Befelé, kifelé – Ion Mureşan és Franz Hodjak versei
BEFELÉ, KIFELÉ
ION MUREŞAN ÉS FRANZ HODJAK VERSEI
A pohár
(Paharul)
Tündéri éjszaka.
A hold sárgán és gömbölyűen reszket a pohárban.
Bemártom ujjam a pohárba.
Utána kezem könyökig mártom a pohárba.
Utána kezem vállig mártom a pohárba.
A vodka jéghideg.
A pohár fenekén egy
Hatalmas kőtábla.
Halott levelek és fekete gyökerek vannak ott.
Egy szétrepedt gumicsizma.
A pohár fenekén még van egy rozsdázodó kemence.
A pohárba mártom fejem.
A vodka jéghideg.
Felnyitom szemem a pohárban.
A pohárban szemüveg nélkül is élessen láttok.
„Minden álom és harmónia”, mondom.
A kőtábla fehér piros vérerecskékkel.
Most láttom a vadálattot.
Hallom, szelíden dorombol, mint a kiscica.
Láttom a kék lábait.
Láttom dagadt farkát, mint kijön a
kőtábla alól.
A kőtábla mellett átlátszó forrás
csordogál.
Kristálytisztán suttog a kavicsok fölött.
Mindig zöld a fű körülütte.
Törékeny virágok mőnek a fűben.
Mint bábuk parányi gyermekek úszkálnak a forrásban.
Ő elképesztő sebess-mozdulatokal úszik.
Ők rikító nadrágba szoknyácskába és
ingecskébe öltözve úsznak.
Ők a pohár angyalkái.
A pohár angyalkái nem harapnak és
nem bántanak senkit.
Jön hogy hánnyak a szánalomtól.
Jön hogy hánnyak a szomorúságtól.
Jön hogy hánnyak belegondolva hogy
lenyelhetnék egy angyalkát.
Jön hogy sírjak ha rágondolok hogy
hirtelen magányos lehet.
Hogy sírjak gondolva egész éjjel bennem
sírhat rohamokban.
Hogy sírjak gondolva ovódai dalocskákat
énekelhet bennem.
Vékony hangján énekelheti,
„Jön, jön a tavasz!”.
A vadállat gerincébe vésve körmeim
a pohár fenekére ereszkedem.
Ott egy piros vérerecskés kőtábla található.
Kiterítve fekszem a piros
vérerecskés kőtáblán.
Távol, a pohárban, egy kutya ugat.
Ősz van.
A fogyatkozás napja.
A hold sárgán és gömbölyűen reszket a pohárban.
Egy gyertyával kormozott üvegszilánkon
keresztül láttom mint egy fekete légy
elhalad a villanykörtén.
A vadállat gerincébe vésve körmeim
kihúzom fejem a kő alól.
Mint hegyek között a vasút
kígyózik félelmetes gerince.
Körmeimmel kihúzom a kőtábla alól
a vadállat mozdonyát.
A pohár angyalkái kézenfogva és
fegyelmezetten körben-forogva táncolnak.
A pohár angyalkái körülöttünk
táncolnak és énekelnek.
„Minden álom és harmónia”.
Anyámnak egy helye apámnak egy
szeme van a vadállatban.
A pohárban szemüveg nélkül is élesen láttok.
Olvasom anyám szemében: „Hé, kölyök,
mikor térsz te észhez?”
Olvasom apám szemében: „Hé, kölyök,
mikor térsz te észhez?”
A pohár összeszorul
mint egy vasabroncs a homlokom körül
Fáj.
Fejem a falhoz csapódik
egy, kettő, egy, kettő,
a fájdalomtól, a pohár angyalkája
sírógörcsbe kezd.
A pohár angyalkája vékony
hangon énekli bennem:
„Jön, jön a tavasz!”.
„Minden álom és harmónia”.
Fordította Pethő Lorand
Erdély, ősziesen
Lépcsőn föl
s le, a szerelem
három nyelven próbál. Eltávozva,
visszatérve, több utód,
mint előd,
félúton valakihez tartozva
és elhagyatva, keletiesen,
nyugatittasan.
Így reménykedtél,
reménykedtél volt.
A tájat, a titokban
messze fekvőt, hol a templomtoronyban
a sólyom otthonra lelt,
kifelé, mint
könyveket állították ide,
oda. Minden valahogy
befelé, kifelé volt, a lépés lassú
és megfontolt. És az
utakról, amiket jártál,
sötét képeket
vittél magaddal, melyeket, később,
a nyelv különös
fényre gyújtott.
Csábítás
Jürgen Lehmann-nak
Fordított utat jártam,
velemszületett száműzetésből követve nyelvem
a forrásig. Kolozsvárt hagytam
templomot, és szocializmust
a faluban. Átjöttem az egyesült törzsvendéglőkbe,
hol zátonyra futott a hit,
miszerint az újat követve a világ
megjavulna. Egykor kevésbé nagystílűen
Novalisról beszélgettünk, aki az éjszakát
magasztalta, és Hölderlinről, akit az éjszaka
Scardanellinek keresztelt, vagy Celanról, aki éjszaka
olajra lépett. Javítani akartuk,
mi javíthatatlan volt,
és mi most javítható lenne,
közünk nincs hozzá.
Nos, miért lennék nosztalgiázó, ha
azt mondom, aul’eu. Egyik nyelvből
a másikba törtem én,
örökké úton levő.
Fejtegetés
Yves Klein
Egy kék, mely a tárgyakat,
fogalmakat, formákat mélyen magába szívja, akárcsak
Yves Kleinnál, aki,
esténként, alig észrevehetően,
a zöldre tér át, mely a világot átalakítja,
távlatokat nyit számára, és
mely eltünteti reggel a kéket, egy végtelen nyílásban,
hol az összes átalakulásra
sor kerül
és a megfejtésekre is, hogy mikor, miért és mivé, hát honnan
kell ezt Yves Kleinnak tudnia? És
még pontosabban,
hol és hogyan, és,
perspektivikusan nézve,
éjjel, valamikor, miért pont ő
tűnik el a hűtőszekrényben
kolbászok, üvegek és sajtok között?
Fordította Szenkovics Enikő
