Jelige: Kékszemű álmodozó – Földanya sebei, Ösztönök és normák

Jelige: Kékszemű álmodozó

Földanya sebei

Bevezető

Az ember emberből van. Megtanulta használni a kést és a villát, megtanult szeretni és ölni, háborúzni, játszani és házakat építeni. A távolságok leszűkültek a szupervonatok, repülőgépek, autók, mobiltelefonok és az internet világában. De az ember még mindig elsősorban önmagáért él, saját érdekét, családja, szerettei és barátai boldogulását helyezi előtérbe. Célja mindig egy jobb, boldogabb, kényelmesebb lét volt, ennek érdekében hegyeket mozgat, folyókat terel és a föld mélyére ás. Egyre kevesebb az a nép, vagy kultúra, ami összhangban él a természettel, az emberek nagy része tárgyak szorításában és a pénz bűvöletében él, a mennyiségi lét árnyékában nem találja helyét.

A dolgok közepébe vágva…

Az ember már évszázadok óta ejt sebeket a Földön. Amióta megtalálta a tüzet nem csak épít, hanem pusztít is. Fákat irt ki, az erdőkkel együtt kipusztítja az élő közösségeket, megbontja a szárazföldi ökoszisztémákat. Először ezt csak kismértékben tette, részben mert gyenge volt és félte az elemek haragját, részben mert technológiai fejlettsége nem volt még azon a szinten. Később erősebbnek hitte magát, és a Földet magáénak gondolta. A XVIII.-XIX. századra a régi erdőségek nagy része kipusztult, a XIX. - XX. századra pedig a Föld mélyének kirablása lett az ember technikai fejlődésének kárvallottja. A fejlődés egyet jelentett, s jelent ma is az energiák és erőforrások hajszolásával, amit vagy megújuló vagy fosszilis energiahordozók révén a Földtől veszünk el. Az erdők kipusztítása jórészt megtörtént, a fosszilis energiahordozók nagy részét szintén teljesen feléltük, s ez ráadásul évmilliók alatt kialakult - nem megújuló - energiahordozót jelent. A tüzelés és az egyre fejlettebb „kényelmi” technológiák bűze és maradéka (ipar, energetika, közlekedés) beszennyezte a levegőt, a folyókat, a talajt (kemikáliák, műtrágyák); saját hulladékunk eltűntetése egyik legnagyobb problémánk és sajnos üzletünk is egyben. 

Földanya sebei

Akárhol is élünk ma (leszámítva a pár megmaradt földi paradicsomot), mindenhol látjuk és érezzük saját pusztító tevékenységünk nyomait.  A manapság sokat emlegetett globális felmelegedésért (vagy klímaválságért) a természetes eredetű okok mellett (pl. vulkánkitörések, erdőtüzek) kb. 60-70 %-ban az ipar, a kereskedelem, energetika és a közlekedés felelős. A tömegtermelés és a mennyiségi gondolkodásmód (fogyasztói társadalom) miatt a XX. században a rohamosan gyarapodó gyárak, erőművek napi mellékterméke, valamint a közlekedésben is meginduló tömegtermelés (autók, szórakoztatás-technikai berendezések, elektromos kisberendezések, ruházat, tisztítóipari termékek, stb.) teljesen elszennyezte a levegőt. Egyrészt tönkretettük saját levegőnket, amivel az egészségünket rongáljuk. Másrészt az ózonréteg kilyukasztása a roncsoló ultraibolya sugarak elleni védelmet is megszüntette (bár ez a hatékony kampánynak hála javarészt helyreállt), harmadrészt teljesen megbolondítottuk a légkör összetételét, ami klímaváltozáshoz vezet; és közvetve okozója lehet a tájfunok, szökőárak és egyéb pusztító jelenségek elszaporodásának is. No meg persze az élővilág sincs felkészülve a hirtelen változásokra, s amellett, hogy szegényedik, sérül is (és az összefüggéseket még állítólag sem látjuk)..…

Nemcsak a levegőt szennyeztük tönkre, de saját életünk alapja, s bölcsője, a víz is áldozatunkká vált. Míg az köztudott, hogy néhány százalék csupán a Föld édesvízkincse, ez mégsem akadályozza meg a körültekintést bármely tevékenységünkben. Olajjal, benzinnel, hulladékokkal, vegyi anyagokkal szennyezzük folyóvizeinket, emellett a talaj víztartalma is szinte teljesen elszennyezett. Nem beszéltem még a végtelen pazarlásról a világ fejlett részein, amíg a szegényebb és sivatagosabb részeken milliók halnak meg ivóvízhiány miatt.

Ami nem látszik, az nincs is. Ilyen alapon azt hihetjük a talaj tiszta maradt. Hát nem. A bányászkodás krátereket, gödröket és mélyen fekvő üregeket képezett, ahol szintén erősen szennyezett gócok keletkeztek, emellett rengeteg veszélyes anyagot temettünk a föld alá hosszú éveken át ellenőrzés nélkül (hulladéklerakók). A tájsebek kategóriába tartoznak a meddőhányók is, melyek holdbéli tájakat képeznek, a kiporzás mellett az elsivatagosodást, vagy legalábbis a termőtalajvesztést is elősegíthetik. Az iszonyú mennyiségű hulladékot legtöbbször erdőszéli illegális lerakóba hordják, vagy betemették valahová. Ezek csurgalékai szintén a talajt és a talajvizet teszik tönkre.

