Ugrás a tartalomra

 

Tükrös felületek, felületes tükrök

T. Kiss Tamás A tükörtestvér című kisregényét, amely az újvidéki Forum Könyvkiadó regénypályázatának díjnyerteseként 2013-ban jelent meg, még mindig a kifejezés jó értelmében vett felhajtás övezi. Ezt bizonyítja a néhány hónapja lezajlott, számos vajdasági települést érintő könyvbemutató körút is, illetve hogy a könyv a harmadik kiadásnál tart. A beszámolókból leszűrhető, hogy a regény fő érdemének a kritikusok a generációs jelleget, valamint a vajdasági és a magyarországi kultúra következetesen elkülöníthető nyelvhasználatát tartják.

T. Kiss Tamás

A cselekmény középpontjában egy, a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és médiatudomány Szakán tanuló fiatalember áll, aki előtt egy csapásra kinyílik a világ azzal a döntéssel, hogy Magyarkanizsáról Szegedre kerül. A két miliő első pillantásra jelentősen különbözik egymástól, a vajdasági otthont a szerző több alkalommal is meglehetősen misztikusan a Csönd Városaként jellemzi, ám a történetben előrehaladva egyre több hasonlóság is feltárul. „Nem különbözik ez a hely egyetlen nagyvárostól se, csak itt eggyel több lakatot tesznek a szájakra, higgyed el nekem.” – olvashatjuk a főhős nagymamájától.

A kettős gondolkodás állandó hullámzása határozza meg a regény felépítését. Ez alakítja ki a főhős identitását, aki a címben megjelölt tükörnek szinte végig nagy jelentőséget tulajdonít. Ide kapcsolható a Tisza is, amely – mint tükröző felület és mint a településeket összekötő természeti közeg – visszatérő motívuma a regénynek. Ahogy a városi terek, úgy a folyó is mitizálódik, a főhőst a múlt és a jövő elutasítására készteti, és a jelent helyezi a tudat előterébe: „Hisz a helyszín ugyanaz, a Tisza egyszerre létezik mindkét helyen, Szegeden és Kanizsán is. A folyó teszi egyé a kettőt azzal, hogy egy időben van két helyen. (…) A folyása egyfajta illúzió. A helyhezkötöttség illúziója.”

Megalapozott tudás híján leginkább álfilozófiai monológokkal, illetve barátokkal folytatott, csélcsap párbeszédekkel találkozunk, de szerencsére ez még szerethetőbbé teszi, még közelebb hozza az olvasóhoz a személyes történeteket. Hiszen a felszíni csevegések mögött ott húzódik a 80-as évek végén született, egyazon generációba tartozó fiatalok kiábrándultság-tapasztalata, amely talán már szüleik attitűdjéből is eredeztethető. „Szülein egyből észre lehetett venni, hogy már régen kiveszett belőlük az egyéniség minden formája, és minden energiájukat és pénzüket a gyerekük érvényesülési hadjáratába fektették, ők maguk pedig szépen lassan elhalványultak, akár a hajdani Underground felirat a kanizsai óvoda lejtője mellől.”

Amit pedig most látunk, az olykor túl nyers és gyakran pózszerű, a droghasználat a fiatalok körében üres élvhajhászásba torkollik, mégpedig úgy, hogy általában nem teremti meg az elbeszélő saját, stabilnak mondható etikai álláspontját. Ahol ez mégis megtörténik, ott jól kivehetően működésbe lép a címben is feltüntetett Tükörtestvér figurája.: „Az csak egy dolog volt, hogy szerettem a könnyű drogokat, a csajokat meg az eszeveszett, tébolyult, fékezhetetlen, mocskos, állatiaskodó, perverz és aberrált bulikat. Ez a korral jár, vagy nem is tudom. De az énem másik oldalán ott volt a gondolkodó, folyton válaszokat kereső, mindig kíváncsi, eltitkolt ikertestvérem. Ő pedig sokszor kihúzott a szarból.”

A főhős skizoid betegségének érzékeltetése többnyire izgalmas. A kötet elején meglebegtetett mentális zavar azonban a továbbiakban elsikkad. Túl könnyen engedi a szerző, hogy a kaotikus érzések egybeolvadjanak a fű hatása alatt tapasztalt flash-élményekkel.

Minden regényfejezet egy idézettel nyit, és már maga a hivatkozási bázis tünetszerű: utal annak a hagyománynak a sokrétűségére, amely a szerzőt körülveszi. Így kerülhetnek egy platformra eltérő korok filozófusai, író, költő, vallási vezető, zenész, filmrendező és mesehős. A globalizáció kultúrájáról van szó, mely a rádió és még inkább a világháló médiuma által közvetíti, pontosabb kifejezéssel ontja magából az információkat. „Ott álltam a temérdek számítógép előtt, és csak néztem a rengeteg internetező emberkét. Nagyjából két másodpercnek kellett eltelnie, hogy rájöjjek, miért is vagyok itt, és további kettőnek, hogy leessen, mennyire felesleges könyvek után keresgélnem, amikor itt van előttem az internet. (…) Ugyanaz az internet, amelyikért ki sem kellett volna mozdulnom a koliból. Nevethetnékem támadt.”

