Túl gazdag, túl művelt, balos magyar nyomozó?

Babiczky Tibor írt már a Playboynak, ennek kapcsán vádolták plágiummal is. Van néhány verseskötete, most pedig Magas tenger című krimijére az egész kortárs irodalmi közeg felkapta a fejét. Toroczkay András kérdezte a szerzőt.

Babiczky Tibor (Forrás: Facebook)

Ma egykor elkezdtem, ötig nem tudtam letenni, sőt a végére is lapoztam egy idő után, nem bírtam idegekkel. Nem vagyok profi krimiolvasó, nagyon tetszett az atmoszférája a Magas tengernek. Van benne egy felhőleírás, az volt a kedvencem.

Köszönöm.

Nem akarlak lelombozni rögtön az elején, de úgy érzem, túl kell ezen esni: van olyan kérdés, amiről nem akarsz beszélni? Például Csunderlik, politika… Ha ezekkel kapcsolatban kérdezhetlek, mit szólsz ehhez: „Új hír: »Megjelent Babiczky Tibor első regénye Magas tenger címmel a Magvető Kiadónál. A főként költőként ismert szerző 180 oldalas könyve egy nyomozóról szól, aki saját bűntudatának eredetét kutatja.« (MTI) Nem kellett volna azt kutatni, ha megkér a nyomozó, szívesen átküldtem volna neki a linket a bűntudathoz.” Ez Csunderlik Péter újságíró, blogger üzenőfalán van éppen, akivel néhány éve konfliktusba keveredtél. (A korábbi Csunderlik-Babiczky-afférról részletesebben itt olvashatnak.)

Nem gondolom, hogy bármilyen kérdést kerülgetni kéne. Csunderlik Pétert megbántottam jó öt évvel ezelőtt. Hogy úgy mondjam, szóval, cselekedettel és mulasztással. Azóta több helyen is bocsánatot kértem az ügy miatt. Megteszem itt is. Neki volt igaza. Nem voltam korrekt. Nem jól döntöttem. És megbántam. És egyébként – teljesen jogosan, teszem hozzá – meg is lett a következménye az ügynek. Több laptól kirúgtak, elveszítettem a megélhetésem csaknem felét. Nehéz volt újra felépíteni a dolgokat. Ezt nem panaszképpen mondom. A felelősség az enyém volt, a következményeket viseltem és viselem. Sokat tanultam az esetből. Leginkább önismeretet. Nem volt szép tükörkép. Alaposságot. Felelősséget. Nagyon nehéz viszont szembesülni öt év után is teljesen ismeretlen emberek kvázi gyűlöletével emiatt. Az ember arra vágyik, hogy szeressék. És arra, hogy ha hibázik, és bocsánatot kér, akkor megbocsássanak neki.

Úgy érzed, a prózaírással újrakezdtél mindent? Arra gondolok, hogy a borítón nincs feltüntetve eddigi karriered, csak annyi, hogy ez az első regényed. Mennyiben más ez a terep?

Nem kezdtem újra. Egyetlen – ha szabad ilyen nagy szót használni – életművet írok. A terep változik, de a terep, hogy úgy mondjam, versről versre is változik.

Amikor olvastam a Magas tengert, két író ugrott be: Cserna-Szabó András és Fehér Béla. Elsősorban a zenék miatt, de a központi karakterek is hasonlóak. A te nyomozód is, Cserna-Szabó regényírója is hangsúlyosan szereti a komolyzenét, a könnyűt is, a metált is, Fehér Béla legutóbbi regényében szintén előkerülnek a popslágerek, mindhárman kallódó negyvenesek...

Rendben. És?

Hát nyilván az a kérdés, hogy mi a véleményed erről. Azt azért hangsúlyoznám, hogy alapvetően teljesen más hangulatúak ezek a világok. Szóba jött a Halál kilovagol Perzsiából a bemutatón, talán az az ősforrás. Vagy Nick Hornby? Te nem látsz ilyen rokonságot? Most beugrott még Bartis is. Szóval nekem nem nyomozók jutottak eszembe elsősorban. Mi a véleményed erről?

Nem voltak előképeim. Illetve, más oldalról nézve, csak előképeim voltak. Simon Marci felvetése a könyvbemutatón Hajnóczyval mint párhuzammal kapcsolatban meglepő, egyúttal érdekes, és – úgy gondolom – vállalható is. Csak a nyomozó abban a szakaszban van, amikor a halál még befelé lovagol Perzsiába…

Elég gazdag ez a nyomozó. Keres ennyit egy magyar rendőr? Állandóan iszik, márkás italokat, Jack Daniel's, Guinness... Ha jól emlékszem, Franciaországban nyaral. Viszont a cigijét szereti elszívni…

Ez egy fikció. Felteszem, egy átlag magyar rendőr nem is ennyire művelt, mint a nyomozó, nincs ennyi szabadideje. Gondolom, hogy a nyomozómmal ellentétben használja az internetet stb. stb. A regény saját – valóságos értelemben valószínűtlen – világa vagy működik és hiteles, vagy nem. Az már kérdés lehet.