A lelkünk is szennyezetté vált. A média, a politika, a dübörgő gazdaság, a reklámok mind-mind arra ösztönöznek bennünket, hogy fogyasszunk és vegyünk, az életszínvonalunkat tárgyak, technikák kezébe adtuk. Amíg gyermek voltam az erdő tele volt túrázókkal, ha ma ritkán kijutok az erdőbe néhány emberrel találkozom csak, kivéve, ha a népszerűvé vált teljesítménytúrák bevonzzák az embereket a zöldbe. Ma szánalmasnak tekintik azt, akinek nincs jogosítványa, számítógépe, mobiltelefonja. A hajléktalanok meg már nem is emberek. A karácsony sajnos mérvadóan a bevásárlásról szól. A tévéműsorokban sikk a butaság, nem az igai teljesítményt, hanem a felszínt tartják etalonnak, az erkölcs pedig sokadrangúvá silányult. Márpedig a Föld lakójaként lelki rokonságot kell vállalnunk azzal az élettérrel, ahol élünk.

Összegzés

Nem szeretek siránkozni, sem pánikot kelteni. Ez maradjon a média privilégiuma. Ezért a végére hagytam az ötleteket és a jeleket, melyek azt mutatják, talán nincs még minden veszve.

Egyik ilyen reménysugár lehet az, hogy az emberek mostanság a környezetbarát technológiákat és a megújuló energiaforrásokat próbálják előnyben részesíteni. Komoly beruházás nem történhet ma fejlett országban környezetvédelmi tervek, hatástanulmányok nélkül. Persze az olaj-gáz lobbi és az autóipar egyenlőre egy másik súlycsoportot képvisel, de talán ha az emberi agyakban megindul valami, akkor az esély is növekszik. Nagyon népszerűsíti például az Európai Unió a szél, víz, napenergia hármasát, ami kiválthatná végre valahára a fosszilis energiahordozókat, melyekre véges számuk mellett jellemző az erősen szennyező hatásuk is. Talán meg kellene említeni azt is, hogy a termálvizek sem csak lubickolásra alkalmasak (hanem hőenergiává és közvetve elektromossággá is alakíthatóak), az alkoholt pedig nem csak meginni lehet, hanem régóta ismerik üzemanyagként való felhasználását. Persze nem kell minden kis patakból vízerőművet gyártani, de a nyugat-európai viszonyokhoz képest Kelet - Európa, Ázsia és a fejletlenebb afrikai országok messze el vannak maradva. Sok helyen próbálkoznak önellátó öko-települések létrehozásával, ahol minden helyben termelődik és helyben is marad, az újrahasznosítás és a visszaforgatás révén. Megjegyzem ez több ezer éve is működött már nemegyszer….

Az érme másik oldalát a fogyasztás csökkentése jelentené. A takarékosság a vízzel, elektromossággal, és a keletkező hulladék csökkentése, valamint az újrahasznosítás és újrahasználat fokozása. Már most sok helyen vannak szelektív hulladékgyűjtők, de a hasznosítás részében szerintem még rengeteg a tartalék lehetőség. Fontos emellett a vásárlói tudatosság is, Csak azt vegyük meg ami feltétlenül szükséges, ne halmozzunk fel készleteket, lehetőleg környezetbarát terméket fogyasszunk. No ebben segíthetne a média is…!

Hát ennyit gondolatébresztőnek, végül egy remek idézet zárásképpen Visky András, Az utolsó fénykép című verséből: ”milyen otthontalan, ki a világból otthont hasított magának, s tetővel vakította meg az eget.”

Ösztönök és normák

Az ember örök kettősséget hordoz magában. Elszakadt a természettől, hiszen már nemcsak lakja, de alakítja is környezetét, ugyanakkor ősi múltjának ösztönös viselkedését hordozza génjeiben.

Születésétől fogva tanítások és tiltások hálójában kalandozik minden egyén, a családi neveltetés és a társadalmi elvárás, valamint az erkölcsi norma formálja képére. Persze nem mindenki képes (vagy nem akar) megfelelni a társadalom elvárásainak, ami ilyenkor kitaszítja magából a vétkezőt. A kitaszított lehet bűnöző, otthontalan, vagy csak szélsőséges elveket valló egyéniség. Ilyenek voltak a hippik, vagy mostanság a punkok, de a vallási fanatikusok, illetve a hajléktalanok is a társadalom számkivetettjei.

Az elvárások széles palettát festenek elénk. Népcsoportok, nemzetiségek, vallási vagy eltérő világnézetű emberek alkotta közösségek, de akár a generációk között is nagy eltérések lehetnek a jó, a rossz, a megszokott, vagy az elítélendő viselkedési kultúra megítélését illetően. A földrészek szétszakadása akár normabeli eltérést is jelezhet, hiszen ami Afrikában természetes, az furcsa lehet Európában, vagy Amerikában, az ázsiai társadalmi-kulturális normarendszer pedig legkevésbé sem hasonló a többihez.

