Tükörben felejtett szavak

Csendélet apokaliptikus víziókkal, fekete-fehér fotó láthatatlan arcokkal – paradox képek sorozata, amely mégis egységes egésszé áll össze. Fenyvesi Orsolya első verseskötete, a Tükrök állatai modern bestiárium: rejtélyes állatalakokat, misztikus figurákat vonultat föl. A JAK-füzetek 179. darabja a fiatal költőnő harmincöt versét fogja össze két ciklusban. A szerző a kötetet Damien Bonneau francia költő-zenész-képzőművésznek ajánlotta, akivel együtt már több versvideót is készített, 2013. november 28-án pedig közös estjük volt.

Kép és szöveg a Tükrök állataiban is összekapcsolódik. A hátsó borítón Karácsonyi László Asztro-Mária című olajfestményének variációja látható, amelyen a Madonna-arcot szkafandersisak üveggömbje zárja magába. Ott, ahol a könyvek többségénél az ajánlás vagy az idézet található. Esetünkben mindkettő hiányzik. A szakrális téma (talán azt is mondhatjuk: profanizálása) a szövegekben is visszaköszön, a kép ezt előlegezi meg erőteljesen.

Mindez aligha véletlen. Fenyvesi végzettsége szerint művészettörténész, és ha kézbe vesszük a kötetet, meggyőződhetünk róla, hogy költői nyelve maga is a képszerűségre épül. Néha mintha fényképet vagy festményt nézegetnénk olvasás közben. Ezt jelzik már a címek – Arabeszk, Ornamentika, Csendélet erőszakos őszibarackokkal, Fotográfia stb. –, amelyek néhány kivétellel főnevek vagy két-három szóból álló főnévi szerkezetek. Tömörséget, statikusságot sugároznak, és egyfajta fegyelmezett stílust, amelyet a kötet szinte puritánnak ható, sötét külseje mellett a két név nélküli, pusztán római számokkal megjelölt ciklus is megerősít. A névtelenség – már-már szótlanság – jól illeszkedik a kötet egészéhez: a versek biblikus-mitologikus tematikája és képanyaga egyaránt idézi föl a halált, a túlvilágot és az univerzummal való eggyé olvadás, az egyén megszűntének eszméjét.

Az első benyomásunk az lehet, hogy ezek szép versek. Fenyvesi nyelve kifejezetten visszafogott és szelíd: a kötet lapjait a természeti világ, a víz, a fény hol kozmikus, hol szoba méretű képei uralják. Higgadt, rövid kijelentő mondatok sorakoznak elénk. Emberalak alig bukkan föl, többnyire mindössze a beszélő és hallgatója vannak jelen, őket öntudatlan alakok veszik körül: „Körös-körül alszanak az emberek”, szól a kötet záró verse, a Fotográfia. Ez a magányos nyugalom nem azonos az egyedüllét kietlenségével, inkább egyfajta szemlélődő hozzáállást sugall. Érdekes ellentétben áll ezzel, hogy a kötet egyik leggyakrabban előforduló igéje a „válik” – a valamivé változás, átalakulás, metamorfózis mozzanata sűrűn fölbukkan. Az anyagiság, anyagtalanság, ember, angyal, állat, növény, tárgy, egyén, közösség közötti oszcillálás dinamikát kölcsönöz a szövegeknek, ami szerencsés egyveleget alkot a többségükben szűkszavú címekkel. Néha azonban fárasztó a hasonló nyelvtani szerkezetek halmozása, és olykor kifejezetten kellemetlen olvasni az erőltetettnek ható megoldásokat: „gyertyatartóvá tűnt csontvázak”; „függönnyé rándult falak”.

A hatást ezzel szemben erősíti, hogy nem csupán a kereszténység jól ismert motívumai (mint az olajfa, a rózsa vagy az ostya) bukkannak föl, de egyiptomi vagy ógörög vallási elemek is. Az első ciklus Pilinszkyt is eszünkbe juttathatja. Mindez nem jelenti, hogy Fenyvesi költői nyelve elavult lenne. Ünnepélyes és nagylélegzetű, és általában véve sikerül elkerülnie a nagyotmondás vagy az üres magamutogatás csapdáját; a képek jó része működik, funkciója van – és amikor nem, gyakran akkor is élvezetes beléjük feledkezni.

