Versek napja, csütörtök – Orlando velem – Kiss Anna Mária versei
ORLANDO VELEM
KISS ANNA MÁRIA VERSEI
imádság vallatóra
Gordiusz a régi csomót köti át,
Bogozzátok kiss anna máriát!
Szótlan az igaz, hazugság hű barát:
Vessétek elé kiss anna máriát!
Neki csak kölcsönbe készült a saját,
Ne sajnáljátok kiss anna máriát!
Kifakult utcán lila lódenkabát,
Ő fedi-tartja kiss anna máriát.
Törtarany a haza, akárhány karát,
Nem adja nektek kiss anna
magán- meg mássalhangzók
Uram! sárkánytejjel
aszfaltra festelek.
lemeóztál végképp.
(tévedhet az Isten.)
kedvenc szavaimat
nem hozzám hajítod.
in medias res:
hangulatkeltők
csupa-csupa csével –
– loccsan, csurran-cseppen.
harangvirág koldul,
férfi helyett
mellemre simul,
akárha tenyér volna.
negyvennyolcat kondul,
éveim becsületét
rákenték a századok,
hidegek az urnák.
egyikben hamu
másikban szavazat.
az én urnám légüres.
magnószalagra teker
az a régi dzsessz –
– esküszöm elmentem.
már tényleg elmentem
Orlando velem
Nyeli a szót, mégse szomjas.
Várja a valószínű választ.
„ Lenni, vagy nem lenni?" Ez kérdés.
Asztal ölel fenyőt. Ez felelet.
– Most mit kérdez? – suttogja.
Mamásan söpör sincs-morzsát.
Ökörszem, messzeségtől ijedve,
terített asztalra száll.
A szendvics számára
öntörvényű Paradicsom.
Kicsi és éhes. Közelebb lépeget.
Tenyérben étel. Hívja, reméli.
Reszketve csipeget.
Bólogatnak mályvák és almafák.
Talán nyár van. Talán a sosem.
Mesés a legkisebb fivéren túl.
Fatörzsön írás, halandóság,
örökkévalóság, tudás. I love you.
Ráncba szedve fátyolvirág.
Kíváncsi én. Csak odavetve.
– Mi végre? – kérdi Orlando.
Néhány vén tölgyfa csak.
Mégis, a homályt lefestve,
szemét nézte, hogy lássa.
Napnyaláboktól nő a Hold.
Majdnem sötét. Alszik az ég.
Lila tolla lelkembe hull.
Anna szerint
A Világ, s a boldogság
Szemüveges
Nem látja őt
Csak tűrik
Egymást
Anna szerint a Föld
Katedrál üveg
Ösztönösen szép
Így hordoz üzenetet
Az ablakot
Nyugatra
Nyitja, tárogatja
Szereti a meleg szelet
Combjai közt
S a naplementét
Szeme alatt
Csak a fény miatt
Látja a kampót a
Falon
Horogkereszt.
Nem is zsidó
Mégis árnyéka
önmagának
Hólepte szőlőből
Kerít ebédet
S úgy tesz
Mintha
Gázkamra
Volna otthona s ő
sem történhetne meg.
karácsonyi anziksz
leporolta a tavalyi naptárat
megnyálazta az ujját
és radírozta
tépte-nyalta december 24-ét
amíg ujjbegye érezni nem kezdte
a csontot
nyelvét a
magába fordult
hangszálak előtt
kicsit még tökölődött
egy hiábavaló
szvasztikán-pajtikám-Kublakán
rímkényszeren
leöblítette egy pohár murcival
nyugovóra tért
ruhástul-stul-stul-stul
beállította magában a metronómot
Isten árnyékában gyűlt össze az este,
Akárhová lépett, követte a teste.
Jézus guggolt a fenyőfák alatt,
(a csúcsdísz miatt később - elmaradt.)
azt álmodta
álmodja az alvást
kicsit el is ájult közben
JÓjjjez gondolta
addig feküdt
amíg véget nem ért
Évente egyszer azért
kihajolt az ágyból,
s 365 napig
számolta a padlóra hullott
tűleveleket.
Csak EGY verset kéne írni
A sorok végére
lepkelebegtető csendet.
Ez elég a nemléthez.
Körülölelné a nyakam.
A Jóisten se tudja,
Meleg sál lesz-e,
vagy kötél.
