Így indultunk 25 évvel ezelőtt

2026. április. 30. - 13:50

Az Irodalmi Jelen 25 évvel ezelőtt, 2001 novemberében indult útjára Aradon. Az első lapszámok még a Nyugati Jelen napilap havi mellékleteként jelentek meg.

Az elkövetkezőkben – 2026 novemberéig – megpróbáljuk feleleveníteni az eltelt 25 év főbb állomásait.

Kezdjünk az első számmal (amely letölthető archívumunkból), pontosabban az olvasóknak szánt üzenetünkkel, mely ma is érvényes, és Kányádi Sándor gyönyörű versével.

Lectori salutem

Üdvözlet, Olvasó!

Jólesően avítt köszöntés a posztmodern vadonatújdonságok korában, megrágta az idő, mint eleink kódexeit.

De hát Pegazust nyergelni nem a legkorszerűbb vállalkozás a világhálós száguldozások évadján. A hamuba sült irodalom kora rég lejárt, a sületlennek holdja tán most van leáldozóban. Milyen irodalmat adjunk hát kezedbe, Olvasó, e korszakváltó kavargásban? Ebből is, abból is. Tágabb házunk tájának mai irodalmi, művészeti terítékét hajdani esztétikai lakomák örökre ízes morzsáival szeretnénk élvezetesebbé tenni. Ha maradunk is főleg a magunk régi és új, bevált vagy csak próbálkozó ínyesmestereinél, módjával azért más, velünk érintkező szellemi tájak fogásaiból is ízelítőt kívánunk adni. Remélvén, hogy szemelgetsz majd kedvedre kínálatunkból, mert egyedül általad nyerheti el értelmét a mellékletünk címéül választott

Irodalmi Jelen

Kányádi Sándor

Bajor Andor kései elsiratása

Homéroszba kapaszkodva

ki elsirattam annyi jó barátot
téged siratni nincsen már erőm
csak illendőségből klapanciázok
helyezek néhány szál előre gyártott
hervadni se tudó nájlonvirágot
sírhalmodra végtisztességtevőn

miért tagadnám becsapottnak érzem
magamat de magunkat legkivált
bár sejtettük nem hittük volna mégsem
hogy megszökhetsz az első résnyi résen
hová nekem is készül érkezésem
s hová megálljt már hiába kiált

földi lakó kinek meg nem születni
lett volna az eszményi állapot
a vén vak is emlékszel ezt kesergi
boldognak magát nem mondhatja senki
míg a ladik vele az odalenti
jól őrzött kapun által nem jutott

jó negyven évig együtt féldegéltünk
magunkba bízón tudva kik vagyunk
s bár parádékon nem döngött a léptünk
félvén se félve egyre csak reméltünk
akkor is ha évekre elsötétült
jövendőbe vezérlő csillagunk

lassan aztán megfogyva meg is törve
s görnyedezve egy átoksúly alatt
prófétánk lett a hét város szülöttje
s jöhetett már megkésve-sündörögve
a szabadság már csak a bölcs görögre
gondoltunk s neki adtunk igazat

de mióta a házsongárd göröngye
reád dübörgött minden kis rigó
kora tavasztól késő őszig egyre
kitartóan egymással versenyezve
azt fütyüli hogy élni volna jó
miért mentél el bandi bandikó