Nyári Nézőtér – 2014
Nyári szemlénk a Kárpát-medence színházi és zenei fesztiváljainak fontosabb előadásaiból ad ízelítőt a teljesség igénye nélkül. Összeállításunk a szinhaz.hu, port.hu és a társulatok sajtóértesítőinek segítségével készült.
Nyári Nézőtér
Gyula
Ötvenegy produkcióval várja a nézőket augusztus végéig a Gyulai Várszínház 51. évada a vár történelmi hangulatú udvarán, a Várkertben felállított tószínpadon és a város különböző kulturális helyszínein.
A július 1-jei nyitóelőadáson Bognár Zsolt és Kiss Stefánia Munkácsy, a festőfejedelem című musicaljét adta elő a tószínpadon a Budapesti József Attila Színház. A produkcióval a város a 170 éve született festőgéniusz előtt tisztelgett, aki 16 éves korától néhány évet töltött Gyulán, itt fedezte fel tehetségét Szamossy Elek festőművész.
Az idei évad első bemutatóját július 3-án láthatta a közönség: a Szentivánéji álom a Nemzeti Színházzal közös produkció a X. Shakespeare Fesztivál nyitóelőadása lesz David Doiashvili grúz rendező színrevitelében.
Július 15-én a Gyulán nevelkedett, tavaly elhunyt Halmos Béla népzenész, népzenekutató emlékére népzenei és világzenei fesztivált rendeznek, amelyen a magyar népzene kiemelkedő képviselői tisztelegnek kollégájuk előtt. Fellép többek között Sebő Ferenc, a Muzsikás Együttes, Sebestyén Márta és Balogh Kálmán.
Július 19-én tartják a 23. Gyulai Vár Jazz Fesztivált, amelyen Diane Schuur kétszeres Grammy-díjas amerikai énekesnő mellett fellép a Dresch Quartet, a Hajdu Klára Quartet és a Gyulai Big Band.
Másnap rendezik meg a IX. Vár Blues Fesztivált Sax Gordon amerikai szaxofonos és az olasz Luca Giordano Band, a Tátrai Tibor és a Magyar Atom, a Pribojszki Mátyás Band és a Kéknyúl Hammond Band koncertjével.
Július 22-én A hold foglyai címmel Szerb Antal regénye, az Utas és holdvilág alapján készült új színpadi művet mutatnak be a Ladics-ház udvarán Sopsits Árpád rendezésében.
Július 31-én lesz Ábrahám Pál, Harmath Imre, Szilágyi László és Kellér Dezső 3:1 a szerelem javára című zenés vígjátékának premierje, a Székesfehérvári Vörösmarty Színházzal közös produkciót Bagó Bertalan rendezi.
Zalaegerszeg
A július 2-án kezdődött Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztiválon (Zako) tíz egymást követő estén független színházi alkotók szórakoztató, izgalmas és kísérletező produkcióit és gyermekelőadásokat láthat a közönség a belvárosi Kvártélyház Szabadtéri Színházban.
Kolozsvár
Tíz koncerttel, több száz részvevővel, vásárral, nyugisarkokkal, családi programokkal várta az érdeklődőket a második alkalommal megrendezett Jazz in the Park fesztivál július 4. és 6. között a Sétatéren. Youvenis, Jazzybit, Jazzybirds, Luz Azul, Moonlight Breakfast, Teodora Enache, Mara&Kult Studio Artists, Les Elephants Bizarres, Loungerie II és a Kolozsvári Magyar Opera színpadán fellépő Melanie Pain voltak a fontosabb előadók.
Július 5-én szabadtéren, a városközpontban volt látható Verdi remekműve, az Aida a helyi Román Opera és Magyar Opera, valamint a román opera balettkarának közös előadásában.
Szeged
A székesegyházzal szemben fölállított színpadon a Zorba, a görög című táncmű premierjével július 4-én kezdődött a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évadja. A darabot Harangozó Gyula Kossuth-díjas koreográfus, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója állította színpadra. A Mikisz Teodorakisz zenéjére készült koreográfiát a Győri Balett és a Szeged Táncegyüttes művészei adták elő.
