A csendes forradalmár

Füzesi Magda kárpátaljai költő, újságíró volt a vendége a Nyitott szemmel beszélgetések évadnyitó estjének a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban. A meghívottal Laczkó Vass Róbert színművész beszélgetett a kommunizmus éveinek kárpátaljai magyar újságírásáról, az ottani közhangulatról, a Kagylóének című gyűjteményes verseskötetéről és az Együtt irodalmi folyóiratról.

A csendes forradalmár

Bár több rendezvény is zajlott egy időben a Kincses Városban, mégis szépszámú közönség várta Füzesi Magda  kárpátaljai magyar költőt, újságírót, a Nyitott szemmel beszélgetősorozat vendégét.  A hangulatos portrébeszélgetés  házigazdája  Laczkó Vass Róbert a kommunizmus viszontagságos éveitől napjaink kárpátaljai irodalmáig izgalmas témákról faggatta a meghívottat.

Füzesit  joggal nevezhetjük a Kárpát-medence polgárának, hiszen Erdélyhez és Magyarországhoz ugyanúgy szoros családi kötelékek fűzik, mint szülőföldjéhez, a Felső-Tisza vidékéhez. „Csendes forradalmárnak” tartják, akinek komoly érdemei vannak abban, hogy a „szovjet–magyar” kényszerzubbonyát levetkőző kárpátaljai magyar irodalom az elhallgatások és kimondhatatlanságok ideje után visszatalált saját hagyományaihoz és identitásához. Budapesten, Beregszászon és Kolozsváron egyaránt otthon van, újságíróként dokumentálója és elemzője az utóbbi évtizedek sorsfordító eseményeinek, amelyek meghatározzák a kárpátaljai magyarság életkörülményeit.

Az est címe, a Kagylóévek tulajdonképpen parafrázis: a költőnő gyűjteményes verseskötetének címére, a Kagylóénekre játszik rá, amelynek címadó darabját meg is hallgathattuk egyfajta bevezetőképp Laczkó Vass Róbert kiváló előadásában.  A moderátor nemcsak színművészi képességeivel, hanem beszélgetőtársként is sziporkázott. Rögtön az elején izgalmas dolgokra derült fény.

Füzesi Magda, aki Kolozsvárhoz férje révén kötődik, abban a házban lakik, ahol több évet töltött Dsida Jenő. A költő az elemi iskola két utolsó és a gimnázium első két évét Beregszászon járta, ahová az első világháború kitörése után érkezett édesanyjával és öccsével, ugyanis itt volt a költő nagyapja állomásfőnök. A beregszászi állomáson 1994 óta  Dsida-emléktábla fogadja az odalátogatót. 

Füzesi nagy rajongója Dsida költészetének, legfőképp azokat a verseit szereti, amelyeket az életöröm, a  játékosság hat át. Mindez az ő lírájára is jellemző, a szakma ezért „rokonlelkekként” emlegeti őket. Persze nemcsak magyar irodalmunk kiemelkedő lírikusa kötődik a többségben magyarlakta kárpátaljai településhez, Bergeszászhoz, illetve Kárpátaljához, hanem az Ungváron született Janovics Jenő vagy Muhi Sándor festő és a magyar színházi világ jelentős képviselői is, mint Serbán Attila, Szűcs Nelli vagy Vidnyánszky Attila.

A meghívott újságírói munkássága kalandosan kezdődött – derült ki a későbbiekben a  beszélgetésből.  Füzesi Magda nyomdászként került először kapcsolatba a sajtótermékekkel, az érettségi után ugyanis nem sikerült a felvételije az Ungvári Állami Egyetem magyar szakára. Akkoriban nagy volt a túljelentkezés, mivel ez volt az egyetlen lehetőség, hogy valaki anyanyelvén tanulhasson. Hat év nyomdászkodás után, 1975-ben  kezdett el dolgozni a Beregi Hírlapnál (akkori nevén Vörös Zászló), amely kétnyelvű kiadványként működött. A kommunizmus éveiben Kárpátalján is öncenzúrát kellett gyakorolnia az újságírónak, a sorok közé rejtve a magyar olvasóknak szánt üzenetet.

