Rovásjelek titkos története

Mandics György Róvott múltunk című nagyszabású, többkötetes munkájában foglalkozik részletesen a rovásírás történetével – vezette be Tábori László a beszélgetést. De mi a történelmi háttere ennek a nagy múltú hagyománynak, melyről a történetírók hajlamosak megfeledkezni, és az iskolában is csak elvétve oktatják?  

"Vak ügetését hallani hajdani eltévedt lovasnak" – Tábori László Ady-verssel kezdte a műsort

Mandics György Géza fejedelemnél kezdte a visszatekintést. A Géza idejében lezajlott „rendszerváltás” egy nyugati típusú állam létrejöttét célozta meg, s annak érdekében, hogy ne Koppány legyen a trón örököse, külföldieket kellett behozni az országba. Mivel azonban ők nem saját ügyért harcoltak, cserébe valamit kínálni is kellett nekik, s ez a föld volt. A földek akkor nem magántulajdonban voltak (ez a birtoklási forma még ismeretlen volt), helyette egy-egy törzshöz tartoztak, s e tulajdonviszonyokat rováspálcákon rögzítették –magyarázta Mandics György. A földek elvételéhez ezeket a rováspálcákat meg kellett semmisíteni – az új tulajdonviszonyokat már István király szignálta a kutyabőrökön. A rovásírás áttételesen a Koppány-hívek ügye lett, vagyis akik a rovás mellett kardoskodtak, implicite Koppányt, s vele a régi rendszert akarták hatalomra juttatni. E hasadás óta számít megbélyegzettnek a magyar kultúrában a rovásírás. (Miközben más népeknél gond nélkül tovább éltek az ősi írásmódok, például a germánoknál a rúna – tette hozzá a kutató.)

Mindkét kutató jeles ismerője az ókori keleti kultúráknak

Tábori László Bakay Kornél történész okfejtését idézte: eszerint nem a Nyugat „felsőbbrendűsége” miatt kényszerültünk a nyugati kultúra átvételére, hanem miután az iszlám hódítás szétzúzta a sztyeppei államokat, megszűnt a hátországunk. Mandics szerint messze nem ez az egyetlen oka a nyugati orientációnak, de mint sok más rokon kérdésről, erről is napokig lehetne értekezni. A lényeg, hogy Géza választása mintegy eltörölte az addigi történelmet, konkrétan a rovással jegyzett királylistákat is, amelyek hasonlóak voltak a mongolok és törökök uralkodóinak jegyzékéhez. Tábori László felhívta a figyelmet, hogy az utóbbi években már elismert történészek, így Róna-Tas András is tettek megengedő nyilatkozatokat, miszerint létezett valaha saját írásrendszerünk.

Mandics György szerint a tagadás összefügg azzal a félreértéssel, hogy a magyarok István előtt állítólag nem voltak keresztények. Pedig nem így volt – állapította meg az íráskutató –, keresztények voltak, csak Bizánchoz tartoztak, 773-ban az avaroknak már volt bizánci püspöke. Ezt onnan tudjuk, hogy a Titel melletti püspökség leírása ránk maradt. Persze, az is bonyolult kérdés, és hosszan taglalhatnánk – tette hozzá Tábori László –, hogy mit értünk pontosan kereszténység alatt. A rováspálcák megsemmisítésével – folytatta Mandics –, és az idegenek behívásával a régi történetírók helyét is a beköltözők vették át, akik a „majd mi ráncba szedjük ezt a vad népet” szemléletet sugallták műveikben.