Július 11-én és 12-én Kerényi Miklós Gábor rendezésében Kálmán Imre operettklasszikusa, a Csárdáskirálynő szerepel a műsoron, amelyet utoljára majdnem egy évtizede láthattak a szegediek.
A tavalyi közönségkedvencet, Gérard Presgurvic Elfújta a szél című, Margaret Mitchell regénye nyomán írt darabját is újra műsorra tűzik a tavalyi szereposztásban, Somogyi Szilárd rendezésében július 18-án, 19-én és 20-án.
Augusztus elején mutatják be Kodály Zoltán Háry János című daljátékát, amelyet legutóbb tizenöt évvel ezelőtt mutattak be Szegeden. A nagyotmondó obsitos történetében egy igazi világsztár is színpadra lép: Napóleont Gérard Depardieu alakítja.
Az évadot augusztus közepén zárja az ABBA slágereire íródott, világszerte bemutatott Mamma Mia! című musical új rendezésben, díszlettel és jelmezekkel.
Csíkszereda
Július 6-án vette kezdetét vette a Csíkszeredai Régizene Fesztivál. A rendezvény első felében a Régizene Nyári Egyetemen, közismert zenészek mesterkurzusain vesz részt 44 romániai és magyarországi diák.
Július 11. és 13. között ismert előadók, illetve együttesek lépnek fel: La Fenice (Franciaország), Sam Chapman (Egyesült Királyság), Fülöp Mária (Svájc), Danuta Zawada (Lengyelország), Chereji Szilárd (Ausztria), Mandel Róbert & Reneszánsz Együttes (Magyarország – Ausztria), Musica Historica, Canticum Novum, Tóth Mónika, Szabó István, Kobzos Kiss Tamás, Csalog Benedek (Magyarország), Kájoni Konsort, Carmina Renascentia, Lyceum Consort, Codex, Balkan Barock Band, Transylvania Barokk Együttes, Passeggio Táncegyüttes, Barokk Fesztiválzenekar (Románia).
Szentendre
Július 11-én Alfred Jarry Übü király című darabjával indul a Szentendrei Teátrum és Nyár rendezvénysorozata. Az előadás az Örkény Színház és a Teátrum közös produkciója, rendezője Mácsai Pál.
Anat Gov Happy Ending című zenés darabjának magyarországi ősbemutatója július 25-én lesz a Teátrum Városháza udvari színpadán. A darabot Gergye Krisztián rendezi, szereplői Hernádi Judit, Margitai Ági, Hegyi Barbara, Bánfalvy Eszter és Fekete Ernő.
A Városháza udvarán láthatja még a közönség Tamási Áron Vitéz lélek című színművét a Nemzeti Színház vendégjátékaként. A Békéscsabai Jókai Színház Neil Simon Kapj el című musicaljét, Apáti Miklós K und K (Karády katonái) című zenés víziójátékát, valamint A kolozsvári bíró című gyerekelőadást viszi el Szentendrére. A nagyszínpadi előadások sorát Bill Manhoff Bagoly és cica című komédiája zárja Jordán Adéllal és Szabó Kimmel Tamássala főszerepben.
Gyergyószentmiklós
Gyergyószentmiklóson az Orbán Balázs téren július 12-én A Fejedelem című musicalt láthatja a közönség. Az Egri Gárdonyi Géza Színház társulata és az Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft. közös produkcióját először mutatják be Erdélyben. Moravetz Levente – Balásy Szabolcs – Horváth Krisztián történelmi musicalje Rákóczi Ferenc életét kíséri végig a szabadságharc idején.
Krasznahorkaváralja
Július 15. és 20. között Krasznahorkaváralján kerül megrendezésre a szlovákiai magyar fiatalok legnagyobb kulturális fesztiválja, a Gombaszögi Nyári Tábor. Az eseményre a Gurigongo Symposium egy Szalmaszínház-sátrat épít, ahol többek között a Nézőművészeti Kft., a Káva Kulturális Műhely és a TÁP Színház is fellép.
Az ideiglenes színházépület a felvidéki Fiatal Építészek Fóruma (FÉF) tagjainak merész, formabontó megoldásait ötvözi: falai és teteje szalmabálákból készülnek, egyik oldala pedig nyitható, megnövelve a nézőteret.
