.
Prózaterve kettő is van, amelyeken párhuzamosan dolgozik: a szobrásznő életét elmesélő, már említett regény, valamint egy fiatal lány története, akit sikeres szülei, színésznő anyja és író apja akarata ellenére bedugnak egy egyházi kollégiumba. Mezős Balázs felolvasásában mindkét műből meghallgathattunk egy hosszabb részletet, de ezzel még távolról sem merültek ki a szerző jövőbeli tervei. Egy drámasorozaton is dolgozik, melyben szentek, boldogok életét állítaná színpadra. „Messze elkerülném az ájtatosságot, a példálózást” – fogalmazott Csepcsányi, aki egyáltalán nem misztériumdrámákat, hanem hús-vér emberi történeteket készül feldolgozni. Így például a Szent Margit-dráma középpontjában egy hóbortos, különc lány alakja állna, aki a beilleszkedés lehetőségeit keresi a társadalomban. Mint Éva elmesélte, tervei szerint az ő Margitja visszatérne a modern Margit-szigetre, ahol hajléktalanokkal, drogos fiatalokkal találkozna, és szembesülnie kellene a kérdéssel: a mából visszatekintve vajon volt-e értelme életének? „Szenvedő embereket akarok ábrázolni, akik nem tudják, megéri-e a küzdelem” – összegezte Csepcsányi a tervbe vett drámák üzenetét.
Novák Valentin és Mezős Balázs
És hogy a műfaji paletta teljes legyen, szó esett az esten a műfordításról is. Habár egyelőre csak dédelgetett terv, de a lengyel kultúrával mély rokonságot érző fiatal alkotó szeretne egyszer lengyel költészetet fordítani. Vonzalma a lengyel néphez sok évvel ezelőttre nyúlik vissza – már a Szent Hedvigről elnevezett kollégiumban is tájékozódott a lengyelek történetéről, és bérmaapja is lengyel volt. Az országban is többször járt, nyelvtanfolyamon is részt vett, és „a lengyel lelkiség, a népük karaktere is nagyon megfogott” – magyarázta Éva. Ezek a kötődések legtöbbször nem ragadhatók meg racionális érvekkel, tette még hozzá, ahogyan például a városához, Egerhez való ragaszkodása sem. S hogy mennyire nem tud elszakadni Egertől még a fővárosban sem, azt bizonyítja, hogy ha váltani is kell az albérletek között, mindig Budán marad. „Ez nem sznobizmus nálam – mesélte mosolyogva Éva –, Buda jobban emlékeztet a szeretett Egri helyszínekre.”
Szöveg és fotók: Laik Eszter
Kapcsolódó anyagok:
Arcot a versnek - Csepcsányi Éva
A Spanyolnátha tízéves születésnapja - Csepcsányi Éva tudósítása Miskolcról
