Titkos tudósítónk a FISZ-táborból 2.
A tábor területén itt is, ott is füzet vagy laptop fölé görnyedő, írogató, gondolkodó vagy vitázó fiatalokba lehetett botlani, akik vagy egyedül, vagy csoportosan gyürkőztek neki a párbeszédek, haikuk, rövid műelemzések, fordítások megírásának.
A második nap délutánján a Kritikustusa alkalmával Hermann Veronika művészetkritikus és Tóth-Czifra Júlia irodalmár beszélgettek. Farkas Balázs és Hanula Zsolt köteteinek tanulságait járták körül Szekeres Nikolett moderálásával. Már évek óta hagyomány a FISZ-táborokban, hogy első kötetes szerzők műveit veszik górcső alá a kritikusok. Hanula Zsoltnak a Fiúk nem sírnak című posztmodern, egymásba szövődő történeteit fekete humor fűszerezi, és a Kritikustusa résztvevői szerint az Esterházy–Kukorelly-vonulatba illeszkednek, bár kissé indokolatlanul sok bennük a szerzői kiszólás. Farkas Zsolt Szia című kötetét pedig a Sue Townsend-féle Adrien Mole titkos naplója című műhöz hasonlították, és Grecsó-allúziókat is fölfedezni véltek a szövegekben.
A nap fénypontja kétségkívül Grendel Lajos előadása volt. Az egész tábor összegyűlt az idős írót meghallgatni. Se beszélgetés, se jövés-menés, csak feszült figyelem. Grendel pedig bölcsességgel beszélt, érdemes volt hallgatni. Korpa Tamás elsősorban az életművéről és jelenlegi munkáiról kérdezte, s arról, milyen arányban épít valós történetekre regényeiben, és mennyiben a fikcióra. „Kosztolányi nyomában járok, igyekszem inkább fiktív történeteket írni, de olyanokat, amelyek megmutatják a világ egy szeletét.” – foglalta össze alkotói elvét Grendel.
Az író nemrég jelentetett meg egy nem-akadémiai jellegű irodalomtörténetet is, amelyben sok szempontból újragondolta a Kulcsár-Szabó Ernő-féle irodalomtörténet szemléletét. Grendel a részben felmagasztalt, részben „vörös posztónak” számító Wass Albertet és Tormay Cécilet hozta fel példának. Szerinte Wass Albert versei nem jók, félrerakhatóak, a regényeit viszont szereti, különösen jónak tartja A funtineli boszorkányt. Tormaynak két regényét is elsőrangú irodalmi műnek véli: a pályája elején született Emberek a kövek között és a Régi ház című regényeket. Grendel szerint ezeknek helyük van a nyugati irodalom élvonalában.
A „közép-európai rém”, az ideológia, amit végre el kellene választani az irodalomtól, fogalmazott Grendel, ám ez Magyarországon szinte lehetetlen. A franciák, a németek, a norvégok már megtették, nálunk ez a folyamat még várat magára.
A kortárs irodalmárok jellemhibájaként került szóba a talpnyalás – egy bátor lány kérésére viszont, hogy mondjon példákat, az író nem válaszolt konkrétummal, csak annyit jegyzett meg: „Olyan felfokozott a manipuláció napjainkban, hogy az irónia és a talpnyalás már összetéveszthető.” Ezt a Kádár-rendszer szellemisége alapozta meg, ahol például Hofi büntetlenül „beszólhatott” a rezsimnek, egyfajta szelepként működött.
Este már a társművészeteké volt a placc. Kalapos Éva Arccal a hóban című darabjából rendeztek felolvasószínházat a Szimpla Színház társulata közreműködésével. Főként a fiatalabb korosztálynál aratott sikert a kissé kiszámítható, mégis megrázó történet, amit a felolvasók igazi átéléssel jelenítettek meg.
Késő este a Mozdonytűz antológia szereplői közül olvastak fel néhányan. Az erdélyi fiatalokat közlő válogatás szerzői közül André Ferenc, Győrfi Kata, Horváth Benjámin, Székely Örs és Adorján Panna olvasott fel egy-egy művet, a programot Gondos Mária Margit moderálta.
A tábor résztvevőinek többsége inkább már asztaltársaságokba rendeződött és iszogatott, de jól megoldották a szervezők, hogy a büfés sátor előtti placcra tették a Mozdonytűz fiataljainak felolvasását: így mindenki együtt lehetett, nem kellett elkülönülniük a szellemi és a testi táplálékot keresőknek.
Az Irodalmi Jelen titkos tudósítója