Túlságosan gyakran találkozunk azonban a következő szavakkal, képekkel: tenger, óceán, föld, ég, levegő, Nap, Hold, bolygók, univerzum, mindörökre. – a sokadik olvasáskor föltámadhat bennünk a gyanú, hogy van-e rájuk a mélyben fedezet, vagy a szerzőnek éppen kedve támadt velük dobálózni, hogy a vers méreteit a végtelenig tágítsa.

A növények, az erdő, az eleven természet alkotja Fenyvesi másik, szerényebb léptékű képi univerzumát: fa, virág, eső, lombok, levelek, állatok (róka, mókus, pillangó, méhek, madarak) uralják a második ciklust. A kötet második fele otthonos titokzatosságot sugároz – emberi minivilágot, amely azonban nem kevésbé rejtélyes az előzőnél.

A szövegek egyik leggyakoribb szereplője a tükör. Az agyonkoptatott toposz fölidézése merész megoldás, tekintve, hogy a kötet is a címében viseli, így a szerzőnek számos variáción keresztül kell frissen tartania. Ez néhol igen ötletes megoldásokat szül, mint a Születésnapban, amelyben a beszélő „a tükörben felejtett két szót”. De gondolhatunk itt a rokon motívumok, mint a fény, víz, az üveg, a fénykép, a kamera, a másolat vagy egyszerűen az emberi arc megjelenítésére is – számos szöveg (Cassini-Huygens, Gyújtótávolság, Lacrimosa, Udvarok stb.) járja körül a leképezés és az így megkérdőjeleződő önazonosság problémáját, ami a szintén sűrűn fölbukkanó metamorfózisra rezonál. A gyakori ismétlődéstől az az érzésünk támadhat, hogy a vers a sokadik bőrt húzza le ugyanarról a jól bejáratott témáról, mint a Férfi és nő bestiáriuma esetében, amelynek VI. szakaszában a szöveg tudatja velünk, hogy az ember saját tükörképét hordozza magában.

Hasonlóan üres megfogalmazásba több helyen belefuthatunk: „egy szabadtéri buliban táncoltunk, / rengetegen, mint a Hold” (Kariatidák). Az sem szerencsés, hogy a képek némelyike túlságosan széles ecsetvonásokkal van fölfestve, és általánossá válik (mint a Pilinszky óta a költői képek jolly jokerévé vált madármotívum), vagy giccsbe fullad, mint az Arabeszkben: „így hívtuk a hattyúkat a felhők alá, haza.” Máskor a beszélő olyan elánnal veti bele magát a kozmikus életérzésbe, ami bizarr és kissé nevetséges eredményre vezet – elég, ha Az alvajáró oroszlánfényű (?) tengerekbe torkolló nevetésére gondolunk. Ugyanakkor érdekesen kificamított, fejtörésre késztető szerkezet a Férfi és nő bestiáriumából származó megállapítás, amely szerint „az unikornis a remény skizofréniája”. Maga a beszélő a következőképpen fogalmaz az Ornamentikában: „a virágok illata érdekel, / nem a keresztmetszete” – ezt akár a pontos, higgadt szemlélődés ellenében tett vallomásként is érthetjük.

Fenyvesi Orsolya határozott stílussal rendelkezik: hangja fölismerhető, kicseng a kortárs fiataloké közül. A nyelv nem mindig egységes színvonalú – kérdés, hogy első kötettől egyáltalán várhatjuk-e a problémátlanságot. Az esetleges hibákat többnyire ellensúlyozza a képek gazdagsága, pontossága. Az is elképzelhető, hogy Fenyvesi idővel eltávolodik ettől a beszédstílustól, és más kifejezésmódokkal fog majd megpróbálkozni. Addig érdemes legalább belepillantanunk a kötetbe – könnyen lehet, hogy magával ragad.

Fenyvesi Orsolya: Tükrök állatai. JAK-Prae.hu, 2013.

Evellei Kata