Az internet felkínálta, gyorsan megtekinthető és széles tudáshorizont alapvetően hasznos dolog, ám a virtuális szabadság a kötelezettségek alól való felszabadulás lehetőségét is sajátos (és sajnálatos) módon magában foglalja. Az intézményes keretek fizikai (vagyis az oktatás tényleges) terének mítosza szertefoszlóban van, míg maga a virtuális tér kissé aránytalanul felértékelődik. A képzés eredményességébe vetett hit eleve a cinizmus tárgyává válik, ahogy arra az elbeszélő egy középiskolai jelenet felemlegetésével utal. Ezt követően túlbuzgó osztálytársát saját barátai alázzák meg, uzsonnájába beleköpnek. „Arra az órára én is megtanultam a verset, de nem mertem felemelni a kezem, mert vele ellentétben én pontosan tudtam, hogy mi lesz annak a következménye. Akkoriban úgy gondoltam, hogy kénytelenek vagyunk beállni a tömegbe az érvényesülés érdekében, és muszáj egy emberként zúdítani a szart a gyengékre, különben téged is kitúrnak.”

A szerző – talán túlságosan is tüntetően – rendre áthúzza a szövegben előforduló valóság kifejezést. Úgy tűnik, a nagy szavak – és még inkább az általuk kifejezett, túláradó érzések – elvesztették tétjüket és hitelüket. Az elbeszélő elég esetleges és hatáskeltő módon – tudatának módosult állapotában – a nyelvet nevezi meg a valóság birtoklásának akadályaként. „A nyelv meggátol abban, hogy kifejezhesd a valóságot, vagy hogy megmagyarázz magadnak mindent, amit például a születésed előtt még tudtál.” Aztán ennek jól láthatóan mégis ellentmond, mikor elszánja magát, hogy fóbiáit följegyezgesse naplójába, azaz éppen hogy nyelviséggel ruházza fel a gondolatokat. „Nevet akartam adni az összes félelmemnek azért, hogy uralkodni tudjak rajtuk. Elvégre, ha nem vagyunk vele tisztában, pontosan mitől is félünk annyira, akkor sosem leszünk képesek legyőzni azt.”

Dinamikájában egységes a szöveg; monoton, megszokott medréből alapvetően csak az eleve más tipológiai jelekkel elkülönített, speciális beszédmódok, úgymint a lejegyzett telefonhívás, az SMS, a tudományos idézet és a hallucinogén befolyás alatt keletkező automatikus írás billenti ki.

Nagyon könnyen hálássá is tud válni A tükörtestvér, ha az olvasó túllép a következetlenségeken, és hagyja magát sodorni az árral. Ha úgy tekint a könyvre, mint egy nosztalgikus alapra, hogy azon keresztül esetleg első egyetemi évét felidézze. Remekbe szabottak a szerelmi kalandok megelevenedő dialógusai, vagy amikor a főhős tudatában a két helyszín párhuzamos létezése az első nagy szerelem leépülésén és a kibontakozó új kapcsolaton keresztül jelenik meg. Tehát ahol bármiféle filozófiai maszlag alkalmazása nélkül átélhető, hiteles a szituáció: „Rita ott ült az ágyán a falnak támaszkodva, a térdeit magához húzva, egy kispárnát ölelgetve, én meg az íróasztal melletti fotelban ültem, és merevedésem lett attól, hogy egy másik lányon ábrándoztam. A barátnőm pedig valószínűleg azt gondolta, hogy azon töröm a fejem, miként kérjek tőle bocsánatot. Hogy mentségeket keresek. Meg szép szavakat. Pedig azokból már rég kifogytam.”

Sajnálatos, hogy a regény többi figurája kissé sablonosra sikeredett, így az egész generációt bemutató tabló nem jöhetett létre, ahhoz ugyanis egyetlen erős karakterünk van csupán. A vele szoros kapcsolatban lévő nőalakok és a füvezős társaság a „futottak még” kategóriáját gyarapítják. A történet a kollégiumi be- és kiköltözéssel, a végül beteljesületlen új szerelem kijózanító tapasztalatával lekerekítetté válik – noha az elbeszélői filozófiát követve épp hogy le kellene számolnunk ezzel a világszemlélettel.

A kötethez a megjelenés után kisfilm készült, amelyet 2013 szeptemberétől az ismert videomegosztó portálról elérhetünk. A könyvből forgatókönyvet terveznek, ugyanis a visszajelzések azt mutatják, volna rá igény, és az alapanyag is alkalmas a filmadaptációra. Az ötletbörze, amelyet T. Kiss Tamás regényszinten felvonultatott, biztató. A szerző hatékony próbát tett arra, hogy a zárt városi terek és az irodalom egyik népszerű metaforája, a tükör mentén erős koncepciót hozzon létre, ugyanakkor a nyelvi és gondolati mélységek még mintha hiányoznának ehhez.

 

T. Kiss Tamás: Tükörtestvér. Újvidék, Forum, 2013.

 

Tinkó Máté

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.