Ugrás a tartalomra

 

Befelé, kifelé – Ion Mureşan és Franz Hodjak versei

BEFELÉ, KIFELÉ
ION MUREŞAN ÉS FRANZ HODJAK VERSEI
 
 
 
A pohár
(Paharul)
 
Tündéri éjszaka.
A hold sárgán és gömbölyűen reszket a pohárban.
Bemártom ujjam a pohárba.
Utána kezem könyökig mártom a pohárba.
Utána kezem vállig mártom a pohárba.
A vodka jéghideg.
 
A pohár fenekén egy
Hatalmas kőtábla.
Halott levelek és fekete gyökerek vannak ott.
Egy szétrepedt gumicsizma.
A pohár fenekén még van egy rozsdázodó kemence.
A pohárba mártom fejem.
A vodka jéghideg.
 
Felnyitom szemem a pohárban.
A pohárban szemüveg nélkül is élessen láttok.
„Minden álom és harmónia”, mondom.
A kőtábla fehér piros vérerecskékkel.
 
Most láttom a vadálattot.
Hallom, szelíden dorombol, mint a kiscica.
Láttom a kék lábait.
Láttom dagadt farkát, mint kijön a
            kőtábla alól.
 
A kőtábla mellett átlátszó forrás
            csordogál.
Kristálytisztán suttog a kavicsok fölött.
Mindig zöld a fű körülütte.
Törékeny virágok mőnek a fűben.
Mint bábuk parányi gyermekek úszkálnak a forrásban.
Ő elképesztő sebess-mozdulatokal úszik.
Ők rikító nadrágba szoknyácskába és
            ingecskébe öltözve úsznak.
Ők a pohár angyalkái.
 
A pohár angyalkái nem harapnak és
            nem bántanak senkit.
Jön hogy hánnyak a szánalomtól.
Jön hogy hánnyak a szomorúságtól.
Jön hogy hánnyak belegondolva hogy
            lenyelhetnék egy angyalkát.
Jön hogy sírjak ha rágondolok hogy
            hirtelen magányos lehet.
Hogy sírjak gondolva egész éjjel bennem
            sírhat rohamokban.
Hogy sírjak gondolva ovódai dalocskákat
            énekelhet bennem. 
Vékony hangján énekelheti,
„Jön, jön a tavasz!”.
 
A vadállat gerincébe vésve körmeim
            a pohár fenekére ereszkedem.
Ott egy piros vérerecskés kőtábla található.
Kiterítve fekszem a piros
            vérerecskés kőtáblán.
Távol, a pohárban, egy kutya ugat.
Ősz van.
A fogyatkozás napja.
A hold sárgán és gömbölyűen reszket a pohárban.
 
Egy gyertyával kormozott üvegszilánkon
            keresztül láttom mint egy fekete légy
            elhalad a villanykörtén.
A vadállat gerincébe vésve körmeim
            kihúzom fejem a kő alól.
Mint hegyek között a vasút
            kígyózik félelmetes gerince.
Körmeimmel kihúzom a kőtábla alól
            a vadállat mozdonyát.
A pohár angyalkái kézenfogva és
            fegyelmezetten körben-forogva táncolnak.
            A pohár angyalkái körülöttünk
            táncolnak és énekelnek.
„Minden álom és harmónia”.
 
Anyámnak egy helye apámnak egy
            szeme van a vadállatban.
A pohárban szemüveg nélkül is élesen láttok.
Olvasom anyám szemében: „Hé, kölyök,
            mikor térsz te észhez?”
Olvasom apám szemében: „Hé, kölyök,
            mikor térsz te észhez?”
A pohár összeszorul
            mint egy vasabroncs a homlokom körül
Fáj.
 
Fejem a falhoz csapódik
            egy, kettő, egy, kettő,
            a fájdalomtól, a pohár angyalkája
            sírógörcsbe kezd.
 
A pohár angyalkája vékony
            hangon énekli bennem:
„Jön, jön a tavasz!”.
„Minden álom és harmónia”.
 
Fordította Pethő Lorand 
 
 
 
Erdély, ősziesen
 
Lépcsőn föl
s le, a szerelem
három nyelven próbál. Eltávozva,
visszatérve, több utód,
mint előd,
félúton valakihez tartozva
és elhagyatva, keletiesen,
nyugatittasan.
 
Így reménykedtél,
reménykedtél volt.
 
A tájat, a titokban
messze fekvőt, hol a templomtoronyban
a sólyom otthonra lelt,
kifelé, mint
könyveket állították ide,
oda. Minden valahogy
befelé, kifelé volt, a lépés lassú
 
és megfontolt. És az
utakról, amiket jártál,
sötét képeket
vittél magaddal, melyeket, később,
a nyelv különös
fényre gyújtott.
 
 
 
Csábítás
Jürgen Lehmann-nak
 
Fordított utat jártam,
velemszületett száműzetésből követve nyelvem
a forrásig. Kolozsvárt hagytam
 
templomot, és szocializmust
a faluban. Átjöttem az egyesült törzsvendéglőkbe,
hol zátonyra futott a hit,
 
miszerint az újat követve a világ
megjavulna. Egykor kevésbé nagystílűen
Novalisról beszélgettünk, aki az éjszakát
 
magasztalta, és Hölderlinről, akit az éjszaka
Scardanellinek keresztelt, vagy Celanról, aki éjszaka
olajra lépett. Javítani akartuk,
 
mi javíthatatlan volt,
és mi most javítható lenne,
közünk nincs hozzá.
 
Nos, miért lennék nosztalgiázó, ha
azt mondom, aul’eu. Egyik nyelvből
a másikba törtem én,
 
örökké úton levő.
 
 
 
Fejtegetés
Yves Klein
 
Egy kék, mely a tárgyakat,
fogalmakat, formákat mélyen magába szívja, akárcsak
Yves Kleinnál, aki,
 
esténként, alig észrevehetően,
a zöldre tér át, mely a világot átalakítja,
 
távlatokat nyit számára, és
mely eltünteti reggel a kéket, egy végtelen nyílásban,
 
hol az összes átalakulásra
sor kerül
 
és a megfejtésekre is, hogy mikor, miért és mivé, hát honnan
kell ezt Yves Kleinnak tudnia? És
 
még pontosabban,
hol és hogyan, és,
 
perspektivikusan nézve,
éjjel, valamikor, miért pont ő
tűnik el a hűtőszekrényben
 
kolbászok, üvegek és sajtok között?
 
Fordította Szenkovics Enikő 
 
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.