Jelige: Jelek

 

Jelek

Jelek vannak az álmokban, olyan jelek, amelyeket a valóságban nem veszünk észre, már elveszítettük ezt a képességünket. Jelek a múltból, a lélek és az idő mélységeiből.

Üzenetek, emberektől, akiket szerettünk, akiket elveszítettünk, vagy akiket soha nem mertünk megtalálni.

Kijelölik a sorsunkat, mint halvány nyomok egy végtelen sivatagban.

A magány, az ÉN kitölti a sivatagot, hiszen nincs benne semmi más. Minden egyformán végtelen.

Bénító a végtelenség. Hiszen nincs benne honnan hová. Akarat, mozgás, támpont, változás.

És nincs is miért. Itt, ezen a színen már minden lejátszódott.

Gomolygó délibábban,

valaha volt őserdők virulnak,

állatok szaporodnak,

vizek hömpölyögnek,

emberek születnek.

Minden harcol az életért, de csak az ember akar mindenáron győzni. 

Legyőzi a fákat.

Legyőzi az állatokat.

Legyőzi a vizeket.

Legyőzi az összes többi embert.

 

És uralkodik mindenen.

A sivatagon.

 

Csak a sivatag felett lebegő délibábon nem.

Az álmokon nem, amikben jeleket küld nekünk az univerzum.

 

 

Ítéletidő

 

Ültek egymás mellett a kocsiban, mintha mindketten egyedül volnának. A nő tudta, hogy a férfi képes órákig egy szó nélkül vezetni. A rezzenéstelen arcon a szembejövő kocsik felvillanó fényei ugyanolyan közömbösen csúsztak le, mint előbb a koncerten a zene hullámai.

Az a kis rosszallás most is ott ült a férfi arcán. Mint mindig. Most az nem tetszett neki, hogy itt ül a péntek esti csúcsforgalomban, a szakadó esőben, a szűnni nem akaró viharban. De ha menni kellett, hát ment.

A nő saját arcát nézte a sötétség tükrében, amint fel-feltűnik és semmivé foszlik. A csend ritmusára, gondolta. Hagyta, hogy az egyhangúság túlsodorja az ébrenlét határán.

Már épp kiértek a városból, a kocsifolyam egyenletes tempóban hömpölygött az éjszakában. A nő egy ütést érzett a mellkasán, a teste tovább akart csúszni a sötétség felé. A fájdalom visszarántotta.  A kocsi a vizes aszfalt ellenére szinte helyben megállt, a gumik épp csak megcsikordultak. A szembejövő autó keresztbe fordult az úton, és a nő látta, hogy a két kocsi között egy kis állat suhan el. Egy róka. A kísérteties halogén fényben nem volt vörös, inkább kopottas barna, de zászlós farka hegye fehéren villant. Szájában egy magánál nagyobb tyúkot vitt, a tyúk feje élettelenül himbálódzott, ahogy a róka futott.

A nő behunyta a szemét, nem akarta látni a szétroncsolt testet az úton, a vért, a méltatlan és durva halált. Teste megfeszült, de sikoltani csak befele sikoltott, ahogy máskor is, ha a halál az életébe tolakodott.

-          A kis rohadék! – lihegte a férfi. Arcát életre keltette a düh. – Megúszta!

Az út szélén ott gurult a tyúk, de a róka nem volt sehol.

***

A róka nem ment ki a nő fejéből. Mindig is próbálta a dolgokat megérteni. Úgy gondolta, a róka a kölykeinek cipelte át a zsákmányt az úton. Másképpen megehette volna ott, ahol megfogta. Ha a róka mégis meghalt, akkor a kicsik is el fognak pusztulni… Az apokaliptikus látomás a lassan halódó kicsi állatokról mindig ott volt a szeme előtt.

Hétfőn nem bírta tovább. Miután elvitte a fiúkat az iskolába, a főút felé került. Felismerte a helyet, ahol a rókát látták. Megállt. Irtózott a sűrű bozóttól, de azért lassan, minden lépés után hosszan hallgatózva, mégiscsak eltávolodott vagy ötméternyit az úttól. Akkor meglátta a kis ványadt testet, élettelenül elnyúlva a fűben. Kicsit odébb tollak, és a félig szétrágott tyúk maradványai.

A nő fejvesztetten menekült, nem törődve a lába alatt szétreccsenő ágakkal. Be akart szállni a kocsiba, de hánynia kellett.

                                                                        ***

Mire hazaért, látszólag valamelyest megnyugodott. De a valóság lepergett róla, a saját külön világában élt, amibe nem fért más, mint az, hogy a kis rókák életéért ő a felelős. Minden nap vitt nekik valami ennivalót, és az út szélén hagyta. Az étel másnapra mindig elfogyott. Látni sosem látta a rókákat, bár néha egy órát is elidőzött a bokrok alját lesve.

Hétvégén estefelé ment ki, és akkor látni vélte a csillogó szemeket a félhomályban. Azon túl minden este kijárt.

A fiúk élvezték, hogy szabadjára vannak engedve, és senki sem zavarja őket korán ágyba. A férfi sem tette szóvá a változást.

Egyik este mégis odament a nőhöz, és azzal a fensőbbséges mozdulattal ölelte át a vállát, amit az annyira gyűlölt.

-          Ha elmegyek, neked kell rájuk vigyáznod – mondta.

-          Elmész megint?

-          Hisz látod, mi folyik odaát – intett a férfi a tévé képernyője felé, ami mindig ott villódzott életük hátterében. Ugattak a fegyverek, sötét árnyak váltak valóságossá egy-egy pillanatra a torkolattüzek fényében.

A nő most nem sírt, mint máskor.

-          Mikor indulsz? – kérdezte, és nem nézett a férfira, nem akarta látni az arcát.

-          Holnap. Ki kell vinned a reptérre.

-          Hányra?

-          Este nyolcra.

-          A fiúk is jönnek?

-          Minek jönnének? 

***

Már sötét volt, mikor elindultak. A férfi ült a volánnál. Ha kocsiba ült, mindig ő vezetett. A fiúk késő estig tévéztek, felváltva nyomkodták a távirányítót, valami izgalmasat keresve. Az egyik adón a híradó ment, és a riporter a villogó rendőrautók előtt arról beszélt, hogy a tömegkarambolt rókák okozták.

-          A kis rohadékok! – mondta a nagyobbik fiú. – Remélem, kinyiffantak.

-          Apuval majd jól levadásszuk őket – mondta a kicsi, és úgy tett, mintha a szeméhez emelne egy puskát.

***

A nő egy nagy váróteremben ült, lebegett a puha székben. A kárpit égszínkék volt, és foszforeszkált a minden oldalról beáramló tejfehér fényben. Egy kérdőívet kellett kitöltenie, az angyalarcú kisfiú, akitől kapta, egy tollat is adott hozzá.

A lap tetején szűkszavú utasítás állt: 

Önnek mindössze tíz szabály betartásáról kell számot adnia. Értékelje egy ötös skálán azt, hogy Ön hányszor szegte meg az alábbi szabályokat.

 1  gyakran  2  többször   3   véletlenszerűen   4  soha   5  még gondolatban sem

Kérjük, gondosan mérlegelje a 4-es és 5-ös fokozat közötti különbséget!

 

1. 1.      Első szabály: Ne ölj!

 

A nő kezében a toll bizonytalanul vándorolt a 4-es és az 5-ös érték között. Felnézett a többi várakozóra. A szemközti széken ott ült a férje, ő sem jutott túl az első kérdésen. Arcára letörölhetetlenül kiült az örökös sértődöttség.