A Szalmaszínház programjait a Gurigongo Symposium szervezi. A komáromi székhelyű színházi társulás fiatal tagjai a katalizátor szerepét szeretnék betölteni a szlovákiai magyar kulturális életben, mindenki számára elérhető, ugyanakkor minőségi programok szervezésével.
Szeged
Urbán András rendező lesz a július 18-ától 26-áig tartó szegedi Thealter kortárs színházi fesztivál díszvendége. A Jászai-díjas rendező három produkciója látható a rendezvényen, köztük a Rózsák, amely Tolnai Ottó A kisinyovi rózsák című darabjának továbbgondolt változata.
Az immár 24. alkalommal megrendezett kortárs színházi seregszemlén a hagyományokhoz híven tréninget szerveznek fiatal színészek, rendező- és dramaturghallgatók számára.
Az idei képzés központi témája az Antigoné. A fesztivál nyitó produkciójaként Urbán András rendezésében mutatják be azt, hogy miként alakítható színházi tetté az aktuális hatalomhoz való viszony. A fesztivál egyik záródarabja is tréningbemutató: a résztvevők Horváth Csaba és Gemza Péter koreográfusok vezetésével dolgozzák föl Antigoné történetét.
Pécs
Eisemann Mihály és Szilágyi László Én és a kisöcsém című operettbohózatának bemutatójára kerül sor július 24-én a Káptalan utcai Szabadtéri Színpadon. A Pécsi Nyári Színház és a Pécsi Nemzeti Színház közös előadásának rendezője Böhm György.
Komárom
A Legénybúcsú című új musicalt július 18-án mutatják be a Csokonai Szabadtéri Színpadon, Mészáros Árpád Zsolt és Miller Zoltán főszereplésével.
Másik Lehel zeneszerző és Vizeli Csaba, a darab írója korábbi, komolyabb műveik (Klapka, Fehérlaposok, A púpos) után most egy legénybúcsú történetét állították színpadra. A zenés vígjátékot története során először élő zenével mutatja be a Magyarock Dalszínház, a társulat tagjaiból alakult Magyarock Musical Band közreműködésével.
Budapest
Az Uránia Nemzeti Filmszínház júliustól kéthetente a New York-i Metropolitan korábbi sikerdarabjait, illetve a San Francisco Balett, a Teatro Real Madrid és a moszkvai Bolsoj Balett egy-egy előadását tűzi műsorra.
A nyári operasorozatban az Uránia látogatói július 16-án Az elvarázsolt sziget című barokk pasticciót láthatják, amelynek zenéjét Händel, Rameau és Vivaldi műveiből állították össze, szereplői és története pedig két Shakespeare-színműből, a Szentivánéji álomból és A viharból születtek. A Joyce DiDonato és David Daniels főszereplésével 2012-ben színre vitt mű hatalmas sikert aratott világszerte. Július 30-án első alkalommal mutatják be Magyarországon Gounod Shakespeare-értelmezését, a Rómeó és Júlia Metropolitan-produkcióját, amelynek címszerepeit Roberto Alagna és Anna Netrebko énekli. Augusztus 13-án pedig a hírhedt amerikai Vadnyugat elevenedik meg Puccini zenei víziójában, A Nyugat lánya című műben a mozivásznon. A sajátos hangulatú "westernoperában" Deborah Voigt partnerei Marcello Giordani és Lucio Gallo. A program Verdi Otellójának vetítésével zárul augusztus 27-én, Johan Bothával és Reneé Fleminggel a főszerepben.
A balettválogatásban július 6-án a San Francisco Balett előadásában Lera Auerbach A kis hableány című műve volt látható, augusztus 3-án pedig Antonio Gades és Carlos Saura flamencobalett-előadása, a Carmen kerül műsorra. A nyári táncművészeti sorozatot Hacsaturján klasszikusa, a Spartacus zárja augusztus 24-én, a moszkvai Bolsoj Balett előadásában, amelyet Jurij Grigorovics látványos koreográfiával és díszletekkel vitt színre. A grandiózus előadás címszerepét Mihail Lobukin táncolja, partnerei a darabban Anna Nikulina, Alekszandr Volcskov és Szvetlana Zakharova.
Varga Melinda