Hát, én nagyon irigykedtem rá, mikor Guinnesst iszik a regényben, és arra gondoltam, hogy de meginnék én is egy jó Guinnesst, de hát milyen drága, a francba is. Egyébként nem túlságosan szimpatikus ez a nyomozó. Ez szándékos?

Ha jól értem, az a kérdés, szándékos-e részemről, hogy számodra, mint befogadó számára nem szimpatikus a nyomozó. A válasz: természetesen nem. Mint ahogyan az sem szándékos részemről, hogy egy másik befogadónak (jött már ilyen visszajelzés is) éppenséggel szimpatikus a főhős…

A cinikus világképe nem szimpatikus. Egyébként az, ahogy a főhős az újsághíreket kommentálja, behozta a politikát, és eléggé egyértelműen „balosnak” tűnik a karaktere. Ez persze elég problémás szó, de úgy értem, hogy biztos nem, hangsúlyosan nem Fidesz-szavazó. Nem mintha attól szimpatikusabb lenne. Szándékos volt ez, hogy kapjon egy ilyen réteget is az identitása?

A nyomozó nem balos. És nem is jobbos. A nyomozó egy fiktív alak, ezen belül is – reményeim szerint – egy érző és gondolkodó lény. Totális tévútnak tartanám az aktuálpolitika ideráncigálását. A nyomozó már önálló életet él. A könyv ki lett nyomtatva; nincs többé rá hatásom. Lehet róla gondolni bármit. És ez így van jól.

Egyébként szinte semmiben nem értek egyet vele. Olyan megállapításai vannak a politikai véleményén túl, amiben engem az elfogódottsága zavar. Például: „A kocsmákban mesélnek; mindig ugyanazt. A kávézóban vitatkoznak; mindig másról.” Én azért vitatkoztam már kocsmában, és meséltem kávézóban.

Nem baj. Örülök neki. Mindazonáltal nem látom be, hogy a te megállapításaid, illetve tapasztalataid mitől volnának érvényesebbek, mint a nyomozóé. Eddig már többször indokolt lett volna, mégsem tettem (reménykedtem?). Ezen a ponton viszont már kénytelen vagyok felhívni a figyelmet arra, hogy egy regényről beszélünk. Vagyis próbálunk beszélgetni. Ez azt jelenti, hogy nem kötelező egyetérteni a főhőssel (sőt!), viszont a konkrét – saját – valóság alapján – ebben a formában, ahogy most történik – talán vitatkozni sem érdemes vele. Gondolom, Raszkolnyikov gyilkossággal kapcsolatos megállapításaival sem értesz maradéktalanul egyet…

Nem, nem értek vele egyet. Kár, hogy Dosztojevszkijjal már nem csinálhatok interjút az Irodalmi Jelennek. Ha már itt tartunk: te kivel készítenél interjút szívesen?

Ottlikkal. Máraival. Krúdyval. Hunyadyval. Adyval. Kassákkal. Napestig tudnám sorolni. Csak a magyarokat. A világirodalommal kiegészülve pedig beláthatatlan ideig tartana a felsorolás.

Egyszer egy kocsmában megittunk egy kávét. Hogy vadabb legyen a történet, ráadásul ez nyolc éve volt, és erre azóta sem akadt példa, sajnos. A beszélgetésből két dologra emlékszem: 1. Azt mondtad, Csoóri nálad jó polcon van mint költő. 2. Alakul benned egy kisregény ötlete, nem tudod, mi lesz belőle. Az akkor a Magas tenger volt?

Csoóri polca nem változó polc. Bennem legalábbis. Mitől változna? A politika efemer dolog, hétről hétre változik. A vers nem. A nagy költészet az nagy költészet. Csoóri pedig nagy költő. Az a Magas tenger első csírája volt. De aztán vagy öt évig nem történt – bennem – semmi. Ez viszont gyönyörű együttállás, mert gyakorlatilag abból az időből egyetlen bekezdés maradt, ami végül bekerült a könyvbe, ez pedig az általad kiemelt felhős szakasz.

Ez szép! Ha választanod kellene (pisztollyal a halántékodon), hogy próza vagy vers, melyiket mondanád? Nem sokkal felszabadítóbb, mármint bizonyos értelemben lazább a próza?

A költészet a legelemibb közegem. Szóval még pisztolyt sem kell a fejemhez szorítani, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjak.

Toroczkay András