Mandics megjelentetné a rováskrónikát

Ezzel a beszélgetés elérkezett az őskrónikák kérdéséhez, melyek történetét szintén sok vita övezi. Az idegenek jegyezte krónikák meglehetősen vad, emberhússal élő népnek írják le a magyarokat, akik Szkítiából jöttek, és többnejűek voltak. Ezek jellemzően latin nyelven született művek, hiszen maga a történetírás latin kézbe került – állapította meg Mandics György. Tábori László arra emlékeztetett: a Nyugat nem tudta megbocsátani, hogy beözönlött a Kárpát-medencébe egy magas kultúrájú, különleges harcművészettel bíró nép, amely képes volt egy erős államot létrehozni, és gyakorlatilag legyőzhetetlen volt – nem véletlen, hogy a krónikákban csak elítélően szólnak rólunk. Mandics szerint az ismert krónikákon kívül (Anonymus, Thuróczy, Kézai Simon, Képes Krónika) még messze több létezett, csak nem vettek róluk tudomást.

Jobbra Csisztay Gizella, Mandics György felesége

Az első rováskrónikát 1873-ban Somogyi Antal jelentette meg Aradon, csak nem volt pénze, energiája átültetni latinra. Maga az anyag a Mátyás idején született, énekes-hegedűsök által előadott történetekből áll össze – ezt a 77 éneket magába foglaló gyűjteményt nevezzük „rováskrónikás anyagnak”.  Egy részletet is meghallgathattunk Mandics György felolvasásában, hogyan írja le a szöveg a kezdeteket. A krónika paradicsomi állapotokat tükröz, egy Evilát nevű helyről számol be, melyből négy folyó fakad, s egy Kám nevű ősapát emleget. Fontos azonban megjegyezni – hívta fel a figyelmet Mandics és Tábori is –, hogy ez a Kám nem azonos a bibliai szereplővel, Noé fiával. Kám eredetileg egy szárazföld neve volt, ahol Emü vizet adott, és a puha földből születtek a magyarok. Ebben a krónikában – összegezte Mandics György a tanulságokat – nem esik szó a Csodaszarvas-legendáról, Dúl királyról; egy általunk eddig nem ismert, merőben új világkép lép elő a lapokról. Tábori László ezt kiegészítette az Anonymus-féle krónikával szembeállítható tényekkel, például, hogy a magyarok nem Erdélyt foglalták el utoljára, hanem tovább haladtak, és nem a Csodaszarvas, hanem a turul vezeti őket a történelmen át, az őshazától egészen I. Béláig. A krónikából kibontakozó istenkép szintén figyelemreméltó. A teremtésmítoszra nem terjed ki a figyelme, ellenben hangsúlyosan a magyarok Istenéről szólnak az énekek, akinek csak az ő népe sorsa fontos.

A beszélgetés az Írószövetség könyvtárában zajlott 

Mandics György nagy terve, hogy ezt az eredetileg tizenegy kötetes rováskrónikát átírással együtt megjelentesse. Az eredeti szöveg tisztázása nyelvészeti kérdés – jegyezte meg a kutató –, a másolások során ugyanis számos hiba került a szövegbe. Gyakori a rovásjelek és a latin betűk felcserélése, de az is előfordul, hogy a másoló a „saját szakállára” próbál értelmezni egy általa homályosnak tartott szövegrészt, s épp ezáltal ront rajta. A rímes énekek között vékony szálként a szerelmi líra is felbukkan – mondta Mandics –, de egészen más ez a költészet, mint amit ebben a műfajban ismerünk. Ennek érzékeltetésére a kutató fel is olvasott egy részletet, mely egy románcot beszél el a vadászaton megpihenő, a pázsitra leheveredő Mátyás király és egy szép lány között.

A beszélgetés végén Tábori László kitért még a rovásírás mellett valószínűsíthetően létező egyéb írásrendszerek kérdésére is, melyre Mandics György úgy reagált, bőven előkerülhetnek még más írások is. A közönségből több kérdést is kapott a kutató, így többek között a Nagyszentmiklósi kincsen felfedezett rovásszövegek megfejtésével kapcsolatban. A kincsen hét ilyen írás is olvasható – válaszolt Mandics –, számos megfejtésük létezik, a legutóbb Zágoni András publikálta a sajátját.

Szöveg és fotók: Laik Eszter