1944-ben írta alá Csehszlovákia a szerződést a Szovjetunióval, amelynek véres következményei voltak az ott élő magyar és német lakosságra nézve: a 18–50 év közötti férfiakat ’44 őszén elhurcolták, a németek közül a nőket sem kímélték. Tulajdonképpen „lefejezték a magyar lakosságot” , hiszen egy generáció nem született meg – magyarázta keserű szájízzel a meghívott, akinek édesapját is elhurcolták málenykij robotra. Az embereknek azt mondták, hogy három napjra viszik őket el munkára, de nagyon sokan sosem tértek haza az évekig tartó „három nap” után. Ennek kapcsán írta a költőnő a Kósa Anna balladája című versét, amelyet meghallgathattunk az esten. Ez az első magyar vers, amely szembenéz ezekkel a traumákkal.

’44 és ’75 között volt a legnehezebb magyar újságíróként, művészként Kárpátalján élni, a hetvenes évek közepétől enyhült valamelyest a helyzet.  A magyar többségű járás lapja húszezer példányban jelent meg, ám ez nem tükrözte az olvasói igényeket. A nyolcvanas években lehetett Magyarországról Nők Lapját, Pajtást és hasonló kiadványokat rendelni, de csak szovjet sajtótermékekkel együtt.

A Beregi Hírlapban idővel aztán megjelentek a magyarság történelmével foglalkozó írások, igaz, ehhez meg kellett írni  egy-egy fejőnő életrajzát is. Az újság „kiegyezett” az ukrán kollégákkal, hogy mindenki foglalkozzon a saját történelmével, és még irodalmi rovattal is bővült a lap. Mindez persze  már a rendszerváltáshoz közeli években történt, amikor az orosz értelmiség is ébredezni kezdett.

Érdekes, hogy a magyarlakta külhoni térségek közül Kárpátalján a legkisebb a lemorzsolódás: a 2001-es népszámlálás óta – 150 000 magyar, a lakosság 12 százaléka – csupán négyezer magyar lélek hiányzik.  A Magyarországra történő kitelepedés tendenciája is megállni látszik – mesélte Füzesi. Ahogy máshol, Kárpátaljára is a kilencvenes években volt ez jellemző, ma már jól működő magyar intézmények, főiskola, egyetem nyújt lehetőséget a továbbtanulásra az itteni fiataloknak, ezért kevesebben mennek el.

A sérelmek feldolgozásához, megfelelő dokumentációjához nagy segítséget nyújt az Ukrán Állami Levéltár, ahol minden információt meg lehet találni a fogságba hurcoltakról. Füzesi szerint a magyarság kibontakozásában fontos szerepet játszott, hogy egy ideig átjárhatóak voltak a határok. Ma már sajnos vízum szükséges a kárpátaljaiaknak, az odalátogatóknak pedig útlevél.

Jelenleg három magyar nyelvű lap működik Kárpátalján, de  nagyon fontos, hogy  irodalmi lapja is van a  térségnek, az Együtt, amelynek Vári Fábián László József Attila-díjas költő a főszerkesztője. Az Együtt 1966–67-ben, az Ungvári Állami Egyetem kiadványaként jelent meg, azonban rövidesen betiltották. 2002-ben indult újra irodalmi lapként; nagyrészt pályázati pénzekből tartja fenn magát. Füzesi hangsúlyozta az alkotói műhelyek átjárhatóságát, hiszen ő is publikál erdélyi lapokban. Az Együtt szintén minden magyar ajkú alkotó számára nyitott folyóirat.

A beszélgetősorozat hagyománya, hogy a meghívott magával hoz számára kedves tárgyakat, amelyeknek elmeséli a történetét. Füzesi a kötetek és kárpátaljai lapok mellett egy mosolygó bohócot és egy almát hozott, utóbbit egy magyar lobogóval.  A bohóc kabala a sikeres fellépéshez, az alma az összetartozás jelképe,  a zászló pedig a magyarságunkra utal. Egyébként Kárpátalján minden magyar többségű település közintézményein ott van a piros- fehér-zöld lobogó.

Az esten ráadásként egy hangulatos kisfilm adott ízelítőt Beregszász vidékéről, és meghallgathattunk egy megzenésített Füzesi Magda-verset, aki gyűjteményes kötetét, a Kagylóéneket dedikálta a rendezvény végén olvasóinak. 

Varga Melinda