Panel-sztorik

„Érdekes, hogy a címek nem kapcsolódnak szervesen a novellákhoz. Önálló szövegegységek – egy könyv, történet paneljei. Sűrítmények, amelyek tömören konzerválják a tartalmat, a közvetíteni kívánt üzenetet.”  – Mán-Várhegyi Réka első kötetét (Boldogtalanság az Auróra-telepen), amely 2013-ban (még kéziratban) megkapta a JAKkendő-díjat, Kadlót Nikolett vette szemügyre.

Én már nem laktam panelban, csak oda születtem. Az akkor készült, régi képekről próbálom csak átérezni, megérteni: milyen volt a lakótelepi élet. Hogy festett a vízeséses tapéta a nappaliban, a kanapé mögött; milyen volt bezsúfolni az egész családot a kicsiny lakásba egy-egy születésnapkor; hogyan bandáztak a többiek a pingpongasztalokon ülve, vagy milyen volt a linóleum a konyhában. Meg persze van még tucatnyi történet szülőktől, testvérektől, amelyeket azóta magamban hordozok. Ez az én születésemtől kapott örökségem, amely – ahogy így elképzelem – önálló életérzés, sajátos mikrokozmosz.

Teljesen igazolja ezt az érzést Mán-Várhegyi Réka első kötete, amely 2013-ban megkapta a JAKkendő-díjat. Erőteljes indítás, ígéretes lehetőségekkel. A Boldogtalanság az Auróra-telepen című könyv három ciklusra tagolódik, azok pedig négy vagy öt novellát foglalnak magukban. A tizennégy történet ugyanennyi (pontosabban tizenöt, mert az első történetben egy ikerpár a szereplő) rendkívüli nézőpontot kínál a telepi mindennapokról. Külön kiemelendők a többször előforduló álomjelenetek: az egyikben például egy nő ébred rá arra, hogy ő maga Lionel Messi…

Persze nem szükséges egykori vagy jelenlegi panellakónak lenni ahhoz, hogy hassanak a szövegek. Amellett, hogy a lakótelep kulturális és társadalmi szempontból is izgalmas, összetett közeg: itt egészen egyszerűen felsorakozik tizennégy jó sztori, remek stílusban megírva. Nyelvezetük egyszerű, a sorok közül viszont kiáltanak a fájdalmas kulisszatitkok, a feloldhatatlan sorstragédiák. A panellét realisztikus, sokszor részletes leírásokkal megtoldott ábrázolása közben Mán-Várhegyi a közeg nevetségességét úgy tudja megjeleníteni, hogy a szereplők mégis szerethetőek, lehet velük azonosulni. Kendőzetlen, őszinte igazságokat, egyéni harcokat mutat be. Vegyük például a kamaszkor kezdeti viszontagságait ízlelgető ikrek esetét, az ezotéria jegyében éjjel útnak induló, a kedvező csillagállást kereső szülőkompániát vagy az elhagyatott férfit, akinek az internet korában újra meg kell tanulnia nőkkel ismerkedni. Érdekes, hogy a címek nem kapcsolódnak szervesen a novellákhoz. Önálló szövegegységek – egy könyv, történet paneljei. Sűrítmények, amelyek tömören konzerválják a tartalmat, a közvetíteni kívánt üzenetet.

A borítón elszórt rajzok és a könyvben található csekély számú illusztráció Deák Panka munkája. Az illusztrátor fakó, pasztellszínű vonásai rímelnek a panellétről kialakított képzetekhez és sztereotípiákhoz. Minden ciklust kép nyit meg, felidézve egy emblematikus jelenetet az írásokból. Nem lehet azonban szó nélkül elmenni amellett, hogy a nyomdai kivitelezés minősége nem a legjobban sikerült, a bennfelejtett grafikai elemek sietségről, pontatlanságról árulkodnak, az összhatás pedig azt sugallja, mintha nem lenne szinkronban a borító és a belív.

„Aki tud beszélni, annak beszélnie kell.” Tömör, egyszerű kijelentés, talán egy kicsit közhelyes is. De így van rendjén ez egy olyan szerzőnél, mint Mán-Várhegyi Réka. Beszéljen csak. Írjon. Még.

Mán-Várhegyi Réka: Boldogtalanság az Auróra-telepen. Prae.hu, 2014.

Kadlót Nikolett