Tizenkét nő, akit Forgách Andrásnak hívnak

Forgách András le sem tagadhatná, hogy történetmesélésre született: estjén csak úgy ontotta magából a sztorikat, és a kalandos kitérők szövevényében nem egyszer moderátorához, Mayer Vivien könyvtárvezetőhöz kellett fordulnia, miért is kezdett bele ebbe vagy abba. A XII. kerületi Márai Sándor Könyvtárban rendezett beszélgetés apropóját – melyen testvére és szerkesztője, Forgács Zsuzsa Bruria is részt vett – Forgách 12 nő voltam című novelláskötete adta, de a különleges válogatáson kívül rengeteg másról is szó esett.

Akinek már korábban is feltűnt a Forgách és Forgács eltérő írásmódja, most magyarázatot kaphatott: András nevét a kórházban írták el születésekor, ám erre csak 16 éves korában, személyi igazolványa átvételekor derült fény. A testvérek egyébként a beszélgetésnek helyet adó Szabó Ervin fiókkönyvtártól egy ugrásra nőttek fel, és a könyvtár mellett gyakori látogatói voltak a szomszédos, akkor még Diadal filmszínházként üzemelő, mára bezárt Tabán mozinak is. Az András és Zsuzsa történeteiből kirajzolódó jó testvéri viszony szemlátomást megmaradt felnőttkorukra is, hiszen a 12 nő voltam nem jöhetett volna létre Zsuzsa nélkül. A novelláskötet előzménye az a négy női antológia (Éjszakai állatkert, Szomjas oázis, A szív kutyája, Dzsungel a szívben), melyet Forgács Zsuzsa szerkesztett, és egyedülállóak a magyar és a világirodalomban is. A nőszempontú antológiák már csak azért is létfontosságúak, mert férfiközpontú irodalmunkban a válogatások többsége „férfiantológia” – érvelt Zsuzsa.

A szerkesztő-írónő az Élet és Irodalmat hozta fel példának, melyben a női szerzők közlési aránya megegyezik a Parlamentben ülő nőkével: nyolc százalék. Többek között emiatt is fontos küldetés az antológi-asorozat, melynek még két kötetét szeretné megvalósítani az „anyaszerkesztő”. Ez az elnevezés azért is illeti meg Zsuzsát – magyarázta András –, mert sok olyan mű született meg általa, amelyek egyébként nem jöttek volna létre – több szerző ugyanis nem „hivatásos” író, vagy ha az is, hathatós szerkesztői biztatás kellett a szövegek megírásához. De van még egy apropója az elnevezésnek: a testvérek édesanyja, szülésznő volt (az ő nevét, a Bruriát vette fel Zsuzsa, ez a Klára héber megfelelője). Nos, a testvér és anyaszerkesztő már az első antológiánál rávette bátyját, hogy ő is szerepeljen benne női álnéven, és ezt folytatták a többi kötetben is. A felkérésnek gyakorlati oka volt: az egyik szerző visszalépett a közléstől, de a novellája alapszituációját már semmiképp nem akarta veszni hagyni Zsuzsa, így András megörökölte egy különös szerelem helyszínét, Leningrádot a történetete hátterének, ebből lett András Hanna Alekszej című novellája. (Akkora sikere lett, hogy oroszra is lefordították, sőt mit sem sejtve András Hannáról fotót is kértek, melyhez a testvérpár egy barátnője állt modellt.)

A Házi Eszter néven jegyzett novella háttere sem kevésbé szórakoztató: Forgács Zsuzsa ugyanis Esterházyt is felkérte az egyik antológiában való álneves szereplésre, de az író a háromévnyi titoktartási kötelezettséget sokallta, így végül nem vállalta el a szereplést. Ismét a szerkesztőnő bátyja lett a „Jolly Joker”, ahogy András fogalmazott: beugrott Esterházy helyett – a kívánalom szerint egy jellegzetes EP-s hangütésű történettel – és Házi Eszterként bekerült az antológia-sorozat negyedik darabjába.

S hogy leleplezte-e valaki a nőalakok mögött rejtőző Forgáchot? Nos, az álca olyan jól sikerült, hogy még a játékba beavatott ismerősök sem tudták megfejteni, kiknek a neve mögé bújt az író. Rajta kívül egyébként még két férf iíró szerepel a női antológiákban, de hogy kik, egyelőre szigorú titok – mondta Forgács Zsuzsa Bruria, és még azt sem árulta el, mikor rántja le a leplet a kakukktojásokról.