S az ösztönök? Mennyiben felelősek a legtöbb emberben gyökerező kegyetlenségért, vagy vadságért, amely ha felszínre tör, háborúkat szül, gyilkosságokat zúdít a saját elménk és értelmünk által kitágult és esetenként jelentősen eltorzult világra?… Mennyire ösztönös ellenkezésünk minden ellen, ami ismeretlen vagy más, mint mi? Megnézzük az utcán a más színű és vallású embert, megbámuljuk a furcsa frizurájút és másképp öltözködőt, ösztönösen berzenkedünk az eltérő szexualitásútól és bizony a sérült embereket is a legtöbben titkon vagy nyíltan „lekezeljük”.

Az állat akkor öl, ha éhes vagy fél, vagy ha szaporodás a tét. Az ember képes élvezetből, dühből, vallási okokból, esetleg hirtelen felindulásból vagy anyagi javért is ölni. Vajon mennyire tudtunk részesei maradni saját bolygónk ökoszisztémájának? Vajon nem az ösztönök szabadságát hirdeti századunk? Hiszen a szexualitás intimitása ma már a múlté. Vágyakat – s néha agressziót - közvetít a sajtó és a média. Ösztönössé hajszolnak minket a pénz után törtető taposómalomban, ahol a barátság, együttérzés és egyenesség normái már kiveszőfélben vannak.

Felmerülhet az a kérdés is, hogy vajon mennyire távolodtunk el a természettől, hiszen szépérzékünk és érzelmeink (lelkünk virágai) ösztönösen az erdők, folyók, hegyek, tavak és tengerek felé húznak, ugyanakkor a technika „csodái” átmosták lelkünket, s agyunkat. Egyre többen választják a számítógépet, az internetet, a három dimenziós laptévét a kimerítő túrák helyett, tévéből nézzük a természetfilmeket, vagy terepjáróval felmegyünk a hegyre és öt perc csodálat után hazaszaladunk egy focimeccs vagy egy buta sorozat kedvéért.

A növények és állatok ösztönös boldogsága talán messzire került tőlünk, de ha megpróbáljuk megtalálni az egyensúlyt a normákhoz kötött és az ösztönös viselkedés között (egyik sem feltétlenül üdvözítő, az egyensúlyon van a hangsúly), akkor talán szebben, s egyszerűbben élhetjük meg mindennapi „mostjaink” rövid időszakát.

Végső válaszra nem vállalkozom. Ehhez minimum prófétának kellene lennem, ami nem vagyok. Egy biztos: az ember nem fehér, vagy fekete. Elméjében és lelkében él a rossz és a jó is. Talán olyasmi ez, mint a Jin és a Jang egysége, bár ehhez a szellemiséghez sem ragaszkodom egyedüli üdvözítő megoldásként. A jó és a rossz harcát (ezen a szintéren minden relatív, szubjektív is egyben), múltunk ősi ösztönei és a társadalmi normák közösen teszik egésszé, így teljesül a bennünk fortyogó egyéni látásmód, melyet a szellem eszmeisége határol be.

A határt megszabni nehéz. Az egyént nemzeti vagy nemzetiségi hovatartozása, neveltetése befolyásolja döntései meghozásának során, ugyanakkor ösztönösen és egyénre szabottan dönt (reagál) akár ettől függetlenül is sok kérdésben (helyzetben). Az intelligencia és az egyéni bátorság is számottevően befolyásolja az egyének döntés-mechanizmusát ugyanabban a döntéshelyzetben.

Ne felejtsünk el egyéniségek maradni és elismerni a más kultúra, vallás, szokás, felfogás vagy viselkedés világát (hiszen a tolerancia lenne az ember legfőbb ismérve egy nem létező ideális világban), de ne tagadjuk meg gyökereinket, hiszen saját ősi szálaink eltépése a süllyesztő felé visz! Részei vagyunk az egésznek, de alkotó elemei is. Semmi sem állítja meg a szabad gondolat erejét.

Az ember nem sziget, hanem a világmindenség része, de ugyanakkor egyénisége a legfőbb ereje. Az a társadalmi norma nem lehet elfogadható, amely egybeolvasztja és megzabolázza a sokszínűséget.

Fontos lehet, hogy az ember megtalálja kereteit és határait ezen a gyönyörű bolygón, hiszen az erkölcsi tévhitek, a kizsákmányoló tudat és a gátlástalan egoizmus tönkreteheti az egyensúlyt, belenyúlva a Föld rendszerébe.

Emellett mindenkinek szüksége van megtalálni szellemi és lelki egyensúlyát, a harmóniát mely révén része lehet a „legfennső” vagy „legbennső” jónak, egy mindenek felett álló normának, legyen ez akár Isten, akár Univerzum tökéletes valója, a mindenség mozgatórugója.