„Állandó otthonom a magyar nyelv”

Szentmártoni János megnyitó beszédében hangsúlyozta, az Írószövetség büszke arra, hogy elsőként nyitotta meg a kapuit 1990-ben a határon túli alkotók előtt, akiknek két kiváló képviselője a kárpátaljai Nagy Zoltán Mihály és az erdélyi Lászlóffy Csaba. Nagy Zoltán Mihály nem tudott jelen lenni az esten, elhangzott művei mégis megidézték személyiségét, a versekből, prózából egyaránt kirajzolódó karakteres íróegyéniséget. Lászlóffy Csabának Szentmártoni megköszönte két legutóbbi kötetét, a Pózok a sebezhetőn és az Átörökített magány című válogatásokat, melyeket a szerző eljuttatott neki. Örvendetes, hogy Lászlóffyt immár a legfiatalabb nemzedék is felfedezte magának, így Korpa Tamás vagy Kántás Balázs, mondta az Írószövetség elnöke. Az esten az ünnepelt költészetét Korpa Tamás méltatta. Lászlóffy imponálóan sokféle megszólalási móddal lép olvasói elé, nem egyszer hétköznapi anekdotákból építi fel filozofikus magasságba emelkedő műveit – jellemezte az erdélyi költő művészetét Szentmártoni. A vesztébe rohanó emberiség, a magyarság sorsa felett érzett aggodalom a legegyszerűbbnek látszó témákon is átüt. „A költő képzelete viszont romolhatatlan” – idézte az Írószövetség elnöke az egyik jellegzetes, ars poeticának is beillő Lászlóffy-sort.

Ketten az est résztvevői közül: az ünnepelt Lászlóffy Csaba, és életműve kutatója, Korpa Tamás

Nagy Zoltán Mihály, aki az egykori Szovjetunió területéhez tartozó Nagymuzsalyról indult, több novellapályázaton is kitűnt tehetségével, mondta Szentmártoni. A legnagyobb port mégis A sátán fattya című regényével kavarta mind a kárpátaljai, mind az anyaországi olvasói és kritikusi körökben. Különös, drámai helyzetet dolgozott fel a műben: egy falusi lányt megerőszakol egy szovjet katona, ám a lány úgy dönt, hogy megszüli a gyereket, és vállalja a kiközösítést és üldöztetést, amellyel a falu fogadja a „muszka fattyút”. A kárpátaljai magyarság negyvenéves sorstragédiáját feldolgozó mű végül trilógiává teljesedett ki a Tölgyek alkonya és A teremtés legnehezebb napja című művekkel. Ezeket az alkotásokat olyan jeles irodalmárok méltatták, mint Berta Zoltán, Márkus Béla, Penckófer János, és Nagy Zoltán Mihályt végérvényesen beemelték nemzedéke legjelesebb alkotói közé. „Hajbakapott bennem ösztön és értelem” – idézte Szentmártoni az író egyik mondatát, amely kifejezi a kárpátaljai magyar fájdalmak feldolgozásának nehézségét.

Nagy Zoltán Mihály nem tudott személyesen jelen lenni (Fotó: www.karpatinfo.net.)

Mezey Katalin, a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának elnöke a két ünnepelt alkati különbözőségét hangsúlyozta: „Nagyon különböző karakterű és sorsú írókat köszöntünk ma”. Lászlóffy Csabát minden arra predesztinálta környezetében, hogy író, költő, értelmiségi ember váljék belőle. Mindannyiunk nyeresége, hogy ő nemcsak elfogadta, de maradéktalanul betöltötte és folyamatosan betölti ezt a sorsot. Nagy Zoltán Mihály nagyon szegény és elesett sorsból indult, kétkezi munkával kereste meg a kenyerét, és semmi nem rendelte eleve az írói pályára. Ha azonban egy közösséget olyan kataklizmák sújtanak, mint a kárpátaljai magyarságot, az kiköveteli a maga költőit, ahogyan a kagyló kiizzadja magából az igazgyöngyöt. A Magyar Művészeti Akadémiának egyik fontos célja, hogy egyesítse magában és felvonultassa ezeket e különböző, ám egymást kiegészítő művészi sorsokat, alkotásmódokat – mondta Mezey.

Mezey Katalin átadta a Magyar Művészeti Akadémia ajándékát a költőnek

Mielőtt Bertha Zoltán irodalomtörténész Nagy Zoltán Mihályt méltatta volna, kiemelte Lászlóffy Csaba folytonosan megújuló morális tanúságtételét, bátor igazmondását és fáradhatatlanul bővülő munkásságát. Nagy Zoltán Mihályt a megélt borzalmakkal szemben mutatott művészi daccal jellemezte Bertha. Az író „földműves cselédek dühös kölykeként” született, s így vált annak a generációnak kiemelkedő tagjává, akik a Szovjetunió hazugságai helyett a felszabaduló gondolatok szószólói lettek. Az ő vezéralakjuk Nagy Zoltán Mihály, akinek A sátán fattya című örökbecsű remekművét színpadra is állították. Ez a különlegesen modern, mégis archaizáló expresszionista ballada, drámai regény, krónikás siratóének, balladisztikus krízismű trilógiává szélesedett, és a meghurcolt kárpátaljai magyarság legsúlyosabb krónikájává növekedett.