A 12 nő voltam című kötetből hat novella született a női antológiákba, a másik hatot „úgy rugdaltam ki Andrisból” – mesélte mosolyogva Zsuzsa, de Forgách történeteit hallgatva megállapíthattuk, hogy komoly kényszerre nem lehetett szükség, az író olyan élvezettel lubickolt a szerepváltás kínálta játékhelyzetekben. Mayer Vivien arra kérdezett rá, mi a különbség aközött, hogy női álnéven ír egy alkotó, vagy egyszerűen női elbeszélőt állít a története középpontjába. Hiszen ez utóbbi is remekül működik például Pályi András műveiben, vagy Forgách nagyregényében, a Zehuzéban, de akár Egressy Zoltán közelmúltban megjelent elbeszéléskötetének több darabjában is. Forgách Nádas Péter átlényegülésének történetével válaszolt, amikor a Párhuzamos történetek írása közben Gyöngyvér megformálásakor az író szabályosan félt a „nővé alakulástól”. Nádas neve egyébként többször is visszatért a beszélgetés során, nemcsak mert Forgách meglátása szerint egy sajátosan „androgün” író, de a Párhuzamos történetek egy epizódjából készült háromszereplős Forgách-darabot jelenleg is játsszák a Rózsavölgyi Szalonban.

„Attól, hogy álnéven írtam, a képzelőerőm is másképp működött” – állapította meg az író, s hogy olvasói oldalról felismerhető-e a női és férfi észjárás közötti különbség, arra Zsuzsa szolgált szemléletes példákkal. Saját bevallása szerint rendkívül éles szemmel ismeri fel egy-egy mondat írójának nemét. Ilyen árulkodó jel például, hogy a férfi író sokkal könnyebben bánik olyan témákkal, amelyekkel egy nőnek meg kell küzdenie. Van viszont, amiben a férfiak maradnak alul – tette hozzá András –, többek közt a ruházat leírásában. És megint csak Nádas a kivétel: bámulatosan hosszúak és látványosak a ruhaleírásai. A szerepjáték egyébként sem áll távol Forgáchtól: korábban is űzött ilyen irodalmi tréfát, amikor az Újholdban közöltek tőle egy fiktív Kleist-levelet. Az utolsó pillanatban leplezte le magát Nemes Nagy Ágnesnek, mire visszahívták a nyomdából a lapszámot, és az írónak egy lábjegyzetben közölnie kellett a fikció tényét.

A kötet novelláinak hősnői jellemzően felvállalják a szenvedést a szenvedélyért – állapította meg Mayer Vivien, amire az író így reflektált: a nagy szerelmek táptalaja mindig valamilyen őrült helyzet. Tipikusan olyasvalakibe szoktunk beleszeretni, aki mindannak megtestesítője, amit nem választanánk – ilyen Swann szerelme Proustnál. Ez a barátságokban is működik (itt említették példaképp a kacagtatóan ellentmondásos viszonyt Hajnóczy és Petri között, akiket „csak” az alkoholizmus kötött össze.)

A 12 nő voltam történeteinek már-már bizarr volta az „állítsunk fel egy lehetetlen helyzetet, és bizonyítsuk be, hogy működik” elven nyugszik, fogalmazott Forgách, de a kalandos jelleg a regénynyi történetek novellába sűrítettségéből is adódik. Szintén szembeötlő, hogy gyakorta áldozatszerepben tűnnek fel a nők, ha szatirikusan ábrázolta is őket az író. Ehhez az édesanyja volt a minta – mesélte Forgách –, akit gyerekkorában folyton a család szolgálóleánya szerepében látott – mosott, főzött, takarított, mellette teljes állású ápolónőként dolgozott. (A nőcsábász apuka körül zajló élet emlékeiből is több, a novellákban visszatérő mozzanat táplálkozik.)

Az „álarcos” történeteket Forgách egyébként nem akarta leleplezni, és kötetben publikálni, tetszett neki az ötlet, hogy csak halála után derüljön ki a játék. De mint sok minden másra, erre is húga és szerkesztője beszélte rá – jó érzékkel, tehetjük hozzá, hiszen most szegényebbek lennénk tizenkét „meghökkentő mesével”. S hogy mik ezek, pontosabban kik ezek a főhősnők, annak sűrítményét egy-egy mondatban fel is olvasta az író, és a közönség megszavazhatta, melyiket szeretné hallani az estet záró felolvasáson. Így hangzott el a hatodik történet, a nőé, aki újra találkozik 12 élettel korábbi karmikus szerelmével…

Szöveg és fotók: Laik Eszter