Bertha Zoltán Nagy Zoltán Mihály munkásságát méltatta

Nagy Zoltán Mihály további munkásságából Bertha Zoltán kiemelte a hatvanas években szamizdatban megjelent Együtt című folyóirat újraindítását, melynek jelenleg Vári Fábián László a főszerkesztője (Vári jelen is volt az esten). A szerzőre sajátosan jellemző versesregény-variációk újabb trilógiává álltak össze, s egy kárpátaljai öregember látomásain keresztül az önzéssel, az elsilányosodással való szembesülés dohogásai fogalmazódnak meg bennük. Ennyiben rokona is Lászlóffy költészetének, akinek szintén központi témája az értékeit elveszítő világ prófétikus féltése. „Adja az Isten, hogy mély borúlátásban, igazmondásban fogant szavaik megtartó erővel szolgáljanak hazánk és népünk számára” – köszöntötte búcsúzóul az ünnepelteket Bertha Zoltán.

Szabó András színművész

Juhász Róza és Szabó András színművészek Nagy Zoltán Mihály műveiből olvastak fel, Kiss Ferenc és Szokolay Dongó Balázs pedig népzenével köszöntötték a születésnapos írókat.

A népzenészek saját hangjukat is hangszerként szólaltatták meg

„Elég kimondani valamit, és elmozdulni látszik / a kilátás, és elbizonytalanodik a távol s a közel” – idézte Korpa Tamás bevezetésképp Lászlóffy Csabától a Veszteségek kínja című vers kezdősorát. Majd egy interjúból citálta az alkotó önmagának megfogalmazott kérdését: „Miért kezdtek foglalkoztatni az egymás mellé rendelt beszédmódok kavarodásai?”. Korpa Tamás a köszöntésként elmondott elemzésében Lászlóffy Csaba rétegzett, sok szálból szőtt szövegképződményeit járta körül, különös tekintettel arra, miben mutatkozik meg a „metareflexív forgolódás természete”, amellyel a Lászlóffy-művek jellemezhetők. Korpa az életműben központi szerepet elfoglaló Áthallások című   verset választotta annak érzékeltetésére, hogyan von be Lászlóffy a költészet játékterébe változatos szövegeket, arra használva azokat, hogy elfedje, elhallgassa, helyettesítse a lényeget valami mással, épp ezáltal kiemelve azt. „Rilke nem ismerte az áthallásokat, / nála Angyal suhan át időnként a hűvös /árnyékba képzelt belsőszobán” – írja a versben, mely a nagybetűs Angyalt az áthallások gyűjtőhelyévé teszi. A vers „széljárás”, „légáramlat” és „halálhangulat” szavainak összevetésével mutatott rá a fiatal irodalomtörténész, hogyan épít komplex világot Lászlóffy Csaba egyszerűnek látszó elemekből, hogyan kezd „beindulni, megtörténni” a szöveg, ahogy olvassuk.

Korpa Tamás Lászlóffy Csaba verseit elemezte

Búcsúzóul a szintén Lászlóffy-kutató Szilágyi Júlia néhány napja megjelent köszöntő szavait idézte Korpa Tamás: „Hű maradtál magadhoz, egyetlen szavadat sem kellett visszavonnod. (…) Egy komoly szépírót és egy összetett személyiséget köszönthetünk.”

Juhász Róza A sátán fattyából olvasott fel részleteket

Lászlóffy Csaba köszönetképpen azzal lépett a mikrofonhoz: egy költő akkor hetvenöt éves, ha annak érzi magát. Miután a közönség tapssal üdvözölte az ünnepeltet, ő felolvasta Ars poetica című versét (a mű az Irodalmi Jelen oldalán olvasható), melyből szimfóniaszerűen bomlik ki a költő Európát, és azon belül szűkebb szülőföldjét féltő indulata. Ezt a gondolatot vitte tovább az Ódarészlet, mely erőteljes invokáció a múlthoz: „Zsoltárfordító ősöm! Te benned volt az emésztő tűz meg a tisztánlátás erénye eleitől fogva.”

Lászlóffy Csaba verseiből mondott néhányat

Varga Tamás színész előadásában még egy csokorra való költeményt hallgathattunk meg a Lászlóffy-életmű korábbi és közelmúltbeli terméséből. Elhangzott a Neopogányság,  A hang, az Egy behavazott látogatóra, a Téves riasztások. A Változatok létezésre című esszé azokat a feledhetetlen Lászlóffy-mondatokat idézte meg, amelyeket figyelmesen hallgatva megérthetjük az életút gyökereit, a „honnan és miért” kérdésére adható feleleteket. „A honnan?-ra egyértelmű a válasz – mondja a költő esszéje kezdetén. – A géneknek nem a »játékára« gondolok ezúttal, hanem arra, hogy egy belső égtájnak, a benned élő természet viszontagságainak vagy kitéve, melynek köszönhetően szívednek nem véletlenül lett ilyen a ritmusa, akárcsak szellemedben a rend.” Hogy aztán később így valljon bölcsőjéről: „Szellemi szülővárosom Kolozsvár lett; tágabb szülőföldem s állandó otthonom a magyar nyelv. És átmeneti lakásra találtam bolyongásaim során a világban s az időben. (…) Az egyedüli táj bennünk van. Összekuszálva, középkori, ókori körvonalakkal, böjti szelekkel szántva – ott él bennünk a legmaradandóbb haza.”

Varga Tamás is olvasott fel Lászlóffy-műveket

A műsor zárásaként a népzenészek különleges ajándékkal szolgáltak: két gyűjtésüket hallgathattuk meg. Az első, tárogatón eljátszott dalt a nyolcvanas években lelték meg Kárpátalján Vári Fábián László segítségével, a szöveges nótát pedig egy moldvai öregember énekelte fel nekik magnóra.

Szöveg és fotók: Laik Eszter